Venci szemszöge
Reggel nagyon fáradtan keltem. Ma még van iskola. És bizony tegnap akármennyire is versenyen voltunk, ma be kell mennünk nekünk is iskolába, suliba, börtönbe nevezzük akárhogy is.
Szokásos reggelünk után elindultunk. Zsófi nem mondott nekem semmit, ami esetleg utalhatott volna a telefonjára, szóval minden rendben. Az iskolában is minden normálisan telt. Többen gratuláltak nekünk, de egyébként normálisan telt. A tesi tanár mondta, hogy a hétfőt is igazolni fogja az iskola.
Itthon is minden rendesen ment.

November 3
Reggel 8 órakor indultunk, hogy időben odaérjünk. A lányok nem jöttek, ők suliban lesznek. Mindketten egyig vannak, szóval együtt mennek haza. Zsófi megbeszélte apuékkal hogy Zoé átjöhet-e. Ők persze megengedték. Így lehet jobban tetszett volna Zéténynek, ha ő otthon marad. De nem maradt. Nem maradhatott. Az úton végig beszélt nekünk a GPS. És igen! Odaértünk! Ott álltunk a bizonyos Szent Johanna Gimi előtt pontban 11:30-kor. Még másfél óra volt a kezdésig. Elmentünk egy étterembe ebédelni, majd visszamentünk a gimnázium elé. Anyu és apu régi emlékekről kezdtek el beszélni.
"Emlékszel, amikor kiálltál az ablakba, és kijelentetted hogy a barátnőd vagyok?"
"És arra a bizonyos December 20-re emlékszel?"
"Na és Neményi késésései"
"Amikor olvasókör helyett elvittelek motorozni?"
"És amikor folyton kérdezgettem mit kapok születésnapomra"
"Dina, de utáltam azt a csajt"
-Öhm, izé... Hallhatnám még az emlékeket csak az van hogy... Bekéne már menni. - mondta Zétény.
- Akkor gyertek! - mondta anya.
- Mennyi is volt az IQ-d? - kérdezte anya aputól.
- Már nem tudom. De több mint a tiéd.
- Na ne már! Ezt még mi is tudjuk hogy rossz tanuló voltál! - mondtam.
- De magas IQ-val.
- Hát Jó.

[...]

A verseny pontosan 1 órakor kezdődött. Itt még a megyéket is sorba tették ABC rend szerint, így valahol a vége felé mutathattuk be mit tudunk.
És igen! Ezt is megcsináltuk baleset nélkül! És most senki nem sérült meg.
Nem sokkal az után, miután mi voltunk, eredményhirdetés volt. Egészen az 57. Helyezéstől. És mi nem voltunk benne. A legjobb 10-nél már kezdtem félni, minket kihagytak. Nem lettünk sem 9.-ek, sem 8.-ak. Következett a Top 5. És nem! Sem negyedikek, sem ötödikek nem lettünk. Nem hiszem el! Benne lennénk a Top háromba? És igen! Ott voltunk! Második és első helyet szereztünk! Ha most itt lenne Zsófi... Vagy Zoé.... Vagy Napsi... Ő mondjuk a nyakunkba ugrana. De lehet az első két lány is.
Zéti. Ő lett az első. Én pedig a második. És nem zavar, hogy ő jobb eredményt szerzett. És akkor a nyeremények!
1. helyezés → 3 nap 2 éjszaka Párizsban, amire az egész családját elhívhatja
2. helyezés → Ugyanez. Eredetileg nem, mert "csak" 1. Nap. Bár nem igazán értem. Hiszem így végülis csak Zéti ajándékát használjuk ki. Na de mindegy. Legalább nem kellett iskolába menni.

[...] Egy hosszú út után hazaértünk. Mindenki ott volt. Zoé is. Ez a lényeg. Mikor beértünk a házba, a lányok rögtön jöttek érdeklődni.
- Második. - mondtam
- Első. - mondta Zéti.
A lányoknak kellett pár másodperc, mire felfogták mit mondtunk, és mindenki odaszaladt valakihez. Zsófi hozzám, Zoé Zétihez, Napsi pedig egyszerre próbált mindkettőnkhöz. Mi már szétváltunk, Napsi is hátrébb állt,  valakik azonban még együtt voltak. Vagyis már együtt vannak. Vagyis hivatalosan még nem. Zétény ugyanis Zoét tartotta, aki csak öleli őt. És éljen az ikrek közti telepátia, Zétény kinyitotta szemét, mire én csak bólintottam egyet.  Megértette.
- Szeretlek! - mondta ki.
- Hogy mi? - kérdezte Zoé, mintha nem hallotta volna.
- Szeretlek. - mondta ki újra.
- Én is.
- Héjj! Anyuék hova tűntek? - kérdezte Napsi.
- Szerintem elegük lett a látványból. - mondtam
- Hát de miért? Pedig olyan cukik! - mondta Napsi.
Miután gratuláltak a lányok nekünk (mindenki a saját módján) bementünk a nappaliba, ahol anya és apa ültek a kanapén.

[...]