Zsófi szemszöge
Ma "reggel" 11 órakor keltem, de nem teljesen magamtól. Alvás közben ugyanis eszembe jutott, hogy ma menni kell egy ultrahangra, ami fél 1-kor lesz. Amint magamhoz tértem felkeltettem Zétényt is, aki még aludt volna, de nem engedtem neki. Gyorsan összeszedtük magunkat, és pár perc múlva indultunk is.

Az ultrahangon minden tökéletes ment, azonban a Kis manó kisebb, mint ilyenkor kéne lennie. Azonban megnyugtattak minket hogy ne aggódjunk, még sokat fog nőni.

Arra gondoltunk hogy veszünk néhány kiegészítőt a babaszobába, ezért a H&M -be mentünk. Ott találtunk egy aranyos tároló kosarat, 2 díszpárnát, valamint egy nagy plüsst is.

És még valakit találtunk. Csepkét.
- Sziasztok, de jó hogy találkoztunk! A gyereketeknek vásároltok? - kérdezte "kedvesen".
- Heló, közöd? Semmi. - válaszolt Zétény.
- Hát akkor így is lehet, te akartad. - itt tartott egy rövid "hatásszünetet" - Zsófi, neked már megmondtam, hogy hagyd békén Zétényt, mert csak azért van veled, amit tegnap már elmondtam. De ahogy látom te pedig csak a pénzéért vagy vele. Ami ott a kosaradban van, minimum 20.000 Ft. Olcsóbban nem tudnál vásárolni? - ekkor Zétény közbeszólt.
- Nem. Nem tud olcsóbban vásárolni, mert a legjobbat szeretné a gyerekünknek. Ha neked ez nem tetszik, akkor így jártál, nem tudok mit csinálni veled. Hallottad már azt mondani, hogy mindenki magából indul ki? Remélem igen, de nem csodálnám ha nem ismernéd. IQ szintes legfeljebb 30. De inkább kevesebb. És ne merj így beszélni se Zsófiról, se Szofiról! Akkor inkább engem nevezz mindenfélének, de a számomra legfontosabb embereket ne merészeld!
- Látod Zsófi, én megmondtam. Most is valami Szofiról beszélt. Megcsal, ez érthető.
- Hülye! Ő a gyerekünk! - szólaltam meg én is. Erre már nem tudott mit mondani.
- Na, de ha megbocsátasz, ha nem az sem érdekel, mi mostmár mennénk. - mondta Zétény.
- Nyugodtan, nem érdekel mit csináltok. - "Engedte meg" Csepke.

Miután fizettünk (nem lett igaza Csepkének, kevesebb mint 20.000 Ft-ot fizettünk, jóval kevesebbet) hazaindultunk.

- Bocsi Zsófi! - kért bocsánatot Zétény.
- Miért? - értetlenkedtem.
- Mindenért. Ez is miattam van.
- Ne okold magad. Nem tehetsz róla.
- De. Nagyon is tehetek róla.
- Ne csináld már ezt!
- Jó, de csak mert Te kérted.
- Köszi.

Most nem haza mentünk, illetve de. A közös, új otthonunkba mentünk. Jövőhéten fognak megérkezni a már megrendelt termékek, mint például babaágy. A ma vásárolt dolgok egyenlőre a Mi szobánkban találtak helyet.

Később haza indultunk. Még mindig nem a saját házunkat nevezem hazának, de majd annak is eljön az ideje. Otthon elmeséltük mi történt, a Csepkével való találkozást kihagyva, majd tovább folytatódott a nap.

2037. február 3.
Zsófi szemszöge
Ma lettem 17 éves. Egy csodálatos szerdai napon. Ami a nap közben még csodásabb lett! Na de kezdjünk is mindent a legelején!
Először is mindenkinek tudnia kell, hogy február eleje óta (bár az nem rég van, mindegy) az új házban alszunk. És egészen jó. Nincs semmi zaj (még pár hónapig), nincs itt senki, csak mi ketten (szintén pár hónapig) és minden jó. Január 23-án megérkeztek a megrendelt termékek, amiket még nem pakoltunk el, de ma reggel mikor korán felkeltem MAGAMTÓL (ritka pillanatok egyike, vagyis már nem. Mostanában általában magamtól kelek. És nem is vagyok fáradt) olyan nagy lendületem volt, hogy mással nem is foglalkozva a könnyebb dolgokat megcsináltam a babaszobában. Már nem tudom mióta lehettem a szobában, de Zéti jött oda hozzám és hátulról átölelt.
- Jó reggelt! - köszöntött.
- Köszi. Neked is!
- Mióta vagytok ébren?
- Nem tudom. - feleltem.
- Na mindegy, mostmár én is jövök és segítek.
- Így? - utaltam arra, hogy csak egy alsónadrág van rajta.
- Így. - mondta.
- Hát oké. Ha neked jó így. - hagytam rá.

Egy idő múlva elmentünk reggelizni, ekkor volt 10 óra.
- Mindjárt jövök! - mondta teli szájjal, és elrohant a szobánkba.
Úgy 2 perc múlva ért vissza.
- Boldog Szülinapot! Nem tudtam mit szeretnél, ezért ezt vettem neked. És csak óvatosan nyisd ki! - közölte velem mindezt.
- Rendben. - mondtam, majd elkezdtem kicsomagolni az ajándékot.
Egy levél fogadott a csomagolás alatt.

Szofim!
Bár ma csak anyu szülinapja van, Szofi, neked is vettem valamit. Remélem anyukád nem bánja. Meg persze Te sem!
Zsófim!
Tudd, hogy én mindkettőtöket nagyon szeretem és örülök hogy az életetek része lehetek. Remélem ti is így gondoljátok.
Tudod ez az utolsó kettesben tölthetett szülinapod amíg Szofi nincs itt (fogalmazásból tudod mindig 5-ös voltam) de hidd el, vele is ugyanolyan jó lesz. De lehet inkább csak arról fog szólni hogy mikor aludhatsz már egy kicsit. Lehet jövőre ez lesz az ajándék. Na de nem árulok el semmit. Főleg nem olyat, amit még én sem tudok.
Most hogy ezt már tudod, nyisd ki szépen azt a dobozt, tudd meg mi az ajándék. 😉

Fogtam és kinyitottam, de csak egy kis baba cipőt találtam, amire az volt írva hogy My Princess!

- Nézz körbe! Valahol el van rejtve a dobozban még valami. - mondta Zétény.
- Jó jó.
Kivettem a két kis cipőt, amik már így is szépek voltak, és elkezdtem nézni a dobozt, hátha találok valami titkos zsebét, de nem találtam.
- Na jó Zétény, segíts.
- Cipőben. - ennyit mondott.
- Mi?
- Jól Hallottad. Cipőben. - ismételte meg amit előbb mondott.

Megfogtam a cipőt, és ott volt benne egy kis lap.
"Este hatkor az ajtóban" állt rajta.

- Mi lesz az? - kérdeztem.
- Meglepi.
- Ez nem ér! - durciztam be. Persze nem valójában.
- Naaa! Ne csináld ezt! - kért, de nem mondtam semmit.
- Jössz befejezni a szobát? - kérdezte.
- Igen. - mondtam hirtelen "elfelejtve" hogy most én durcizok.
- Tudtam hogy ez be fog válni!
- Igen. Te vagy mindent tudó Zétény!
- Pontosan! Igazat mondtál!
- Na de akkor menjünk már! - tereltem vissza a témát.

Végül valamikor délután lettünk készen mindennel. Amit tudtunk megcsináltunk.

A szoba egyik fala szürke. Előtte egy fehér színű szekrény és egy tároló.
A másik fala szürke és rózsaszín csíkos. Előtte a babaágy van, mellette egy fotel.
A szobából nyílik egy ajtó, ott vannak Sophi ruhái. Mit ne mondjak, van már egy pár!
Ezeken kívül még vannak szekrények is ahova egyéb dolgai kerülnek, mint a pelenka és társai.

Este 6.
Zétény a nappaliban, én a szobában. Nem tudom mi fog történni, ezért egy olyan ruhát veszek fel, mint amilyet általában. Ahogy a ruhatáramat átnéztem, más fajta nemincs is igazán másfajta.

Amikor az ajtóhoz érek, Zétény már ott várt.
- Gyere! - mondta.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Hamarosan megtudod.

Út közben - ami maximum fél óra séta volt - minimum négyszer megkérdeztem hova megyünk, de sosem mondta el.

Egy étteremhez értünk.
- Tetszik? - kérdezte.
- Igen.
- Jó, akkor menjünk is tovább. Nem ide jöttünk.
- Pedig már elhittem. - mondtam.
- Annál én jobb helyre viszlek!

És tényleg! Pár perc múlva meg is érkeztünk A helyre. A kedvenc helyünkre, ahol egy asztal volt, rajta pedig ételek, amik nem is hűltek még ki.

- Ezt hogy csináltad?
- Volt egy-két segítőm. - mosolygott.
- Aha, értem.

Beszélgettünk, amikor egyszercsak megéreztem valamit.
- Zétény! - mondtam.
- Igen?
- Megmozdult. Éreztem.
- Szofi?
- Igen. Ki más?
- Jó, ez hülye kérdés volt. - ekkor már a keze a hasamon pihent. Érezni akarta a mozgást, de az valószínűleg még nem most lesz.
- Megint! - mondtam.
- De én nem éreztem.
- Persze, mert még kicsi és nem annyira erős.
- De ugye fogom érezni?
- Persze. - nyugtattam meg.

Este 8 óra körül indtultunk haza.
Itthon gyors esti rutin elvégzés után fáradtan dőltünk az ágyba.
- Boldog Szülinapot! - suttogta Zétény.
- Köszi. Már mondtad. Nem egyszer.
- Nem baj. Boldog Szülinapot! Amíg nincs éjfél, addig mondhatom.
- Jó. De ugye...
- Nem fogom éjfélig ezt mondogatni.
- Oké. - nyugodtan meg.

Este végül hátamra fordulva aludtam el. Zétény mellettem, jobb oldalt feküdt felém fordulva. Kezét végig a hasamon tartotta, ami már láthatóan növekszik.

Ihlet hiányában nem tudom mikor lesz folytatás! Megpróbálom minél hamarabb, de semmit nem ígérek.

Hogy tetszett ez a rész?

Ui.: Boldog Szülinapot Ricsi!