Október 13. Hétfő

A suli előtt a szokásos társaság állt. Oda mentem hozzájuk, hátha én is bele vonhatom magam valahogy a beszélgetésbe. Ez nem éppen sikerült, ezért úgy álltam ott mint egy szerencsétlen. Inkább ne is beszéljünk róla.
Ricsi nem szólt hozzám, még csak nem is köszönt. Nagyon fura volt. Lehet, hogy a csók miatt. Bár az úgy nem lenne fair. Nem is az én ötletem volt, hanem ő rögtönzött. Nem engem kéne ilyen helyzetben büntetni.
-Ricsi beszélhetünk? -mentem oda hozzá.
-Nem. -nézett rám flegmán.
Abban a pillanatban jelent meg Cortez, aki ma is csodálatosan nézett ki. De a kávé gondolom nem ragyogott, ugyanis úgy nekem jött hozzá teszem szándékosan, hogy elestem. Természetesen senki rám sem nézett, és nem is akartak segíteni. Cortezben meg tombolnak a hormonok? Vagy mi a franc van vele? Tegnap még teljesen rendben volt. Én ezt nem értem. Miért haragszik rám most mindenki. De, még van remény gondoltam , mikor megláttam Virágot. Ez az érzésem hamar elszállt, mikor oda jött hozzám és felpofozott. Najó ezt nem is gondoltam róla. Nem értem mivan ma mindenkivel.
-Reni minden oké? -jött oda hozzám Zsolti.
-Nem tudom. Ha az oké, hogy a legjobb barátom nem áll velem szóba, Corteznek megint bekattant és úgy fel lökött hogy hanyatt estem, majd Virág akivel amúgy nagyon jóban vagyunk, felpofoz. Akkor tényleg mindenk ok.-mondtam neki mű mosolyt varázsolva az arcomra. Ez mindig bejön.
-Uhhh. Figy, gyere velem kajálni. -azzal elindultunk fel a terembe. Le ültünk hátra az ő padjához, és ettünk. Persze nem némán. Mert az úgy milyen lenne. Én ettem egy szendvicset, egy csomag gumicukrot, amit a büfében vettem, illetve Zsolti adott nekem egy csirke szárnyat. Annyira tele lettem, hogy nem tudtam felállni. Miután nagy nehezen felkeltem és elbicegtem a padomig, becsengettek. Drágalátos osztálytársaim ekkor ömlöttek be a terembe.
Most, hogy így belegondolok, nagyon kellett most nekem ez a kis kajálás Zsoltival.
Azt nem mondom, hogy teljesen jól vagyok, de jobban, mint voltam.
Az első óra Matek volt. Semmi különös. Át vettük az anyagot mégegyszer, ugyanis jövő héten témazárót írunk. Ami most kivételesen jó, mert nagyon értem ezt az anyagot. Az már más kérdés, hogy mindenki más azt se tudja miről van szó. Hagyjuk is.

A következő óra Irodalom volt. Nálam ez ilyen semleges. Nem tudom, hogy miről volt szó, mert bánatomban zenét hallgattam.
És ez egész nap így ment.
Mindenki más tökre el volt. Zavart, hogy Cortez, Ricsi, és Virág is beszélgetett valakivel.
Én meg, mint valami depressziós ott ültem, egyedül. Nagyon jó. Hirtelen éreztem a már ismert érzést, sűrű levegő vétel, szapora szívverés...
Persze, az osztály előtt legyen pánik rohamom.
Ja és a legjobb az volt, hogy Cortez, akiben a legjobban megbíztak, már ha lehet ilyet mondani, elhagyta a termet kb 10 perce.
Ricsi csak nézte, hogy szenvedek, nem tudta mit kéne ilyenkor csinálni. Lefagyott. Virág elkezdett sírni, és azt mondogatta, hogy ne csináljam ezt vele. Azt hitte azért csinálom, hogy meg sajnáljon és ki béküljünk. Fasza. Andris és Robi vihogtak. Ez jól esett, nagyon.
Fel álltam, hogy kezdjek valamit magammal, de abban a pillanatban el estem. Nem bírtam megállni a lábamon. Azt hittem ott helyben halok meg. Jó, hogy nem hánytam oda. Hallottam valami tompa csörgést, ami becsengőre emlékeztetett. Nem hallottam rendesen, viszont nem ájultam el. Remélem nem válik minden napossá ez a pánik roham. Mert akkor meghalnék.

|| Cortez szemszöge ||

A szünetet az árkádok alatt töltöttem, ugyanis Ricsivel össze veszünk, Reni pedig Ricsivel van, szóval vele nem beszélgethetek.
Az öltöző felé haladva, elmentem a tervük mellett, ahonnan érdekes hangok jöttek ki. Úgy hallottam valaki fuldoklik. A terembe lépve egyből megláttam a hang adóját. Reni ott feküdt a földön, egy újabb pánikroham közepén. Egyszer már rátaláltam így. De vajon a többiek szándékosan hagyták itt? Nem tudom. Ricsi hol van ilyenkor? Nincsenek együtt?
Istenem miért most gondolkodok ilyeneken, mikor itt fekszik mellettem egy fuldokló Reni?
Felkaptam és amilyen gyorsan csak tudtam futottam vele az orvosi szobába. Út közben próbáltam megnyugtatni. De ezúttal ez nem jött össze. Az orvosihoz érve, kopogás nélkül berontottam a szobába.
-Jézusom. Mi történt? -ilyet meg a védőnő.
-Pánikrohama van. -mondtam zihálva.
-Mióta tart?
-Fogalmam sincs. Most találtam rá, egy teremben egyedül hagyva. -válaszoltam.
Ezután Renit lefektette egy vizsgáló asztalra és kiküldött. Nagyon nagyon aggódtam érte, de itt hagytam. Magam sem tudom miért, de így láttam jónak.

|| Reni szemszöge ||

Csak sötétséget láttam. Nem emlékszem, hogy mégis mi történt. Mikor kinyitottam a szemem éles fényt vettem észre. Majd egy női alakot. Aki ha jól értem engem szólongat. Hogy kerültem ide?

Sziasztok!
Hát vissza tértem. Valószínűleg hetente csak egy rész lesz várható, mert elkezdtem dolgozni egy másik könyvön is. Az kicsit másabb mint ez, így nem annyira könnyű. Ígérem igyekszem.
Remélem tetszett a rész, annak ellenére, hogy nem éppen tartalmas és hosszú.
Sok sok puszi és vigyázzatok magatokra. 💗💗