­ - Jó, igazad van, az tényleg nagy volt ma – nevettem bele a telefonba, miközben befordultam a lépcső után balra, hogy felérjek a második szinten lévő kislakásomba. – De azért Park professzor csuklása se volt semmi. Komolyan, Jun számolta, kereken húsz percig csuklott megállás nélkül – vigyorodtam el mialatt megpróbáltam fél kézzel kibányászni a kulcscsomómat tömött táskám mélyéről. – El tudod képzelni mennyit szenvedtünk, hogy el ne nevessük magunkat? Sung már a röfögés szélén állt, amikor hirtelen abbahagyta a csuklást, így sikerült magát annyira megnyugtatnia, hogy visszafogja magát az óra utolsó harminc percében és csak a szünetet nyerítse végig.

Elhallgattam, ahogy a barátnőm kineveti magát a vonal másik végén, mialatt kikerestem a megfelelő kulcsot és megpróbáltam beledugni azt a zárba. A pici fémtárgy megragadt és csak nagy nehezen foglalta el a helyét, de mikor elfordítottam, akkor történt igazán nagy baj. Idegesen megrántottam, megpróbáltam két kézzel tovább erőszakolni a lyukban, a vállammal szorítva a telefonomat a fülemhez, mialatt már csak fél füllel hallgattam a vonalban csevegő lány szavait, annyira lefoglalt az, hogy bejussak a lakásomba. Miután mindent megpróbáltam, de sikertelenül, egy feszült sóhajjal ellöktem magamat a zártól és visszavettem a kezembe a mobilt.

- Figyelj, vissza kell, hogy hívjalak, mert a kulcsom megint beragadt a zárba. Fel kell hívnom Minjaet, mert ő tudja mit kell ilyenkor csinálni. Ha ma nem érnék rá, holnap tuti visszahívlak, jó? – léptem el egyet balra, miközben végighallgattam a barátnőm sietős magyarázatát, miszerint ő nem fog ráérni, csak később majd egy ígéret után, hogy ő is keresni fog, végre elköszönt tőlem. – Rendben, szia!

Elemeltem az arcomtól a készüléket és egy gombnyomással tárcsáztam a lakótársam számát, akinek a névjegye már évek óta az első helyen szerepelt a híváslistámon. Pár másodperc kicsöngés után már fel is kapta, majd lelkesen belecsivitelt a vonalba.

- Byuuu, merre vagy? Gyere le a bárba, a többiek már mind itt vannak!

- Mennék én, de ez a hasznavehetetlen kulcs megint beragadt a zárba – fújtattam idegesen. – Mit kell csinálni vele, hogy mozduljon valamerre? Esküszöm, ha még egyszer megteszi, beletöröm a zárba – puffogtam.

- Jól van Méregzsák, de azért a lakás maradjon ép, amíg haza nem érek – nevetett fel. – Figyelj, a lényeg, hogy meg kell kicsit tolni a kilincset és csak utána... - fogott bele a türelmes magyarázatba, majd miután a segítségével sikeresen bejutottam a sötét apartmanba, elkezdett fecsegni és pletykálni a telefonba, ahogy azt ő mindig tette.

Felkapcsoltam a villanyokat, majd cipőben besiettem a picike előszobából nyíló tágas nappaliba, ami egyben dolgozószobaként is szolgált kettőnknek. A zöld függönnyel eltakart ablak előtt álló íróasztalra dobtam a táskámat, nem foglalkozva vele, ha esetleg meggyűrődnek a tankönyveim, majd besiettem a saját szobámba, aminek az ajtaja a jobb oldali falon nyílt, pont a fürdőszoba mellett. Kezemben a telefonommal kinyitottam a szekrényemet és gyorsan kirántottam belőle egy piros, bő pulcsit, amiről tudtam, hogy eléggé el fogja fedni a melleimet és kényelmesen meleg lesz, ha majd éjfél körül hazajövünk a pár sarokra lévő bárból. Ledobtam a mobilomat az ágyra, mert tudtam, hogy Minjae úgy is beszélni fog, nem számít, hogy én válaszolok-e vagy sem. Ez a tulajdonsága akkor nagyon megkönnyítette a dolgomat, mert gyorsan át tudtam venni a farmerdzsekimet mindenféle gond nélkül. Miután átbújtattam a fejem az élénk színű ruhadarab nyakán, gyorsan felfogtam a hajam és felkapva a telefont, kisiettem a nappaliba.

-  ...de persze nem volt neki elég, hogy duplán fizetett még meg is kellett kérnie, hogy...

Gyorsan lecsekkoltam, hogy Minjae még mindig beszél-e, de természetesen ok nélkül aggódtam. Nem volt baj, hogy nem figyeltem arra, amit mondott, mert a Maloneysben úgy is elmondta újra ugyanazt, amit a telefonban. Évek óta így ment ez, valamiért mindig nekem mesélte el az egész napját, töviről hegyire, az utolsó részletre is kitérve.

Felkaptam a kulcsomat és egy kis pénzt az előszobában lévő kis komód tetején pihenő üveg tálkából, majd behúztam maga mögött az ajtót. A fülemhez emeltem a telefont mialatt befordultam a lépcsőkre és felvettem a fonalat Minjae szóáradatában. Már a délutánját mesélte, úgyhogy nem járhattunk olyan messze a végétől, ezért nem ráztam le azzal az indokkal, hogy úgy is mindjárt odaérek a Maloneysbe.

Miután leértem a földszintre, sietősebbre fogtam a lépteimet és a vállammal kilökve a nehéz, vastag, üvegezett bejárati ajtót, megcsapott az őszi hideg, amit néhány perccel ezelőtt a hátam mögött hagytam. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem a jeges levegőtől és átvillant a fejemben, hogy nem kellett-e volna vastagabb pulcsit felvennem, de szinte rögtön el is üldöztem ezt a gondolatot. Nem lehettem ilyen puhány, hogy ennyire ne bírjak el egy kis hideget. Így hát valahol a futás és a gyors séta közötti tempóban indultam meg a bár felé, ahova már évek óta jártunk, mi egyetemisták, esténként, hogy kicsit leüljünk és megbeszéljük az aznap történteket egy ital mellett.

Egy pár perc elteltével, a zöld táblával hirdetett italozó elé érve, elemeltem a telefont a fülemtől és beléptem a meleg, nyüzsgő helységbe. Ilyenkor, péntek este elég sokan voltak bent, így még egy jó ideig nézelődnöm kellett, hogy megtaláljam a barátaimat az egyik kerek asztalnál. Miután kiszúrtam őket, elindultam feléjük jobbra, de nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy egy harmincas éveiben járó férfi megbámult, ahogy elhaladtam mellette. Elöntött a harag és villámló tekintettel felé fordulva, egy olyan pillantást vetettem rá, amitől a göndör, fekete hajú, szemüveges férfi megszeppenve elnézett másfelé. Még egy ideig bámultam rá, majd miután egy ismerősöm megszólalt mellettem, hogy hagyjam a pasast, mert még új itt, egy kissé csillapodott bennem az indulat. Biztos voltam benne, hogy bele fog szokni hogyan kell velem viselkednie.

Ahogy tovább indultam, meghallottam, hogy a nevemet mondják, azt gyanítottam elkezdhették neki mesélni, hogy velem nem ajánlatos szórakoznia. Nem egyszer volt már, hogy egy férfi sajgó ágyékára szorított kézzel botorkált volna ki a Maloneysből, miattam. Ebben a bárban nem tudtam elviselni, ha valaki rám hajtott. Megszokás volt, mert egyészt nem szerettem, ha lenéznek engem csak azért, mert lánynak születtem, másrészt pedig nem akartam, hogy egy csók, esetleg egy szakítás emléke elcsúfítsa majd a kedvenc báromat a későbbiekben.

Mikor odaértem a többiekhez, ők harsányan üdvözöltek engem és végre kinyomhattam a telefonomat, mert Minjae észrevett és rögtön témát váltott. Nem, a locsogást nem fejezte be, azonban a nyakamba csimpaszkodott egy ölelésre kényszerítve engem, mialatt az orromba tódult tömény, virágillatú parfümje. Mikor már nagyon húzta a nyakamat a karja, megpróbáltam gyengéden lehámozni magamról, hogy végre oda tudja mellé húzni egy széket és én is leülhessek a körbe.

- És hallottad mit meséltem a telefonban? A kávézóban tényleg megemelték az americano árát, úgyhogy oda többet nem mehetünk. De mesélj te is, igaz, hogy Park professzor végig csuklott az órán? – csilingelte tovább, miután helyet foglaltam és elvettem az asztalon pihenő, még bontatlan sörök egyikét.

- Tudod, hogy neked nem mondhatok újat – nyitottam ki az italt, majd belekortyoltam és megkönnyebbülve hátradőltem a székemen, rámosolyogva a másik oldalamon ülő lányra, akivel váltottam egy pár szót, mielőtt visszafordultam volna Minjae felé.

- Mindenesetre meg kell javítanunk a zárat, mert ez így nem mehet tovább – intéztem immár hozzá a szavaimat, fanyar fintorral az arcomon.

- Tudom, hogy meg szeretnéd bosszulni szegény záron, hogy nem lehet kinyitni őt olyan könnyen, de várj még egy kicsit amíg elpusztítod őt. A hónap végén érkezik csak meg a pénzem anyuéktól, addig nincs sajnos rá elég keret – legyintett lemondóan.

- Micsoda? De hát kilencedike van! Hova tűnt a pénzünk? – kérdeztem döbbenten.

- Ne foglalkozz vele, a lényeg, hogy a te részed még megvan – veregette meg a vállamat. – Ahhoz nem nyúlhatok hozzá, ezért nem is kallódhat el véletlenül, egy cipővásáron, hogy kárpótoljon engem – tette büszkén keresztbe a lábát, hogy megmutassa fényesen csillogó bőrcsizmáját, amin csicsás aranyláncok lógtak oldalt.

- Mégis miért kárpótolt ez te téged?

A szőkés-barnára festett hajú lány elgondolkozott egy pár másodpercre, aztán feladta és nemtörődöm módon megvonta a vállát.

- A lényeg, hogy nem hagyhattam ott ezt a szépséget! Látod, milyen jól megy a táskámhoz? – kérdezte lelkesen, leakasztva széke támlájáról az említett kiegészítőt, hogy megmutassa nekem, mennyire egyforma a két tárgy színe.

- Tudod, hogy nem szólok bele mire költesz, de nem gondolod, hogy lennének fontosabb dolgok is, mint egy csizma, ami pont annyiba kerül, mint megjavítani egy régi zárat? – kérdeztem gyanakodva.

- Nem is került pont annyiba – háborodott fel.

Felhúztam a szemöldököm és vetettem rá egy nyomatékos pillantást.

- Jó, több volt, de ígérem, ilyen nem fordul elő többet! – tette össze a kezeit könyörgően és szégyenkezve felnevetett.

- Minjae! – kiáltottam rá döbbenten. – Mégis mennyibe kerül ez a csizma... tudod mit? Nem is akarom tudni. Használd, amire akarod – fordultam vissza fáradtan az asztal felé és letettem a sörömet a falapra.

- Nem is tudom mit kezdenék egy ilyen barátnő nélkül – akart megint a nyakamba mászni, hogy hálásan megpuszilja az arcomat, mire tartózkodóan ugyan, de végül hagytam neki, hogy megtegye.

- Mondjuk megtanulnád érett felnőtt módjára kezelni a pénzedet – mormoltam az orrom alatt, de ő már nem foglalkozott vele.

Miután visszaült a székére, átcserélte keresztbe tett lábait és lelkesen mesélni kezdett.  - Képzeld, ezt el is felejtettem mesélni, Yoongi azt ígérte ma, hogy amikor majd elmegyünk japánba, tudod, úgy egy hónap múlva, lehet, hogy elvisz engem Disneylandbe! – sikkantott fel és olyan lelkes lett a hír felidézésére, hogy izgatottan mocorogni kezdett.

- Mennyi pénze van ennek a srácnak? – kérdeztem hitetlenül, de elmosolyodtam Minjae reakciójára.

Mindig ilyen aranyosan viselkedett, amikor a barátjáról beszélt, akivel már lassan egy éve együtt jártak.

- Nem mondtam még? Van egy saját stúdiója és olyan jó zenéket szerez, hogy nem egy cég hívta már fel őt, hogy legyen a dalszerzőjük – mesélte lelkesen. – Azt mondta, ha sikerül megcsinálnia még nyolc új dallamot az egyik legújabb kliensének, akkor már majdnem lesz annyi pénze, hogy a saját repjegyét is kifizesse. Persze apum már megmondta neki, hogy nem szükséges, elvégre ő már lefoglalta őket, de tudod milyen Yoongi, mindig rendezni akarja a saját számláit – legyintett értetlenül. – Apum azt mondta, ettől valahogy férfiasabbnak fogja érezni magát, vagy ki tudja, mindenesetre úgy tűnik, most arra gyűjt nagyon. Annyira örülök, olyan jó lesz! – ragadta meg a kezeimet és a füle mögé tűrve a haját, tovább locsogott. – Képzeld, azt ígérte, ha sikerül egy tökéletes napot eltöltenünk Disneylandben, akkor megajándékoz engem egy felejthetetlen élménnyel! Még aznap este, ott a hotelban. Kíváncsi vagyok mire készülhet. Annyira jól hangzik, ugye milyen aranyos?

Egy pillanat alatt változott meg a hangulatom. Minjae szemébe néztem és nem foglalkozva zavart, hárító pillantásával, kitartottam a komolyságom mellett. Tudtam, hogy a lány nagyon sokszor szereti használni a tökéletes szót, főleg, hogy lelkes természetéből adódóan, minden a lehető legjobbnak tűnik számára, amiről ilyen buzgón tud mesélni. És azzal is tisztában voltam, mit is tervezhet a fiú neki aznap estére. Lassan már egy éve jártak ők ketten, de a lány, még mindig nem mert lefeküdni a férfival. Nekem távolról úgy tűnt, Yoongi egy nagyon türelmes személyiség, mert már egy pár hónapja elkezdett célozgatni rá, mennyire is szeretné, ha a barátnője végre bevállalná ezt vele. Rengeteg olyan helyzet volt, amikor Minjae kihúzta magát a felelősség alól és elmenekült, annak ellenére, hogy a barátja nem tűnt egy erőszakos embernek. Sőt, pont, hogy inkább az ellentéte volt. Mindig arról beszélt a lány, mennyire gyengéd, csendes és figyelmes, – mintha az ő személyiségének az ellentéte lett volna – ami miatt nem is értettem miért utasítja őt vissza rendszeresen.

Már évek óta barátok voltunk és úgy tudtam, hogy már nem is szűz, még ha teljesen nem is nevezhető hivatalos szexnek, amit az előző és egyben első barátjával csináltak. Lehet, hogy magától a folyamattól tartott, de nem hittem, hogy ne tudta volna megbeszélni ezt a sráccal. Ebből kifolyólag, egyáltalán nem tudtam őt megérteni. Úgy éreztem, csak játszadozik szegény fiúval, aki majd lassan már annyira kiéhezett lesz, mint egy hiéna a sivatagban, ha napokig nem jut élelemhez. Minjae mondása szerint Yoonginak nem is volt barátnője hat éve, mióta kijárta a gimnáziumot, ami még inkább okot adott arra, hogy a lány huzavonás viselkedése egyáltalán ne tegyen jót a kettejük kapcsolatának.

Általában nem érintett volna mélyebben az eset, de mivel nekem különösen nehéz volt feldolgoznom, ha egy ember játszadozva kínozta a másikat, mindig mikor szóba került a lány barátja, próbáltam a lehető leggyorsabban elterelni a beszélgetést egy másik irányba.

Azonban, akkor, már képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a jeleket.

- Mi az, miért nézel így rám? – kérdezte zavartan felnevetve.

- Tudod mit akar tőled Yoongi, igaz?

- Igen, azt hiszem – kezdett mocorogni idegesen és lesütötte a szemét.

- Minae, tudod, hogy nem csinálhatod ezt vele a végletekig – figyelmeztettem őt és beleittam a sörömbe, hogy elrejtsem mennyire kiszáradt a torkom a felháborodástól. – Ha tovább kínzod őt, el fogod veszíteni.

- Jó, de tudod milyenek a fiúk – kezdett bele hevesen. – Nem tudom, hogy megbízhatok-e benne. Mi van, ha csak a szexre megy, aztán a másik nap arra ébredek, hogy elment és még csak egy levelet se hagyott nekem?

- Most komolyan, mennyi az esélye, hogy ez Yoongival megtörténik? – kérdeztem hitetlenkedve. – Annyit meséltél már róla, nekem úgy tűnik, nagyon rendes. Bízz meg benne és tedd meg ezt. Hidd el, utána jobb lesz a kapcsolatotok.

- Nem tudom – nyafogott hátradőlve a székén és nyűgösen lebiggyesztette az ajkait. – Még nem bízok benne eléggé.

- Mit akarsz akkor? Ha egy jelre vársz, akkor a rossz helyen keresgélsz – csóváltam meg a fejem. – Egy kapcsolat nem arra való, hogy játszadozz a másik emberrel. Mi lenne az a dolog, amitől végre megbíznál benne?

Egy kis ideig még elmerengve a gondolataiba merült, majd váratlanul felcsillant a szeme és könyörgően felém fordult.

- Byuuu! Egyetlen, drága Byuum, megtennél nekem egy szívességet? Kérlek szépen, csak egy ici pici dologról lenne szó! – megragadta a kezem és nagy bociszemekkel pillantva felém, megpróbált aranyosnak tűnni.

- Mit akarsz? – kérdeztem gyanakodva.

- Csak egy kis segítséget kérnék – vonta fel a vállait és elragadóan eldöntötte a fejét, amitől divatos frufruja elcsúszott egy kicsit a jobb oldalra. – Ugye segítesz nekem?

- Yoongiról van szó? – vontam fel a fél szemöldökömet.

Sűrűn bólogatni kezdett, majd megigazítva a haját, belekezdett a magyarázatba.

- Csak arra kérnélek, hogy mivel te vagy az egyetlen a barátaim közül, aki még nem ismerkedett meg vele, és nem utolsósorban te vagy a leginkább megbízható, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget, arra kérnélek, segíts nekem és Yoonginak, hogy meg tudjak végre bízni benne. Szeretném tudni, hogy nem fog-e engem itt hagyni egy másik nőért. Hogy nem fog engem elhagyni, egy éjszaka után. Szóval arra kérlek, hogy esetleg flörtölnél vele egy kicsit? – megdöbbent arcomat látva gyorsan tovább hadart. – Tudom, hogy nem szeretsz rámászni másokra, de kérlek, ráhajtanál, csak egy ici-picit? Mert tudom, hogy ha egy ilyen lány, mint te, nem tudja elcsavarni a fejét, akkor nem fog elhagyni engem sem.

- Miről beszélsz, te fényévekkel csinosabb lány vagy nálam – ráztam meg a fejem összevont szemöldökkel. – A rossz embert kéred meg erre.

- Nem – tartott ki az álláspontja mellett. – Egyrészt, a többi barátnőm biztos, hogy ráhajtana a kelleténél sokkal jobban, ezért bennük nem bízhatok... - hallgatott el egy pillanatra, majd megköszörülve a torkát folytatta. – Másrészt, ha kiöltözöl, olyan bombázó lehet belőled, hogy mindenki utánad fordul a bárban. Várj, várj! – tartotta fel a kezét, hogy ne tudjak közbevágni felháborodva. – Tudom, nem szereted, ha pasiéhes ribinek néznek, de tényleg csak annyira kérlek, hogy egy fél órácskára vedd fel a legkihívóbb magassarkúdat, a neccharisnyádat, menj le hozzá és beszélgess vele egy kicsit. Kérlek Byuyuuu, tényleg nem sok! És ha még ezután is velem marad Yoongi, akkor meg tudok bízni benne annyira, hogy le tudjak vele feküdni – pirult el kissé, mialatt a kezemre simította az tenyerét kérlelően.

Összeszorítottam az állkapcsomat és magam elé meredve mérlegelni kezdtem magamban a lehetőségeket. Nem tudtam, hogy mit tegyek, mert segíteni akartam Minjaenek, de bizonytalan voltam benne, hogy meg akarom-e ezt tenni egy ilyen közeli ismerősömmel, mert általában azokkal flörtöltem, akikről tudtam, hogy vagy nem találkozom velük többet, vagy – amire még szinte nem is volt példa, mindössze csak egyszer – megtetszettek nekem és pont egy másik bárban voltunk a többiekkel. Főleg, ha kiderült volna később, amikor majd találkozom a sráccal, hogy Minjae csak tesztelte őt. De mikor belenéztem a barátnőm nagy, sötétbarna szemeibe, megesett rajta a szívem. Azt feltételeztem, tudja mit csinál. A többi már az ő dolga. Én csak egy szívességet teszek neki ezzel, a többi már nem az én felelősségem.  - De rajtad van a felelősség – figyelmeztettem megszorítva a kezét támogatóan. – Ha valami balul sül el, nem én viszem el vele a balhét, rendben? És most nem arra gondolok, ha esetleg ő is rám hajt. Mert biztos vagyok benne, hogy nagyon szeret téged. A lényeg, itt a következményeken van. Ha később megismer engem és tudni fogja ki vagyok...

- Ne aggódj, azt majd le tudom vele rendezni – terült szét egy széles vigyor az arcán. – Jaj Byuyuu, nagyon-nagyon köszönöm!! Te vagy a leges legjobb barátnő a világon! – sikkantott fel lelkesen és átkarolva a nyakamat, magához rántott egy ölelésre.