Ajánlott zene: Red Velvet ft. Taeyong - Be Natural

Hideg, szédületesen hideg, de jelen pillanatban erre volt szükségem. A vízcseppek rengetje rám zúdult, miközben próbáltam kiverni a gondolataim áradatából azt a víziót, ahogy önelégült mosolyba lendül ajka, miközben eléri, hogy remegve várjak forró érintésére. NEM! Ki kellett űzni ezeket a bűnös fikciókat az elmémből. Minden megmaradt erőmmel ezen voltam, viszont a reggeli merevedésem másképp vélekedett a helyzetről. Elképzeltem, ahogy finom ajka siklik pontról pontra, egyetlen helyet sem kihagyva vágytól hullámzó testemen. Ahogy meleg lehelete súrolja a fülemet, miközben gyengéd mozdulatokkal bekeni a hátam tusfürdővel, amitől kiráz a hideg. Ahogy halk sóhajt hallattok, amíg a nyakhajlatomba borulva hint el fülledt csókokat, közben egyre lejjebb csúsztatja erős, most mégis simogató kezét a derekamon. Ahogy nem bírom tovább az ingereket, megfordulok és fogaim közé harapom alsó ajkát. Lágyan marcangolom, de ő ebben a pillanatban felemel, és a csempéhez passzíroz. Tudtam, hogy be kellene fejeznem ezeket a képzelgéseket, de egyszerűen képtelen voltam rá. Beékelődött a gondolataim közé, amit semmilyen módszerrel nem tudtam onnan kivésni. A jéghideg vízcseppeket fülledt-melegnek éreztem, idegesen beletúrtam a hajamba, majd levezettem az egyik kezemet. A cseppek csapódásai elnyomták az én halk nyögéseimet, amiket csak tompán lehetett hallani. Egyre gyorsabban mozgattam a kezem, miközben elképzeltem, ahogy szenvedélyesen megcsókol, majd a dereka köré kulcsolja a lábam. Ahogy beletúr a hajamba, amit én csak beharapott ajkakkal figyelek, miközben arra gondolok, hogy mélylila foltokat fogok hagyni az ellenálhatatlanul csábító nyakán. Még a lábujjam is begörbült az élvezettől, és spirálszerűen futott végig testemen a kéjmámor.

- Annyira kívánlak - halkan, vággyal átfűtött hanggal ejtettem ki, miközben még hangos sóhajok törtek fel belőlem az előbb átéltek miatt.

- BAEKHYUN - hallottam, ahogy valaki hosszan mondta ki a nevem, én pedig egy pillanatra lefagytam, és bepánikoltam.

- Bassza meg - rohamtempóban zártam el a zuhanyrózsát, és sietős léptekkel öltöztem fel, de valamibe mindig fájdalmasan belevertem a lábam. -Mindjárt megyek - mondtam hangosan, míg egy lábon ugrálva próbáltam magamra szenvedni a kikészített nadrágot.

Amint elkészültem szinte kitéptem a kilincset a helyéről, majd megpillantottam Jongdae-t, két terebélyes szatyorral a kezében.

- Te mit keresel itt? Azt hittem, hogy megint kihúzol majd valahogyan Junmyeon karmából, amiért megint elkéstem - kalapált a szívem, de próbáltam minél nyugodtabb maradni.

- Van előnye, ha a főnökkel kavarok. Kivettem egy szabadnapot kettőnknek, és ezek szerint megmentettem a segged. De miért voltál ilyen sokáig a fürdőben? Kiverted?

- Nem! Én csak... hosszan szoktam zuhanyozni, mert ilyenkor elmerülök a gondolataimban és csak folyatom magamra a vizet - egész meggyőző érvvel drukkoltam elő, ami hagyott némi kivetnivalót maga után.

Egy pillanat alatt a képzeletem elé tárult olvadt csokoládébarna szemei, és az izmos teste, amint fokozatosan vált egyre fedetlenebbé, ahogy fenevad szenvedéllyel téptem le róla a ruhákat. MI VAN VELEM?

- Értem. Most pedig pasis napot fogunk tartani. Hoztam kaját - a hangja csilingelő volt, ahogy diadalmasan mosolyogva feljebb emelte a szatyrokat, majd a konyhaasztalra tette őket.

- Fel akarod robbantani a konyhámat? Előre szólok, én nem főzök veled!

- Ugyan már, nem fogunk főzni. Ezeket az étteremből hoztam, de bizonyára fel kell majd melegíteni.

- Ember, mi történt Junmyeonnal? Halálosan szerelmes lehet, hogy ilyeneket művel - mondtam hitetlenkedve, Jongdae pedig halk nevetésben tört ki.

- Megmondtam neki, hogy nem csókolom meg, ameddig nem ad neked is szabadnapot.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy minden részletre kíváncsi vagyok.

- Ez egy szent és sérthetetlen parancs? - kérdezte fülig érő mosollyal, én pedig csak kuncogva bólogattam. - De előbb együnk, mert éhen halok.

-Mikor kezdtél el vonzódni Junmyeonhoz? - kérdeztem kíváncsian, amint a kanapéra telepedtünk két tányér étellel.

- Igazából... fokozatosan vált egyre vonzóbbá a szememben. Vele annyira más. Élvezem, hogy vele lehetek - hanyagul vállat vont, de a szemében láttam megcsillani a Junmyeon iránt való titkolt érzéseit.

- Mikor jöttél rá, hogy esetleg több is lehet köztetek?

- Nahát hyung, pszichológusnak készülsz?! Kezdem magam kellemetlenül érezni - hitetlenkedve nézett rám, majd egy újabb adag ételt tömött a szájába, emiatt nem tudtam szólásra bírni.

- Én csak kíváncsi vagyok. Eddig száz százalékosan azt hittem, hogy te a lányokhoz vonzódsz.

- Nem vagyok meleg, Baek. Te is tudod, hogy sorra fordultak meg a csajok az ágyamban. Napról napra. Mindegyik nő kielégített fizikailag, de itt - ökölbe szorított kézzel hevesen ütött a mellkasára. -, eddig csak Junmyeon volt képes meghódítani a szívem. Nem tudom, mi lehet ez. De kibaszottul élvezem.

- Haver, ez... irtó nyálas.

- Te pedig irtó vicces vagy - mondta szarkasztikusan, végül egy mosoly görbült ajkaira. - Egyébként, mi van közted és Jongin között?

- Ennyire nyilvánvaló? - kíváncsi tekintettel néztem a fekete szemeibe, miközben azon gondolkodtam, hogy milyen ürügyet keressek az elterelésre.

- Majdnem megdugott a bulin, azért ez eléggé nyilvánvalóvá tette.

- Semmi sincs köztünk, tegnap randiztunk, ennyi. Nem érzem azt, amit te Junmyeon iránt - nemes egyszerűséggel jelentettem ki, majd Jongdae felállt a kényelmes kanapéról.

- Akkor ezt meg kell ünnepelnünk. Én fizetek.

- Mit? Hogy a szerelmi kapcsolatom felér egy érzelmi analfabétáéval? - kérdeztem sejtelmesen, Jongdae pedig elnevette magát.

- Nem. Azt, hogy nekem összejött, te pedig egyedül fogsz meghalni - mondta egy színészi mosollyal, majd csak azt konstatáltam magamban, ahogyan kilépett az ajtóküszöbön.

- Hé, te rohadék, várj meg!

A díszes ablakon túli táj lassú változásnak indult: a mély, csillagtalan sötétség halvány derengésű sugaraknak adta át a helyét. A komótosan ébredező városra leheletvékonyságú ködlepel ereszkedett. A kellemes nyári este levegője éppenhogy perzselte a bőröm, és a már amúgy is felhevült testemnek nem tett jót a temérdek alkoholmennyiség, ami másodpercek leforgása után is vészjóslóan imbolygott a gyomromban. Ketten voltunk egy kerekasztalnál, Jongdae elméjére valószínűleg fulladt-rózsaszín köd telepedett, a szeme csillogott az alkohol mámorától és percenként fel akarta hívni Junmyeont, amit minden alkalommal próbáltam meggátolni.

- Hadd hívjam már fel! - mondta összefüggéstelenül, alig tudtam kivenni a szavaiból, hogy mire gondolhatott.

- Öregem, még csak pár üveggel ittunk, de te már azt sem tudod hanyadik században élünk - mondtam mosolyogva, mire Jongdae feje az asztalra hanyatlott, es lehunyta a szemeit.

- Hyuuung, nem tudok mozogni. Forog a világ. Csak ne szólalj meg, és jobban leszek.

Bólogattam, amit ő már nem látott, egyenletesen próbálta venni a levegőt, miközben szüntelenül Junmyeon nevét motyogta. Én pedig gondolkodni kezdtem apró, jelentéktelen dolgokról, amik valószínűleg alkoholfogyasztás nélkül sosem jutnának eszembe. Jonginra gondoltam, aki megdobogtatta a szívem, viszont nem hódította meg. Junmyeon és Jongdae kapcsolatára gondoltam, akik most turbékoló gerlepárként viselkedtek, de vajon ez meddig fog tartani? Annyi minden nehezíti meg a kapcsolatukat, amikre most még minden bizonnyal nem gondolnak, viszont egy bizonyos idő után kénytelenek lesznek, mert a múlt rozsdás fogaskereke olykor jobban megnehezíti az életünket.

- Jongdae... elmondtad a szüleidnek? - kérdeztem a lehető leghalkabban, majd Jongdaere néztem, aki próbált óvatosan felkelni a kezei segítségével.

- Nem hiszem, hogy valaha képes leszek rá. Már apa keresi nekem a feleségjelölteket, anya pedig állandóan vakrandikra akar küldeni. Mit csinálnának, ha megtudnák, hogy egy férfi jobban tetszik, mint eddig bármelyik nő? - kérdezte tanácstalanul, majd amikor látta, hogy nem tudok mit hozzáfűzni, folytatta. - Te hogyan mondtad el apádnak?

- Erről... nem szeretnék beszélni - egy pillanatra fulladtság tolult a torkomba, és nem kaptam levegőt.

Bármilyen témáról szívesebben beszéltem, kivéve erről.

- Baek, ne haragudj, én csak... - mondta megbánóan, de én csak egy színlelt mosollyal válaszoltam. - Nos, akkor igyunk még. Neked sok mindent kell elfelejtened, és milyen barát lennék, ha hagynálak egyedül inni?! - mondta teljes átéléssel, majd már nyúlt is az üveghez, hogy megtöltse mindkettőnk üres poharát.

- Ugyan már, tudom, hogy csak próbálsz ürügyet találni, hogy seggrészegre idd magad.

- Te aljas, már kiismertél - sejtelmesen elmosolyodott, majd lehörpintette az italt, aztán sorba a többit.

Ez így nem lesz jó...

Egy kis idő múlva kétségbeesetten kerestem a telefonom, ami ebben az állapotban valóban nehéz feladat volt, mert kettőt láttam mindenből, ráadásul Jongdae teste beterítette majdnem az egész asztalt, így lehetetlen volt, hogy egy ilyen apró tárgyat megtaláljak. Aztán nagy nehézségek és kínlódások árán Jongdae megmozdult, így tökéletes rálátást kaptam a telefonra - kétszeresen is. Amint a kezeim közé került, hívtam is a legelső számot, akiről biztos tudtam, hogy a segítségünkre siet.

- Jongdae és én ittunk, a házamtól nem messze vagyunk. Jó lenne, ha idejönnél, mert meg sem bírom mozdítani - szóltam bele a telefonba, és próbáltam minden megmaradt energiámmal koncentrálni, hogy összefüggő mondatokat alkossak.

- Alkoholista vagy? Káros az egészségednek ennyi ital - még telefonon keresztül is sugárzott a megvetés hangjából, némi aggodalommal vegyítve.

- Csak gyere ide - bontottam a vonalat, amikor hallottam a hangos, reménytelen sóhaját Chanyeolnak.

Ezután kisebb-nagyobb botlásokkal, de sikeresen Jongdae felé vettem az irányt, majd próbáltam apró pofonokkal felébreszteni, de mindhiába. Nagyon is tudatának volt a dolgoknak, mert a szája szélén lévő csibészes mosoly elárulta őt. Mégis olyan volt, mint egy marionett, amikor felemeltem a kezét az visszahanyatlott fájdalmas koppanással az asztalra. Reményvesztetten sóhajtottam egyet, majd én is visszaültem a helyemre, és a fejemet az asztalra hajtva reméltem, hogy a ködlepte elmémet nem fogja már sokáig uralni a súlyos homály.

- Hé, Törpe - suttogott Chanyeol, majd gyengéden megfogta a vállam, és próbált felsegíteni.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ideérsz. Haza kell vinnünk Jongdae-t - mondtan neki akadozottan, miközben próbáltam szemkontaktust létesíteni vele.

Imádtam ezt a köztes állapotot, viszont voltak olyan alkalmak, amikor egyáltalán nem úgy viselkedtem az alkoholnak köszönhetően, mint amilyen valójában voltam. Olyankor elvesztettem minden erkölcsi normámat.

- És mégis hova vigyem? - kérdezte indulatosan, miközben odasétált hozzá, és megállapította, hogy Jongdae magától meg sem fog moccani. - Felőlem itt is aludhat.

- Nem, haza kell vinnünk! Az ahjussi már így is ordibált velem, hogy Jongdae miatt nem akarnak nála venni cuccokat. Menjünk hozzám, az közel van.

- És Jongdae-t majd lökdössük magunk után? Meg sem bír mozdulni. Szerintem most egy másik univerzumban van - mélyen belenézett a szemeibe, de Jongdae továbbra is mozdulatlan maradt.

- Vedd a hátadra.

- Miért mindig nekem kell szenvednem?! - feltette önmagának a költői kérdést, majd idegesen beletúrt a hajába, utána próbálta lábra állítani Jongdae-t.

- Mert a csicskám vagy és amúgy is részeg vagyok - mondtam neki egy megbújt mosollyal ajkaimon, miközben a látásom egyre élesebb lett, és már nem éreztem jelentősen az alkohol émelyítő hatását.

- Ez igazságtalan. Jézusom, hány kiló ez a gyerek? - hosszan és ingerülten sóhajtott, miközben próbálta a hátán tartani Jongdae-t.

- Ne nyavalyogj, inkább menjünk!

Először én léptem át az ajtó küszöbén, Chanyeol pedig szorosan követett engem a nappaliba, miközben elakadó lélegzettel próbálta minél óvatosabban és gyorsabban lerakni Jongdaet a kanapéra. Egyetlen mozdulattal elintézte, Jongdae pedig összevissza forgolódott, amíg meg nem találta a számára legkényelmesebb alvópózt. Éreztem, hogy Chanyeolról szinte leszakadt az ólomnehéz súly, fáradt tekintettel nézett engem, miközben sínylődő arcmimikával ért a derekához. Már majdnem sajnálni kezdtem, amiért én is mindig a hátán csüngtem, ráadásul mindig fizikailag megterhelő feladatokat adtam neki.

Viszont ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy mit tett ellenem.

- Na, akkor én lépek.

- Nem! Valakinek fel kell majd takarítania Jongdae hányását, és nem én leszek az - mondtam ellentmondást nem tűrve, Chanyeol pedig hitetlenkedve nézett rám.
Igazából csak próbáltam valami ürügyet kitalálni, hogy itt maradjon.

- Majd feltakarít maga után - megbabonázó, sötétet és homályt igéző tekintete elmúlt.

- Akkor csak maradj itt. Ha rosszul lesz nem tudom elvinni a kórházba. A te lelkeden száradna, ha útközben történne velem valami! Ah, fáj a fejem - minden szinészi tehetségemet bevetettem, hogy minél hitelesebb legyek.

Chanyeol megadóan bólintott, én pedig alig láthatóan elmosolyodtam.

- Hozok neked egy pohár vizet - monotonul közölte, majd hallottam a vízcseppek robusztus áradatát, amik ebben az állapotban kínzóan gyötörték a fejem.

Odaadta a vizet, de csak kortyonként ittam meg.

- Már csak... egy ágy van a szobámban - bizonytalanul mondtam, és nem mertem a szemébe nézni.

- Akkor aludjak a földön?

- Ne! Elférünk rajta mindketten.

- Nem lesz az úgy kényelmetlen? - kérdezte, de én a csuklójánál megragadva rántottam magamhoz és vonszolni kezdtem a szobám felé.

- Akkor alszol a földön - jelentettem ki egyszerűen, és csak reméltem, hogy nem volt érezhető a hangomon a mélységes csalódás.

Levette az ágyról az egyik párnát és takarót, majd kényelmesen megcsinálta a kialakított helyét és elnyúlt rajta. Bizonyára számára is kimerítő volt ez a nap. Közben én is bebújtam a takaró fullasztó fogságába, túl fáradt voltam már zuhanyozni.

Alig kaptam levegőt, izzadságcseppektől gyöngyözött a homlokom, és egyszerre voltam borzasztóan rosszul és tökéletesen. Olykor Chanyeolra pillantottam, de az ő szemei már le voltak csukva, viszont váltig állítottam, hogy még nem alszik. A homlokát még ráncok csúfították, és alkalomadtán elmozdult a helyéről, úgy keresett további alvó pozíciókat. Jobban szemügyre akartam venni, ezért lassan és megfontoltan kezdtem az ágyon közeledni hozzá. Amikor kiértem a szélére megálljt parancsoltam magamnak és próbáltam a kezemmel nem beletúrni a sötét hajába. Úgy ittam a látványát, mint a sivatag a rég várt esőt.

- Chanyeol - halkan suttogtam, viszont közben megbántam, hogy szólásra nyitottam a számat, ezért visszafeküdtem az eredeti helyemre.

- Majd holnap beszélünk. Pihend ki magad - mondta nyomatékosan, és amikor odafordultam láttam, hogy valószínűleg mindvégig csukva volt a szeme, de a ráncok most sem tüntek el.

- Látom, hogy kényelmetlen így neked. Gyere fel.

- Nem szükséges. Jó éjt - közömbösen mondta, mintha csak egy számára érdektelen emberrel beszélt volna, majd az ellentétes irányba fordult.

Nem is állt közel a valóságtól, hogy számára érdektelen vagyok... A valóság, ha csontig hántják, olykor emészthetetlenné válik.

*

- Miért ráncigattál el? Kibaszottul fáj a fejem - mondta Jongdae a fejét fogva az öltözőben, amin elmosolyodtam.

- Mert Junmyeon kinyírt volna engem, ha ott hagytalak volna egyedül.

- Ez így igaz - egyre közelebbről lehetett hallani Junmyeon hangját is, majd elmerült Jongdae társaságában.

Úgy éreztem magam, mint a por, ami hasztalanul keringett a levegőben, ezért inkább félreálltam, és rapid tempóban jöttem ki az öltözőből. Talán ez a világ egyik legrosszabb érzése; egy felesleges harmadiknak lenni. Hiába állt helyre a kapcsolatom Jongdaevel, most már nem foglalkozott annyit velem, mint régen, mert rátalált a potenciális személyre, akire mindig is vágyott és ezt az érzést nem hagyhatta csak úgy el, még a legjobb barátja miatt sem. És én milyen barát lettem volna, ha azt mondtam volna neki, hogy inkább foglalkozzon velem?

Míg a gondolataim ekörül forogtak, addig éreztem, hogy valaki nagyon erősen engem szuggerált, szinte hasogatóan a hátamba vájt tekintetével, mire nem bírtam tovább és ránéztem.

Rémület tolult a torkomba, minden erőmmel azon voltam, hogy megálljak a jelenleg remegő lábaimon. Minden kétséget kizáróan megrémisztett az elém táruló látvány.

Jézusom, most mit csináljak?