A Dunához sok emlék köt. Valahogy van egy méltóságos, büszke, mégis otthonos érzete ennek a fővárost ketté szelő folyónak, a hídjainak, a rakpartnak, a túloldal épületeinek.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Emlékszem, amikor kevesebb, mint egy évvel ezelőtt még Szasza gimnáziuma előtt álltam ugyanígy, az épületre felnézve, amikor először voltam ott, és csak az járt a fejemben, hogy milyen nagy különbségek vannak a hétköznapjaink, az életünk között. Mint két egyenes, ami párhuzam híján, két külön irányba tartva soha nem találkozhat a végtelenben.
Vagy talán mégis, mert most itt voltam.
Képzeld, Apa, most először megcáfoltam valamit a tudományágadból.
Hatással lehet rám ez a hely, ha már csak a látványára is matematikai törvényszerűségeken gondolkodok.

- Szia - vettem fel a telefont akaratlanul elmosolyodva, amin a barátom hívott.
- Helló, kint vagy már? - kérdezte Szasza, miközben a hangok alapján valami ajtón jöhetett ki.
- Igen, de elvagyok itt, nem kell kapkodnod.
- Pár perc. Ha hideg van, gyere be nyugodtan.
Őszintén, attól a gondolattól, hogy külsősként bemenjek erre a helyre, nem kicsit ijedtem meg először.
- Nincs hideg, úgyhogy itt leszek a... igazából úgy is észreveszel, ha kijössz - láttam be, hogy felesleges leírást adnom a helyzetemről, amikor konkrétan az egyetem bejáratával szemben álltam.
- Oké - röhögte el magát Szasza - Öt perc kábé. És annyira nem ijesztő hely, ne válaszd a fagyhalált, ha fázol.
- Nem fázok.
- Szoknyában vagy.
- Honnan tudod? - lepődtem meg.
- Láttalak az előbb az ablakból, azért hívtalak fel.
- Na, és, jól állt? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Mi nem áll jól rajtad, Kicsim? - kérdezett vissza Szasza egy szórakozott mosollyal a hangjában, mire elolvadva eltátottam a számat egy pillanatra.
És a legszerencsésebb lány győztese...
- Most már mégjobban várlak - vigyorogtam, mire Szasza elnevette magát.
- Oké, sietek. Ne fagyj oda.
- Nem fogok - mosolyogtam.

Szasza hamarosan kijött az épületből, elköszönt pár embertől, és már észre is vett, úgyhogy odajött hozzám, én pedig ahogy összetalálkozott a tekintetünk, akaratlanul elmosolyodtam.
Az október végi időjárás miatt a fekete bőrdzsekije volt rajta, alatta egy sötétszürke pulcsi, laza farmer, fekete Converse (mindig örülök, amikor ezt veszi fel, mert ilyenkor passzolnak a cipőink), két ujján is gyűrű, a csuklóján karkötő, a nyakában a bőrnyaklánca, tetkó, az egyik fülében pedig a fülbevalója.
Egyszerűen imádom Szasza megjelenését.
Amikor Szaszát meglátom, általában ösztönösen megigazítok magamon valamit, hogy méltóbbnak érezzem magamat mellé a külsőmet tekintve, és most is ez történt, de csak a hajam megigazítására volt időm, hogy az első két rövid, az arcomat keretező tincseimnek jobb volument adjak a kezemmel és a fülemben lévő lógós, acél fülbevalóm is jobban látszódjon, mert Szasza, ahogy hozzám lépett, a derekamat megfogva közelebb rántott magához és egy mosoly kíséretében egyből az ajkaimra olvasztotta az övéit, hosszan és forrón megcsókolva.
Eszembe se jutott a fázás.
A szédítő csókjára a magamban kirobbanó szerelmes érzéstől ösztönösen a tarkójához nyúltam, a hajába túrva, miközben a lendülettől egy picit meg kellett támasztanom magam az egyik lábammal, hátralépve vele, de ez csak tovább fokozott a hatáson, főleg, hogy Szasza megtartott a derekamnál fogva, és a csókunk szenvedélyes mélységével elragadva csak jobban felém hajolt, amitől eszméletlen sebességben és erősségben kapcsoltak rá a pillangóim a gyomromban.
Úr. Isten.
Ahogy elhajoltunk egymástól, alapállásba visszakerülve, amiben ő a derekamat, én pedig a nyakát öleltem át, amibe kapaszkodtam, miközben visszahúzott ebbe a pozícióba, a szájától elválva őszintén csak ennyi bukott ki belőlem:
- Köszi.
Ezen egyszerre nevettük el magunkat, mert viccesen jött ki egy ilyen szenvedélyes csók után.
- Szívesen - válaszolta Szasza a gödröcskéivel az arcán, miközben még mindig közel voltunk egymáshoz, szóval csak ekkor szakította el a tekintetét a számtól.
- Szerintem soha nem köszöntem még meg csókot - láttam be nevetve, miközben magamon kiégve lehunytam a szemem, majd inkább csak a vállának döntöttem a fejem - De most megérdemelted, mert feldobtad vele a napom. Szóval nem vonom vissza.
Szasza röhögve ölelt magához félkézzel a derekamnál fogva, miközben a másikkal megsimította a hajam és megpuszilta a fejem tetejét, először csak egyszer, aztán ráadásként a következő másodpercekben mosolyogva még egy-kétszer.
- Na, örülök - mondta magában szórakozva rajtam.
Ezen megint nevettem egyet, miközben áthelyezkedtünk egy picit az ölelésünkben, hogy kényelmesebb legyen, így most én öleltem őt alulról, a mellkasához bújva.
Eszméletlen, hogy mennyire gyógyító tud lenni csak ez a néhány perc, amíg kizárhatom a külvilágot és a problémáimat.

Szasza és én beültünk a barátom kocsijába, majd mielőtt még elindultunk volna, mentálisan adtunk magunknak pár másodpercet felkészülni a délután hátralévő részére.
- Akkor, Szentendre? - kérdezte Szasza végül, hogy erősítsem meg.
- Mondhatod azt, hogy nem szeretnéd - néztem rá, sokadszorra emlékeztetve rá.
Apával megbeszéltem, hogy ma úgy megyek hozzá, hogy Szasza is jön velem, mert egyszerűen csak szerettem volna.
Tudom, hogy ki nem állhatják egymást, Szasza részéről minden joggal, konkrétan gyűlöli apukámat, Apa pedig Apa, amin nincs mit tovább magyarázni, de most, hogy Szaszával együtt vagyok, miközben Apával is tartom a kapcsolatot hellyel-közzel, valahogy megjelent bennem az az érzés, hogy sokat levenne a vállamról, ha legalább minimálisan érezhetném azt, hogy ez a feszültség annyira... nincs.
Vagy nem is tudom.
Nem várom el Szaszától, hogy jóban legyen Apával, mert én se vagyok jóban vele, és én se tudnám megtenni, csak azért örültem, hogy ma úgy mehettem Apához, hogy velem van. Könnyebb volt.
- Elmegyek veled, Regi - mondta Szasza, miközben megdörzsölte az arcát.
- De ha nem akarod, akkor tényleg nem akarom erőltetni - jeleztem - Nem akarom, hogy idegeskedj. Tudom, hogy hogy állsz hozzá Apához, meg hogy utálod, teljesen megérteném.
- Nem gondolod, hogy majd én fogok ragaszkodni a fenntartásaimhoz, miközben te túl tudtad tenni magad ugyanazon a dolgokon. Nem mondom, hogy haverkodni fogok, de nem fogom azt mondani, hogy nem megyek veled.
A kezeimet morzsolgatva hallgattam, majd ránéztem.
- Én se felejtettem el semmit vele kapcsolatban. És túl se vagyok rajtuk - szögeztem le neki.
- Akkor már ketten vagyunk.
- Csak most kicsit mások a dolgok, mint mondjuk fél évvel ezelőtt.
- Arra kíváncsi leszek - jegyezte meg Szasza enyhén szkeptikusan, miközben beindította a kocsit, hogy kiálljon a parkolóból - De nem fogok veszekedni, vagy balhézni, ha ő sem, vagy ha nem ad okot rá. Ennyit meg tudok ígérni neked.
- Ennél többet nem is szeretnék elvárni tőled, mert én is ennyire szoktam törekedni csak. És köszönöm, hogy jössz velem és félreteszed az... ellentéteiteket.
- Engem te érdekelsz, Regi, nem az ellentéteink - mondta őszintén, vezetés közben - Szóval ha neked ez segít, meg szükséged van erre, akkor alap.
Ezen egy picit elmosolyodtam magamban.
Szeretem azt, amilyen ember velem.

Amikor kiszálltunk Szasza autójából Szentendrén a lakóház előtt, még mielőtt beütöttem volna a kapukódot, hogy belépjünk az épületbe, hezitálva megálltam és Szasza felé fordultam.
- Nem tudom, mire számíts - mondtam őszintén - Szóval... nem vállalok felelősséget - tettem hozzá zavartan elnevetve magam, miközben beletúrtam a hajamba.
- Hidd el, hogy nem terveztelek semmiért se felelőssé tenni. Apukáddal kapcsolatban meg mindenre számítok - közölte egyszerűen.
- Akkor jó - igazgattam a hajam kínosan, majd a tekintetemet elkapva inkább az ajtóhoz léptem, elengedve a beszélgetést.
Próbáltam nem észrevenni magamon, mert nem tudtam megmagyarázni az okát, de feszült voltam. Kifújtam egy nagy adag levegőt, majd elkezdtem beütni a kódot.
Szasza utánam nézett, majd még mielőtt befejeztem volna azt a számsort, a csuklóm után nyúlt.
- Várj még.
A mondatára hátrapördültem hozzá, Szasza pedig közelebb lépett hozzám.
- Minden oké? - kérdezte, miközben ahogy felnéztem rá, megsimította az arcomat.
A kérdésére lesütöttem a szemem, majd a tenyerembe temettem az arcom, hogy válaszolni tudjak, de végül nem tudtam.
Fogalmam se volt, mit kellene mondanom.
Szasza először várta, hogy válaszoljak, de nem tudtam mit, ezzel pedig mindennél többet mondtam neki.
- Gondold át, hogy bemenjünk-e, Regi. Nincs jó hatással ez rád.
- Nincs semmi bajom - mondtam neki, magamat is meggyőzve vele.
- De, van. Látom.
Elkaptam a tekintetem.
- És ezt nézve ez most szerintem nem jó ötlet - tette hozzá - Ne kényszerítsd olyanra magad, ami nem jó neked.
- Ezt hogy érted?
- Így, ahogy mondom. Azóta feszült vagy, hogy elindultunk ide. Rohadtul érezni lehet rajtad, csak nem akarsz tudomást venni róla.
- Nem, egyáltalán nem vagyok az, csak... - próbáltam kimagyarázni, mire Szasza kellemetlenül elnevette magát, majd egyenesen visszakérdezett.
- Oké, válassz, támogató legyek, vagy őszinte?
- Őszinte - mondtam, miközben feszengve álltam előtte.
Szasza biccentett egyet, majd a döntésemhez hű őszinteséggel megszólalt.
- Ahhoz az apukádhoz megyünk éppen, aki fizikailag és lelkileg is bántalmazott téged és anyukádat egész életedben. Természetes, hogy feszült vagy. Az nem természetes, hogy épp a kapukódot készülsz beütni hozzá - közölte tényként - Meg hogy előttem is tagadni próbálod a feszültségedet és úgy csinálsz, mint ha nem lenne okod rá. És ezzel nem azt mondom, hogy ne menj be, csak vedd ezt figyelembe, mert most valamiért pont fordítva kezeled ezt.
Igaza volt, amivel megfogott, úgyhogy hagyva, hogy lássa ezt rajtam, elfordítottam a fejem.
- Hanyadszor vagy itt amúgy? - kérdezte Szasza.
- Negyedszer - válaszoltam a tekintetét kerülve.
Erre elkerekedtek a szemei.
- Egy hónap alatt? - értelmezte.
- A szakításunk után jöttem először - néztem a földet.
- Ami szeptember végén volt és most október vége van, Regi - rökönyödött meg az eltelt idő és az itteni látogatásaim arányán - Rohadt sok embert ismerek, akiknek elváltak a szülei, ők szoktak ennyiszer a másik szülőjükhöz menni egy hónapban, és az oké is, de nem neked - hitetlenkedett Szasza az épületre mutatva, amiben Apa lakik - És ezt hagyj ne kelljen megmagyaráznom.
- Apa beteg - emlékeztettem.
- Köszönje meg magának! - vágta rá Szasza - Sőt, ha te nem vagy, akkor lehet, hogy nem csak beteg lenne, hanem halott is!
- Mire akarsz kilyukadni?
- Hogy azt érzem rajtad, hogy nem akarsz reálisan nézni erre az egészre, Regi - mondta őszintén - Pedig tudnál, elég racionális vagy, de nem akarsz, mert így könnyebb, ezért tagadásban vagy, félreteszel dolgokat, amiket nem kéne, és így teljesen fordítva látod a dolgokat. Most, hogy apukád beteg, ezt felhasználod valamiféle ürügyként arra, hogy úgy csinálhass, mint ha nem történtek volna meg a régi dolgok, részedről meg alap, hogy a gyógyszereit váltod ki, meg ápolgatod azt az embert, aki miatt konkrétan pszichológushoz jártál, most, hogy már nem minden probléma aktuális, és nem akkora fasz veled. Futsz apukád után - mondta ki kegyetlenül egyenesen.
- Mert az apukám! - vágtam rá az érzelmeim miatt hevesen.
Szasza a szemembe nézett, majd erre gondolkodás nélkül közelebb lépett hozzám, nagyon közel, annyira, hogy hozzám tudjon érni. Hirtelen a kicipzározott kabátom alatti pulóveremhez nyúlt, aminek a bal alsó sarkát megfogva néhány centit az alatta lévő rétegekkel felrántotta, így a fedetlen bőrömet érte a hideg, én pedig ebbe beleremegtem, mert erre a lehető legkevésbé sem számítottam.
Szasza egy feszült pillantást vetett a szeme elé táruló hegeimre, majd a ruhámat elengedve rámnézett és kimérten csupán ennyit kérdezett:
- Biztos vagy benne?
Ez összetört.
Szilánkosra.
És nem azért mert ne lett volna igaza - ellenkezőleg.
Túlságosan igaza volt.
- Értem, hogy neked könnyebb felejteni, Regi, és megélni azt, hogy segítesz a beteg apukádnak - folytatta Szasza a szemembe nézve - És értem, hogy miért ebbe menekülsz, hogy leküzdd a régi problémáidat, meg amik értek, de én rohadtul nem fogok felejteni, akármi is lesz. Végig veled voltam az utóbbi pár hét kivételével, amióta csak ismerlek, végignéztem mindent, amin átmentél apukád miatt, szóval ha a világ legjobb apukája lenne mostantól, akkor is ugyanúgy eszembe jutna az összes pánikrohamod, minden alkalom, amikor sírtál miatta, ahogy reagáltál arra, amikor megjelent az életedben megint, amikor januárban nálam voltál tele foltokkal, mert gyakorlatilag ki kellett menekíteni otthonról, miután azt hitted, hogy én is bántani foglak, minden szar, amit mondott neked előttem, amit te mondtál neki, vagy amit meséltél nekem, rohadtul mindent megjegyeztem, Regi, és semmi nem fogja elfeledtetni velem. Engem nem hat meg az, hogy beteg, az viszont minden alkalommal kurvára a fejembe égett, amikor téged bántott akárhogy. Az is, amikor ott se volt. És itt vagyok veled, Regi, ha akarod, én felmegyek veled, mondom, magamtól még veszekedni se fogok, ha neked ez segít - ígérte meg a kezeit feltéve - De arra ne számíts, hogy segíteni fogok tovább építeni a tagadásodat, amivel azt a tényt próbálod eltemetni magadban, hogy ő egy szar ember, szar apukád és kizárólag a te angyali kedvességed, hogy egyáltalán eszedbe jut idejönni. Lehetsz angyalian kedves, de nem nézem végig, ahogy átbaszod saját magad és valaki olyannak az érzelmi függésébe kerülsz, aki kurvára nem érdemel meg téged, veled viszont elhiteti. Pláne nem havi négyszer.
Nehéz volt erre bármit mondani.
- Ez most más, mint korábban - szólaltam meg a fejemet lehajtva, de fogalmam sincs, miért védtem még, miközben a szívem mélyén pontosan jól tudtam, hogy igaza van.
Nem tudom, honnan jön ez.
- Miben más? - tárta szét a karjait hitetlenül.
- Megváltozott, nem teljesen, de annyira igen, hogy esélyem van túllépni a régi traumáimon, és elengedni őket. És nem felejtettem el semmit, hidd el, hogy nem, csak... - kerestem a szavakat, amiket végül nem találtam meg, mert Szasza befejezte helyettem, kendőzetlenül őszintén.
- Csak lehetőséged nyílt arra, hogy minimális szinten apafigura kerüljön az életedbe, egyszerre azzal, hogy még a barátoddal is szakítottál, ezért ide kerültél - mutatott az épület irányába - Amiben én is felelősséget érzek, mert magadra hagytalak, hogy belemenekülj ebbe.
- Ez nem csak a komplexusaimról szól.
- De, Regi. Ez konkrétan arról szól - válaszolta egyszerűen - Azért vagy itt. Most is azért véded.
Olyan volt ez a vitatkozás, mint ha egy pajzzsal védekeztem volna az engem érő hatások ellen, amikről azt se tudom, hogy micsodák, de nem akarok tudomást venni róluk, mert csak megrögzötten védeni akarok valamit.
Tehát röviden, tagadás.
Ezt realizálva a tenyerembe temettem az arcom, majd néhány másodperc múlva a könnyezés határán megszólaltam.
- Sokkal könnyebb ezeket mondani, vagy hogy mit kellene tennem, mint a helyzetemben.
- Ebben biztos vagyok.
- Neked jó kapcsolatod van apukáddal, Szasza - folytattam az érzéseimtől felkavartan - Mindig adott volt a jó viszony, hogy számíthatsz rá, mindig ott volt az életedben, mint apa, ráadásul ennyire jó apaként... - emlékeztettem.
- Szóval ez most az a rész, hogy én nem érthetlek - értelmezte.
- De, érthetsz, csak a helyemben nem voltál még!
- Nem kell apakomplexusomnak lennie ahhoz, hogy lássam, hogy amiben te vagy most, az rohadt toxikus, és kurvára nincs jó hatással rád!
- Nekem ez tesz jót, ettől könnyebb, hogy így próbálok hozzáállni és viszonyulni hozzá!
- Ja, ezért toxikus! - vágta rá - Olyanba ragadsz az érzelmeid miatt, ami szar hatással van rád, de nem tudsz kilépni belőle, mert függésben vagy a másiktól, konkrétan ez a toxikus kapcsolatok definíciója!
- Mindig is azom volt vele! - fakadt ki belőlem - Ez egyáltalán nem újdonság, hidd el, hogy hozzászoktam!
- Akkor miért vagy itt? - hitetlenkedett.
- Mert én csak egy apát akarok az életembe!
Erre a mondatomra először csend lett, mert túlságosan nagyot ütött akkor.
- Tudom, hogy szánalmas, biztos az - törtem meg a csendet könnyes szemekkel, halkan - És igazad is van, tudom, hogy az van, de... - fordítottam el a fejem zavartan, szétcsúszva érzelmileg - Szörnyű érzés egy életen át olyan valamit üldözni, vagy olyan valamiért küzdeni, amit nem kaphatsz meg, és azt hittem, hogy elengedtem ezt, de... most, hogy esélyem nyílt arra, hogy minimálisan helyrejöjjön bármi... igen, futok utána. És igen, tényleg szánalmas, és logikátlan, én is érzem, minden elvemet keresztül is húzom vele és minden alkalommal küzdök magammal is, amikor itt vagyok, de... valamiért itt vagyok, mert azt érzem, hogy közelebb visz a gyógyulásomhoz az, ha kicsit helyrejön az életem ezen része, és ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettem bármit, csak... próbálkozom. Annyi ideje próbálkozom, mindenhogy, és most ezt érzem a megoldásomnak. És én szeretném végre megtalálni a megoldásomat - fejeztem be halkan, a fejemet elfordítva.
- Nem hinném, hogy az a megoldásod, ami nincs rád jó hatással.
- Akkor nincs megoldásom! - tört ki belőlem kiborulva - Ennyi, nem tudom! Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, ami jobbá teheti ezt a szar helyzetet! Értem, hogy miért mondod azt, hogy ez nem jó, de akkor segíts, hogy mi a jó, mert én nem tudom! - mutattam magamra.
Szasza sóhajtva beletúrt a hajába, majd végül válaszolt.
- Nem felülbírálni akartalak, Regi, nem voltam még a helyedben, ez tény, csak most, hogy így mondtad, hogy amúgy havi négyszer jársz ide ápolgatni apukádat, rendszerűen gyakorlatilag, kicsit megakadtam ezen - vallotta be őszintén, még mindig az információn hitetlenkedve - Innentől kezdve meg meg kell kérdőjeleznem, hogy úgy látod-e a dolgokat, mint ahogy vannak, vagy a tagadást választottad inkább menekülőnek.
- Ez a négy alkalom csak így alakult, nincs ebben semmi rendszer!
- De, van, attól lesz rendszer valami, hogy ismétlődik és természetessé válik, hogy ezt csinálod! És én nem beléd akarok kötni, vagy megmondani neked, hogy mit csinálj, csak azt látom rajtad, hogy magadtól mész valamibe, ami szar hatással van rád, és toxikus helyzetben kötsz ki, amitől meg féltelek.
- Tudom, hogy mit csinálok - ismételtem meg magam.
- Tudod, hogy mit akarsz csinálni, nem azt, hogy mit csinálsz magaddal.
- Tudom, hogy mit csinálok magammal!
- Nem, nem látod magad! Sőt, lassan már semmi mást se akarsz úgy látni, ahogy van!
- Tisztában vagyok az érzéseimmel!
- Akkor állj meg egy pillanatra és figyelj oda rájuk! - vágta rá - Csak mert én figyelek rád, és amióta ma feljött, hogy idejövünk, meg elindultunk ide, full feszült vagy, idegeskedsz, görcsösen aggódsz és mindenre ezerszer érzékenyebben reagálsz.
- Nem! - tagadtam egyből.
- Ez apukád hatása rád! - fejezte be Szasza - Minden alkalommal ez, amikor éppen nem összeomlasz, meg sírsz miatta, vagy saját magadra vagy dühös, meg frusztrált a tagadásod miatt. Ezért nem örülök többek között, hogy rendszert csinálsz az ittlétedből!
- Nem kell idegeskedned miattam!
- Aggódok miattad! - emelte meg a hangját - Bizonyos szempontból most még jobban is, mint amikor apukád lelépett, amikor megvolt a balesete és azon a patkán sírtál a vállamon, vagy amikor összevesztél vele a kórházban, mert akkor legalább azt élted meg, ami ténylegesen történt, nem azt, amit meg akartál élni! Kurvára egészségtelen, amit csinálsz magaddal!
- Én csak próbálkozom! - tört ki belőlem kétségbeesetten.
- És ő próbálkozik? - mutatott Szasza az épület felé - Próbálkozott valaha? Értem, vett egy virágot, meg írt egy sms-t tavasszal, és küld valamennyi pénzt, ami, basszameg, a minimum. Meg nem iszik elvileg, és nem egy agresszív, veszekedős fasz, de ez a betegsége miatt van. Ez nekem nagyon nem üti meg azt a szintet, mint amit te hozol, hogy az elmúlt tizenhét éved, a gyerekkorod, a traumáid, a sértései, a bántásai, meg minden szar után te kábé hetente jársz ide, mert beteg, egyedül van és baszki, a gyógyszereit váltod ki.
- Nem tudok többet tenni!
- Épp ez a lényeg, nem neked kell többet tenni! - mondta ki - Századennyiért is azt mondanám, hogy le a kalappal előtted, neki kéne csinálni valamit, hogy lehetőleg ne te rokkanj bele abba, hogy megmentsd azt a kapcsolatotokat, amit ő tett tönkre.
- Én mondtam neki, hogy elég, ha csak én jövök hozzá, ha kedvem lenne.
Szasza döbbenten hallgatott.
- Oké, Regi, most már rákérdezek - nézett rám hitetlenül - Te mit védsz ilyenkor? Vagy miért véded? Mert apukádat az én szememben felesleges, hiába próbálod kiépíteni magadnak azt a látszatot, hogy amúgy nincs itt semmi probléma.
- Van probléma!
- Igen, jó reggelt! - hitetlenkedett Szasza teljesen kiégve már.
- Apa tette felém az első pár lépést - emlékeztettem - És változott, én pedig néha eljövök ide egy pár órára, mert engem csak mérgezne, ha nem próbálnám meg elengedni a régen történteket. Nem felejtem el, csak elengedni próbálom, továbblépni, hogy ne legyen teher. Ennyit csinálok! Ennél racionálisabban nem tudnék cselekedni!
- Csak aggódok miattad, Regi, mert én törődök veled és a te érdekeidet nézem! Nem lebaszni akarlak, mégis valamiért úgy kezelsz, mint ha ellened lennék, pedig nem én vagyok ellened. Ne lásd ezt így csak azért, mert úgy akarod érezni, hogy ő melletted van, én meg nem erősítem meg benned azt, ami nem igaz.
Ezekre a szavaira az ajkaimat összeszorítva elfordítottam a fejem és néhány másodpercig nem is válaszoltam, csak hagytam magam lecsillapodni és átgondolni a helyzetet, hogy ne az érzelmeim válaszoljanak neki helyettem.
Igaza volt.
- Ez a téma felzaklat - szólaltam meg végül - Bocsánat.
- Pont erről beszéltem neked, Regi. Nincs rád jó hatással.
- Az se volt jó hatással, amíg egyáltalán, semmilyen apa nem volt az életemben.
- És most van?
- Csak valamennyi reményt adott, hogy nem veszett ügy az egész - mondtam halkan, a tekintetét kerülve, mert így kimondva még én is szégyelltem ezt.
Egész életemben kergetem apukám szeretetét.
Valamikor másokon keresztül, valamikor önmagam szeretetében, a világ szeretetében, de a legtöbbször közvetlenül az övét.
Könnyebb volt feladni ezt, amikor reménytelen volt.
Könnyebb volt, amikor azt hittem, hogy esélyem sincs, mint most, ahogy csak végignézem, hogy nem az enyém és kergetni akarom.
Mindig így volt. Menekültem apukámtól, de üldöztem a szeretetét.
Talán ez az igazi ördögi köröm.
- Van még érved amellett, hogy nem az? - kérdezte Szasza, de ezen már őszintén csak csodálkozva.
Beletúrtam a hajamba.
- Csak igényem - válaszoltam halkan, a földet nézve - Ha érveim is lennének, nem kellene semmit tagadnom.
- Nem engedted még el ezt, Regi - mondta ki, sajnáló tekintettel nézve rám.
Halkan elsóhajtottam magam.
- Nem. Tényleg nem.
Nagyon szégyellem ezt, még magam előtt is.
Olyan szánalmas.
- Azt hittem, hogy igen, de amióta lépett felém... - folytattam - Azóta igazából mégsem. Soha nem lépett felém korában ennyire.
Szasza magában gondolkodva nézett, majd végül megszólalt.
- Fel akarsz menni most hozzá?
Jópár másodpercig gondolkodtam ezen, majd végül bólintottam egy icipicit, de rá se tudtam nézni.
- Ha már itt vagyunk.
Kellett valami kifogás.
- Ha már itt vagyunk, elviszlek valami rohadt jó étterembe is Szentendrén, ne ez legyen a döntésed alapja - válaszolta egyszerűen.
- Igazából tudok egy jó helyet... - mondtam félig viccből, hogy ne legyen annyira feszült a helyzet és magamat is feloldjam egy kicsit.
Szasza elmosolyodott rajtam.
- Na, de most komolyan.
Újra átgondoltam a kérdését.
- Csak ugorjunk be. Húsz perc, fél óra maximum - néztem rá.
Szasza a szemembe nézve hallgatta a válaszomat, majd a döntésemet elfogadva végül biccentett egyet.
- Köszönöm - mondtam neki halkan.
Rosszul érzem magam emiatt a beszélgetésünk miatt.
Pedig rá tényleg mindig számíthattam.

Apa ajtója előtt megállva vettem egy nagy levegőt, a lelki erőmet összegyűjtve, mielőtt becsengettem volna, mire Szasza ezt észrevéve hátulról megsimította a derekam.
- Nyugi.
A hangja a néma, kihalt folyosón bevisszhangzott, átjárva engem is belül, ami bátorítóan hatott rám, így egy picit bólintva végül erőt vettem magamon és megnyomtam a csengőt. Amíg Apa az ajtóhoz jött, hogy beengedjen minket, a barátomra reagálva a kézfejéhez nyúltam, egy picit rámosolyogva megsimítottam, majd a tenyerébe raktam a kezem, hogy megfoghassa azt.

Ahogy nyílt az ajtó, egyenesen szembekerültünk Apával. Tudta, hogy Szasza velem lesz, ezért nem lepődött meg, csak nem volt oda érte - én pedig tudtam, hogy megint így fogom látni, ránézésre is gyengén és betegen, őszen, ráncosan, aprón, de nem emlékeztem pontosan, hogy ennyire.
Keményítsd meg a szíved, Regi.
- Szia Apa.
Apa biccentett mindkettőnknek, majd beengedett. Fel se merült Szaszával, hogy kezet fogjanak, egyikük részéről se. Jobb is, máskülönben valaki valakinek eltörte volna az ujjait, vagy minimum visszautasította volna a kézfogást.
Egyikük sem az a megingatható típus, főleg, ha elvekről van szó.
- Takarítottál? - kérdeztem Apától, ahogy körbenéztem a lakásban.
Apa nem az a szörnyen rendezetlen, igénytelen típus, de feltűnt, hogy a szokásosnál nagyobb rend van, nagyobb tisztaság, a mosogató üres volt, az edényszárító szintén és ki volt teregetve.
- Nem én - válaszolta Apa röviden és tömören, a témát a részéről le is zárva, mire értetlenül pislogtam kettőt.
Talán takarítónőt fizet, aki megcsinálja ezeket a munkákat helyette. Vagy fogalmam sincs.
Szasza eközben szintén körbenézett, meg is akadt a szeme Apa gitárján, az egyetlenen, a kedvencén, a szent és sérthetetlen gitáron, ami megmaradt a régi gitárszentélyéből. Apa szerintem hamarabb mondana le az ételről, mint arról a gitárról. Soha, semmi pénzért nem adná el.
A többi is csak a szükség áldozata lett még az elmúlt másfél évben.
- A szent gitár? - kérdezte tőlem Szasza a hangszert nézve, mert már meséltem neki róla, ő pedig egyből beazonosította.
- Az - válaszoltam.
Szasza mégjobban megnézte.
- Mondjuk azt megértem. Kurva jó gitár.
- Apa elég szenvedélyes - fogalmaztam meg enyhén - Az életét adná ezért.
Szasza maga elé, enyhe éllel a hangjában megjegyezte.
- A végén még megjegyzem.

Apa eközben a konyhájában volt, úgyhogy mi is bementünk oda.
- Van valami rakott krumpli a hűtőben, ha gondoljátok - mondta Apa hűvösen, háttal nekünk, miközben kivett a hűtőjéből egy alkoholmentes sört magának - Egy teljes tepsivel van még.
Erre az egész kijelentésre döbbenet ült ki az arcomra. Őszintén, én teljesen biztos voltam abban, hogy Apa az utolsó ember, aki az egyedülléte alatt konyhatündérré változna.
- Te csináltad? - pislogtam.
- Ja, persze, nekiálltam teljes családos ebédeket főzögetni magamnak - válaszolta Apa ironikusan.
Ez már mindjárt önazonosabb volt. Legalább ehhez már hozzászoktam.
Innentől kezdve már csak azt nem értettem, hogy akkor mi van emögött az egész mögött, miközben odaléptem a hűtőhöz, kiszedtem a tepsit és leraktam azt a feltűnően tiszta konyhapultra.
Igényesen, fóliával volt letakarva a tepsi, hogy ne legyen baja az ételnek, úgyhogy leszedtem azt róla. Az egészről üvöltött, az ételről, a tepsiről, a csomagolásról, még abból, is, ahogy a hűtőbe volt rakva, hogy nő keze munkája, és biztos, hogy házi koszt, amit az a valaki vagy otthon, vagy itt csinált, de inkább otthon, mert soha nem láttam még ezt a tepsit. A rakott krumpli megkezdetlen volt, talán tegnap készülhetett, tehát valamilyen nő itt járhatott, valószínűleg ugyanaz, aki kicsit ki is csinosította a lakást, hogy ne Apának kelljen.
Erre a gondolatra megálltam egy pillanatra, miközben tányérokat szedtem elő, majd nem bírtam magammal és Apára néztem.
- Ki csinálta ezt? - kérdeztem tőle.
Apa nem nézett rám, csak kidobott valamit a szemetesbe.
- Nem ismered.
Pislogva Szaszára néztem, aki a konyha másik feléből egyből rám, és éreztem, hogy ugyanaz fut át a gondolatain, mint nekem.
- De ki ő? - kérdeztem tovább Apát, mert nem bírtam megállni, miközben már megjelent bennem a sejtelem.
Éreztem, hogy erre Apa egyből rámszólt volna, hogy ne kérdezősködjek ennyit, semmi közöm hozzá, de aztán Szaszára pillantott, és a jelenléte miatt végül nem korholt le, csak röviden, tömören, a témát lezárva válaszolt.
- Volt kolléganőm. Nem ismered - ismételte meg, nyomatékosítva, hogy szálljak le a témáról - Nem ismerheted. Még azelőtt dolgoztam vele együtt, hogy megszülettél volna.
Újra Szaszára pillantottam, aki maga előtt összefont karokkal, kifejezéstelenül nézte apukámat az ajtófélfának dőlve, erre viszont, mivel ő is egyből levágta a dolgot, meglepetten felszöktek a szemöldökei.
Hát még nekem.
Apának van valakije.
Nem tarthat régóta, sőt, kifejezetten friss lehet, mert eddig tényleg semmi a világon nem utalt erre. És még csak nem is új ismeretség, mert egy minimum tizennyolc évvel ezelőtti, régi kolléganőről van szó.
Az egész annyira döbbenetes.
Semmit nem értettem.
Nem mertem többet kérdezni, mert azt éreztem, hogy már így is feszegetem a húrt, de nem is tudtam volna, mert akkora sokk hatása alatt voltam.
Ahogy vágtam magamnak abból az abban a pillanatban túl sok mindent képviselő rakott krumpliból, a gondolataim teljesen magukkal ragadtak, így nem is figyeltem először a körülöttem tovább zajló beszélgetésekre, amiben Apa kötelező jelleggel megkínálta Szaszát egy sörrel.
- Vezetek - válaszolta neki Szasza, elutasítva.
Ki lehet a nő? Hogyan bánik vele Apa?
Jobban, mint Anyával? Úgy, mint Anyával?
Lehetek dühös, ha jobban, mint Anyával?
Vajon annak a nőnek vannak gyerekei? Találkoztak már Apával? Apa milyen velük? Mit gondolnak Apáról?
Van értelme féltékenynek lennem, ha azok a gyerekek ismerik őt, de nem tudják, hogy Apa milyen valójában?
Vajon a nő és a gyerekei tudnak rólam, tudnak Anyáról, vagy mi vagyunk Apa ködös, elhallgatott múltja? Mennyit tudnak? Mennyit sejtenek?
Feltételeznék azokat, amiken mi Anyával átmentünk Apa miatt? Kinéznék belőle?
Mit csinálnának, ha mindent megtudnának?
Féltenem kéne őket, vagy utálni? Kik ők egyáltalán?
Mindent tudni akartam, de mégis azt kívántam, hogy bárcsak ne tudnék semmit erről az egészről.
- Te hoztad Reginát? - kérdezte Apa Szaszától, miközben visszacsukta a hűtőt.
- Igen, és én is viszem - mondta Szasza egyszerűen, de távolságot tartva.
Apa biccentett egyet, majd mindketten felém néztek, amit megéreztem, így egy pillanatra kizökkentem a gondolataimból, és fél lábbal a valóságban beraktam a tányéromat a mikróba, hogy megmelegítsem a rakott krumplimat, amit ekkor már a lehető legkevésbé se kívántam.
Szasza a szétcsúszottságomat látva ellökte magát az ajtótól, odajött hozzám, és visszarakta helyettem a felesleges tányérokat, amiket előszedtem.
- Köszi - mondtam Szaszának az ezer meg egy belső kérdésemből kiszakadva, ahogy ránéztem, mire a barátom mögöttem átnyúlva a fél kezével, megsimította a tőle távolabb lévő felkaromat.
Apa eközben kiment a konyhából, és a hangok alapján leült a kanapéra, bekapcsolva a tévét, hogy meccset nézzen.
Ahogy ketten maradtunk, hátat fordítva a konyhapultnak, nekidőltem annak, Szasza pedig velem szemben állt. Tekintve, hogy nem választott el minket ajtó Apától, csak nem látott ránk, de attól még hallhatott, suttogva szólaltam meg.
- Ez nagyon durva.
- Ez az - értett egyet biccentve.
- Nem akarom elhinni.
- Hogy felszedte egy kábé húsz évvel ezelőtti kolléganőjét? Én se nagyon.
- Apának párja van - mondtam ki suttogva, csak hogy tudatosítsam ezt az információt.
- Nem irigylem.
A gondolataimtól leterhelten megdörzsöltem az arcom, majd ránéztem.
- Ilyenkor mit kéne csinálnom?
- Semmit? - kérdezett vissza értetlenül - Maximum még kevesebbet aggódni apukád miatt. Ez alapján van más, aki ellássa őt, szóval nem neked kell szívni vele.
Ahogy ezt mondta, ekkor realizáltam magamban, hogy valamiért soha nem szívásként tekintettem arra, hogy segítek itt, és ezt megrázó volt belátni.
Nem hittem volna, hogy ennyi rendezetlen dolgom van még magammal szemben.
- Mármint, úgy értettem... - kerestem a szavakat a szememet lesütve.
- Értem, hogy értetted - előzött meg Szasza - De tényleg semmit nem kell csinálnod.
- És ha van gyereke annak a nőnek? Ha ebből a kapcsolatból több lesz, Apának új családja lesz, hozzá költöznek? - törtek ki belőlem a kérdéseim, amik szinte feszítettek belülről, amióta csak feljöttek bennem - Ők nem tudják, hogy milyen Apa. Nem tudják kezelni sem. Semmit nem tudnak, pont annyit lát az a nő is Apában, mint Anya, amikor megismerte Apát.
- Ezt túlgondolod, Regi - állított meg Szasza - Tényleg.
- Nem, nem gondolom túl - néztem rá - Nem tudom, hogy hogyan kellene viszonyulnom ehhez. Azt se tudom, kikről van szó.
- Ezért nem a te problémád.
- Egy nő veszélyben lehet Apa miatt, mert nem tudja, hogy Apa milyen. Rosszabb esetben egy gyerek is.
- Az a nő majd elhagyja apukádat, ha gáz van - közölte Szasza egyszerűen.
- Biztos Anya ismerősei is ezt gondolták kívülről régen. Nálunk is minden pont így kezdődött.
- Te mondtad, hogy már megváltozott - hozta fel a társasház előtti beszélgetésünket.
Magam se tudom, hogy miért, de tényleg elfogott az aggodalom valaki olyanok iránt, akikről azt se tudom, hogy kicsodák.
- De mi van, ha nem? - suttogtam.
Szasza sóhajtva eltűrte egy hajtincsemet.
- Most komolyan olyanon aggódsz, akiről azt se tudod, hogy ki, a saját döntése miatt?
- Mert nem tudja, hogy ki mellett döntött - mutattam a nappali irányába.
- Akkor majd rájön, ha van miért aggódni, és lelép. Felnőtt, kábé ötven éves, valószínűleg elvált nőről beszélünk, ha van gyereke, az se lehet kisgyerek már, hozott egy tálca rakott krumplit apukádnak, lehet, hogy együtt vannak, de ennyi, ezen komolyan ne görcsölj már. Azt se tudod, ki ő, életedben nem is láttad. Rohadt aranyos vagy, de ez tényleg nem a te problémád, meg a te életed, nincs közöd hozzá, és ráhatásod se, mert miért lenne, ez így oké. Nyugi már.
- Oké, igazad van - láttam be az arcomat megdörzsölve - De egyvalamit meg fogok tudni róla.
- Mit?
- Hogy milyen a rakott krumplija.
Szasza ezen elnevette magát, aminek örültem, mert az volt a célom ezzel a kijelentéssel, hogy oldjam a hangulatot, úgyhogy én is nevettem egyet, majd amíg még ment a mikró, a barátom vállára döntöttem a fejem, mire Szasza megsimította a hátam.

Minden annyira össze-vissza, de örülök, hogy még akkor is képes összetartani, amikor az egész világ a legszürreálisabb formáját önti és minden a feje tetejére fordul.

Eszméletlenül szerencsés vagyok vele.
**************************************
Boldog újévet mindenkineeek! ❤️🥰