Zsófi szemszöge

Hétfő van, vagyis első óránk tesi. Mondanom sem kell, hogy imádom! De most tényleg! Tavaly volt a lányok tesi tanárának az utolsó éve, így már mi is a fiúkkal vagyunk, az "A" osztálytól külön. A mai napon kézilabdáztunk, de előtte bemelegítésként 1 kört futottunk.
A két csapat a következőképpen állt össze (tanár mondta meg, ki hova menjen)

Brian, Zsófi (én), Rebi, Venci, Zente, Frida

Magor, Normann, Zalán, Zéti, Csepke.

Hunor pedig ma nem volt.

Már 2:1 -ra vezettünk, amikor éppen az harmadik gólt akartam dobni. A dobás sikerült is, gól is lett, azonban nekem sikerült elesnem egyenest a kezemre. Nem mondtam senkinek, hogy fájt, mert játszani akartam tovább. Többször meg is ütötték a kezem, ami egyre jobban fájt, de én ezzel nem törődve játszottam tovább. Egy idő múlva feltűnhetett Zétinek hogy nem igazán futok a labdához, ezért odajött hozzám.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Nem, nincs. - próbáltam hazudni.
- Zsófi, nekem nem tudsz hazudni, ismerlek. - mondta.
- Hát csak a kezem. - mutattam neki a már lilára színeződött, feldagadt kezem.
- Ez nem néz ki jól. Szóljunk a tanárnak. - mondta, de ekkor a tanár elordította magát.
- ANTAI-KELEMEN, HOGY GONDOLJA AZT HOGY AZ ELLENFÉL CSAPATTAGJÁVAL KEZD EL BESZÉLGETNI MIKÖZBEN ÉPPEN MECCS VAN?
- De, - próbálta mondani.
- NINCS SEMMI DE, MOST PEDIG ÜLJÖN LE, MEGKAPJA AZ ÓRAI MUNKA EGYESÉT. Zsófi, neked még egy húzásod van, aztán te is így jársz. Most pedig inkább menj védeni. - Mondta a tanár a végét nyugodtabban.
- És hogy a csapatoknak ugyanannyi esélye legyen, Frida átmegy a másik csapatba. - tette hozzá.

Az óra rendkívül hosszúnak tűnt, de 45-kor végre megszólalt a csengő. Az öltözőben gyorsan átöltöztem, majd kimentem az udvarra. Zéti jött oda hozzám.
- Bocsi. - mondtam neki.
- Mit? - kérdezte.
- Az órai munka egyesed. Miattam kaptad.
- Ne hülyéskedj már, hogy van a kezed? - érdeklődött.
- Az őszintét mondva nem valami jól. - mondtam.
- Gyere, menjünk fel az iskola orvoshoz.
- De nem szeretnék.
- Ez nem ettől függ. Te is látod hogy néz ki a kezed.
- Jajj már. - mondtam majd elindultunk az orvoshoz.
Pár perc múlva már bent voltunk.
- Tudod mozgatni? - kérdezte Timi néni, az orvos.
- Nem igazán. - mondtam.
Mindeközben becsengettek második órára, így Zétinek mennie kellett, ő majd szól hogy én itt vagyok.
Timi nénivel elmentünk megröngeneztetni a kezemet, és mint kiderült csak megzúzódott. Tesiből kaptam egy hónapra felmentést, valamint most pihentetnem kell a jobb kezemet. Még jó hogy én balkezes vagyok.
Harmadik órára már vissza is értünk, hiszen az orvosnál soron kívül mehettünk be. Technikán halloween-re kezdtünk el készülni és az osztálytermünket különböző dekorációkkal fel is díszítettük. Illetve utóbbit nem harmadik órában.
Magyaron verset elemeztük, amin halálra untam magam, úgy mint ötödik órában angolon is.
Aztán hatodik órában egy újabb technika jöhetett, ahol termet díszítettünk.

Itthon Reni is megnézte a kezemet és bekente egy NAGYOOOOOON hideg krémmel, amitől elvileg jobb lesz.

Egyébként pedig a napom további része ugyanúgy telt, mint a többi.

November 16.

Ma reggel szörnyen rosszul voltam mikor felkeltem, első utam a wc-hez vezetett, ahol kiadtam magamból a tegnapi vacsorát.
Mindezek után felöltöztem, stb. majd elindultunk a suliba. Kedd van, vagyis ma van olasz, amire nem tanultam. Remélem nem fogunk írni.

Angolon néhányan feleltek, azok akiknek idén még 10 vagy kevesebb jegyük van. Nekem 12 jegyem van, tehát én nem feleltem. Mindezek után folytattuk a tananyagot.

Tesin én csak ültem a padon. Egy ideje ez van, és már eléggé unom. Ma a többiek Floorball-oztak. Pedig azt én is szeretem! 45 perc üldögélés után végre kicsengettek. Ennél még az is jobb volt, amikor egész órán futottunk. Jó, az elején még jó volt csak ülni, de mostmár unom.

Történelmen röpdolgozatot írtunk, majd a digitális táblán játszottunk.

Olaszunk következett, amit nagyon nem vártam, hiszen van rá esély hogy írunk. Becsengetés után 3 perccel érkezett meg a tanár, jelentettünk majd kezdetét is vette az óra. Ha hiszitek, ha nem, újra vettük ugyanazt, mint előző órán, ugyanis a mi drága olasz tanárnőnk elfelejtette mit vettünk utolsó órán, mi pedig minta diákként azt hazudtuk, hogy az jön, amit múlt órán vettünk. Így hát nem írtunk.

Ma csak öt óránk van, az utolsó matek. Ekkor történt meg az, ami eddig még soha. Elaludtam órán. Nem tudom hogy miért, de a matek tanárnő nem keltett engem fel. Ezer hála érte. Kicsengetés után keltett fel Zéti. Onnan gondolom hogy kicsengetés után, hogy már csak páran voltunk a teremben.
- Jó reggelt hétalvó! - mondta.
- Mikor aludtam el?
- Óra elején. A tanárnő aranyosnak tartott, ezért nem keltett fel téged. Csak arra kér, hogy következő órára legyen bemásolva a mai órai anyag a füzetedbe.
- Értem. Most viszont menjünk haza. - mondtam.
- Jó. - mondta, majd cuccunkat a táskáinba dobva elindultunk haza.

Zéti szemszöge
Matek óra van. Néhány perce csengettek be, de a táblán már több tucat írás van. Jobbra balra fordulok, és látom hogy Zsófi alszik, vagy legalábbis pihen.
- Zsófi... Zsófi - suttogtam, a másodikat már hangosabban.
- Zsófi. - próbáltam újra, de nem érkezett reakció. Alszik.

- Mennyi a megoldás? - kérdezte a tanár a megoldást.
- 93. - mondtam egy véletlenszerű számot.
- Remek, hogy jöttél rá?
- Megtanultam.
- Ügyes vagy, ezért kapsz egy ötöst. - remek, a semmiért egy ötös. Máskor is lehetne ez így. De most komolyan, mennyi esélyem volt arra hogy jó választ mondok?

- Tanárnő, Zsófia alszik. - mondta Csepke.
- Valóban, de ne keltsétek fel őt, aranyos ahogyan alszik. Csak majd mondja neki valamelyikőtök hogy holnapra legyen a füzetébe a mai anyag.

Kicsengetés után után felkeltettem Zsófit.

Délután elmentem biciklizni, de ami utánna történt, azt nem tudom szavakba leírni, de megpróbálom.

Zsófi szemszöge (ismét)
Már itthon vagyok, Zéti és Venci már nincsenek itthon, ők elmentek biciklizni. Még mindig nem unták meg. Napsinak ma van valami szakköre, Reni és Cortez pedig Virágéknál vannak. Egyedül vagyok itthon, és eldöntöttem valamit, de nagyon félek...

Igen, vennem kell egy terhességi tesztet. Már régóta késik, pedig eddig egy-két kivétellel mindig napra pontosan megjött. Ezen kívül ma reggel hánytam, a tojást napok óta nem kívánom. Matekon pedig elaludtam. Itt valami nem oké. Ha meg mégis, akkor legalább megnyugszom. Veszteni nem fogok semmit.

14:57 - jó, eldöntöttem! Elmegyek a boltba. Muszáj lesz.

15:24 - Itt vagyok a boltban. Természetesen nem a legközelebbibe, hiszen az milyen már. Ott ismernek. És igen, megvettem. Hármat is. Az eladó furcsán nézett rám, de kit érdekel? (Engem)

16:53 - itthon. Nagy szerencsémre még csak Napsi ért haza, de ő a szobájában van. Valószínűleg zenét hallgat.

17:04 - Meg van az eredmény. Pozitív. Meg kell hogy csináljam a többit is.

17:10 - Mind pozitív, Jézusom! Hogy mondjam el Zétinek? Jó, az még könnyebb. Hogy mondjam el Reninek vagy Corteznek?

17:15 - Zétinek tudom hogy hogy fogom elmondani. Na megyek, írok egy levelet a mi kis manónk nevében.

Szia Apu/Apa!
Még nem tudom hogy foglak szólítani.
Kérlek ne haragudj anyára azért, mert én beköltöztem a hasába. 9 hónapig fogok ott lakni. Tudod, én már régen hozzátok akartam jönni, és az első adódó alkalomnál megtettem, akármennyire is megpróbáltátok ti ezt elkerülni. Majd megláthatod, jól kifogunk jönni egymással.
Most pedig menj oda anyához és tudass vele mindent!
Szeretlek titeket! ❤️❤️❤️

A levelet és a három tesztet pedig egy borítékba helyeztem, amire ráírtam hogy CSAK ZÉTI NYISSA KI!!!

17:46 - A szobámban vagyok és az ágyamon fekszem. Arcomon könnycseppek folynak már percek óta és a hasamat simogatom. Nem hiszem el hogy ez történt. 16 éves vagyok, a kis manó születésekor 17 leszek. Zéti most 17, a születéskor 18 lesz. De ennek így kellett történnie. Hogy miért? Még én sem tudom. Már mindenki itthon van. Percek kérdése és Zéti itt lesz. Akkor már tudni fog a mi kis manónkról. OKTÓBER 18. ennek a dátummal köszönhetünk mindent.
Kopogás hallatszik. Biztos hogy Zéti az.
- Gyere. - mondtam halkan, de úgy hogy hallható legyen.
- Hogy vagytok? - kérdezte Zéti.
- Jól. - mosolyogtam rá.
- Biztos ez? - jött beljebb, de még mindig méterek voltak köztünk.
- A tesztek szerint igen. De orvosnál még nem voltam.
- Tudom. Holnap elmegyünk.
- De holnap suli.
- És? Engem jobban érdekel a lányom és te, mint a suli.
- Nem is biztos hogy lány.
- De az. Zsófi, te sírtál? - kérdezte. Már elég közel voltunk egymáshoz.
- Nem, csak könnyeztem. De honnan veszed hogy lány?
- Érzem hogy az. - tette kezét a hasamra.
- Figyelj, hogy mondjuk el anyuéknak? - kérdezte.
- Nem tudom. Ez nem egy olyan dolog, amit pillanatok alatt elfogadnak. Hiszen még mindketten kiskorúak vagyunk.
- De én a születésekor már nem leszek.
- Az egy dolog. Ők annak fognak tekinteni.
- Ez igaz.
- Amúgy pedig még ne mondjuk el nekik, hiszen még nem biztos. De a sulit hogy magyarázzuk meg? Vagy van egy jobb kérdésem! A kis manó születése után hogy oldjuk meg?
- A suliból lógunk, aztán már anyuék is meg fogják érteni, hiszen utána meg lesz az eredmény. Két lehetőség van. Egyik, hogy nincs senki a pocakodban, akkor elmondjuk nekik hogy úgy volt, de aztán mégsem. Meg fognak nyugodni. A másik hogy van valaki a pocakodban, akkor viszont valószínűleg ki fognak akadni. De bízzunk a harmadik lehetőségben. Igen, az eredetileg nem volt, de mostmár van. A harmadik lehetőség szerint van valaki a hasadban és nyugodtan fogják kezelni a helyzetetet. Bár szerintem a második lehetőség lesz. A sulit a továbbiakban? Azt majd valahogy megoldjuk. - mondta ezt halál nyugodtan.
- Hogy tudsz te még ilyenkor is nyugodt lenni?
- Örököltem. És Ő is fogja. Remélem.
- Mi lenne velem nélküled?
- Ő valószínűleg nem. - nézett le a hasamra.
- Az biztos. Akkor holnap hogy lesz? - érdeklődtem.
- Ugyanúgy elindulunk, mint máskor. - és már itt találtam hibát.
- Ez már itt nem jó. Mit mondunk Napsinak és Vencinek?
- Venci valószínűleg elmegy a már 3 napos csajához, Napsit pedig lerázzuk.
- Napsi se hülye. És már nem is olyan kisgyerek.
- Megoldjuk. Szóval ugyanúgy elindulunk mint máskor, aztán a többieket lerázva elmegyünk egy nőgyógyászhoz vagy hova. Ott meg lesz az eredmény, onnan majd kitaláljuk a folytatást.
- Jó, legyen. Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Szőr óra, bőr perc, csont másodperc. - "olvasta le" kezéről.
- Hahaha! De viccesek vagyunk! - mondtam majd az éjjeli szekrényemen tapogatózva megtaláltam telefonomat.
- 18:14 - mondtam.
- Ezt most miért mondtad? Nem én kérdeztem.
- Hogy legyen mit kérdezned. De szerintem most inkább hagyjuk ezt, mindjárt vacsora van. Tudod mi lesz a vacsi?
- Anyu ma vett tojást, lehet az lesz.
- Ne már. Azt én nem eszek.
- Tudom. -ekkor lépett be Reni.

- Hány tojást kértek vacsira? - kérdezte.
- Egyet. - mondtam.
- Elég lesz?
- Persze. - ha te tudnád amit én és a fiad már tudunk...
- Hát Jó. Zétény, te mennyit kérsz?
- Az összeset. Nem, amúgy hármat. - mondta.
- Okés, akkor majd szólok ha kész lesz. - mondta majd távozott a szobából.

- Miért kértél? Nem leszel rosszul?
- Majd legyőzöm a hányingerem. - mondtam.

Úgy negyed óra múlva újra megjelent Reni.
- Gyertek enni! - mondta.
- Megyünk. - mondtuk egyszerre Zétivel és kiszálltunk az ágyból.

A lépcsőn haladva Zéti halkan mondott valamit.
- Hajrá Zsófi, ne legyél rosszul.
- Megpróbálom.

Már mindenki az asztalnál ült, Venci is itthon volt.
- Jó étvagyat! - mondta mindenki. Szerencsére most az illattól nem lettem rosszul, de amikor egy falatot a számba tettem, már majdnem futottam, de Zéti megfogta a combom.
- Ne. - tátogta.
- Oké. - mondtam. Szerencsére ez a kis incidens nem tűnt fel senkinek.
Minden falat egy tucat tojásnak tűnt, de sikerült megennem.

Másnap

Reggel 6 óra, a tegnapi tojást már kiadtam magamból. Most megyek és felöltözök, mintha suliba mennék. Tényleg mindent ugyanúgy kell csinálnom mint általában, de ez kicsit nehéz.
6:12 - Kopogtak.
- Ki az? - kérdeztem
- Zétény. - hangzott a válasz.
- Gyere. - mondtam, majd benyitott.
- Van egy kis probléma.
- Mi? - érdeklődtem.
- Venci itthon van. - sóhajtott.
- Jó, akkor hogy legyen? Nem megy el?
- Nem tudom és nem hiszem.
- Ez jól kezdődik.
- Nagyon. (Iróna) Egyébként pedig hogy vagytok?
- Jól, leszámítva hogy már nincs bennem a tegnapi vacsi.
- Sajnálom.
- Mit? - kérdeztem.
- Az egészet. Minden miattam van.
- Kérlek ne csináld ezt.
- Jó, de tényleg.
- Nézd, ezt már nem tudjuk visszafordítani, megtörtént, ennyi.

- Gyertek már! El akartok késni? - rontott be a szobába Napsi.
- Miért, mennyi az idő? - kérdeztem.
- Gyertek már! Még Vencel is rátok vár.
- Jó hugi, megyünk már.
- Pizsamában akarsz jönni?
- Basszus fel sem tűnt eddig.
- Jó, de akkor öltözz már. - kérlelte Zétit.

Néhány perc múlva már úton voltunk.
Amiután leszálltunk a buszról és a sétás utunk kezdetét vette, folyton azon gondolkodtam, mit mondunk Vencinek és Napsinak.
- Mi majd később megyünk, csak van egy kis dolgunk. - mondta Zéti.
- Oksi. - mondta egyszerűen Napsi.
- Mi? - érdeklődött Venci.
- Mindegy.
- Há jól van Bro, akkor majd jöttök.

Így hát ketten folytattuk az utunkat.
- Félek. - mondtam.
- Ne félj! Nem lesz tőle jobb.
- Jó, de mégis.
- Tudom hogy ez nem lesz könnyű 9 hónap, de ketten túl leszünk rajta és mindent megoldunk.

Negyed óra séta után megérkeztünk egy nőgyógyászati váróba. Több nő is volt, aki gyereket vár és eléggé megbámultak minket. De igazuk van, hiszen két tinédzser ül itt. Én is megbámulnám őket, ha egy felnőtt lennék.

Kb. 1 óra múlva szólítottak minket. Illetve engem, de Zéti is jött velem. Szerencsére nem elsőre vagyok itt, ezért bízom az orvosomban.

...

Kissé kínos volt a beszélgetés, de túlélhető.

Most nem szeretnék mindent részletezni, de tényleg van valaki a szívem alatt. Júliusra várhatjuk a kis manót.

A következő ultrahang egy hónap múlva lesz, addig pedig ezer dolgom lesz. Jó, annyi azért nem, de kell mennem egy vérvételre. Erre már kaptam egy beutalót, jövőhéten lesz.
Ezenkívül kell egy terhességi kikönyv vagy mi, amiről csak annyit tudok hogy lesznek benne adatok. Hát így kell ezt elkezdenem.

- És most hova? - tettem fel a nagy kérdést.
- Nem tudom. Ne haza és ne a suliba. Üljünk le valahova, de én képtelen vagyok bárkinek a szemébe nézni.
- De még nem is tudja senki.
- Akkor sem.
- Most miért csinálod ezt? - kérdeztem.
- Mert félek. Mindenkitől. Mindenkinek a reakciójától. Aputól, anyutól, Venceltől, Napsiról, a tanároktól, mindenkitől. Eddig tudtam erős lenni, sajnálom.
- Ne csináld ezt. Én is félek ettől, de most erősnek kell lennünk.
- Nem, nekem ez nem megy. Elb.sztam mindkettőnk életét. Szószerint. - mondta.
- Ne mondd ezt, kérlek. - mondtam sírásomat visszafolytva.
- Én szeretném őt, csak most nem megy. Minden itt van. Te, a suli, a jogsit is el akartam kezdeni, és még a baba is. Ennyi nem fér el egy helyen.
- Kérlek ne csináld ezt. - mondtam, majd lefolyt az első könnycsepp az arcomon.
- Zsófi, én szeretlek. Őt is szeretem, csak minden olyan hirtelen történt. Soha nem gondoltam volna hogy 18 évesen apa leszek. Apa leszek. - ismételte.
- Én se. De mostmár itt van. - mondtam sírva.
- Zsófi, te sírsz? - nézett rám. - Ne haragudj kérlek. Nem akartalak megbántani. Nem te tehetsz erről és nem azt akartam mondani, hogy most vége a kapcsolatnak. Nincs vége! Egyáltalán nincs, csak... - kezdte el mondani.
- Miről beszélsz? Én nem gondoltam ezt.
- Akkor jó. De tényleg ne hidd ezt. Együtt megoldjuk.

A napot egy parkban töltöttük, majd mikor vége volt a sulinak hazaindultunk.
Rossz érzésem volt.

- Hogy képzeltétek hogy ti csak úgy ellógtok egy napot az iskolából? - kérdezte Reni köszönés nélkül.
- Neked is Szia anya! - mondta Zéti.
- Szia Fiam, szóval? Zsófi?
- Mondjatok valamit! - mondta mostmár Cortez is.
- Az én hibám. - mondta Zéti. - Zsófi nem akart jönni, de én rávettem őt hogy ellógjunk a suliból.
- Rendben, Zsófi kérlek menj fel a szobádba.
- De
- Nincs semmi de! - monda Cortez.

Felrohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót, majd lefeküdtem az ágyra és álomba sírtam magam.

...

- Zsófi, kérlek kinyitod az ajtót? - hallottam Napsi hangját.
- Ki. - mondtam.

- Szóval? - kérdeztem miközben újra becsuktam az ajtót.
- Gratulálok. - mondta.
- Minek?
- Neki. - nézett a hasamra.
- Ho...honnan tudod?
- Olvastam. Megtaláltam a levelet amit az ő nevében írtál Zétinek. - mondta.
- De ugye
- Nem mondtam senkinek. De mégis hogy, vagy mikor?
- Október 18. - mondtam a dátumot. - többet nem mondok, remélem nem zavar.
- Nem baj. Mióta tudod?
- Tegnap óta.
- Ma
- Igen, orvosnál voltunk.
- Értem.
- Napsi, megtennél nekem egy dolgot?
- Persze.
- Ne mondd el a szüleidnek.
- De miért?
- Mert most eléggé haragszanak rám és Zétire amiért ma nem voltunk suliba, és ha megtudnák még ezt is, akkor abból csak rosszabb lenne. Meg egyébként is az első trimeszterben még nagy esély van arra, hogy elveszítjük őt.
- Remélem nem lesz ez. Szerintem jó szülők lesztek.
- Örülök hogy te így gondolod. Amúgy pedig a levelet hova tetted? És hol találtad?
- Éppen elemet kerestem Zéti fiókjában, ott volt. És oda tettem vissza.

2616. Ennyi szóból áll ez a rész, amire igen büszke vagyok. Szerintem ez eddig a leghosszabb rész. Most nagyon elkapott az ihlet, ezért írtam (több órán keresztül. Az előbb még csak 6 óra volt).

Kérdezzetek a szereplőktől vagy tőlem!!!