- Tegnap minden megoldódott? - kérdeztem az előttem ülőt.
- Mire gondolsz?
- Hát.. Seohyeonra.
- Ja igen, minden rendben volt. Megkaptam amit adni szeretett volna. - pofátlanság lenne megkérdezni tőle, hogy mi volt az a dolog? Az. Nagyon is az lenne.
- Mit adott?
- Áhh.. lényegtelen. - most kéreti magát?
- Naa.. - húztam el a szót a hangommal együtt - Mi nem szoktunk egymás előtt titkolózni. Nyugodtan elmondhatod.
- Tudom, de ez most tényleg nem fontos. Inkább egyél mert el kell készülnünk időben és ahogy ismerlek, az több órát vesz igénybe nálad. - jelentek meg mosolygödröcskéi.
- Jut eszembe, melyik ruhát vetted meg végül? Az a kék nagyon szép volt.
- Nem azt vettem meg.
- Akkor a feketét?
- Nem.
- Te még ott maradtál ruhákat próbálgatni nélkülem? - háborodott fel Namjoon.
- Ha jól emlékszem te hagytál ott engem. Úgy volt az egy közös nap lesz, mivel még sosem voltunk együtt shoppingolni.
- Jó.. de te is tudod hogy nem volt betervezve hogy elmegyek.
- Mondhattál volna nemet is.
- Muszáj volt elmennem. Fontos volt.
- Azért lehetnék néha én is fontos személy számodra. - hirtelen csend lett az egész szobában. Namjoon rámnézett, de nem úgy ahogy szokott. Tekintetéből most kivehető volt a meglepődés és a csalódottság egyidőben.

*Namjoon pozíció*

- Azért lehetnék néha én is fontos személy számodra. - válaszától ledermedtem, velem együtt minden más a szobában. Ő nagyon fontos nekem. Talán nem mutatom ki eléggé?
- Ne haragudj. - hajtottam le a fejemet.
- Te ne haragudj. Túlzás volt. - mondta szomorú hangon.
- Ígérem, befogjuk pótolni!
- Rendben.

Mind a ketten elhagytuk az asztalt, és bevonultunk a szobánkba. Lelkiismeret furdallás nyomja a lelkemet. Több időt kellene töltenem vele.

*MiRee pozíció*

Nem akartam szomorúvá tenni őt. Gondolkodnom kellene, mielőtt kimondok valamit.

Ahogy beértem a szobámba megláttam a szekrényemben azt a ruhát felakasztva, amit az eseményen fogok viselni. A ruha gyönyörű. Bízom benne hogy engem is azzá fog tenni. Fél óra múlva mind a ketten kijöttünk a szobánkból.
- Nagyon csinos vagy. - vakarta meg a tarkóját Joon.
- Te sem vagy semmi! - kacsintottam egyet a fiúra. Igazából lélegzet elállítóan festett de ezt nem mondhattam neki. Fekete ünnepi cipőt, fekete öltönynadrágot hozzá egy elegáns inget viselt ami testéhez simult. Így látóterembe került a kidolgozott felsőteste. Ingjén 3 gomb kivételével minden össze volt gombolva.
- Mehetünk? - kérdezte Namjoon amire én csak bólintottam.

*az eseményen*

Namjoon bemutatott a barátainak és a többi személynek akik még hivatalosak voltak az eseményre. Leültünk egy ovális hosszú asztalhoz.
- Joon, lényszives hoznál pár italt MingYuk-al? - kérte meg az ünnepelt őket. Nam csak bólintott egyet és el is indult a fiúval. Siethetne, mert eléggé egyedül érzem magam.

Úristen!! Yoongi ma jön át hozzám, nem, hozzánk, a projectmunka miatt. Szegény, hogy menhetett ki a fejemből? Írnom kell neki.

*Yoongi pozíció*

A telefonom elkezdett rezegni. Üzenetet kaptam MiReetől, vajon mit akarhat.

Néztem a telefonomat egy kicsit csalódott arccal. Már fél órája itt várok a háza előtt. Azt hittem elment a boltba vagy valamit gyorsan el kellett intéznie, mivel mikor megnyomtam a csengőt senki nem jött ki a házból.

*MiRee pozíció*

Szerencse, legalább nem állt feleslegesen a ház előtt. Lelkiismeret furdallásom van, sajnálom szegényt. Hogy lehetek ennyire ügyetlen..

Azt találta ki két vendég, hogy játszunk olyat, hogy ki kell választanunk egy személyt a csoportból és el kell mondanunk hogy hogy ismertük meg egymást. Rám került a sor.
- Mi úgy ismerkedtünk meg Namjoonnal.. -szakított meg valaki a beszédével.
- Én ismerem a sztorit! - oldalra néztem és megpillantottam Seohyeont mellettem. Mindenki minket nézett. Néhányan végig mérték a lányt, majd rám néztek. Nem tudtam hogy mi van ezért én is végignéztem rajta. Ugyan azt a ruhát viseltük..
- Nem bánod? - ült le mellém az előbb említett lány.
- Én úgy tudom, hogy MiRee nyáron jött Koreába. Nem ismert senkit. Azt hallottam, hogy MiRee-nek nem igazán volt pénze, Namjoon viszont befogadta őt mert megsajnálta. Jól mondom? - nézett rám azokkal a gyilkos szemeivel. Mindenki a válaszomra várt, de nem tudtam megszólalni. Miért alázott meg?
- Én úgy ismertem meg Namjoon-t.. - folytatta tovább, mintha mi sem történt volna. El akartam tűnni, minél hamarabb.

Kifutottam az étteremből mindent magam mögött hagyva. Furcsa módon arcomat nem hagyták el könnycseppek. Namjoon vajon tudja hogy ilyeneket terjeszt Seohyeon róla a háta mögött?

Sötét van és hideg. Nem hoztam magammal semmilyen hosszúujjút, mert úgy volt hogy Namjoon egyik barátja majd haza visz minket. Tudom, hogy ki kellett volna állnom az igazamért és megcáfolni amit mondott, de úgy éreztem hogy abban a pillanatban nem tehetek ellene semmit sem. Valahogy úgy is kimagyarázta volna, és annyit nem ér hogy konfliktust rendezzek egy rendezvényen, ami Namjoonak fontos. Ahogy sétáltam, egy üres játszótérhez értem. Leültem egy hintára, lehunytam a szemem és gondolkodni kezdtem. Meghallottam hogy valaki letette mellém a szatyrait. Lassan kinyitottam a szememet. Egy kezet fedeztem fel magam előtt ami egy epres tejet tartott.
- Idd meg! - szólalt meg mély hangján. Elvettem tőle az italt majd leült a mellettem lévő hintára. Kapucnit viselt, így nem láttam hogy ki ő, de a hangja nagyon ismerős volt.

Menj haza, hideg van. - ránéztem, ő viszont levette a kapucniát. Sötét haja még mindig eltakarta az arcát.
- Nem igazán szeretnék. - kicipzárolta a pulcsiját, elém sétált és rám tette a ruhadarabot. Nagyon meleg és kényelmes volt, az illata viszont.. Yoongis volt.
- Miért vagy itt? - kérdeztem Yoongit.
- A boltból jöttem hazafelé mikor megláttam hogy itt ülsz a hintán egyedül a hidegben. Gondoltam nem hagylak egyedül. - felálltam és oda akartam adni neki a felsőt, de nem engedte és vissza húzta rám.
- Meg fogsz fázni!
- Héj, azért van annyi modorom hogy tudjam, az ilyen esetekben a másik nemet kell előtérbe helyezni. - mosolyodott el.
- Amúgymeg, miért vagy ebben a gyönyörű ruhában este itt kint a hidegben?
- Hosszú sztori..
- Hazakísérlek és akkor elmondhatod.
*Yoongi gondolatai: Végülis már tudom hogy merre lakik..*
- Nem fogok erőltetni semmit sem. Ha nem akarod megosztani velem a szomorúságod okait, tiszteletben tartom. Csak néha jobb elmondani másnak hogy mi bánt. - "Mi bánt?" , "Mi a baj?", "Mi történt?" jutottak eszembe a múltkori mondatok és az arra adott válaszaim magamnak.
- Menjünk vagy megfagyunk! - szólalt meg Yoongi miközben a szatyrokért nyúlt. Segíteni akartam neki, de nem engedte.

Útközben mindent elmondtam neki. Olyan jó volt vele beszélni és kitárgyalni mindent. Neki olyan könnyen megtudok nyílni, bármiről is legyen szó. Lehet hogy Yoongi lesz az a személy, aki átlát a hamis mosolyomon? Sajnos elértük az  úticélunkat, pedig én még annyira szeretnék vele sétálni. De nem lehet, lehet amúgy is miattam már meg is fázott. Mélyen Yoongi szemeibe néztem.
- Köszönök mindent!
- Ugyan, jó volt veled beszélni! - egy aranyos mosoly ült az arcára. Közelebb léptem hozzá majd magamhoz öleltem. Nem érdekel hogy ha következményei lesznek, szükségem volt erre a pillanatra. Meglepődésemre nem lökött el magától. Pár másodpercig így álltunk majd ő is átölelt.
- Ha máskor sétálni szeretnél a sötétben, hívj engem is. Nem szeretném hogy bajod essen. - súgta a fülembe.
- Rendben. - levettem a pulcsit majd vissza adtam a tulajdonosának. Nagyon jó illata van Yoonginak, és most nekem is Yoongis illatom lett.
- A projectmunka miatt viszont ne aggódj, majd máskor megcsináljuk.
- Rendben, és tényleg sajnálom! - megrázta a fejét jelezve, hogy ne zsörtölődjek az eseten, majd elköszöntünk egymástól.

Bent Namjoon fogadott engem.
- Hol voltál? - kérdezte egy tőle nem megszokott hangszínen. Abban a pillanatban ott, féltem tőle.
- Csak sétáltam egyet.
- Miért nem szóltál hogy elmész?
- Nem tudtam hogy hova mentetek.
- Halálra aggódtam magam. Ilyet többet ne csinálj! Máskor ha el akarsz menni, csak szólj. Veled tartottam volna.
- Nem volt betervezve hogy elmegyek.
- Mi történt?
- Nem mesélte el neked Seohyeon? - tekintetemet a földre irányítottam.
- Azt mondta hogy rosszul vagy. Mikor megtudtam rögtön haza siettem de nem találtalak sehol sem. Azt hittem út közben összeestél.
- Nem, dehogy is.
- De megtörténhetett volna! Biztos hogy ezért jöttél el? - mondta mintha sejtette volna hogy hazudok neki.
- Igen, ezért. - majd tovább mentem a szobámba. Elkezdtem sírni. Nem tudom hogy mit kéne tennem. Elmondjam azt Namjoonak hogy akit szeret,  hazudozik neki vagy hagyjam, hogy legyen boldog és lépjek ki szépen lassan az életéből? Van egy érzésem hogy akkor már őszinte lenne vele Seohyeon és megbecsülné őt. Namjoon egy olyan barátnőt érdemel maga mellé, aki minden áldott nap azon gondolkodik, hogyan tegye aznap sokkal boldogabbá.

Késöbb kimentem a konyhába. Megpillantottam Jooniet a kanapén ülve, egy filmet nézett. Kinyitottam a hűtőt hogy étel után kutassak, amit az előbb említett személy meg is hallott. Közeledett felém, majd megállt a konyhapult szélén. Kezeit a pultra támasztotta, testével felém nézett. Csak figyelt mintha megparancsolták volna neki.
- Gyere ide! - hallottam halk, szomorú hangját. Halgattam rá és közelebb mentem hozzá. Egy darabig csak álltunk egymás előtt némán, mind a ketten a földet néztük, majd megszólalt.
- Ne haragudj ha durva voltam, de idegessé tett az, hogy nem tudtam hol vagy és mi történik veled. - érintette meg ujjával a kezemet majd lassan közelebb húzott magához. Jobb karjával a hátamat tartotta, míg a ballal a fejemet a mellkasára döntötte. Hallottam az igazi énjét, éreztem hogy ideges. Szíve mindent elárult az engem ölelő fiúról. "Düm-Düm Düm-Düm" csak ezeket a hangokat hallottam. Mintha egy dallam lenne, ami egyre jobban elhalkul. Az ideges Namjoon mintha attól hogy ölel engem, nyugodtabbá vállna.