[Alíz szemszöge]
- Bocsi, most már le kell tennem. Anya már kétszer benyitott, hogy mit csinálok ennyi ideig - túrtam a hajamba, miközben a telefonomat szorongattam az íróasztalom előtti széken ücsörögve, amin kihangosítva ment a hívás.
Biztos vagyok benne, hogy én vagyok a legbekorlátozottabb tizenhét éves az egész osztályból. Vagy az egész suliból. Vagy az egész országból, és ez annyira gáz.
Más lányoknak barátja van, buliznak, nyaralnak a barátaikkal, kiélvezik, hogy péntek este van, meg minden, én meg csukott ajtónál vagyok két órája este, és a szüleim már utánam járnak, hogy vajon mit csinálok a szobámban, pedig már sok ideje nincs is okuk rá, amit mondtam nekik ezerszer, csak nem hisznek nekem. Soha semmiben nem hisznek nekem.
Igazából ezért nem szóltam nekik tavasszal, meg év elején, mert tudtam, hogy ez lesz.
Pedig most tényleg csak telefonáltam, ráadásul Márkkal, mert megint játszottunk online és ő is keresett most engem, aminek úgy örültem. Akkora kiszúrás, hogy le kellett raknom.
- Ne már, pedig most tök jól állsz - mondta Márk.
- Tudom, ez a rekordom eddig - szomorodtam el, bár igazából nem a rekord elveszítése miatt nem akartam abbahagyni.
- Amúgy engem nem zavar, ha anyukád hallja, hogy miket mondok, ha azon múlik, tőlem kinyithatod az ajtódat.
- Igazából csak nekem lenne furi - mondtam őszintén - Mármint, tuti hallgatóznának Anyáék. Aztán le se szállnának a témáról.
- Ja, mondjuk azt értem, ha az a zavaró, hogy benne vannak a magánéletedben.
- Olyasmi - gyűrögettem a ruhám ujját.
- Most mit fogsz csinálni amúgy? - érdeklődött Márk.
- Ha letettük? - kérdeztem - Nem tudom. Unatkozni.
- Ijj, az gáz.
Más lányoknak tuti mindig van valami elfoglaltsága és sosem unatkoznak.
Bárcsak más lány lennék.
- Nézz meg egy mesét - dobta fel Márk ötletként.
- Melyiket?
- Nyomj egy Verdák-at. Vagy egy Szörny Rt-t.
- Jó, ez jó ötlet - nevettem el magam.
- Na látod - mosolygott Márk a hangjából ítélve - Elintézem én, hogy ne unatkozz. Popcorn-od van?
- Nem tudom, megnézem majd. De szerintem nincs. Ha van is, csak sajtos, de azt meg nem szeretem.
Régen elhitettem a családommal, hogy utálom a popcorn-t és azért nem eszek belőle soha, így a mai napig nincs itthon olyan, amit szeretek.
- Miért van nálatok sajtos popcorn?
- Mert a családom csak azt szereti.
Márk elröhögte magát.
- Te vagy a legnormálisabb abban a családban.
Pedig én mindig úgy érzem magam, hogy én vagyok az egyetlen problémás itthon.
Az ajtó felé pillantottam, hogy ugye ezt Anyáék nem hallották.
- Na, jó filmnézést akkor - köszönt el tőlem Márk lazán.
- Köszi. Szia - köszöntem én is tőle mosolyogva, miközben tiszta piros volt a fejem.
Annyira más minden mostanában.
És az egész, úgy igazából Márk buliján indult, az egyetlen bulin, amin idén voltam.

- Na, jól érezted magad? - kérdezte Márk aznap este, amikor kikísért a házuk elé, de Anya írt, hogy még öt perc, mire ideér, úgyhogy addig leültünk az ajtó előtti lépcsőre, mert ő leült, és akkor már én is mellé.
- Igen - mosolyodtam el a hajamat a fülem mögé tűrve.
Annyira durva, hogy ott voltam, mert felhívott. Amikor otthon megláttam, hogy hív, fel se mertem venni a telefont először.
- Köszi, hogy meggyőzted Anyát - néztem rá.
- Ja, semmi. Ilyenkor bízd csak rám - legyintett derűsen, majd a kezébe vette a sörösüvegét, kiitta belőle a maradékot és bedobta egy kukába - Bizonyíték eltüntetve - jelentette be jókedvűen rámmosolyogva, mire halkan nevettem egyet, de elfordítottam a fejem közben, mert nem annyira szeretem a nevetésem.
Egyszer láttam egy videón, hogy hogy néz ki, amikor nevetek, és olyan furán nézett ki.
- Amúgy ezt miért csinálod mindig? - kérdezte Márk, mire ránéztem.
- Mármint mit?
- Mindig elnézel, amikor nevetsz. Kiszúrtam ám.
Csodálkozva néztem rá, mert észrevette.
- Nem... nem tudom - jöttem zavarba egyből, és biztos, hogy elpirultam.
- De, mert tuti direkt csinálod.
A földet nézve igazgattam a hajam, majd végül őszintén megszólaltam.
- Nem szeretem, ahogy kinéz a nevetésem. Olyan furi.
Márk ezen elnevette magát.
- Mi?
- Mindegy - tereltem a témát elpirulva.
- Hallod, senki nem néz ki furán, amikor nevet.
- Lehet - néztem a cipőmet elhalkulva.
Éreztem, hogy Márk engem néz, de nem mertem visszanézni rá.
- Valószínűleg, ha lenne egy lista, amiben össze van szedve, hogy mikre görcsölsz rá, meg mik a paráid, a nyolcvan százalékát kapásból ki lehetne húzni.
Ezen egy picit elmosolyodtam, mert nagyon kedves volt, akármennyire is nem tudtam teljesen elhinni.
Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, úgyhogy egy picivel később csak őszintén megszólaltam.
- Köszi, hogy meghívtál. Tényleg tök jó volt itt.
Márk mosolyogva a fejemhez nyúlt és összeborzolta a hajam tetejét. Ezt sokszor csinálja, észrevettem, de kedvesen, meg viccesen csinálja, szóval igazából jól esik, csak utána mindig megigazítom a hajam.
Zavarban voltam, de olyan jó volt, hogy ketten voltunk, akkor is, ha nem is értettem, hogy miért velem van. Mindenhol a barátai vannak, akik olyan menők, viccesek, szépek, meg minden, és akikkel tényleg bulizni tud, és biztos olyan jó lehet.
- Regi most egyedül van? - gondoltam bele, mert tőle köszöntem el legutoljára.
- Nem hinném - válaszolta Márk természetesen.
- Mondjuk ő is elég sok mindenkivel jóban van innen.
- Ja. Meg mellékesen itt van Szasza - tette hozzá elröhögve magát, miközben rámnézett.
- Remélem, hogy beszélnek. Tök jó lenne.
- Úgy is fognak.
- Az jó - mosolyodtam el magam elé nézve.
Kicsit lehúztam a kabátom cipzárját felül, nem azért, mert melegem lett volna, csak eszembe jutott, hogy úgy jobban áll. Szerintem nem vette észre, hogy ezt csináltam, mert ekkor éppen nem felém nézett.
- Amúgy - hozott fel egy témát, majd mosolyogva rámnézett - Mizu Botival?
A témától zavartan elnevettem magam.
- Semmi.
- Pedig én úgy tudom, hogy van valami - jegyezte meg mosolyogva.
- Nem, nincsen - védekeztem elpirulva - Csak jóban vagyunk.
- De azért bejössz neki, nem?
Ettől már annyira megilletődtem, hogy kizárólag a földet tudtam nézni.
- Nem tudom - hebegtem rákvörös fejjel, miközben még azt is éreztem, hogy a fülem felforrósodott.
- De, tudod te - vigyorgott Márk, kihúzva belőlem a választ, mire a tenyerembe temettem az arcom - Hé, menő, ha bejössz valakinek, ne pironkodj már - bökött meg jókedvűen.
- De nem tudom - ismételtem meg magam égő fejjel.
- Oké, oké. És, neked bejön? - kérdezte lazán felhúzva a lábait, rátámasztva a kezeit.
Miért érdekli ez a téma ennyire?
Néhány másodperc után őszintén csak megráztam a fejem egy picit, mint ha magam is szégyellném és ez valami rossz válasz lenne.
Eszméletlen fura volt Márknak erről beszélni, mert nekem csak ő tetszik, és már sokkal jobban, mint valaha Vince. Márk jobb, mint Vince.
Márk mindenkinél jobb.
- Hát ja, azért nem egy Vince - mondta derűsen, viccből, mire elnevettem magam.
- Vince már nem tetszik - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé elpirulva.
- Tudom. Őt már kiütötték - bólogatott szórakozottan, mire a tenyerembe temetve az arcomat, nevettem egyet - Oké, akkor leesett a sakkos poén - nézett rám jókedvűen.
Nevetve bólogattam, ő pedig újra megkérdezett.
- De tényleg nincs senki abból a suliból? - érdeklődött lazán, de kedvesen, azzal kapcsolatban, hogy tetszik-e valaki.
- Nem... nem igazán - válaszoltam a földet pásztázva - De annyira nem is ismerem az embereket. Csak az osztályomból beszélgetek emberekkel, meg egy lánnyal a könyvtárból szoktunk köszönni egymásnak.
- Meg Regi félhúgával, gondolom.
- Igen, igen. Ő nagyon kedves. Ő is szokott járni a sulis könyvtárba.
- Nem lep meg a mini-Regitől - gondolt bele elröhögve magát - Sakkszakkör van abban a suliban?
- Nincs.
- Pedig úgy hallottam, hogy érdekel a sakk - vigyorodott el - Meg a sakkozók.
- Már nem - védekeztem rákvörös fejjel.
- Már nem? - szivatott tovább derűsen, mire nevetve a felhúzott lábaimra hajtottam a fejem.
- Nem - nevettem.
- Tuti?
- Tuti.
Márk jókedvűen biccentett, majd pár pillanat múlva megszólalt.
- Oké - fogadta el a válaszomat mosolyogva, majd hozzátette - Sakk-matt.
Hiába voltam óriási zavarban, ekkor már kitört belőlem a nevetés, Márk pedig szórakozottan nézett.
- Nem is fura a nevetésed, miről beszélsz? - kérdezte egy mosollyal az arcán, ahogy kinevettem magam, mire a cipőmet nézve én is elmosolyodtam és valami kavicsot birizgálva válaszoltam neki.
- Köszi.
Márk rápillantott a telefonjára, amin mindketten megnéztük az időt. Még volt pár perc, amire Anya ideér.
Azt kívántam, hogy bárcsak több percünk lehetne. Olyan jó volt így.
- Lilien tök kedves volt velem most egyébként - meséltem, nem is tudom, miért, csak úgy eszembe jutott.
- Miért, máskor nem az?
- De, de. Mármint, az volt, amikor köszönt nekem a folyosón még a régi sulimban tavaly, de igazából alig beszéltem vele ezelőtt. Meg utoljára még márciusban láttam.
- És, meglep, hogy jófej? - mosolygott Márk.
- Nem, nem az lep meg, hogy jófej. Azt tudom. Hanem, hogy velem is jófej.
- Miért ne lenne?
- Nem tudom. Ő ilyen menő lány, tudod.
Márk ezen felnevetett, én pedig hozzátettem.
- Mindenki olyan akar lenni, mint Lili - magyaráztam neki - Olyan tökéletes lány.
- Hidd el, hogy nem az - válaszolta Márk jókedvűen - Ami nem gáz, mert senki nem tökéletes, szóval Lilu is csak úgy csinál, ne tévesszen meg. A legtöbb ember törekszik arra, hogy csak a tökéleteset mutassa magából, de attól még az ugyanúgy csak a felszín.
- Jó, de neki könnyű dolga van ebben.
- Figyelj, inkább nem kezdem el felsorolni a nem igazán tökéletes pillanatait - nézett rám Márk derűsen - De ha nagyon érdekel, kérdezd meg Szaszát, ő még többet tudna mondani. Mindenféle emberek felszínei ne rontsák már le azt, hogy te mennyire vagy elégedett magaddal.
A cipőmet nézve elmosolyodtam.
- Kedves vagy.
Komolyan azt mondtam rá, hogy kedves?
Jézusom.
Nyugi, Alíz, ebben semmi durva nincsen, csak egy dicséret. Másokat dicsérni nem kellemetlen, csak akkor, ha kellemetlenül csinálod.
Ugye nem csináltam kellemetlenül? Ugye természetes voltam?
Jaj nekem.
- És egyébként köszi, hogy megvárod velem Anyát - tettem hozzá.
- Megígértem neki. Meg téged amúgy is bírlak.
Bárcsak olyan természetesen tudnék dicsérni másokat, mint ő.
És bárcsak olyan természetesen tudnám dicsérni magamat, mint ő engem.
Annyira tökéletes este volt.

- Alíz, ne zárkózz már be ennyire! - hallottam meg Anya hangját abban a pillanatban, ahogy ma letettük Márkkal a telefont, mire felé fordultam.
Anya a szobám ajtajában állt, miután benyitott hozzám.
- Csak telefonáltam - szabadkoztam - Nem akartalak zavarni titeket a beszélgetéssel.
- Kivel telefonáltál?
- Regivel - füllentettem.
- És ugye nem a te pénzeden? Jó ideje beszéltek már.
- Nem, egy... alkalmazáson beszéltünk, ami ingyenes.
Anya a karjait összefonva bólintott egyet.
- Akkor gondolom, az ajtód maradhat nyitva mostantól.
- Filmet akartam nézni.
- Milyen filmet?
- Valami mesét, még nem tudom - vontam vállat megilletődve.
- Jó. Résnyire hagyd nyitva azért.
A számat rágcsálva bólintottam, mert igazából nem tudtam mit tenni. Ha megkérem, hogy hagyj csukhassam be, csak gyanakodni kezd és talán le is szerelik az ajtómat Apával.
- Miről beszéltetek ennyit Regivel? - kérdezte Anya.
- A sulimról, meg az övéről. Meséltünk egymásnak.
Anya bólintott.
- Egy óra múlva vacsorázunk, gyere majd.
- Rendben. Köszi.
Anya ezzel el is ment, tárva-nyitva hagyva az ajtómat, mire sóhajtottam egyet, majd elővettem a fülhallgatómat.
Inkább hagyjuk is.

Nem volt jobb ötletem, úgyhogy végül tényleg mesét néztem a laptopomon, amibe néha kicsit belebambultam, mert elgondolkodtam.
Olyan húsz perccel később viszont kishíján megállt a szívem, mert először csak azt hallottam, hogy Anya ajtót nyit valakinek, majd beszélni is kezd, mire megállítottam a filmet és füleltem.
- Szervusz Márk. Mi járatban errefelé?
Döbbenten elkerekedtek a szemeim.
- Jó estét, hoztam sütit - hallottam meg Márk laza válaszát, mire elöntött belül a melegség és elpirultam - Nem vagyok üres kézzel érkezős - tette hozzá jókedvűen.
- Milyen sütit? - zavarodott össze Anya.
- Én csináltam, kóstolja meg. Anyukám hasonlót árul a Gyöngyvirágban, csak azon nincs ilyen máz, ezt én találtam ki.
Döbbenten nézve magam elé, eltakartam az eltátott számat.
- Két dobozzal is hoztál? - csodálkozott Anya.
- Igen, az egyik a családé, a másik Alízé. Felvihetem neki? - kérdezte Márk természetesen.
- Pe... persze - jött ki Anyából döbbenten, mert hirtelen nem is tudott mást reagálni - De hogyhogy itt vagy? Alíz nem szólt, hogy jössz.
- Meg akartam lepni, már rég nem beszéltünk. Ugye nem zavarok most?
- Öhm... nem. Nem - engedte be Anya hebegve - De ugye nem veled telefonált ma?
- Velem? Az kizárt - válaszolta Márk egy mosollyal a hangjában, és közben már hallottam is, hogy bejött a házba, mint ha mi sem lenne természetesebb, úgyhogy gyorsan visszaszaladtam a laptopomhoz, mint ha nem tűnt volna fel, hogy itt van - A mikrót használhatom? - kérdezte Anyát Márk - Hoztam popcorn-t.
- Popcorn-t? Miért?
- Mert mindenki szereti a popcorn-t - válaszolta Márk, miközben már nyitotta is a mikrónkat a hangok alapján - Sósat hoztam, remélem, az jó lesz.
- Azt maximum Alíz szereti, de igazán figyelmes vagy.
- Akkor kénytelenek vagyunk ketten megenni Alízzal - mosolygott Márk, és én már annyira rákvörös fejjel ültem, hogy a tenyerembe temetve az arcomat, elnevettem magam.
Amíg Márk csinálta a popcorn-t, végig beszélgetett Anyával, és tisztára elképesztő volt, milyen lazán beszélt vele, ráadásul Anya is fokozatosan enyhült, amíg beszélgettek.
- Alíz szobájában lesztek? - kérdezte Anya Márktól, miközben Márk elindult a szobám irányába.
- Ajtó nyitva, vágom a szabályt - válaszolta neki Márk derűsen, visszamosolyogva rá.
- Helyes.

Nagyon próbáltam természetesnek tűnni, ahogy Márk a szobám felé jött, de annyira zavarban voltam, hogy szerintem nem sikerült.
- Szia - köszöntem neki döbbenten.
- Hali - jött be hozzám Márk, majd lerakta a sütis dobozt az asztalomra - Na, mit nézel?
A nyitott ajtóm miatt nem tudtam visszakérdezni tőle, hogy hogyhogy itt van, miért nem mondta, hogy jön, vagyis igazából semmit nem tudtam kérdezni, csak lenyűgözve néztem, ahogy odahúzta az ágyam mellé a babzsák fotelemet és lazán lehuppant oda, hogy velem együtt nézze a Madagaszkár-t.
- Jóóó - ismerte fel a mesét derűsen - Az első rész a legjobb.
Zavartan beleharaptam a számba és ránéztem.
- Kikapcsoljam? Vagy nézni szeretnéd? - kérdeztem összezavarodva a helyzettől.
- Nehogy kikapcsold, ez a legjobb jelenet.
- Jó - nevettem el magam megilletődve - De kényelmes ott? Jól látod? - kérdeztem tovább, mivel én az ágyamon ültem és a laptop is azon volt.
- Ja, persze.
Jó lett volna, ha mellém ült volna az ágyamra, de persze el is ájultam volna, ha ez történik.
De mondjuk olyan szempontból jobb volt, hogy a babzsákra ült, hogy Anyáék nem értettek semmit félre, nem akadtak ki, nem kezdtek el járőrözni a szobám előtt és nem gondolták azt, hogy bármi van közöttünk.
- Sós - mondta Márk megkínálva a popcorn-nal.
- Köszi - vettem belőle, majd összenéztem Márkkal, aki egy bujkáló mosollyal az arcán nézett rám. Direkt ilyet hozott.
Miért barátkozik velem?
- Na nézzük - rakott egy párnát maga mögé Márk - Te mennyire vagy film közben dumálós?
- Igazából... mindegy. Ahogy szeretnéd.
- Oké, csak az a lényeg, hogy akkor nem vagy olyan, aki kinyír, ha megszólalok közben.
- Nem, nem, dehogy.
- Jójó - nyugtázta Márk jókedvűen - Csak mert én nem bírok ki nyugton, kussban másfél órát.
- Én se. Úgy is elvonná a figyelmemet valami más.
- Jóóó, végre valaki - tartotta oda nekem a kezét, mire belecsaptam.
Magamban mosolyogva fordítottam a fejemet a képernyő irányába, amin közösen néztük tovább a mesét.
Annyira hihetetlen. Alig várom, hogy Reginek elmesélhessem.

- Hogy sikerült Szaszának a versenye? - kérdeztem hirtelen, megtörve a csendet a mese közben, csak mert eszembe jutott, mire Márk rámnézett.
- A mai EB?
- Igen, Regi mondta, hogy az ma van.
- Megnyerték, képzeld.
- De ügyes - mosolyodtam el - Biztos nagyon örül neki.
Márk áthelyezkedett kicsit a babzsákban, majd válaszolt.
- Ja, de nagyon lefáradt, úgyhogy most leutazik a nyaralójukba pár napra elvileg.
- Érthető, hogy elfáradt. Regi mondta, hogy nagyon sokat hajtotta magát az utóbbi időben. Mondjuk Regi is sokat hajt.
- Túl sokat is szerintem. De amúgy mindketten - mondta Márk őszintén, mire ránéztem.
- Miért?
- Mert miért lenne egészséges, amit csinálnak, ha még a full jó kapcsolatuk is ráment? Mármint, szerintem akkor azért annyira nem oké.
- És ezt nem mondtad Szaszának?
- Tudja ő is. Inkább Regi lehet tagadásban még.
Bólogattam, majd tovább néztük a mesét.
- Köszi, hogy jöttél egyébként - mondtam neki őszintén pár perccel később - Meg köszi a sütit is. És a popcorn-t.
- Ja, alap. Nem gondolod, hogy hagylak popcorn nélkül mesét nézni.
Ezen belül sikítozni kezdtem. Márk olyan kedves.
Fél perc múlva Márk újra megszólalt.
- Amúgy te voltál már Anya cukrászdájában?
- Nem, még nem - válaszoltam a fejemet megrázva.
- Neee - csodálkozott felém fordítva a fejét - Hallod, ezt be kell pótolnod.
- Oké - mosolyodtam el zavartan megigazítva a hajam.
- Tudom is, mi ízlene neked onnan. Feltérképeztelek. Majd valamikor, ha ott vagy, meg én is, kikérem neked és kíváncsi leszek, hogy mit gondolsz.
- Rendben - pirultam el a gondolattól.
- Mikor érsz rá?
A kérdésére teljesen leblokkoltam először, és meglepetten néztem rá.
- Mármint... - hebegtem - A cukrászdára?
- Minden haverom volt már ott, muszáj téged is elvigyelek oda, nem gondolod. Még ingyen is intézek neked ezt-azt.
Tudom, hogy csak barátkozik, de attól még nagyon zavarba jöttem, hogy meghívott.
- Hú, öhm... - gondoltam át a hajamba túrva.
Anya pont ekkor ment el a szobám közelében, úgyhogy először nem akartam hangosan válaszolni Márk meghívására.
- Te? - kérdeztem vissza inkább, mert a zavartól gondolkodni se tudtam a saját napjaimon és minden kiszállt a fejemből.
- Ja, ne hozzám igazodjunk, én egyetemre járok, vágod.
- Igen, igen - próbáltam összeszedni magam fejben.
- Jó, mindegy, majd szólj akkor, ha ráérsz - legyintett Márk, mert látta rajtam, hogy erre így hirtelen nem fogok tudni válaszolni - És akkor megyünk. Addig is eszed az én sütimet.
- Még meg se kóstoltam - jutott eszembe, miközben a dobozért nyúltam.
- Most a popcorn-ra ne is - röhögte el magát Márk - Azt fogod hinni, hogy szar, pedig csak sósra eszed. Jó lesz az utána is.
- Oké, oké - értettem egyet nevetve.
Úristen, bárcsak ne blokkoltam volna le!

- Márk, neked mikorra kell hazaérned? - kérdezte Anya, aki benézett hozzánk a szobámba, mire megállítottam a filmet, és mindketten felé néztünk.
- Ja, nincsen semmi fix - válaszolta Márk vállat vonva.
Csak nálunk van, Anya.
- De ha már itt elindulnak az esti programok, akkor lépek, nem akarok bezavarni - tette hozzá Márk természetesen, én pedig a számat rágcsálva reméltem, hogy ennél kellemetlenebb helyzetbe nem fog kerülni, amíg itt van.
- Csak azért kérdeztem, mert hamarosan kész a vacsora, és ha éhes vagy, akkor csatlakozz hozzánk. Alíz, te pedig mindenképpen egyél velünk - nézett rám Anya.
- Jó, jó - ígértem meg zavartan, mire Márk rámpillantott, majd Anyára.
- Becsatlakozok akkor szívesen - ment bele Márk lazán rámosolyogva anyukámra, aki erre biccentett.
- Akkor tíz perc múlva gyertek enni.
- Ott leszünk - bólogatott Márk magában mosolyogva.
Hogy lehet ilyen természetes, amikor én szénné égek ilyenkor?

Az étkezőasztalunk a konyhában hatfős, de most csak öten voltunk itthon, Anya, Apa, Márk, én és az öcsém.
- Üljetek le nyugodtan - mondta Anya, amikor Márkkal a konyhába értünk.
Márk először a hűtőnkhöz lépett és megnézte rajta a mágneseket. Szurkoltam magamban, hogy ne vegye észre azt a családi képet a hűtőn, amin én tizenhárom éves vagyok, de sajnos észrevette, és el is mosolyodott, ahogy meglátta.
Összesen annyinak örültem, hogy rólam nincs kint külön kép a hűtőn, mint mondjuk a nővéremről, amikor megnyert egy versenyt, vagy az öcsémről az egyik farsangi jelmezében. Régen a bátyámról is volt kép, de ő közölte Anyáékkal, hogy szedjék le róla, és inkább rakják ki a képe helyett a diplomája fénymásolatát a hűtőre. Így is lett.
Szóval így én vagyok az egyetlen, akiről külön nincs kint semmi, aminek most először örültem, aztán amikor láttam Márkon, hogy keresi a mágnesek között, hátha van rólam valami, akkor már fura érzés volt.
- A salátával kicsit megcsúsztam, még kell egy pár perc, de addigra talán beesnek a többiek is - jelezte Anya.
- Szóljak Marcellnek? - kérdeztem Anyát az öcsémről, aki a szobájában volt.
- Nem, ne zavard. Valami kis barátjával játszanak gépen, úgyhogy majd csatlakozik, ha befejezték.
Én meg se kísérelem, hogy ne egyből jöjjek, ha Anyáék szólnak, de ez van. A nyolcéves öcsémnek mindent szabad.
Igazából mindenkinek mindent szabad, csak nekem nem.
- Ha vacsora alatt nem kerül elő, vigyél be neki a szobájába belőle. De kopogj, mielőtt benyitsz, nehogy nagyon kizökkenjen a játékból - tette hozzá Anya, mire bólogattam - Nehéz hete volt, jár neki is a szórakozás.
Márk ezt közben végighallgatta, és erre el is fordult a hűtőmágnesektől, furcsállva Anya után nézve, aki közben zöldségeket mosott a csapnál.
Miért én szégyelltem ezt az egészet?
- Apának se szóljak? - kérdeztem tovább.
- Nem, most dolga van, majd jön.
Bólogatva ráhagytam, és inkább nem is néztem Márkra.
Márk végül néhány másodperc múlva Anyához szólt.
- Ne segítsek? - kérdezte Anyát a salátát illetően.
Anya meglepetten Márkra nézett.
- A vacsorában?
- Aha, persze - válaszolta Márk lazán - Felvágom én a zöldségeket simán.
- Azt megköszönném - hálálkodott Anya - Ott a kés, vágódeszkát meg mindjárt veszek elő. Alíz, te is igazán segíthetnél - jegyezte meg Anya nekem célozgatva.
- Ja, nem, megcsinálom én, ezért kérdeztem - mentett ki Márk a leszidásomból, amiért nem segítek, miközben kezet mosott, majd elvette a zöldségeket, egy kést, és egyből elkezdte felvágni őket, tök gyorsan.
Anya és én is meglepetten néztük őt. Márk nagyon ügyesen szeletelt, sőt, fel is találta magát, mert egyből abba a tálba rakta a zöldségeket, ahová Anya gondolta.
- Szakácsnak készülsz? - érdeklődött tőle Anya.
- Nem, csak tudja, anyám... - válaszolt Márk, de Anya megszakította.
- Tudom, cukrász.
- Az. Meg amúgy minden buliban én főzök.
Anya a "buli" szó hallatára összehúzta a szemöldökét, de végül nem kötött bele.
- És mit tanulsz? Hova jársz most? - kérdezte tovább.
- A TF-re edző szakra.
- És milyen edző akarsz lenni?
- Röplabda. Általános óta röpizem - mesélte Márk lazán, miközben a deszkáról gyorsan besöpört mindent a tálba, és semmi nem ment félre - De a másik tervem az volt még tavasszal, hogy turizmus-vendéglátásra megyek, csak végül nem amellett döntöttem. Majd kiderül, hogy visszatérít-e az az irány - nézett Anyára egy mosollyal az arcán.
- Mikor születtek meg ezek az elképzeléseid?
- Nem tudom, valahol mindig is voltak - vont vállat Márk - Csak úgy jöttek.
Anya szúrósan rámnézett, arra utalva, hogy tessék, itt az újabb bizonyíték, hogy már nekem is tudnom kellene, hogy mi akarok lenni.
Sokszor megjegyzi, hogy miért nem tudom még. A bátyám és a nővérem is egész gimiben tudták, hogy mik akarnak lenni, és úgy is tanultak mindig, az öcsém pedig pár hónapja kitalálta, hogy csillagász lesz, ha nagy lesz, és azóta olyan videókat néz.
Csak nekem nincs semmi ötletem, mert semmiben nem vagyok jó. Nem értem a matekot, nem érdekelnek a természettudományok, nem tudom megjegyezni a törit, nem vagyok olyan tehetséges magyarból, mint mondjuk Regi, nem olyan jó a nyelvérzékem, mint a nővéremnek, és nem tudok kiemelkedően rajzolni se, csak átlagosan. Még az infóhoz is hülye vagyok, mármint, a programozós dolgokhoz, az Excel-hez, meg ezekhez. Mindenből egy csomóan jobbak nálam, semmihez nem vagyok való. Nem nagyon vagyok jó semmire.
Ez így annyival nehezebb, mint a tesóimnak.
- De még mindig nem tudom fixen, hogy mi lesz belőlem, szóval Alíz sincs lemaradva - tette hozzá Márk, aki szerintem érezte ezt a levegőben.
- Azért már ideje lenne döntenie valami mellett - jegyezte meg Anya, miközben a szekrényhez lépett, mire lesütöttem a szemem.
Márk erre rámnézett, és mivel akkor Anya nem látta, egy derűs, nyugtató mosollyal nézett rám, megrázva a fejét, valami olyasmit sugallva, hogy ne vegyem komolyan, nem így van, ami tök jól esett, úgyhogy egy icipicit én is mertem elmosolyodni, miközben nagyon hangosan vert a szívem.
- Megvagyok egyébként - jelezte Márk Anyának a szeleteléssel kapcsolatban - Gondolom, keverjem össze - nézett körbe valami kanál után, amiből talált is egyet.
- Igen, és utána én beleöntöm a szószt.
- Jójó.

Mire kész lett a saláta, Apa is megérkezett hozzánk, és meglepetten vette észre Márkot a konyhánkban.
Ők most találkoztak először, szóval Márk, amikor megjelent Apa, odalépett hozzá.
- Varga Márk - mutatkozott be Márk Apának.
- Török Gábor - fogott kezet Apa Márkkal határozottan.
- Apukám - jegyeztem meg, és fogalmam sincs, hogy miért kellett bejelentenem, mert egyértelmű volt.
- És te? - méregette Apa Márkot.
- Jó barátom Alíz - nézett rám Márk halványan mosolyogva - Szóval csak beugrottam. Amúgy hoztam sütit - tette hozzá Apára visszanézve.
- Minden barátodhoz süteménnyel járkálsz? - gyanakodott Apa Márkot követve a tekintetével, mire Márk derűsen nézett Apára.
- Hasznos dolog a családi cukrászda. Lehet, hogy ezért van sok barátom.
- Márk velünk vacsorázik. Segített a saláta elkészítésében - mondta Anya Apának, miközben előkészítette az asztalt, amiben ösztönösen segítettem.
Apa bólintott, majd leült az asztalfőre.
Hamarosan mindannyian helyet foglaltunk és szedtünk a vacsorából, majd miután jó étvágyat kívántunk, elkezdtünk enni.
Márk a mellettem lévő széken ült, és nem igazán beszéltünk, de ő velem foglalkozott azzal, hogy magában mosolyogva rugdosott az asztal alatt, viccből, amin én is mosolyogni akartam, és nevetni, csak ott voltak a szüleim, akik nagyon figyeltek minket. Főleg Márkot.
- És, mit kell tudni erről a barátságról? - törte meg a csendet Apa, miután én mosolyogva Márk felé lestem, aki már tuti várta, hogy reagáljak valahogy.
Márk eközben beleivott a pohár vizébe, majd természetesen válaszolt Apának.
- Regit ismerik, nem? - kérdezett vissza a szüleimtől.
- Igen, természetesen - bólintott Anya - És te honnan ismered őt?
- Az egyik unokatesómnak a legjobb barátnője, a másik unokatesómnak a volt barátnője, amúgy meg a szalagavatómon ő volt a táncpárom és jóban vagyok vele lassan egy éve. Szóval Regin keresztül ismertem meg Alízt, még egy bulin, aztán azóta mindig összefutunk - nézett rám Márk jókedvűen, miközben megint megrúgott az asztal alatt, hogy szórakoztasson, mire a fejemet lehajtva halkan elnevettem magam - De rendes vagyok, esküszöm - tette hozzá Márk egy bujkáló mosollyal az arcán, viccelődve.
Anya eközben Apára nézve bólogatott, mint ha ő mindennel képben lenne, csak azért, mert Apánál pont többet tud, Apánál, aki eközben folyamatosan minket fürkészett.
Azért volt ez az egész kellemetlen és ciki, mert Márk itt volt, de csak miatta nem volt olyan szörnyű.
Már előre utáltam a gondolatot, hogy nem lesz itt egész este és haza fog menni, valószínűleg vacsora után egyből, mert nagyon jó volt, hogy velem volt, és alig akartam elhinni, hogy ez megtörténik.
- Tudjuk, hogy rendes vagy - mondta Anya, akit Márk már meggyőzött.
Márk tényleg az.

Nincsen jobb nála.