Ajánlott zene: Acoustic Collabo ft. Soulman - You and I, Heart Fluttering

A reggeli koránkelés sosem tartozott a kellemes időeltöltéseim közé, azonban amióta Chanyeol velem lakott sokkal inkább bírtam a nehéz megpróbáltatásait és velejáróit. Egyedül az volt feszülten frusztráló, hogy amikor felébredtem ő már addigra kámforszerűen eltűnt, vagy éppen akkor öltözött. ELŐTTEM. De valahogy mindig fátyolosan keltem, könnyű mámorral és mosollyal az arcomon. A idő rohamosan szabadult ki a vasláncok erős fogságából, én pedig csak magatehetetlenül hagytam. Az elején úgy gondoltam, hogy az óra mutatója szabályosan visszafelé kattogott, sehogy sem akartak eltelni az idegesítő percek, amíg Chanyeollal voltam. Azonban most... Úgy éreztem, hogy az idő akaratosan vetekszik velem. Mintha ki akarna szabadulni, hogy még az ezután lévő közös pillanatokat se tudjuk maradéktalanul élvezni. Mert tudtam, hogy Amerikában az eddig rögösen kiépített különös kapcsolatunk véget ér. És ennek az időpontja vészesen közeledett. De nem szerettem volna ebbe még most belegondolni, még mindig volt egy egész hetünk, amit ki tudtunk élvezni. Egy épeszű tény sem jutott az eszembe, hogy vajon miért érezhettem az olthatatlan aggódást iránta, amikor nem volt a közelemben. Az éjjeli szekrényen egy sárga cetli virított, Chanyeol kézírásával. 

Akadt egy kis elintéznivalóm, majd jövök. 

Mostanában mindig felhozta ezt maradandó kifogásként, szó nélkül lelépett, és valamikor délután körül vánszorgott haza. Nem szerettem, hogy ezt csinálta, de beláttam, hogy neki is van magánélete, mindössze féltettem a kialakult körülménytől, hiszen rég volt már Koreában; aggódtam, hogy eltéved, vagy valami. Némiképp megnyugtatott a tudat, hogy ő egy erős és okos férfi, de sehogy nem űztem ki a fejemből a kavargó gondolatokat, egyszerűen szar  volt, ha nem volt velem. Nagyon gyorsan bontakoztak ki az érzéseim felé, ezt bizonyára ő is látta és érezte, hiszen tagadhatatlanul tetszik, azonban ő megfejthetetlen. Nem tudtam, hogy mit gondoljak. Úgy éreztem, hogy egyenként kell lehámoznom a rétegeit, amíg valami kölcsönös bizalmat ki nem építünk. Az utóbbi pár napban tett furcsa cselekedete félelmetesen elbizonytalanított, viszont borzasztóan jólesett minden bizsergést kiváltó érintése. Jézusom, még sosem voltam ilyen frusztrált, ugyanakkor felszabadult egy férfi oldalán sem.

- Nem is tudom, Jongdae - mondtam a telefonba, miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet. 

- Ugyan már, Baek. Nyilvánvalóan tetszel neki, semmi különösebb oka nem volt megfogni a kezedet akkor éjszaka, elvégre nem vagy már pisis. Csak lépned kellene valamit, haver. 

- De miért pont nekem?! Annyira összezavar, még egy egyértelmű jelet sem ad - ideges hangnemben mondtam, majd dühösen szeltem a lépteimet a kanapé felé. 

- Ha egy kis pöcs, akkor csábítsd el - ő korántsem volt olyan mérges, mint én, a hangja kimondottan szórakozottnak tűnt. 

- Mégis hogyan? - kétségbeesetten tettem fel a kérdést, lassan megőrültem a tudatlanságtól.

- Ne már, Baek. Szárnysegédként annyi csajt szedtél fel nekem, hogy a kellemes éjszakáim felét neked köszönhetem. Vesd be az ellenállhatatlan éned. Meg amúgy is... Csak egy férfi tudja igazán, hogy mire vágyik egy másik férfi. 

- Ó, tényleg? Mert én kibaszottul nem tudom! 

- Főzz neki. 

- Ki vagyok én, Gordon Ramsey?! 

- Táncolj szexin előtte.

- Nem tudok táncolni!

- Takaríts ki, várd tiszta lakásban. 

- Ragyog az egész ház, tegnap kitakarított mindenhol. 

- Akkor verd ki neki. 

- Hozzá se merek érni,  majd pont azt fogom csinálni... 

- Akkor baszd meg! Nem lehetsz ennyire szerencsétlen - idegesen fújta ki a levegőt, én pedig egyetértettem vele, és keptelenség volt elhinni, hogy egy szerencsétlen kezdővé váltam. - Menjetek el egy felejthetetlen randira. Vagy ott a pláza, és még nem is feltűnő két pasinak. Annyi randizós hely van, csak találd fel magad. 

- Rendben. De előtte még mondanom kell valami fontosat neked. Most nincs itthon Chanyeol, átmegyek és megbeszéljük, oké? 

Már csak egy megállónyira voltam Jongdae lakásától, a kételyek mégis összetörtek belülről. Vérzett a szívem és próbáltam lelkiekben felkészülni a sajátos reakciójára, de azon is tűnődtem, hogy most még durvább lesz, mint amikor megtudta, hogy meleg vagyok. Tudtam, hogy az igazság fontos volt minden tekintetben, azonban a kegyes hazugságok híve voltam, csakhogy ezt a témát sehogy sem tudtam kiküszöbölni, valamint aljas húzás lett volna előle eltitkolni. Leszálltam a buszról, majd céltudatosan Jongdae lakása irányába szeltem zavaros lépteimet, és még az időjárás sem kedvezett nekem. Fullasztóan meleg volt, bár mára azt mondták, hogy eső lesz a késő délutáni órákban. Hangosan nyeltem egyet, ahogy elértem a bejárati ajtót, majd ezúttal kopogtam, mert legutóbb is undorító fogadtatásban kellett részesülnöm emiatt. Talán most sokkal idegesebb voltam, mint minden eddigi beszélgetésünknél, mert ezúttal ez az egész kihathat az én életemre és az övére is. És őt nagyom féltettem. Hangosan ordította, hogy bemehetek, ezért bizonytalanul léptem be a nappaliba, majd amint megpillantottam mosolygós tekintetét minden félretett önbizalmam összeomlott. Belülről fájdalmasan marcangolt a lelkiismeret, ami folyamatosan azt kántálta, hogy ezt a fontos dolgot már hamarabb kellett volna vele közölnöm. 

- Ülj le, haver. Vagy van kimbap a hűtőben, szolgáld ki magad. 

- Na jó, csak elmondom, kertelés nélkül elmondom - végül leültem hozzá, miközben  vettem egy mély és zavart levegőt. 

- Ember, megrémisztesz... Nyögd már ki! 

- Na jó, szóval... Volt annak egy feltétele, hogy Chanyeol itt maradt. Megegyeztünk, hogy egy hónapig még itt leszünk, aztán visszamegyek vele Amerikába - lesütött szemekkel mondtam neki, kellemetlen volt ez az egész szituáció, és még nem voltam felkészülve a reakciójára. 

- Tehát... Mivel Chanyeol majdnem egy hónapja van már itt, kevesebb, mint egy hét múlva visszamentek? - erős éllel a hangjában mondta, valamiért úgy éreztem, hogy csalódott volt, ekkor pillantottam a szemeibe. 

Hiba volt, valóban komor és lehangoló volt a tekintete, az én szívem pedig minden egyes másodpercben megremegett. 

- Annyira sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de egyszerűen nem volt bátorságom.

- Végül is... Már megszoktam, hogy akiket szeretek, azok elhagynak - közömbösen vállat rántott, én pedig tudtam, hogy ez mind csak látszat, és belülről most tombolt. 

- Nem hagylak el, Jongdae. Tudod, hogy szándékosan nem tennék ilyet - őszintén mondtam, és reméltem, hogy megérti a helyzetem. - Apa hívott, mert szüksége van rám. Hyung beteg, és... 

- Persze, megértem, és nem is tudom, hogy eddig hogy bírtad a családod nélkül, csak... Hiányozni fogsz. 

A szívemet melengette, ugyanakkor keserűséggel töltötte el az elhangzott mondat. Habozás nélkül megöleltem, ő pedig még erősebben szorított magához, szinte már vaskarmokkal. Egy percig sem bántam, viszont pontosan tudtuk mindketten, hogy nem lesz nyugtunk egymástól. Jongdae személyisége sokoldalú, de a szeretteiért képes lett volna bármit megtenni. Amikor náthás voltam, egy hétig nem mentem el dolgozni, de ő minden nap eljött hozzám, hozott húslevest és gondosan figyelte, hogy rendszeresen szedem-e a gyógyszert. 

- Ne aggódj, kitalálok valamit. Még nem akarok elmenni, nem állok rá készen. 

Pár perc néma csend ölelt minket körbe, amire inkább a mellettem ülőnek volt nagyobb szüksége. Általában mindig ez volt a procedúra. Ő így szokta magát túltenni a dolgokon. Ha csendben marad. Valójában nem tudtam, hogy ilyenkor mi játszódott le a fejében, azonban semmi jóra nem gondoltam őt ismerve. A telefonom halkan rezdült a zsebemben, ami kellemes meglepetés volt. Jongdae azonnal elvette a kezemből, én pedig kétségbeesetten kapkodtam utána, de már úgyis látta, amit szeretett volna. 

- Már az a spéci neve, hogy „Yeollie" szívvel a végén?! Jézusom - hahotázásba kezdett, én pedig azonnal fejen billentettem. 

- Te rohadék! 

Magamban megmosolyogtam a jókedvét,  ami ragályosan hatott, és már én is csak nevetni tudtam rajta, miközben elolvastam Chanyeol üzenetét. 

Hol vagy? 

Jongdae lakásán. Hamarosan indulok. 

- Mit csinálsz, te idióta?! Flörtölj vele. Vagy azt akarod, hogy elvegyem a telefont, és én írjam neki, hogy- 

- Azt már nem! - azonnal a szavába vágtam és az eddiginél is jobban magamhoz szorítottam a telefont. - De akkor mit írjak még neki? 

- Valami flörtölős szöveget... 

Azt tettem, amit Jongdae kért tőlem, izgatottan pötyögtem be a szavakat, viszont sokszor változtattam rajta, míg végül elküldtem a tényleges üzenetet.

Csak nem aggódtál értem? 

- Igen, Baekhyun... Ez aztán a flörtölős szöveg. 

- Fogd be! - erélyesen szólaltam meg, de ő csak jól mulatott rajtam. 

Nem értettem, hogy mi volt ebben ennyire nevetséges... Ugyanakkor megrémisztett a tudat, hogy nem voltam ura önmagamnak. Igaza volt a legjobb barátomnak, magam sem értettem, hogy mi ez az egész bizonytalanság. 

Mindig aggódom érted.
Ettél már?
Elmehetnénk valamit enni.
Együtt. 

Jól hangzik.

A szívem eszeveszett kalapálásba kezdett, felfoghatatlan volt számomra Chanyeol mondata, de mégis reménnyel teli érzést váltott ki belőlem, és ez csak az egyik érzésem volt a megannyi kavalkád közül.

- Haver, siralmas vagy. Még Chanyeol is jobban tolja nálad. 

- Miért vagy mindig ilyen... Aish. 

Megkönnyebbülten léptem be a saját lakásomba, kíváncsi voltam Chanyeol tervére és már látni is akartam őt. Olyan furcsa ez. Nemrég láttam, de máris mérhetetlen vágyat éreztem, hogy újra láthassam. Fura, de jó értelemben. Azonnal a szoba felé vettem az irányt, amit már rendszeresen használt ő is és annyira imádtam, hogy ilyen otthonosan mozgott. Épp az utolsó simításokat végezte a külsején, amin nem tudtam elmenni reakció nélkül. Jongdae szerint nekem kellett volna őt elcsábítanom, de ez valahogy Chanyeolnak jött össze minden adandó alkalommal. Az óráját még a csuklójára helyezte, majd megfordult, így velem szembe került. Meglepett tekintettel pásztázott, bizonyára nem tudta, hogy már megérkeztem. Aztán csak Park Chanyeolosan elmosolyodott, én pedig beljebb léptem, háborgó érzésekkel a testemben. 

- Mehetünk? - megigazította a fekete gallérját, majd titkon elmosolyodott. 

Tudta, hogy én ezt végigkövettem a tekintetemmel, de kezdtem úgy érezni, hogy élvezi ezt a helyzetet. 

- Még átöltözöm. 

Szerettem volna most valami Chanyeolhoz méltót felvenni, azonban az nem tükrözte volna az én sajátos ízlésvilágomat. Az ing és az öltöny nem tartozott a kedvenceim közé, bár ha egyszer nehezen rávitt a lélek, akkor végül is örültem neki, mert piszkosul jól állt nekem. Azonban átfutott a gondolataim között, hogy amíg ez nem hivatalos randi, addig nem vagyok hajlandó ilyen mértékben kiöltözni. Meg aztán, én bármiben jól néztem ki.

Olyan álomszerű volt minden. Bizarr gondolatok tömkelege fullasztották az érzéseimet, amik most mindennél jobban felszínre akartak törni. Tétova percek teltek el, akkor is, amikor odaértünk az étterembe és akkor is, amikor Chanyeol rendelt mindkettőnknek. Megint oda mentünk, ahova régen járt az anyjával és ezt a gesztust valahogy bensőségesnek éreztem, azon kívül pedig az ételek is nagyon ízletesek voltak. Úgy voltam a mai nem hivatalos randinkkal, hogy itt még nem érhet véget. Ha esetleg ő csak eddig tervezte, akkor én fogom tovább. Kiváló helyszínek ötlöttek fel bennem, amiket Chanyeolnak mindenképpen látnia kellett volna, és ha úgy akarja, akkor meg is csodálhatja. Annyi gyönyörű hely van a városban, bár egyiket sem múlja felül a morajló tenger látványa a csillagos éjszakában. Reménykedtem benne, hogy most nem fogunk felesleges civakodásba kezdeni, bár ez több valószínűséggel tőlem függött, mivel általában én generáltam a vitákat. De ezen a napon próbáltam magam visszafogni. 

 - Ezt meg kell kóstolnod - mondtam elismerően hümmögve miután lenyeltem a falatot. 

Megragadtam a pálcikákat, hogy Chanyeol is megkóstolhassa. Készségesen hajolt egyre közelebb hozzám, majd ő is elismerte, hogy finom a hús. 

- Arra gondoltam, hogy ezután elmehetnénk moziba - a hangja mindvégig magabiztosan csengett, én pedig csak nagyokat pislogtam meglepettségtől. 

- Rendben - az én hangom azonban harmatgyenge volt, de ő így is kiválóan hallotta a közelsége miatt.

A legutolsó vetítésre mentünk, emiatt alig lézengtek az emberek, történetesen erre a filmre nem, mert nem ez volt a legújabb a vetítésre kerülő filmek közül. Ragaszkodtam hozzá, hogy egy horrort nézzünk, egyedül a Demonic volt ilyen a választékok közül, így arra vett jegyet Chanyeol. Igaz, hogy már láttam egyszer, de így legalább eljátszhattam előtte a beszart fiút, akinek egy ölelő kézre van szüksége. A tervemet tökéletesen kidolgoztam és már el is döntöttem, hogy az ijesztő jeleneteknél hogy fogok sikítani.

- Ezt még megbánod - mondta Chanyeol sokat sejtetően, amikor leültünk mindketten az utolsó sorba, szorosan egymás mellé. 

- Ne aggódj, imádom a horrort - gúnyosan válaszoltam, enyhe fintorral az arcomon, ő pedig utánozott. - Aish, te nyavalyás - haragosan lendítettem a kezem, de ő abban a pillanatban acélerősen lefogta mindkét karom, így az arcunk csak pár leheletnyi távolságra volt egymástól, amit el akartam párologtatni közöttünk, de az akaratom erősebb volt. 

Bár igaz, hogy elég feltűnően néztem a kívánatos ajkait, felváltva a lehengerlő tekintetével, de az ő perzselő pillantásait is éreztem magamon, ami teljes mértékben lángra lobbantott. 

- Kezdődik a film - mondta Chanyeol, majd elengedett és a vászon felé fordult.

Hát ez gyors volt. A sok reklám mintha egy pillanat alatt lement volna, pedig még szívesen éreztem volna magamon Chanyeol kávébarna szemeit. 

Egész jó filmnek mondható, abszolút többször is meg lehet nézni, bár az elmaradhatatlan klisé nem hiányozhatott, ami könnyedén kiszámítható volt, bár még így is jó horror volt ahhoz képest, amilyen vackokat mostanában filmesítenek. Körülbelül a film közepénél tartottunk, a szereplők már az elhagyatott házban voltak, de az sokkal inkább lefoglalt, hogy eközben Chanyeol a kezével takarta el a szemét. Nem hittem volna, hogy a tervem visszafelé fog elsülni, de ezt is maximálisan kihasználtam. 

- Csak nem félsz? - halkan kuncogtam, kárörvendően, ami nem volt rám jellemző, de a reklám előtti megjegyzése szíven ütött, úgyhogy visszavágtam. 

Chanyeol azon nyomban elvette a kezét a szeme elől, megpróbált határozottan ülni, kihúzva magát, de a parányi félelem parazsa ott csillogott a szemeiben.

- Dehogy, csak... Már rég láttam horrort. 

Mindentudó arccal bólogattam, mintha hinnék neki, de mindketten tudtuk, hogy csak színészkedtem.

- Mi lenne, ha... - átvetettem a karját a sajátomon, összefűztem az ujjainkat, majd a mellkasára dőltem. - Így csinálnánk? 

Ezek után nem tudtam a filmre összpontosítani, csak az engem körbeölelő karjára tudtam gondolni, éreztem a lágy simításait a kézfejemen, amitől egyszerre lettem nyugodt és ideges. Olyan érzés volt, mint amikor először mentem el valakivel randizni. Valakivel, aki nagyon tetszett. A film hangos zenéjétől függetlenül hallottam az ütemesen verő szívritmusomat, viszont éreztem, ahogy Chanyeol egyre inkább megnyugszik az érintéseimtől. A számára ijesztő jeleneteknél egy kissé megszorította a kezem, amin jót mosolyogtam.

Hazaérve mindketten az ágyon feküdtünk, egymáshoz fordulva, míg ő elmosolyodott, rám függesztve szemét egy percre. Úgy éreztem, hogy a tekintete áthatol a lelkemen, mint azok a napsugarak, amik a víz mélyére szállnak. Néma elragadtatásban figyeltem ugyanúgy, mint ő engem, miközben csókzáporokban akartam részesíteni a gyönyörű arcát, a markáns vonalait, a homlokát... Meglátni valaki valódi érzelmeit nem mindig problémamentesen egyszerű, és a szemünk szüntelenül félreértelmezi a jeleket, de neki sikerült megérintenie olyan helyeken, amikről azt sem tudtam eddig, hogy léteznek. A sóvárgással nehéz együtt élni. Mert végtelen és követelőző, mohó és önző. Hol aprólékosan elhomályosítja a gondolatokat, hol túlságosan is élessé, irgalmatlanul fényessé teszi őket. A sóvárgás elvárja, hogy feltétel nélkül roppant módon  megadjuk magunkat. És én megadtam magam. Bármennyire is próbáltam nevetségesen emlékeztetni magam, hogy nem szabad egy ember iránt ilyen feltétel nélkülit érezni, mégis megtörtént. Néha úgy éreztem, hogy a megfoghatatlant akartam megfogni, néha pedig úgy, hogy egy hideg jégtömbbel állok szemben, azonban az teljesen összezavart, amikor meleg öleléseket adott, vagy egy-egy lágy érintést. Nekem adta. 

- Hogy érezted magad? - kérdeztem halkan, megszeppenve, hogy nehogy elmúljon a kettőnk közé beállt varázs.

Chanyeol csak mosolyogva nézett továbbra is szemeimbe.

- Sosem a jó kérdést teszed fel.

- Nem adnál rájuk olyan választ, amit hallani szeretnék - mondtam letörten és gondterhelten, majd ő közelebb jött hozzám, de még így is lehetetlenül messze volt tőlem.

- Próbáltad már? - kérdezte, én pedig megingattam a fejem. - Akkor mégis honnan tudod?

- Teljesen összezavarsz.

- Te is engem.

- Nem értem az érzéseimet.

- Én sem az enyéimet.

- Álmos vagyok - mondtam végül a zavarodott beszélgetésből kilépve, nem akartam még nagyobb zűrt a fejemben.

- Aludj - halkan suttogta, én pedig lehunytam szemeimet. - Meséljek neked valamit? - kérdezte, miközben közelebb jött hozzám, én pedig bólogattam.

Éreztem a teste melegét, éreztem az erőt, ami most láthatatlanul vibrált közöttünk, éreztem őt. És ez annyira tetszett.

- Élt egy fiú, aki hihetetlenül sokat beszélt, főleg magáról és nem érdekelte mások véleménye. Alig voltak igazi barátai, tekintve a családi hátterét, azonban volt egy személyi testőre. Az a fiú már tizenhét éves volt, amikor a gazdag gyerek még csak tizenhárom volt. Próbált minden tőle telhetőt megtenni a testőrfiú, de elkövetett egy borzasztó nagy hibát. Ami nagyon aggasztotta. Főleg, miután a gazdag fiú visszajött Koreába Amerikából, de most már a másik fiú megértette, hogy miért tette. Amint utána jött és látta, hogy hogyan él, inkább elismerte a kitartását, felnézett rá. És talán még a gazdag fiú sem értette, hogy hogyan történt, mindenesetre megkedvelte az idősebb férfit az együtt töltött napok során.

- És a másik fiú? Ő mit érzett? - kérdeztem kíváncsian, tényleg nagyon szerettem volna tudni a választ. Vajon Chanyeol mit érezhet irántam?

- Nem tudom.

- Hát persze... - teátrális haraggal a másik oldalamra fordultam, miközben ő hangosan sóhajtott.
Nem tudtam, hogy minek a hatására produkált ilyen reakciót, persze a miértek továbbra is megfordultak a fejemben, azonban teljesen elbizonytalanított. Minden egyes megtett cselekedete és kimondott szava hatással volt rám. Pár perc elteltével éreztem, ahogy a teste egyre közelebb került hozzám, emiatt lehunytam a szemeim, alvást színlelve. Nem csinált semmit, viszont olyan közel volt, hogy a lehelete csiklandozta a bőrömet.

- Az idősebb fiú félt... Retteget, mert ő is viszont kedvelte a másikat.

_____________________

Hát igen, nem maradhatott el ez a klisé, ahol Chanyeol magukról mintázza azt az "esti mesét" XD

Mentségemre szóljon, azóta eltelt 5 év.

Jaj azt még mindenképp megszeretném említeni, hogyha esetleg valaki nem ismerné az ajánlott zenémet, akkor most remélem meghallgatja, mert valami csodazene^^

Remélem tetszett ez a kis fluffy rész, már nincs sok hátra ;;