Ma reggel volt a leggyönyörűbb az idei ősz.
Ezt akkor állapítottam meg, amikor felébredtem, kisettenkedtem a szobából a telefonommal a kezemben és a konyhában a teámat kevergetve kinéztem az ablakon a csendes, őszi, színes falevelekkel díszített természetre. Köd volt, de szép köd, ami csak mégjobban kiemeli a fák és a bokrok gyönyörűségét, és nyugtató, csendes érzést kölcsönöz az életnek.
- Szia Anya, ugye megtaláltad a cetlit? - kérdeztem egyből, ahogy felvettem Anya hívását - Pont most akartalak hívni - tettem hozzá gyorsan.
- Megtaláltam, de azért beszámolnál erről kicsit részletesebben? Egy lehelletnyit meglep, hogy most telefonálunk, Szívem - jegyezte meg utalóan.
- Persze, persze - mentem bele a kérésére - A nyaralóban vagyok Szaszával.
- Mi? Tihanyon? - csodálkozott - Azt hittem, csak hozzájuk mentél át.
- Megmagyarázom - ígértem meg.
- Várom is.
Így Anyának elmondtam a tegnap estieket onnantól kezdve, hogy Szasza bejött hozzánk, egészen odáig, hogy megérkeztünk ide, és akármennyire is óvatosan beszéltem, nehogy megharagudjon rám, hogy csak úgy eljöttem, valójában nem haragudott, csak meglepődött.
- Ugye nem haragszol? - kérdeztem tőle félve, hogy megnyugtasson.
- Mivel épségben odaértetek és nem történt semmi baj, nem, csak nem számítottam erre, de persze érezzétek jól magatokat. Olyan szempontból örülök is neki, hogy így alakult, hogy jót fog tenni ez neked, Regi - mondta Anya őszinte kedvességgel - És annak is örülök, hogy egymásra találtatok újra.
- Köszi, hogy ezt mondod - mosolyodtam el, mert anyaként dühös is lehetett volna.
De ő az én anyukám. Nagyon szeretem Anyát.
- Rossz volt nézni az én kicsi lányomat, amilyen szomorú és stresszes voltál.
- Most nagyon jól érzem magam Szaszával - vallottam be őszintén - És én is nagyon örülök, hogy most így állunk.
- Puszilom Szaszát, add át neki. És beszélgessetek az utóbbi hetekről. Van mit.
- Persze.
- Mikor jöttök haza?
- Szerintem vasárnap. Az jó? Tancuccot nem hoztam magammal, de nincs olyan sok tanulnivalóm hétfőre, ami sürgős lenne.
- Ne is tanulj most, Szívem. Pihenj egy kicsit - tanácsolta Anya - Nagyon sokat hajtottál az utóbbi időben, le is betegedtél, szükséged van egy kis kikapcsolódásra.
- Azért kicsit vicces, hogy te kérsz meg, hogy ne tanuljak - mosolyodtam el jókedvűen, mire Anya felnevetett.
- Valóban. Én is annak éreztem.
Nevetve raktam a teáskanalamat a mosogatóba, majd előszedtem a tegnap vett toast kenyér-csomagot, hogy készítsek egy kis pirítóst.
- Szasza alszik még? - érdeklődött Anya.
- Amikor kijöttem a szobából, még aludt, de szerintem mostanában kelt fel - fordultam az apró neszek irányába, amiket ekkor hallottam meg.
- Rendben, akkor nem is zavarlak titeket. Majd azért jelentkezz - kötötte a lelkemre.
- Mindenképpen. Puszi, Anya.
- Neked is. Szeretlek.
- Én is téged - mosolyogtam.
Ahogy leraktuk a telefont, beraktam a két szelet kenyeret a pirítóssütőbe, majd épp azt kapcsoltam be, amikor hátulról átölelte két kar a derekam, mire elmosolyodtam.
- Szia - köszöntem neki mosolyogva, mire Szasza belepuszilt a nyakamba.
- Szia.
A friss ébredéstől a hangja még enyhén ércesebb volt az átlagosnál, és érződött rajta, hogy nemrég kelt fel, rajtam meg végigjárt a libabőr, mire Szasza halkan elnevette magát, miközben a szája két puszi közben épphogy érintette a bőrömet a nyakamon, a derekamat ölelő kezeivel pedig megsimította a combom két oldalról. Mennyei érzés volt.
Még csak most ébredt fel, és már is minden érzékszervemet rabul ejtette.
Az ajkamba harapva egy picit, mosolyogva lehunytam a szemem, élvezve, ahogy csókolgat, majd megfordultam a karjai között, így mögöttem a derekamnak simuló konyhapult volt, előttem pedig ő, a kezeivel körülöttem, kiút nélkül, bár eszembe se jutott menekülni.
Nem volt rajta póló, mire belül elvigyorodtam, majd mosolyogva néztem fel rá és az arcát közrefogva a kezeimmel, megcsókoltam.
Az elsőt követő "jó reggelt, Édesem"-csókom alatt az egyik tenyeremet a felsőtestére helyeztem, az ujjaimat gyengéden végigsimítva az izmos mellkasán és a kockáin, mire jobban nekitolt a mögöttem lévő konyhapultnak, a nyelvével ezúttal szenvedélyesebben behatolva az ajkaim közé, a fenekemet megfogva, én pedig vigyorogva öleltem át a nyakát.
- Három perce vagyok ébren konkrétan - közölte az ajkaimra dörmögve egy mosollyal az arcán - Nem rossz indítás.
- Ha már erre a hétvégre a sima létezés a cél... akkor már csináljuk jól - mosolyogtam ránézve, miközben elhajoltunk egymástól.
- Hosszú lesz még ez a nap, Regi. Ne kiabáld el - nézett a szemembe Szasza a gödröcskéivel az arcán, miközben az állam alá nyúlva feljebb tolta a fejem.
- Aggódnom kellene? - vigyorogtam felnézve rá.
Szasza szórakozottan mosolyogva nézett rám, majd gondolva egyet, a derekamhoz nyúlt, felemelt és gond nélkül felrakott a konyhapultra, amit vigyorogva hagytam neki, és így lettünk nagyjából egymagasak, de nem sok időm volt méricskélni, mert hozzám lépve egyből a lábaim közé férkőzve esett neki az ajkaimnak újra.
Most más szempontból is kifejezetten előnyösnek éreztem, hogy ketten voltunk, mindenkitől minimum száz kilométerre.
Azta.
Közben meghallottuk, hogy kész lett a pirítósom, úgyhogy a combomat megsimítva Szasza elhajolt tőlem.
- Ha minden napom első tíz perce ilyen lenne, rohadt jó életem lenne, hallod - jegyezte meg derűsen mosolyogva, mire nevettem egyet.
- Nekem is - vigyorogtam rá, utánanézve, amíg ő kivette a pirítósaimat a pirítóssütőből.
- Plusz egy ok, hogy visszatérjek a "feleségül veszlek"-hadműveletre.
Félmeztelenül épp a reggelimet készítette elő a konyhában, mindezt az előző este után.
Egy pillanatig se ellenkeznék.
- Végülis januárban már tizennyolc leszek... - jegyeztem meg jókedvűen mosolyogva, még a nyári beszélgetésünket felhozva, ami volt annyira emlékezetes, hogy tudtam, hogy meglesz neki - Onnantól kezdve nem marad több kifogásod.
- Figyelj, ha megkérem a kezed tizennyolc éves korodban, hihetetlen, de leelőzzük a szüleimet - számolta át egy röhögés kíséretében.
- Apukád hány évesen kérte meg anyukád kezét?
- Huszonegy talán. Jó pár éve együtt voltak akkor már, meg együtt is laktak.
- Akkor van nagyjából két éved, hogy lekörözd - vigyorodtam el.
- Ja, és így beállítanál a sulidba egy jegygyűrűvel - biccentett Szasza szórakozottan, egy tányérra kiszedve a pirítósomat közben.
- Szerinted az jó érv a sulinak hiányzásra, hogy sajnos nem tudok suliba jönni, mert esküvőm lesz? - játszottam el a gondolattal viccből, mire Szasza jót röhögött.
- Túl erős érv.
- Szóval nem elég, ha tizennyolc éves leszek, le is kell érettségiznem ahhoz, hogy feleségül vegyél - értelmeztem mosolyogva - Jól megváratsz.
- Azért ne nagyon vásárolgass magadnak semmit a gyűrűsujjadra - tartotta oda nekem a pirítósomat a gödröcskéivel az arcán, mire mosolyogva beleharaptam.
Ahogy ettem a pirítósból egy falatot, ösztönösen a szám elé téve a kezem, viccből szemrehányóan megszólaltam.
- Nem kented meg vajjal.
- Lehet, azért, mert nincs vajunk.
- Nincs vajunk? - lepődtem meg.
- Ja, nem vettünk este. Itt meg nem hagytak vajat a hűtőben. Teázgatsz? - szúrta ki a bögrémet a konyhapulton, majd odaadta nekem.
- Igen, találtam zöld teát.
- Van kávé is amúgy.
- Teapárti vagyok - mosolyogtam rá, majd beleittam a teámba - A koffeinre könnyű ráfüggeni, ha rászokik az ember, hogy azzal indít reggelente.
- Nem nekem kell ezt bemutatnod. A családom fele koffeinfüggő.
- Te nem - jegyeztem meg mosolyogva.
- Nem vagyok kávés. De te sem.
- Én nagyon szeretem a kávét - vallottam be - De csak azért iszom, ha ez egy program része, vagy az ízét akarom érezni, a hatása miatt csak vészesetben. Tényleg könnyű ráfüggeni, Apának hála pedig még örököltem is egy szép adag addikciókra való hajlamot.
- Amilyen fegyelmezett vagy, nem nagyon fenyeget az addikciók veszélye mondjuk.
- Mert eldöntöttem, hogy semmilyen függőség alá nem fogok kerülni, szóval, ha úgy érzed, hogy mégis, szólj.
- Igenis - biccentett Szasza szórakozottan, majd beleharapott a pirítósomba, aztán odatartotta a számhoz, hogy egyek egy újabb falatot.
A falat pirítósom megrágása után visszaemeltem a számhoz a bögrémet, majd egy pár korty meleg tea után ránéztem és mosolyogva, őszintén megszólaltam.
- Olyan jól nézel ki.
A dicséretemre Szasza egyből rámnézett, majd meglepetten elröhögte magát.
- Kösz.
Mint ha én lettem volna az első, aki ezt mondja.
Mosolyogva viszonoztam a pillantását, majd folytattam.
- Ezt most olyan értelemben is mondtam, hogy egyszerűen csak jó rád nézni - tettem hozzá őszintén - Látszik rajtad a változás, hogy más, de sokkal neked valóbb helyeken vagy mostanában, mint azelőtt, ahol sokkal jobban önmagad tudsz lenni és ki tudsz teljesíteni. Most még szaszásabb vagy - mosolyogtam rá.
Apróságok érzékeltették ezt velem, de azok minden alkalommal, legyen az a kis, ezüst fülbevalója, az új tetkója, a kicsit hosszabb tincsei, a továbbfejlődött öltözködési stílusa, hogy látszik rajta, hogy többet sportol, mint valaha, az a tűz a szemében, a megállíthatatlan, "ide nekem az oroszlánt is"-tekintete, hogy tudom róla, hogy most az tanul, ami érdekli, és sokkal többet rajzol, meg fest, hogy kezd elengedni egy régi megfelelési kényszert az apjával szemben, szóval minden egyben annyire érezteti velem, hogy soha nem állt még ennyire közel önmagához, és ezt olyan jó látni.
- Egyrészt ezt is kösz - mondta magában mosolyogva, miközben magának is szedett elő kaját - Másrészt meg én is ezt akarom látni rajtad, úgyhogy ne hagyd sokáig, hogy ne legyen fair.
- Igyekszem - néztem rá kedvesen - Csak én még keresgélek.
- Nincs ezzel gáz. Tizenhét éves vagy - válaszolta egyszerűen - Én tizenhét évesen az igazgatóiban ültem, mert rájöttek, hogy elzüllöttem és mindenféle szart tolok sulin kívül. Egy-kétszer sulin belül is. Függetlenül attól, hogy addigra már leszoktam. Szóval ehhez képest te már a nirvánában vagy konkrétan - röhögte el magát őszintén.
- Fura, hogy akkor még fogalmam se volt a létezésedről. Meg úgy belegondolva, semmiről se volt fogalmam - láttam be.
- Nekem se rólad. Pedig nem lett volna rossz.
- Akkor ismertél meg, amikor meg kellett ismerned - mosolyodtam el - Talán így volt a legjobb.
- Akkor én mit mondjak? - röhögte el magát őszintén - Ha nekem kéne megmondani, hogy kivel kezdj és kivel ne, konkrétan eltiltanálak a tizenhat éves önmagamtól. Mondjuk a tizenhat éves énemben még én magam se bíznék, nemhogy te - gondolta át.
- Miért?
- Miért azt a stratégiát választod a kapcsolatunk újrakezdésére, hogy kapásból a legrosszabb verziómról beszélgetünk? - kérdezett vissza elnevetve magát.
- Mert ha a legrosszabb dolgokról beszélünk, az egy biztosíték is arra, hogy nincs rosszabb, amit megtudhatnánk - fordítottam meg a dolgot mosolyogva.
- Húúú - mosolyodott el szórakozottan az elméletemre.
- Most már tényleg érdekel, hogy miket tartasz a legrosszabb dolgaidnak, amiket csináltál.
- Az elveim, meg a lelkiismeretem alapján vagy legalitást nézve?
- Akárhogy. Amiket a legrosszabbnak érzel, és amiket nem mondanál el szívesen, ha fennállna a veszélye, hogy ki tudnék ábrándulni belőled. De ez sajnos nem fog menni - mosolyogtam - Szóval nyugodtan botránkoztass meg. Legalább tudni fogom, hogy őszinte vagy.
- Nem nekem kell érvelned, hogy miért legyek egyenes.
- Igaz.
Szasza a kérdésemet átgondolva közben elnevette magát és rámnézett.
- Amúgy, baszki, imádom a kérdéseidet, hallod - jegyezte meg, miközben éreztem, hogy még mindig gondolkodik a válaszon egyébként.
- Ezt bóknak veszem - mosolyogtam rá, őt fürkészve, miközben a fejét elfordítva belemélyedt a témába a fejében.
Szasza előttem állva, a tekintetét a pult irányában tartva átgondolta a dolgot, majd végül feltett a válasza előtt egy kérdést.
- Hányat akarsz hallani?
- Miért, annyi van? - nevettem el magam, mire szórakozottan rámnézett, inkább nem válaszolva - Nem szeretnék számot megszabni. Amennyit gondolsz.
- Oké - biccentett - A legalitás nem annyira érdekel, lelkiismeret alapján megyek, amiket a legjobban bánok - jelezte, majd pár másodperc múlva elszakította a tekintetét a konyhapulttól és rámnézett - Egyszer megloptam apámat, mert kellett pénz. Nem is számít, hogy mennyit, mindegy, mert az elv, érted. Ettől még most is szarul érzem magam, ha eszembe jut, mert akkoriban kábé ő volt az az ember, aki megértett, meg akinek a jelenlétéért rohadt sokat köszönhetek abból az időszakból. Meg amúgy alapból is támogattak anyagilag a szüleim, szóval nem is az, hogy nem volt pénzem enélkül, csak valami bekattant.
- De mennyit? Azért kíváncsi vagyok.
- Hatvanezret kábé.
- Készpénzben, gondolom.
- Aha. Akkoriban nagyon benne voltam ebben a pénzforgatós-dologban, szóval többet hoztam ki belőle, aztán elköltöttem nagy részben mindenféle illegális szarra.
- És nem tűnt fel neki?
- De. Valamit behazudtam.
- Elmondtad neki azóta, hogy ez történt?
Szasza megrázta a fejét.
- Ezt most konkrétan neked mondom először.
Kedvesen néztem rá, bátorítva, hogy folytassa nyugodtan.
- Anyámnak mondtam jópár szar dolgot még akkoriban - mesélte tovább - A durvábbaknál Apa le is baszott, aminek utólag azért örülök, de azonkívül is valamiért sokat flegmáztam otthon.
- Mit bántál meg a legjobban azok közül, amiket mondtál neki?
- Nem fogod elhinni, de ez is tizenhat éves koromban volt - túrt a hajába elröhögve magát, iróniából - Aznap Anyát felhívta az ofőm, vagy az igazgató, mit tudom én, melyik, hogy be kéne mennie fogadóórára, mert kezdek elzülleni, gyanús, hogy egy nappal korábban valami tudatmódosító szer hatása alatt voltam bent, egyébként tényleg így volt, be voltam állva, plusz aznap valami pia volt nálam a suliban, meg tömő, nem is ez a lényeg, csak ezután otthon Anya beszélni akart velem, nyilván tök ideg volt, mert ő ekkoriban szembesült vele, hogy gáz van velem, és beparázott a helyzettől, hogy mit kéne csinálnia, meg hogyan tudna kezelni. Anyám ilyen jámbor lélek, egy földre szállt angyal, a legillegálisabb dolog szerintem, amit csinált életében, hogy tizennyolc éves kora előtt elfogadott minimális mennyiségű alkoholt, meg sose keveredett rossz társaságokba, így köze se volt soha azokhoz a dolgokhoz, amik kiderültek rólam, pláne a kezelésükhöz. Szóval teljesen bepánikolt ettől, hogy mi a legjobb, amit csinálhat, megfélemlíteni nem igazán tud, vagy kontrollálni, akkor viszont hogyan viszonyuljon hozzám, megértéssel, érzékeltesse velem a helyzet súlyát, lelkizéssel, nyilván full nehéz ez, most is ilyen vagyok, nemhogy akkor - mutatott a kezével előre a feje mellett, a megingathatatlanságát demonstrálva - Akkor még elvből ellenkeztem is, százszor rosszabb voltam, mint most. Úgyhogy ebből végül az lett, hogy ketten voltunk otthon, a nappaliban leültetett maga mellé a kanapéra, hogy beszélgessünk, nekem semmi kedvem nem volt hozzá, már akkor untam, amikor leültem oda, ő se volt összeszedett, szóval egy ilyen lelkifröccs lett belőle, amitől úgy érzékeltem, hogy kioktat vele és nem ért engem valójában, elzárkóztam az egésztől, a mondanivalójától, tőle is, a szándékától is, felbasztam magam, mert valahol fel is akartam baszni magam, és ott azért rohadt paraszt dolgokat mondtam neki, de már önmagában az is az volt, ahogy reagáltam rá. Többek között közöltem vele, hogy nem értheti, hogy nekem mi a problémám, meg hogy hogy érzem magam, mert neki soha nem volt semmilyen problémája, vagy nehézsége, soha semmilyen nyomás nem volt rajta az életében, anyagilag se, mert hozzáment apámhoz huszonvalamennyi évesen, aki kurva sokat keres, ő meg festegethet kedvére, senki nem várja el tőle, hogy letegyen nagy dolgokat az asztalra, meg járkálhat a terápiáira ok nélkül, soha nem volt egyedül, nem volt komoly szerelmi csalódása, mindig tudott kire támaszkodni, mindig megértette valaki, mert tizennégy évesen már ismerte azt, aki most a férje, szóval egy áloméletet él, ezért nincs joga beleszólni abba, hogy mit csinálok, vagy kioktatni az én feldolgozási módszereimről, amikor köze sincs az egészhez, mert ez álszent, nem is érti, fel se tűnt neki, hogy bajom van, hogy ő is csak helyezi rám a terheket, hogy én pátyolgatom a húgom lelkét helyette, amikor az enyémet is lehetne, csak azt le se szarja senki, és majd beszélgethetünk arról, hogy jó gyerek vagyok-e, ha ő meg jó anya lesz. Röviden. Mondtam ezeket annak az anyámnak, akinek konkrétan akkor halt meg az apja.
Elhúztam a számat, de igyekeztem nem látványosan.
- Gondolom, apukád megtudta ezeket.
- Ja, nyilván. Az a durva, hogy Anya ezek után először nem akart beköpni neki - mesélte Szasza utólag is hitetlenül beletúrva a hajába - Csak Apa észrevette rajta, amikor hazaért, hogy magába van zuhanva, meg hogy sírt is.
- Sírt?
- Elég sokat. Tudod, mi a beteg? Hogy hallottam, meg sejtettem is, csak nem mentem ki hozzá, miközben kurvára egyértelmű volt, hogy miattam sír, meg azok miatt, amiket mondtam neki, és magára vette őket, mint ha igaz dolgok lettek volna, meg igaz vádak, pedig még én is tudtam, hogy a fele nem is volt az. Csak tudod, egó, meg voltam sértve, fel voltam baszva, pedig nyilván érdekelt, nem szartam le, meg bennem is volt az érzés, hogy baszki, ez nem oké, csak... ja, hát megint ennyit tudok mondani. Egó. Olyan szarul érzem magam miatta így utólag, azt nem értem, miért nem vert meg akkor senki.
- Miért, apukád végül hogy reagált? - érdeklődtem.
- Ahogy kiszúrta Anyán, hogy valami volt, nyilván rákérdezett nála egyből, hogy mi van. Anya először mondogatta, hogy semmi, képes lett volna bevédeni, érted, mert vagy tudta, hogy a felét még csak nem is így gondolom mélyen magamban, csak egy fasz voltam akkoriban, vagy elhitte, hogy ezek igaz dolgok és neki volt lelkiismeret-furdalása, mindenesetre végül Apa rájött, hogy én voltam az oka, szóval direktben már úgy kérdezett rá nála, hogy mit csináltam, vagy miket mondtam neki. Apámnak régen elég sok konfliktusa volt az anyjával, hamar levágta, hogy mi van - tette hozzá Szasza magyarázatképpen - Soha nem baszott még le úgy, mint akkor, az nagy balhé volt. Utána leléptem otthonról vagy egy hétre.
- Sértődésből vagy lelkifurdalásból?
- Mindkettő. Sértődésből jöttem el, de lelkifurdalásból nem mentem vissza, akármennyire is azt próbáltam bedumálni magamnak, hogy nekem volt igazam és csak dühös vagyok. Amúgy leginkább csak nem akartam egyikük szemébe se nézni, de ezt nyilván nem vallottam be magamnak.
- Azért örülök, hogy így nézel erre utólag.
- Én is, hidd el - túrt a hajába zavartan elröhögve magát - Jó szar is visszagondolni rá.
Beleittam a bögrémbe, majd rámosolyogva megszólaltam.
- Még mindig szeretlek. Csak hogy tudd - biztosítottam róla mosolyogva, hogy nyugodtan folytathatja.
Szasza erre elröhögte magát, majd miközben kiszedte a saját pirítósát a tányérjára, folytatta tovább.
- Márk egyik exével kavartam - mondta őszintén, mire ránéztem.
- Ő is a tiéddel.
- De ez más volt - rázta meg a fejét - Azelőtt pár héttel szakítottak Márkkal, inkább a csaj szakított vele, és Márk elég szarul volt még tőle. Alapból nem kavartam volna vele, mert tényleg tudtam, hogy Márk maga alatt van, meg amúgy is az exe, csak... - túrt a hajába Szasza - Még én ismertettem össze azt a csajt Márkkal korábban, szóval ismertük egymást azonkívül is, hogy Márk volt barátnője, úgyhogy így keveredtem vele ugyanabba a buliba, más közös ismerősökön keresztül. Mindketten be voltunk baszva, én ráadásul még ki is voltam borulva, mert aznap tudtam meg, hogy Kíra megint megcsalt, meg amúgy egy másik bulin rányomult Márkra is, szóval... ja. Márk exe akadt kézre elsőre, hogy visszacsaljak, amit másnap nyilván már megbántam, meg full jogosan akadt ki rám Márk is, rohadtul megbántotta ez az egész. Őszintén, a Kírával való kapcsolatom annyira elbaszott volt, hogy már nem is amiatt érzem szarul magam, hogy félreléptem, hanem, hogy Márk exével léptem félre. Márk miatt szar. Miatta viszont nagyon.
- De azért megbocsájtotta neked hamar, nem?
- De. Amúgy szerintem még hamarabb is, mint kéne - mondta őszintén - Márk rohadt könnyen bocsájt meg. Túl gyorsan néha.
- Konfliktuskerülő típus.
- Tudom, csak akkor éppen minden oka meglett volna egy konfliktusra.
Bólintva beláttam, Szasza pedig folytatta.
- A közvetlen Kíra utáni barátnőmmel elég szarul bántam, tényleg nagyon méltatlanul, pszichológushoz járt a kapcsolatunk után. Kiderült, miattam - túrt a hajába - A szakításunk után valamennyivel, amikor már azért eljutottam arra a szintre, felkerestem, hogy megdumáljam vele ezt az egészet, meg bocsánatot kérjek, de így utólag rohadtul megértem, hogy kurvára nem volt kisegítve saját magam mentegetésével és soha többet nem akart látni. Plusz akkor még egy bónusz, az nem a top legrosszabb tetteim között van, mert igazából nem tudatosan csináltam, meg nem olyan, csak azért szar. Lilinek egyszer én basztam el egy gyerekkori barátságát, de ilyen minimum hat-hét éveset, azzal, hogy a barátnője félreértett engem és a szándékaimat, én meg kioffoltam, amitől ők összevesztek és gáz volt. De szerintem ezt már meséltem régebben.
- Igen, és azt mondtad, hogy azért értett félre, mert Lili neki is mondogatta ezt a "shippellek a bátyámmal"-dolgot. Szóval nem a te hibád.
- De, részben azért igen - látta be - Nem emiatt. Bírtam a csajt amúgy, cuki volt, dumálgattam is vele többször, de nem jött be, nem tetszett különösebben, csak el lehetett vele lenni. Aztán volt Lilinek egy bulija, ahol nyilván ő is ott volt, ittunk mindketten, és mivel én meg bejöttem neki, meg azt feltételezte, hogy ő is nekem, részben Lili shippelése miatt, azért nyomulgatott rám, meg sokat dumáltunk, szóval azon a bulin úgy konkrétan nem pattintottam le, pedig azt kellett volna, vagy minimum megtartani azt a távolságot, amivel nem erősítem tovább benne azt az érzést, hogy akarok tőle bármit. Mert amúgy annyira nem voltam egyértelmű, hogy még a húgom is azt hitte, meg mindenki azt hitte, hogy lesz valami. Aztán pár nappal később kezdeményezett megint, rámírt, meg amikor nálunk volt, elhívott kajálni, és akkor offoltam ki. Azóta nem volt nálunk, meg Lilivel se beszélnek nagyon, mivel először Lili összeveszett a csajjal, aztán a csaj megsértődött, összeveszett Lilivel és ott lett vége. A húgomat szarul érintette azért. Eléggé sajnálom. De amúgy mindent, amiket most mondtam.
Érdeklődve hallgattam, szinte ittam a szavait.
Annyival közelebb kerültem hozzá, hogy azokról a régi dolgokról hallottam beszélni, amikkel a kapcsolatban a legmélyebb a bűntudata. Olyan sok mindenre választ adott vele kapcsolatban.
Nagyon sokat elmond valakiről, hogy miket tud megbánni, miért és mennyire, főleg, hogy ennyire őszintén beszélt nekem erről, felvállalva, engedve látni azt, hogy tényleg rosszul érzi magát ezek miatt, tényleg hibázott és tényleg jogosan neheztel rá akárki - így viszont én nem tudtam volna neheztelni rá, akkor is, ha ezzel ő egyáltalán nem értene egyet.
Szasza nem tökéletes, ő is követett el hibákat, rossz dolgokat, de attól, hogy így beszélt ezekről, így viszonyult hozzájuk, hogy bűntudatot érezni rajta és a mai napig érződik a cselekedeteiben, hogy tudatalatt ezek még vele vannak és apró, akaratlan kompenzálásokban jelennek meg rajta, azt bizonyítja, hogy nem tették rossz emberré. Felnőtt, máshogy látja a dolgokat, átértékelte őket és a régi hibái csak formálták a személyiségét és az éréséhez tettek hozzá.
Soha nem tudnám azt mondani rá, hogy rossz ember.
Hogy tudnám arra az emberre ezt mondani, aki a legnagyobb megmentőm az életemben?
Egy rossz ember nem érezne lelkiismeret-furdalást ezekkel kapcsolatban, nem jutnának ezek egyből eszébe, amikor a barátnője azt kérdezi tőle, hogy miket bán a legjobban, nem látná be, nem vállalná fel, hogy ezek hibák voltak, nem mondott volna enyhe utalásokat ezekről az eseményekről már korábban is, amikor még alig ismertem, és nem így beszélt volna ezekről.
Ha Szasza ezeket azért csinálta volna, mert rossz ember, még mindig ezeket tenné, kihasználná az apja bizalmát, az anyja megbocsájtását, nem tisztelné a szüleit, nem támogatná az anyukáját, nem mondta volna azt róla, hogy még az apjával szemben is bevédené, ha bántanák, önzőzött volna Márkkal Emmával kapcsolatban, nem törődne a húgával, nem viszonyulna hozzám is úgy, ahogy, és ha felmerülnek a korábbi események, csak kifogásokat keresett volna, amikkel bebizonyíthatja, hogy valójában neki volt igaza.
És hogy ezt miért tudom és látom ennyire?
Mert én egy olyan emberrel nőttem fel, akire az utóbbiak illenek és illettek, amióta csak az eszemet tudom.
Akármennyire is néha a világ minden egyes rezzenése ezt akarja belém sulykolni, elbizonytalanítani, vagy aggodalmat ébreszteni velem, Szasza nem olyan, mint apukám, és én ezt ebben a beszélgetésben egyből megláttam benne. Nem csak azt figyeltem, amíg ezeket mondta, hogy miket csinált, hanem azt is, hogy milyen ember.
Egyáltalán nem olyan, mint apukám.
Pedig sok közös tulajdonságuk van, minél jobban megismerem Szaszát, annál többet találok, sok mindenben emlékeztetnek egymásra, és amikor konfliktusba kerültek, akkor is olyanok voltak, mint két egymásnak feszülő, rettenetes elemi erő, amiknek az összetűzéséhez fel se ér senki. Talán apukám szerepet játszhat abban, hogy Szasza ennyire hamar és elsöprően érdekelni kezdett, sőt, Bencével kapcsolatban is szerepet játszott. Mindenben szerepet játszik.
Ezúttal viszont a legfőbb szerepe az, hogy bár Szasza néha emlékeztet rá, pont azt szeretem benne, hogy nem olyan, mint ő.
Szasza az az ember, akire szükségem volt, aki azt az űr tölti be bennem, amit apukám okozott.
Nem ijedtem meg ettől a beszédtémától, nem bizonytalanított el, hogy olyan dolgokat kell hallanom tőle, amiket ő a legnagyobb hibáinak tart, nem féltem attól, hogy mit fogok hallani, ha a legrosszabb cselekedeteit kérdezem tőle, mert én rossz cselekedetekből már annyit láttam és annyit éreztem a bőrömön, hogy ettől önmagában nem ijedek meg, nem kavar fel, mert el tudom választani, hogy ez csak egy rossz tettre utal, vagy egy rossz emberre. És Apa rossz ember, akihez hozzászoktam, és amit teljesen kiismertem már.
Szasza pedig nem az, és ettől a megerősödő tudattól most mégjobban megszerettem őt.
Akármiket is követett el.
- Min mosolyogsz? - kérdezte Szasza a gödröcskéivel az arcán, ahogy észrevette rajtam.
- Nem, semmi - fordítottam el a fejem mosolyogva, majd pár pillanat után visszanéztem rá - Akkor ezért játszottad a hűvöset, meg a megközelíthetetlent az ismerkedésünk elején.
- Lili minden barátnőjével ilyen vagyok, nem csak veled voltam az. Akkor kezdtem el máshogy viszonyulni hozzád, amikor már nem kizárólag a húgom barátnőjeként néztem rád.
A szavaiba belegondolva néztem őt, majd rákérdeztem valamire.
- De ha ez történt, mármint azzal a barátnőjével korábban, hogyhogy Lili még ez után is ugyanúgy shippelgetett a barátnőivel? Mondjuk velem - értetlenkedtem - Vagy miért nem akadt ki, amikor elkezdett kialakulni valami közöttünk?
- Egyrészt mert a húgom a csajt hibáztatja ezért, mert ő hajtott rám és vele veszett össze, nem engem - válaszolta egyszerűen - Másrészt meg volt azért egy-két beszélgetésünk erről, amikor te képbe kerültél, de egyébként is tudta, hogy pont a korábbiak miatt nem mennék bele még egy ilyenbe, ha nem gondolnám komolyan. Meg te azért normális vagy ebből a szempontból is, szilveszter után is az voltál, januárban is, most ősszel is, és így nem kellett tönkremennie a barátságotoknak azért, mert hogy közöttünk most éppen mi van, vagy mi nincs.
- Azért fura, hogy valaki egy visszautasítás miatt eldobjon magától egy gyerekkori barátságot.
- Még jó, hogy te nem vagy az - simította meg az arcomat egy derűs, gyönyörű mosollyal az arcán.
- Nem így vagyok fura - javítottam magamon nevetve, mire Szasza is elröhögte magát, majd miközben a számhoz hajolt, válaszolt.
- Ha nem gáz, ezt most nem cáfolnám meg, mert én kurvára szeretem benned - közölte bujkálón mosolyogva, mire elvigyorodtam, miközben ő az egyik kezével a combomat, a másikkal pedig az arcomat megsimítva megcsókolt, az ajkaimra olvasztva az övéit.
Ahogy elhajoltunk egymástól, a testünkkel nem távolodtunk el, csak az arcunkkal valamennyire, hogy beszélgetni tudjunk.
- Köszi, hogy őszinte voltál - mondtam neki kedvesen - És lehet, hogy ez most neked hihetetlenül fog hangzani, de most, hogy ezeket elmondtad... csak biztosabb vagyok benne, hogy jó helyen vagyok veled - mosolyogtam.
Szasza ezen röhögött egyet.
- Ja, a húgom is biztos valahogy így szokott kikötni a legnagyobb red flag-ek mellet.
- Ez nem olyan - védekeztem nevetve - Nem ezek a sztorik győztek meg, hanem, ahogy utólag viszonyulsz hozzájuk. Hidd el, hogy a helyén tudom kezelni ezeket a dolgokat. Ne akarj direkt félreérteni - böktem meg a mellkasát mosolyogva.
Szasza derűsen mosolyogva a fejem hátuljára tette a kezét, közelebb húzva magához, hogy megpuszilhassa a homlokom, én pedig közben szeretetteljesen átöleltem őt, mire a puszija után ő is visszaölelt, a vállamra hajtva a fejét.
A fedetlen, erős hátát simogattam, miközben én is a vállára döntöttem a fejem, és így ölelkeztünk egymással a konyhában, hosszan, csendbe mélyülve.
Annyira tökéletes pillanat volt.
A hátát simogatva az egyik gyengéd simításom során a kézfejem és az ujjbegyeim helyett alig hozzáérve a körmeimet húztam végig rajta, a tarkója alattól a háta közepéig a gerince vonalán, ami hatással volt rá.
- Na jó, Regi... - szólalt meg magában mosolyogva, a mozdulatomra reakcióul, majd érzékien belecsókolt a nyakamba - Tudod te - tette hozzá a bőrömre lehelve, dörmögő hangon, mire elvigyorodtam, majd lassan megtettem ugyanezt rajta újra, csak ezúttal a másik irányba, lentről felfelé.
Szasza erre felemelve a nyakamtól a fejét, a két combomat határozottan megfogva közelebb rántott magához, a konyhapult legszélére húzva, ami erős és gyors mozdulat volt, de meg se erőltette magát, én pedig meglepetten a nyakába kapaszkodtam közben.
A közelségünkben Szasza lenézett rám, miközben már szinte teljesen egymásnak simultunk, a csípőnk összeért, az ajkainkat alig választotta el pár centi, a lábaimat pedig ösztönösen a dereka köré fontam.
- Még mindig kábé az első negyed órában vagyunk azóta, hogy felkeltem - jegyezte meg Szasza jókedvűen mosolyogva szemezve az ajkaimmal - Kurva jó reggelem van.
- Nekem is az van - néztem rá vigyorogva.
- Mostantól többször az lesz.
- Várom - vigyorogtam, majd ugyanezzel a mosollyal az arcomon hunytam le a szemeimet, beleveszve a csókunkba.

Úgy hiányzott az életemből.