Életemben nem féltem még ennyire, mint a mai naptól... Média kultúra órára Tölgyesi olyan feladatot adott, hogy állítsunk össze egy olyan videót, ami a gyerekkorunkról szól.
Ezt a feladatot pedig akkor adta, amikor még jóban voltunk Cortezzel. Aki elvállalta, hogy megcsinálja az enyémet is. Viszont azóta összevesztünk...

- Lara néni! - álltam meg a konyha ajtajában.
- Igen? Mond csak.
- Lehet hogy ma kapok egy egyest. Kérlek ne lepődj meg. Média kultúra órára nem csináltam házit.
- Ez nem az, amit Cortezre bíztál?
- De igen. - sóhajtottam lemondóan.
- Akkor miért kapnál egyest? Ha azt mondta, hogy megcsinálja, akkor kész is lesz. Bízz benne! Az nem számít, hogy összevesztetek.
- Nem hiszem, hogy igazad lesz... De majd kiderül.
- Mondom. Igazam lesz. Na siess, mert még el is késel!
- Megyek. Puszi! - siettem vissza a táskámért. Majd kisiettem a kapun.

Mivel az eső valamennyire rontotta az időjárást, így senki nem várakozott a suli előtt. Gondolhattam volna... Így viszont én is besiettem az épületbe. Es persze mi az első óra? Média kultúra!!

- Gyerekek, rendeztünk át a termet! Úgy legyenek a padok, hogy mindenki lásson.

Végül sikerül berendezni a termet. Mindenki felült a padok tetejére. És vártuk egymás videóját.
Lassan mindenkié lement, amikor Reni is betette a sajátját. Látszott, hogy senki nem segített neki, hiszen eléggé alap dolgok voltak benne. Pedig ha jól emlékszem, akkor Cortez ígérte neki, hogy segít. Ezek szerint mégsem.. jaj mi lesz velem!!

- Na még hiányzik kettő.. Cortez és Evelin. A tiétek?
- Tanár úr, nem tudom lehettet-e, de a mi videónk közös. De ezt majd akkor lehet érteni, amikor látja. Lehet? - mi van? Ez meg mit csinált? Jesszus!
- Rendben Cortez. Nézzük. Kíváncsi vagyok! - vette át a dvd-t Tölgyesi.

Cortez pedig, ahogy sétált vissza, nem ült vissza Ricsi mellé, hanem odajött hozzám hátra.
- Leülhetek? - nézett rám.
- Ühüm. - csúsztam arrébb. Ő pedig leült mellém, de pont úgy, hogy közel legyen hozzám.

Eközben a tanár úr elindította a videót. Rögtön elindult a Mad World szám. Nem túl boldog szám, az tuti. Majd itt jött a meglepetés. Nem tudom ki mit várt, de még engem is meglepett...
Nem csak az ő képe jelent meg, hanem az enyém is. A két kiskori kép egymás mellett ugyanakkor jelent meg. Ezek után egymáshoz nagyon hasonló képek jelentek meg az ő és az én életemből. Repülőtér, Budapest tábla, amerikai repülőtér, búcsú itt, búcsú ott...
Mindenki teljes csöndben és tátott szájjal nézte a videót, miközben Cortez lassan a én kezemre simította a saját kezét és összekulcsolta az ujjainkat.
- Köszönöm! - dőltem hozzá.
- Én köszönöm, hogy itt vagy. Így kicsit könnyebb. Nem érzem magam annyira egyedül. Szóval, én köszönöm! - fordult felém a sötétben, majd adott egy puszit a fejemre. És még szerencse, hogy ekkora a sötét, mert biztosan látszott volna, hogy elpirultam.

Aztán újra a videót néztem, ahol váltott a kép, most már nem kettő kép volt, hanem egy kép, ahol közösen vagyunk a Ferihegyen, majd a repülőn, majd amerikai földön, végül a parton. Igen ezek vagyunk mi... Két törött lélek, akik egymást segítve próbálnak mindent megtenni, amit lehet, hogy jobb legyen nekik.

Hát igen, ilyen óra után nem csoda, hogy nem érdemes leírni a többi órát. Igazából nem is figyeltem annyira.

- Lin jössz? Megyünk kajálni. - kérdezte Dave.
- Kik?
- Zsolti, Kinga, Virág, Ricsi, Reni, Macu, én.
- Cortez?
- Azt hiszem jön.
- Mindegy. Én nem tudok menni. Sajnálom. Majd legközelebb. - mosolyogtam.
- Oké, akkor legközelebb. - viszonozta a mosolyt Dave.
- Sziasztok! - köszöntem el, pont akkor amikor Cortez kiért az épületből.

Szomorúan indultam el haza. Nem volt kedvem a többiekkel menni. Jaj istenem szegények, azt hiszik biztos, hogy miattuk van. Pedig nem! Reni miatt. Nem akarom látni az önelégült vagy éppen a világfájdalmas arcát...

Tíz perc múlva már otthon ültem a nappaliban, amikor valaki csengetett.
Fura nézéssel mentem ajtót nyitni, hiszen a többiek enni mentek, akkor vajon ki lehet?
- Szia! - fagytam le az ajtóban álló Cortez előtt.
- Szia Lini! Bejöhetek?
- Persze. Gyere csak. - álltam arrébb. - Te nem mentél a többiekkel?
- Nem, nem is akartam. Végül aztán Ricsi írt, hogy mindenki szétszéledt.
- Hogyhogy?
- Kinga elrohant, mert a húga írt neki. Dave es Macu bementek valami elektronikai üzletbe. Ricsi és Virág valami mozis dolgot találtak, mert már nem bírták Renit, aki elvileg rólad és rólam kerdezgetett.
- Ó.
- Én pedig jöttem hozzád. Beszélni akartam veled.
- Igen? - lepődtem meg.
- Nem akartam olyan idióta módon viselkedni. Sajnálom! Össze voltam zavarodva.
- Elhiszem. És elfogadom a bocsánatkérést is. De azt szeretném leszögezni, hogy nem voltam jól az elmúlt időben.
- Láttam. Sajnálom!! - nézett rám szomorúan. Majd óvatosan átölelt. Én pedig könnyes szemmel bújtam hozzá.
- És most mi lesz veled, velünk?
- Azt, hogy velem mi lesz, azt nem tudom. Az hogy velük, azt már jobban tudom. Kitaláltam, hogy ha jön Momó, akkor közösen mutatunk meg neki mindent, majd eljön velünk a Halloween partira a suliba is. Mit szólsz?
- Rendben. Legalább kicsit úgy érezhetem, hogy van cserediákom.
- Igen.
- Köszönöm! - öleltem meg újra. Igaz, hogy nem beszéltünk meg semmi mást, de legalább több időt tudunk közösen eltölteni.