Venci szemszöge
Ma van Zsófi szülinapja. Szombat van, de arra gondoltam hogy ma időben felkelek és viszek neki reggelit.
7 óra után keltem, még csak anyu volt ébren. Felöltöztem, megmostam a fogamat majd lementem a konyhába.
Készítettem pirítós kenyeret, teát és tettem hozzá kekszet is. Nem olyan nagy dolog, nem is sok, de a szándék a lényeg. Felmentem a szobájába, ahol Zsófi még aludt. Letettem az éjjeli szekrényére, majd egy puszival felkeltettem.
- Jó reggelt! Ki lett ma 13 éves? - köszöntöttem.
- Neked is jó reggelt! - mondta.
- Hoztam neked reggelit! - mondtam.
- Köszönöm, de nem kellett volna.
- Szívesen! És de, kellett.

Miközben Zsófi reggelizett beszélgettünk. Nem írom le miről, mert semmi érdekes nem volt.

↓Igaz történet alapján↓

Február 13
Venci szemszöge
Ma egészen jó idő volt, ahhoz képest hogy februárt írunk.
Ma angollal kezdtünk, ahol egy témazárót írtunk, majd kémián néhány vegyjelből. Előző biztos jó lesz, a második már nem biztos. Harmadik órán (tesin) nem volt a tanár, helyettesítették és megszavaztuk mit csináljunk. Végül a ping-pong nyert. Biológián valami állatot vettünk, de nem igazán érdekelt, végig rajzoltam az órát. Törin is hasonló volt a helyzet.
Nyelvtanon a tanár a teljes órát végig diktálta, időnk sem volt pihenni.

És igen, ezt is megéltük! Végre mehettünk haza! Mint már mondtam ma nagyon jó idő, így amint hazaértünk átöltöztem én és Zéti majd mentünk a pályára. Sok trükköt csináltunk, azonban még mindig elég korán sötétedik, ezért négy órakor haza indultunk...
Éppen az egyik kereszteződésnél fordultunk be, amikor megszakadt számomra a külvilág...

Zéti szemszöge
Ma a suliban minden normálisan telt, majd délután (mivel jó idő volt) mentünk a pályára Vencellel. Bár ne tettük volt... A pályán minden jól ment, nem is sérültünk meg, de 4 óra körül haza indultunk. Mentünk pár száz métert, amikor egy kereszteződéshez értünk, és ekkor történt a probléma...
Venci rosszul fordult, gondolom megcsúszott vagy jobban döntötte meg a biciklijét, mint kellett volna és elesett. Ez sem lett volna akkora baj, hiszen már esett el, nem is egyszer. Azonban jött egy autó is. Nem ment olyan gyorsan, de az a sebesség pont elég volt ahhoz, hogy Vencinek komolyabb baja legyen. Bocsi, nem én vagyok a fogalmazások mestere, (harmadikban fogalmazásból is csak hármas voltam) így értem ha nem érti ezt az, aki olvassa. De akkor vissza. Venci a földön feküdt, és nem mozgott. Ledobtam a biciklit az út szélére, és odarohantam hozzá. A fején volt egy közepes méretű seb, ami miatt a feje rövid időn belül véres lett. Pulcsim ujjával próbáltam ezt orvosolni. Ezt addig tettem, amíg a sofőr, aki neki ment testvéremnek nem hozott kötszert. Miközben én próbáltam Venci fejét bekötni (illetve így a sebét, de mindegy, még mindig nem tudok fogalmazni), hívták a mentőket illetve anyut, mert megadtam nekik a telefonszámát (még jó hogy azt tudom fejből). A mentő hamar ideért, még anyuék előtt. Vencit feltették egy ilyen ágyra, azzal tolták be őt a mentőautóba. Miközben utóbbi történt, aközben értek ide anyuék. Rögtön Venci felé futottak, majd hozzám. Röviden elmondtam mi történt, majd a mentőautóval együtt elindultunk a kórház felé.