Kulcs csörrent a zárban, mire felkaptam a fejem és a könyvemet a mellkasomra tettem kinyitva hagyva azon az oldalon, ahol éppen tartottam. A fejem fölé emeltem a kezeimet és kinyújtóztattam a tagjaimat, miközben Minjae belépett a lakásba és csilingelő hangon köszönt nekem. Megvártam, amíg végigsétál az előszobával egybekötött hosszú folyosón és elhaladva a konyha mellett, a nappali boltíves, ajtó nélküli bejáratához ér, csak azután szólaltam meg én is.

- Szia Minju – mormoltam rekedtes hangon, mert már órák óta nem szólaltam meg.

Egész nap egyedül dolgoztam, a barátnőm már reggel elment, ezért különösen örültem neki, hogy láthatom őt. Hiányzott a gondoskodása, a hangja és a lelkes csivitelése, amikor valami olyasmiről mesélt, amit nagyon szeretett. Aznap nem mondta nekem, hogy hagyjam abba a munkát és figyeljek rá, ezért kicsit túl is hajtottam magam, habár ez egy délutáni relaxálással sikerült orvosolnom. Magányos voltam már nélküle, főleg, hogy nekem nem volt lakótársam, ezért amikor odalépett a szürke huzatos kanapé mellé, amin addig feküdtem és lehajolt, hogy megcsókoljon, a derekáért nyúltam és lehúztam őt magamhoz. Mikor egy halk sikkantással az ölembe huppant, egy kicsit durván érkezett és éreztem rajta, hogy rögtön megfeszül a törzse. Felsimítottam a kezeimet az oldalára és még gyengédebben csókoltam őt, hogy maradásra bírjam, de felnyögött és ellent tartva nekem a vállamnál fogva, felállt. Csalódottan néztem ahogy felkel, a tekintetem akaratlanul is a csípője környékére tévedt, ahol a ruha véletlenül felhúzódott és kivillant alóla világos bőre.

Nyeltem egy nagyot és elfordítva a fejem, a pólója széléhez kaptam, hogy lejjebb rántsam az anyagot.

- Akkor legalább ne hagyd, hogy még jobban elcsábuljak – mormoltam az orrom alatt, de olyan halkan, hogy a lány vagy nem hallotta, vagy nem akarta meghallani, ezért teljesen figyelmen kívül hagyta.

- Képzeld, ma a kávézóban dupla cukrot kaptam a kávémba, ezért egész nap pörögtem, mintha kimeríthetetlenek lennének az energiatartalékaim – nevetett fel, megigazítva a haját, mialatt kisétált a konyhába, nem foglalkozva a botlásunkkal.

Megszokhattam volna ezt tőle, mert nem először csinálta már, de most mégis érzékenyebben érintett, mint általában. Csütörtök óta csak otthon dolgoztam, alig mozdultam ki a lakásból, és mivel most már szombat volt, nagyon elegem lett az egyedüllétből. A szokottnál jobban vágytam arra, hogy a lányt a közelemben tudjam. Azonba az, hogy ezt a kis közeledésemet is elutasította, még frusztráltabbá váltam. Elvégre nem akartam tőle nagy dolgokat, jelenleg nem. Csak egy kis együtt töltött időt végre. Alig láttam őt a tanulmányai és a baráti társasága miatt, mert szinte minden este lement abba a bárba velük beszélgetni és igaz, hogy sok időt töltött nálam, amikor csak volt egy kis szabadideje, de ezen a héten eléggé elhanyagolt engem. - Aztán miután végig pörögtem az első öt órámat, jött a nagy zuhanás és úgy kimerültem, mintha egész nap futottam volna – tért vissza a nappaliba egy répát rágcsálva, a diétája miatt. Felhúztam a lábaimat, hogy helyet adjak neki és oda tudjon ülni mellém, de végül inkább letettem a talpamat a földre. Zokniba bújtatott lábfejem először a sötétbarna fapadlóhoz ért hozzá, ami túl hideg volt, ezért kissé előrébb nyújtózkodva rátettem őket a kerek, piros szőnyegre. Ahogy a lány súlya alatt besüppedt mellettem a kanapé, a bútordarab szélét markoló kezeim megfeszültek, de Minjae semmit se vett belőle észre. Ő tovább fecsegett, nem foglalkozva vele, hogy én mennyire feszült vagyok.

Sárga-szürke, kockás ingem szélei az ölembe hullottak, az alatta lógó fehér pólómon sem látszódott, milyen gyorsan emelkedik a mellkasom, a levegővételeim közben. Sóhajtottam egyet, hogy lenyugtassam magam, majd egy erőltetett mosollyal az arcomon a lány felé fordultam. Ropogtatva fogyasztotta el a répája utolsó darabját, majd teli szájjal befejezte a történetét és megcsapva a vállamat felnevetett egy poénon. Minden arcizmomat meg kellett feszítenem, hogy halványan vigyorogni tudjak és válaszoljak neki udvariasan, hogy érezze, végig figyeltem rá.

- És veled mi volt egész nap? Nem is hívtál, és akkor se vetted fel, amikor én kerestelek – fordult végre felém, miután kibeszélte magát.

- A stúdióban voltam, szerintem nem hallottam a csörgést, ne haragudj – dörzsöltem meg a szememet a jobb kezemmel. – Órákig dolgoztam a legújabb dallamon, és tudod, a fejhallgató miatt nem hallok semmit – vakartam meg a fejem búbját.

- Semmi baj, már megszoktam, hogy mindig ennyit dolgozol – bújt oda hozzám kedvesen, átölelve a karomat, amit az imént ejtettem vissza a kanapéra. – De azért legközelebb vigyázz magadra, rendben Mackóm? Nem leszek mindig itt, hogy kiráncigáljalak a stúdióból.

Ahogy a melle hozzám nyomódott a ruhán keresztül, éreztem, hogy megrándul bennem valami. Lepillantottam oldalra és mialatt Minjae a vállamra hajtotta a fejét, nekem tökéletes belátás nyílt mély dekoltázsára. Már szinte öntudatlanul mozdultam, amikor lehajtottam a fejem és az ajkait keresve, megpróbáltam megcsókolni őt. Most nem pattant fel és ez erőt adott, hogy folytassam. Felemeltem a bal kezem és óvatosan megérintettem vele az állát. Tudtam, hogy elővigyázatosnak kell lennem, ha nem szeretném elriasztani, ezért úgy viselkedtem vele, mintha vékony, törékeny üvegbő lett volna az egész lénye.

Forró leheletünk összekeveredett, puha száján éreztem még a répája kissé kesernyés ízét. Lehunytam a szemem és beleengedtem magam az érintés olyan ritkán élvezhető, mégis ellenállhatatlanul vonzó varázsába. Akaratlanul is egy vágytól teli, nehéz sóhaj szakadt fel belőlem, mert kezdtem elveszíteni az irányítást magam felett. Hátrébb toltam a lányt, amíg a háta teljesen rá nem simult a kanapé támlájára és az egyik kezem lecsúszott a derekához. Először még a ruhán keresztül simogattam az oldalát, de miután lágyan beharapta az alsó ajkamat, képtelen voltam tovább türtőztetni magam. Felrántottam a sötétkék anyagot róla, feltárva lapos hasát. A másik kezemet is rögtön csupasz, puha bőrére simítottam, nem engedve neki, hogy gyengén tiltakozó karjai megpróbálják visszahúzni azt.

Betérdeltem a két lába közé, hogy jobban hozzáférjek, mialatt egy percre sem szakítottam meg a csókunkat, vagy nyitottam volna ki a szemeimet. Érezni akartam őt közvetlen közelről, beszívni az illatát, hallani apró sóhajait és nyögéseit, minden mást kizárva a világból. Attól féltem, ha egy pillanatra is elbizonytalanodok, ő el fog húzódni és ismét ki fog csúszni a karjaim közül. Ahogy minden eddigi alkalommal amikor megpróbáltam felé közeledni. Mintha egy olvadozó jégkockát akartam volna megtartani fél kézzel, de túl erősen markoltam volna, így az mindig leugrott volna a földre. Az összes eset kudarccal végződött és az én türelmem is már lassan a végét járta. Minjae nem tudta milyen szörnyen éreztem magam minden ilyen megtörtént helyzet után. Kezdtem azt hinni, hogy velem van a baj és nem csak a félénksége van a dologban. Azonban el nem tudtam képzelni mit csinálhatok rosszul.

Az ujjaim végigsiklottak a bordáin, majd váratlanul beleütköztek a melltartója kemény szegélyébe. A lány riadtan elszakadt tőlem és zihálva a tekintetemet kereste, de nem akartam engedni. A fejemben felrikoltott az éles hangú csengő és tudtam, hogy vészhelyzet van. Nem tetszett neki a helyzet, de nem akartam feladni. Képtelen lettem volna rá. Szinte már erőszakosan kényszerítettem őt vissza egy csókba, de annyira gyengéden bántam közben vele, amennyire csak tudtam. Visszahúztam a kezemet és simogatni kezdtem a combját, majd később felfelé haladva a derekát is, hogy ellazítsam amennyire csak tudjam, de közben a jobbommal észrevétlenül a háta mögé nyúltam, hogy ott is fel tudjam róla húzni a póló anyagát.

Nem tudom pontosan hol rontottam el, mi történt, hogy ismét visszahúzódott, de hirtelen ellenkezni kezdett. Az ajkait megfeszítette és elfordította a fejét, hogy ne tudjam megcsókolni. Ezzel egyidőben az ujjait rákulcsolta a jobb csuklómra és minden erejével megpróbálta letolni magáról a karomat. Elnyílt szájjal tűrtem, ahogy a másik kezemet is lehámozza magáról, majd megpróbál felállni, kihúzva két lábam közül a térdét. Mikor már nem éreztem az illatát közvetlen közelről és a tekintetem is kezdett kitisztulni, egy égető érzés kezdett nőni a mellkasomban. Ahogy lassanként visszatértem a valóságba és a lány teste melegének a hiánya hatására kirázott a hideg, elpattant bennem az a bizonyos cérna.

Egy reszketeg sóhaj tört fel az ajkaim közül, ahogy megpróbáltam lecsendesíteni a haragomat. Felegyenesedtem, mialatt még mindig ott térdeltem a kanapén, majd az egyik lábammal megtámaszkodtam a padlón, hogy még stabilabban tudjak állni. Hátra kaptam a fejem Minjae felé, aki éppen a pólóját igazította meg magán és lesütött szemekkel próbálta elrejteni haja mögé kipirult arcát. Egy kis időre elfogott a sajnálat, de mindez csak egy pillanatig tartott. Utána ismét elöntött a harag. Dühös voltam a lányra, prűd viselkedésére, rövid szoknyájára, ami alatt tökéletesen kirajzolódott formás feneke és az izgalomtól hevesen verdeső szívemre, ami csak nem akart megnyugodni.

Minden bizonnyal érezte, hogy vihar közeleg, mert félénken rám pillantott és hátrébb lépett egy picit, majd idegesen megfogta a könyökét, gondosan kerülve a pillantásomat.

- Most mégis mit csináltam rosszul? – fakadtam ki és még ingerültebb lettem, amikor realizáltam, milyen szaporábban lélegzek az izgalom hatására. – Miért nem vagy képes megengedni ezt nekem?

- Ez nem rólad szól Yoongs, mondtam már, hogy én vagyok félénk – mormolta szégyenkezve, miközben megpróbálta eltakarni az arcát a hajával.

- De ennyire? – rivalltam rá dühösen és lendületesen elléptem a kanapétól. – Azt mondtad, az eddigi kapcsolataidban minden rendben ment és már nem is vagy szűz. Mégis miért kínzol engem Minjae? – a teljes neve hallatán összerezzent és félve a szemembe nézett egy pár pillanatra. – Nem tudok semmilyen megrázó emlékről a múltadból, ami miatt félned kéne a szextől velem. Miért nem vagy képes ezt megtenni? – tomboltam tehetetlenül, mert úgy éreztem a mellkasomban forrongó katlan, lassan felemészt. – Még csak meg se érinthetlek, azonnal elhúzódsz, mintha valamit rosszul csinálnék!

- Csak félénk vagyok, ez minden... kell még egy kis idő Yoongs...

- Ne hívj így! – kiáltottam rá és durván belemarkolva a hajamba körülnéztem a lakásomban, mintha csak keresnék valamit, amivel könnyíthetek magamon. – Ezek után ne legyen képed még becézgetni engem – vicsorogva megindultam az előszoba folyosója felé, de olyan hévvel, hogy a lány szinte elugrott mellőlem, amikor a közelébe értem. – Elmegyek.

- Mi? Várj, Yoongi, ne hagyj itt! – sietett ki hozzám, könyörögve.

- Képtelen vagyok tovább egy szobában lenni veled – döftem oda dühösen és felkaptam a kulcsomat a komódról, miközben beleléptem a cipőmbe. – Majd, ha elgondolkoztál, hova is tart igazából a kapcsolatunk, talán visszajövök hozzád. Nem játszhatod örökké ezt a játékot Minjae. Ember vagyok, nem pedig egy robot, amit arra programoztak, hogy elviselje minden kis szeszélyedet – pillantottam felé villámló tekintettel és az utolsó amit láttam belőle, hogy a mellei előtt gyűrögetett kezei megfeszülnek és az arcán kétségbeesett félelem tükröződik.

Ahogy átléptem a küszöböt, olyan erővel csaptam be magam mögött az ajtót, hogy hallottam, ahogy a lakásban leesik az egyik kép, ami a folyosó falán lógott és amit Minjae készített rólunk egy pár hónappal ezelőtt egy párizsi utunkon. Most a legkevésbé se tudtam sajnálni, a szilánkokra törő emlékeinket.