Reggel nem történt semmi említésre méltó, egészen az angol óráig, amikor Arnold késéssel, de beért.

- Szia! - néztem rá mosolyogva.

- Szia! Hol tartunk?

- Valami beszélgetés, de nem értem. De figyelj arra gondoltam, hogy jövő héten csinálhatnánk valamit, könyvtár?

- Sajnos nem jó, nem leszek itthon.

- Elutazol? Hova?

- Párizsba.

- Suli időben?

- Igen. - mosolyodott el halványan.

- Értem. - bólintottam furán. - És mikor indultok?

- Vasárnap. De holnap már pakolni kell.

Szóval jövő héten Arnold nem lesz...

Aztán délután a suli előtt mindenki vagy valakit várt, vagy épp indulni készült valahova. Úgy mint Cortezék, akik deszkázni indultak, természetesen Evelinnel együtt. Így ők egy nagy és vidám csapatot alkotva várakoztak.

Én pedig el akartam búcsúzni Arnoldtól, aztán meg Virággal és Doriánnal megyek majd moziba.

- Szóval, akkor nem is látlak már.

- Nem, tényleg nem. De vissza jövök.

- Tudom. - öleltem át. Mire a távolban Zsoltiék huuuzni kezdtek...

- Sajnos tényleg mennem kell. Vigyázz nagyon magadra! - búcsúzott el. Majd lassan eltávolodott tőlem és elment.

Én meg ránéztem Cortezék társaságára, akik közül csak Cortez nézett rám, de az ő arcán is egy fura fintorba fulladó mosoly volt látható. Aztán már nem is figyelt rám, mert a barátnője szólt neki.

Úgyhogy én is inkább siettem oda a Virágékhoz, mert a mozifilm nem vár meg, ha miattam késsük le.