Zsófi szemszöge
De miért? - ez a nap kérdése, de hogy mindenki megértse, elmesélem az elejéről.
Ma már sikerült időben felkelnünk, nem úgy mint tegnap. Minden a lehető legnormálisabban telt, egészen 4. óra végéig. Rosszkor voltam rossz helyen. Bár... nézőpont kérdése hogy jó vagy rossz helyen. Az iskolánk egészen nagy, sok folyosó van. Éppen mentem az egyik teremhez, bár már nem igazán tudom hogy miért, nem ez maradt meg bennem. Hanem egy sokkal rosszabb dolog. Fordultam be a terem felé, de ekkor megláttam Vencelt (nem hiába nem becécem) és Mirát miközben... Csókolóznak. Se szó, se beszéd, vissza is fordultam az udvar felé. Ott próbáltam volna egyedül lenni, de ez egyenest lehetetlennek tűnt számomra, hiszen elég nagy suliról van szó. Zoé szinte rögtön odajött hozzám:
- Mi a baj? - kérdezte.
- Hosszú. - feleltem.
- Engem akkor is érdekel. - mondta.
- Jó. Éppen a folyosón mentem, amikor megláttam Vencelt és Mirát... miközben... csókolóztak. - mondtam ki a sírásomat visszatartva.
- Sajnálom. - mondta miközben átölelt.
- És nekem vele kell egy házba lennem. - mondtam.
- Ha gondolod gyere át ma hozzánk.
- Jó. - mosolyogtam rá.

[...]

Itt vagyok Zoééknál, amikor telefonom rezegni kezd. Üzenetem érkezett Zéténytől.

Szia! Hol vagy?

Szia! Zoénál.

Oké. Mikor jössz?

Ma nem megyek
haza.

Miért?

Hagyjuk.

Nem, nem hagyjuk.

De.

Oké, akkor majd
holnap elmondod.
Jó éjt nektek!
Mond meg Zoénak
hogy szeretem!

Okés.

- Látod, most sem Vencel írt, hanem Zétény. - akadtam ki.
- Sajnálom. Tényleg. - mondta.
- Bocsi, hogy ilyen vagyok, de - mondtam, de Zoé félbeszakított.
- Ne! Ne kérj bocsánatot, mert megértem. Én is így reagálnék. Csak én nem tudnék hozzátok átmenni. De erről inkább ne beszéljünk, inkább nézzünk meg egy filmet, aztán fürödjünk meg bla bla bla, aztán beszélgessünk, majd aludjunk. - mondta a tervét, amire én csak annyit mondtam hogy oké.
Este végül 10 és fél 11 között aludtunk el.

Venci szemszöge
Francba ezzel a nappal! Nem késtünk, de inkább nem is mentem volna arra a barna maci (csak hogy a szép beszédnél maradjunk) helyre. De mentem. 4. óráig normálisan ment minden, aztán 4. óra után Mira elhívott, hogy menjek oda az egyik tanárhoz, mert valamit segíteni kell neki. Persze én bedőltem ennek a trükknek, és mentem. Azonban az egyik pillanatban Mira odajött hozzám és megcsókolt. Persze én nem csókoltam vissza, és ellöktem magamtól (A mondatokat amik ez után elhagyták a számat, azt inkább kihagynám, maradjunk annyiban hogy sok csúnya szó egymás után) Reméltem hogy senki nem látta, de sajnos a legrosszabb volt ennek a szemtanúja. Zsófi. Próbáltam felé még aznap közeledni, ám sikertelenül. Délután nem is jött haza. Zétény írt neki üzenetet, én ugyanis nem mertem. Féltem a reakciójától. Mint kiderült a ma éjjel Zoééknál tölti, nem is akar hazajönni. Este elég hamar elaludtam, sokkal korábban mint szoktam.

2033. 01.06.
Zsófi szemszöge
Ma reggel Zoééknál ébredtem, ami furcsa volt. Ma már ha minden igaz otthon leszek. Zoé adott nekem pólót és nadrágot, és mert nekünk ugyanaz a ruha méretünk, így nem volt kicsi sem, nagy sem. Mivel tudom hogy Zétényék mikor indulnak, így úgy terveztem, hogy először elmegyek a pékségbe, mint mindig, aztán gyorsan hazamegyek a felszerelésemért, onnan pedig az iskolába megyek. Így is lett, ám mikor bementem és mondtam Reninek hogy a cuccomért jöttem, mondta hogy a fiúk elvitték, és hogy este vagy délután majd beszélünk ketten. Így aztán a felszerelés nélkül mentem (a táskát sem vittem, csak a tornazsákom, és mivel az három részes, abból az egyik cipzáros, oda tettem a kajákat) az iskolába.

Szerencsére időben beértem.
A régi táskám Vencelnél volt, de én úgy tettem mintha nem látnám, így nem mentem oda hozzá. Éppen beszélgettünk, amikor odajött Vencel.
-

Sziasztok! - köszönt.
- Szia! - mondta mindenki, én pedig csak egy Helót mondtam neki.
- Zsófi! - szólított meg. - Tudnál jönni egy kicsit? - kérdezte.
- Nem. - vágtam oda neki flegmán.
- Figyelj! Tudom, hogy haragszol rám, én sem tennék máshogy a helyedben, de hallgass meg. - kérte.
- Nem! Nem érdekel a kitalált történeted! Láttam amit láttam. Ezt nem magyarázod meg.
- De Zsófi!
- Nem, nem és nem!
- Rendben. Akkor majd otthon fogjuk megbeszélni. Ott igazából jobb is lesz. De elhoztam neked a táskád, remélem nem baj. - mondta.
- Nem. - mondtam és mosolyogtam egyet. Pedig most haragudnom kéne rá. De nem megy.
- Rendben. - mondta és elment.
- Vencel! - mondtam, és hátranézett. - Köszi. - mosolygott egyet, majd tovább ment.

Technikáig nem is beszéltem Vencellel, azonban technikán csoportokban ülünk, és persze hogy a tanár csoportos feladatot adott. Kezünk többször is egymáshoz ért, amit igazából nem bánok. Technika után elindultunk haza. Az út csendben telt, senki nem szólt senkihez. Itthon átöltöztem a saját ruháimba, megírtam a leckét. Ami furcsa volt számomra, hogy Vencel egyszer sem jött át hozzám. Miközben ezen gondolkodtam, kopogást hallottam. Egy egyszerű "Gyere" szót mondtam, mikor benyitott Reni.
- Szia! Ráérsz? - kérdezte.
- Persze. - mondtam.
- Szóval Venciről lenne szó. - mondta, de én megakadtam ott, hogy azt mondta hogy Venci.
- Vencel. - mondtam.
- Tudom hogy becézitek egymást, de akkor legyen Vencel. Szóval szeretném hogy meghallgatsd őt. Tudom, most haragszol rá, de hallhatsd meg. Azt is tudom, hogy szereted őt. Ha nem így lenne, nem akadtál volna fenn azon, hogy azt mondtam, Venci. Hidd el, tudom milyen érzés ez. De ezt most hagyjuk, most rólatok legyen szó. Tudom, rosszul esett, tudom, haragszol rá, tudom, akármit mond, nem fogsz hinni neki, de ugyanakkor azt is tudom, hogy szereted őt, mindennél jobban. Ő is Téged.
Már ismerem a történetet Vencel oldaláról. Kérlek mondd el, te hogyan élted meg ezt?!
- Röviden annyi, hogy láttam őt Mirával csókolózni. - mondtam.
- Rendben. Ez mennyi idő volt? - kérdezte Reni.
- Pár másodperc. - mondtam.
- És utánna mit tettél? Láttad a további részt?
- Nem. - vallottam be.
- Ha szeretnéd tudni, hallgatsd meg Vencelt. Nem lesz hosszú idő, talán csak egy perc.
- Jó, rendben, meghallgatom. - adtam meg magam.
- Akkor gyere, menj be a fiúk szobájába és beszéljetek. - mondta és elindultunk az előbb említett helyiség felé.

Benyitottam.
- Sziasztok! - köszöntem nekik.
- Szia! - mondták egyszerre.
- Mizu? - kérdeztem.
- Semmi. Basszus, már ennyi az idő? Apu mondta hogy menjek neki segíteni. Ez úgy negyed órája. Majd jövök! - mondta Zétény és magunkra hagyott. Miért érzem azt, hogy ők ezt tegnap percről - percre megbeszélték?
- Zsófi! - mondta Vencel.
- Mondd. De gyorsan.
- Rendben. Tudom hogy most haragszol...
- A lényeget kérlek.
- Jó. Te az eseménynek csak egy rövid részét láttad...
- Az pont elég is volt.
- Nem. Az pont kevés volt. Nem láttad, hogy egy másodperc múlva Mira már a folyosó túloldalán állt. Ellöktem. Egyenest a falnak, majd nem éppen a legszebben beszéltem vele. De tudod mit. Pont lesz@rom, mert engem Te érdekelsz. Jó, mondjuk lehet fogok kapni ezért valamit, valószínűleg egy szaktanárit, de nem érdekel. Sajnálom, hogy ott voltam. Bedőltem Mirának, aki azt mondta, hogy a tanár kért meg hogy segítsünk neki. Nem gondoltam hogy ez lesz. És jöttél te. Valamiért pont arra voltál, és te csupán azt láttad, amikor túl közel voltunk egymáshoz. És még valami! Már nem fogunk Mirával egymás mellett sem ülni. Kevin és ő ugyanis helyet cseréltek, szóval még órákon sem kell annak a ... Szóval a közelében lennem. Most mondtam volna valamit, de azt inkább hagyjuk. És persze, most azt szeretném, hogy rögtön kibéküljünk, de nem várhatom el ezt tőled. Majd ha te jónak érzed, kibékülünk. - mondta. Egy kis csend után végre megszólaltam:
- Antai-Kelemen Vencel! - mondtam neki direkt a teljes nevét.
- Jajj, így csak anyu szokott hívni, amikor mérges rám! - mondta.
- Szeretlek! - mondtam.
- Én is.
- Tudom, csak...
- Ne, nem kell magyarázkodni. Értem, rosszul esett. De mostmár vége. Ugye?
- Igen. - mondtam, majd Venc megcsókolt.
- Örülök hogy engem nem ellöktél. - mondtam.
- Nem tennék ilyet veled.
- Remélem is!

A délután és az este ugyanúgy telt, mint eddig. Hamar elaludtam, és nagyon jót álmodtam.

Az álom
2047-et írunk. Éppen egy játszótéren ülök egy padon Venccel. Egy gyereket nézünk folyamatosan. 3 éves körül van. Igen, ő a Mi gyerekünk.

2033. Január 7. 04:51
Felkeltem, az álom miatt. Egy aranyos gyereket láttam szemem előtt. Olyan jó lenne, ha majd egyszer lenne egy gyerekünk, vagy akár több is. Persze még nem most, majd egyszer, amikor már elég érettek leszünk hozzá. Na de most inkább aludjunk tovább.

6:30
Egy újabb napot kezdhetünk, természetesen először az ébresztőt hallhatjuk. Hát nem kedves? Minden reggel köszönt, akármennyire is utáljuk. Már alig várom a hétvégét. Ma van csütörtök, ami azt jelenti, hogy már csak 12 órám van a suliból. Túlélhető.
Egyébként a nap nyugalomban telt, Zoénak elmondtam, hogy kibékültünk Venccel. Ennek ő örült. Ezen kívül persze ő is mesélt, bár ő egy kevésbé boldog dologról, ugyanis lehet hogy a szülei el fognak válni és lehet hogy ő is költözik. Még ezt Zétény sem tudja, sőt, Zoé is csak tegnap tudta meg. Lehet jobb is ha Zétény nem tudja.