Az utolsó iskolai nap ebben az évben. Amit természetesen egyáltalán nem bánok. Viszont ezt a napot szerintem nehéz lesz elfelejteni, vagy egyáltalán feldolgozni, mindenkinek.

De kezdjük az elejétől...
Reggel felkeltem, és már siettem is a konyhába, majd minden felkapva rohantam a suli felé, mert nem akartam elkésni. Végül pedig annyira korai lettem, hogy nem maradtam le semmiről.
Szerencsére már előtte este elpakoltam a karácsonyi ajándékokat is, amiket becsomagoltam. Kingának és Virágnak. Mivel nem itthon töltöm az ünnepeket, így nekik most oda kell adnom amit vettem, valamint a karácsonyi húzás miatt még az ofőnek is készültem. Ja igen, idén úgy döntöttünk, hogy véletlenszerűen húzunk és Hallert is megértük, hogy vegyen részt ebben. Aki természetesen igent mondott.

Szóval, mosolyogva álltam meg Cortez mellett, aki pont velem egy időben ért a sulihoz, de kivételesen külön, mert valamit még elvileg el kellett intéznie, de persze azt nem mondta, hogy mit.

- Mikor indul a gépetek? - nézett fel egy pillanatra a telefonjából Dave.
- Este megyünk, és majd reggel van a csatlakozás. - válaszoltam.
- Juuj.. nem lesztek álmosak?
- Volt már ilyen máskor is. - vont vállat Cortez mosolyogva.
Ahogy mondja, megszoktuk már, hogy nem mindig van úgy járat, ahogy jó lenne. Ezzel sajnos nem tudunk mit kezdeni...

- És mikor jöttök?
- Január 2.
- Ó, akkor nem itthon szilvesztereztek?
- Sajnos nem. - simogattam meg Virág vállát, aki azután meg is ölelt. Én pedig a válla felett néztem Ricsire, aki tátogta, hogy majd felhívnak. Kingára, aki vigyorogva biccentett, hogy hajrá. És Cortezre, aki csak lazán mosolygott.

Ezután Reni közölte a fiúk kérdésére, hogy Arnold jön haza, ami mellesleg senkit nem érdekelt, de mindegy.

A teremben Haller próbált kis figyelmet kérni, de sajnos nem sikerült. Igazából nem is tudom, mit várt szegény, hiszen egyikünk sem bírt már magával. Végül csak sikerült leülni, így az ofő kiadta, hogy kezdődjön az ajándékozás. Kinga kezdte és odaadta Zsoltinak, aki Ricsinek és így tovább, míg el nem értünk Reniig. Reni Corteznek adta át az ajándékot, de se szó, se beszéd stílusban. Cortez csak félrerakta a csomagot, majd hozzám fordult. Engem húzott.
- Köszönöm.
- Ezt most csak jelképes, majd napjára is van még valami. - kacsintott. Én pedig gyorsan átadtam Hallernek a sálat és a jegyzetfüzet, majd megnéztem, hogy mit kaptam.
A tasakot kinyitva egy gőzölgő (!!!) fahéjas kürtős kalácsot találtam. A kedvencem. Nyami!!
- Még egyszer nagyon köszönöm. - ültem fel Cortez elé az asztalára a kalács majszolása közben. - Akkor ezért mentél reggel. - jöttem rá.
- Így van. - vigyorgott. - Gondoltam ez minden hogyan jó lesz.

Még fel órát maradtunk, addig pedig oda tudtam adni Virágnak és Kingának az ajándékaimat. Mindketten nagyon örültek, hogy gondoltam rájuk. Kinga kifejezetten meg volt elégedve a képes mappával, amiben a rólunk készült képeket tettem. Virág pedig teljesen felpörögve mutatta meg Ricsinek, hogy milyen szuper rajzkészletet kapott tőlem.

- Tanár úr, mehetünk? Még össze kellene pakolnunk. - biccentett felém Cortez.
- Menjetek csak nyugodtan. - egyezett bele rögtön az ofő. Mi pedig pont akkor siettünk ki a teremből, amikor Dina érkezett meg a csatlósaival. Szerencsére annyira a terembe akartak bemenni, hogy észre sem vettek minket. Hála istennek! Az még hiányzott volna, hogy annak a libának a fejét is nézegessem, amíg Corteznek magyaráz.

Cortez papája jött értünk és először hozzánk mentünk, ahol felszedtük az összekészített csomagomat, majd mentünk hozzájuk.
Persze Cortez még tényleg nem pakolt össze, de nem is vártam el tőle. Tudom, hogy ha akar akkor pár perc alatt kész lesz vele. Így pedig én a mamájának segítettem a konyhában, amíg ő fent pakolt.

Már késő délután volt, mire minden összeraktunk, de Cortez még kitalálta, hogy legalább megnézi, hogy mit kapott Renitől karácsonyra.
Percekre a szobába zárkozott, majd amikor kijött, csak a kezembe nyomott egy papírt, hogy olvassam el.
A levelet Reni írta neki melyben mindent bevall arról, hogy ő mennyire szereti Cortezt és hogy ezt most már el kellett mondania. Jesszus!
A levél olvasása után Cortezre néztem, aki maga elé meredve ült a kanapén.
- Beszélnem kell vele.
- Most? - akadtam ki.
- Igen. Ezt tisztázni akarom. - mutatott a levélre zavart tekintettel.

Így jutottunk el odáig, hogy Cortez papája a suli felé kanyarodott, ahol pont ott találtuk a többieknek. Ricsiék pedig pont velünk egy időben érkeztek Renivel együtt.
- Hát ti?
- Még nem mentünk el. Beszélnem kell valakivel. - titokzatoskodott Cortez.

A többiek úgy döntöttek, hogy ideje bemenni, mire Cortez megszólalt.
- Reni te ne menj még! - szólt a lánynak, aki semmit nem értett. Már megint... - Lini te várj meg a kocsiban légyszi! - nézett felém nyugodt szemekkel. Mire én csak bólintottam.

Félve ültem be az autóba, és várakozva néztem Cortezék felé.
Hallani nem lehetett semmit, csak láttam. Cortez a levelet mutatta fel, mand kérdezett, Reni nem értett semmit, majd sírni kezdett, majd Cortez megint kérdezett, Reni rázta a fejét, végül Cortez még valamit mondott, mire Reni beleegyezően bólintott. Cortez pedig elindult a kocsi felé.

- Mehetünk? - kérdezte a papája, amikor Cortez beült mellém hátra.
- Igen. Köszönöm a türelmet papa! - válaszolt neki, majd felém fordult.
- Mit beszéltetek? - kérdeztem, miközben már újra úton voltunk.
- Mondta, hogy véletlenül kaptam meg a levelet, majd, hogy felejtsem el az egészet, aztán hogy ne felejtsem el.
- És te mit mondtál? - kérdeztem félve.
- Azt, hogy sajnálom, de túl sok volt az olyan eset, amikor én nem ezt éreztem, sőt mostanra már nem kötnek hozzá érzelmek. És eljöttem. Ezt pedig már rég még kellett volna tennem. Főleg a Halloween buli után. - ingatta a fejét.
- És akkor most hogy érted magad?
- Jól. Olyan mintha megszabadultam volna valamitől. És mostantól nyugodt szívvel tudok arra koncentrálni amire és akire akarok. - nézett a szemembe. Ez most jelenthet valamit? Vagy csak én képzelem így?

Ezek után már csendesebben voltunk a reptéren, ahol elköszöntünk Cortez papájától és ketten csekkoltunk be a géphez. Beültünk és elindultunk Amerikába szünetelni.