| RACHEL |

Az első nap a kávézóban nagyon jól telt. Az eltelt órákban Ethan közelében voltam. Minden percben éreztem az illatát, és láttam a tekintetét. Nem tudtam, hogy hatással van e rám a közelsége. Azt tudtam, hogy feszült voltam. A kávékat, és a rendelt desszerteket úgy szolgáltam fel, hogy remeget a kezem. Nem csak a kezem! De még a combom is szokatlanúl remegett. A reakcióm egyszerre volt ijesztő, és kiábrándító a számomra. Hiszen magamat ismerve egy határozott személyiség vagyok. De ahogy Ethan a közelemben van, mintha elhagyott volna engem a határozottság. Este nyolc órakkor fordítottam meg az ajtó felületére rögzített táblát, a homlokomat pedig az üvegnek támasztottam. Tudtam azt, hogy csak ketten vagyunk a kávézóban. Ez miatt a csend pedig szokatlanúl zavaró volt. Csak egy pillanatra néztem hátra, de Ethan kikötötte a derekán a fekete kötényét, és a púltra tette. Miközben a púlt felületére támaszkodott, a vállán szépen kirajzolódtak az izmai, és a karján az erei. Zavartan igazítottam meg a hajam, és felé sétáltam. De amint rám pillantott a szemébe lógó fekete tincsek közűl, úgy csináltam mintha az órát néztem volna.

- Hogy érezted ma magad? - hallkan kérdezte, a száját halvány mosolyra húzta. Énis levettem a kötényemet, és a púltra tettem. Megálltam vele szembe, és kikapcsoltam a kávéfőzőgépet. Határozottan bólintottam, és egyenesen a szemébe pillantottam. A tekintete csillogott a kíváncsiságtól, mintha tényleg érdekelné őt a válaszom.

- Tanulás után egy kicsit fárasztó! De eddig nekem nagyon tetszik! Nem gondoltam volna azt, hogy ilyen jó érzés dolgozni! - a mosolyomat nézte, miközben feszülten megemelte a vállát. Mintha gondolkozott volna a válasza elött. Mintha jól megfontolta volna a választ.

- Még nem dolgoztál? - a konyhába sétált, és a kezébe vett egy rongyot. Megnyitotta a csapot, a rongyot a víz alá tette, majd vissza sétált hozzám, és letörölte a kávéfőzőt.

- Nemigazán! - támasztottam magam a púlt széléhez. - Anya nemigazán engedte meg nekem! - lesütöttem a szemem, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon most mit gondolhat rólam. A büntudat kegyetlenűl emésztette fel a szívemet. Ethan pont olyan embernek látszik, aki évek óta keményen dolgozik. Aki abból él, amit megkeress magának. Elpirúltan sütöttem le a szemem, a kezemmel a karomat dörzsöltem. Ethan eröltetett magára egy mosolyt, majd vissza vitte a rongyot a konyhába, és lekapcsolta a villanyt. - De örülök annak, hogy veled dolgozhatok itt - tettem hozzá, miközben az öltöző elött átadta nekem a táskámat. Ethan a vállára dobta a táskáját, és becsukta az ajtót. A kicsi szűk hely miatt, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Hírtelen annyira zavarban lettem, hogy mindenhova néztem, csak az ő szemébe nem.

- Énis örülök annak, hogy veled dolgozhatok! - válaszolta, miközben az ajtó felé sétáltunk. Egy pillanatra mindent megnéztünk, hogy minden a helyén van e. Majd bezártuk az ajtót, és zsebre tettük a kulcsot. A kávézó közel volt az egyetemhez. Csupán egy saroknyira terpeszkedett. A hallottak alapján nyáron szokott járni a legtöbb vendég, mert a nyári forró napokon a baristák különleges kézzel készített limonádékat szoktak készíteni. - Még mindig alig hiszem el azt, hogy ez az első munkád! - Ethan a fekete hajába túrt, és figyelmesen átsétáltunk a zebrán. Némán megráztam a fejem, és megrántottam a vállam.

- Igazából én sem hiszem el - válaszoltam egyszerűen, majd felnéztem rá. - Az anyám eltervezte az egész életemet. Beleértve azt is, hogy olyan sikeres leszek mint ő! - lesütöttem a szemem, és szaggatottan felsóhajtottam. Ethan csak hümmögött egyett. Alig láthatóan néztem végig rajta. Egy hófehér pólót viselt, egy szűk farmerral. Ethan az a fajta férfi, akinek a stílusa egyszerű. Ő annyira külömbözik a többi egyetemista diáktól. Ő nem vág fel azzal, amilye van. Ő megelékszik azzal, amilye van. Neki nincsen szüksége drága telefonra, vagy menő márkás ruhákra. A látottak alapján Ethan élete nem egyszerű. Pusztán a csillogó tekintete is arról árulkodik, hogy valami bántja a szívét. Talán történt valami a múltjában. Egy olyan dolog, ami meghatározta a jövőjét. Bárcsak közelebb engedne magához. Bárcsak tudhatnám azt, hogy miken ment keresztűl. Bárcsak lehetnék a barátja!

- Rachel! A kuka! - arra eszméltem fel, hogy egy kar fonódott a derekam köré, és hírtelen maga felé húzott. Csak kettőt pislogtam, de akkor eszméltem fel, hogy Ethan elhúzott egy fém kuka elől.

- Jaj! Upsz! - önkéntelenűl is a szám elé tettem a kezem, és hallkan elnevettem magam. A reakcióm láttán Ethan a fejét rázta.

- Rád férne egy kis pihenés! - zsebre tette a kezét, és a járdát fürkészte. Vajon mire gondol akkor amikor rám néz? Lát bennem valamit? Észre veszi rajtam azt, amit a férfiak általában észre vesznek? Vagy egyszerűen csak haver vagyok a számára?

A kollégium elött elköszöntünk egymástól. Ethan belökte maga elött a férfi folyosó felé vezető ajtót, és belépett a szobájába, én pedig hallkan benyitottam a saját szobámba. De nem várt meglepetés fogadott. Elisabeth hosszú csókcsatát vívott egy sráccal. A kezüket összekulcsolták, a fiú Líz fölé hajolt. Csak akkor kapták fel a fejüket, amikor a torkomat köszörűlve, elfordítottam a fejem.

- Oh Rachel! Nem számítottam még rád! - Líz a szája elé tette a kezét, majd a szőke hajú fiúra pillantott. - Ő itt...

- Léptem! - a srác magára húzta a pólóját, és kilépett az ajtón. A táskámat az íróasztalomra tettem, és hunyorogva húztam be a függönyt. De az apró résen át láttam a fiúk szobájába. Láttam azt, ahogy Ethan leveszi a pólóját és megfordúl. Csak egy pillanatra láttam az izmos hasát. De Ethan azonnal lefeküdt az ágyba, és lekapcsolta a villanyt. Teljesen elhúztam a függönyt, és felsóhajtottam.

- Láttam, hogy jól elvoltatok! - leültem az ágyamra, mire Elisabeth felkötötte a haját.

- Mi csak...- kereste a szavakat, de inkább úgy gondolta, hogy nem magyarázkodik nekem. - Milyen Ethan munkatársa lenni?

- Nagyon jó! - feküdtem hanyat az ágyamon, és a félhomályban a plafont néztem. De Elisabeth jelentéktelen kérdésekkel bombázott engem. Próbáltam neki viszonylag higgadtan válaszolni. Elisabeth elmondása alapján, megpróbálta megkeresni Ethan oldalát a Facebookon. De Ethanek nem volt Facebook oldalja.

- Minden normális embernek van Facebookja! - lezárta a telefonját, és grimaszolva pillantott felém. A csuklómat a szememre szorítottam, és mosolyra húztam a számat.

- Lehet, hogy Ethan nem tartja annyira fontosnak a Facebookot! - oldalra feküdtem, és kiengedtem a rövid, felfogott hajamat. Elisabeth elhúzta a száját, és hallkan elnevette magát.

Másnap reggel az ébresztőórám hangos csörgésére ébredtem. Amint kinyomtam az ébresztőt, a fürdőszobába sétáltam, és megmostam az arcomat. A fésülködés és a fogmosás után gyorsan felöltöztem, és a kezembe vettem a telefonomat. Tegnap este nem tudtam beszélni apával, ezért kilöktem magam elött az ajtót, és a kollégium elötti nyílt térre sétáltam. A kezemet összefontam magam elött, úgy vártam azt, hogy apa felvegye a telefont. Amint felvette, mosolyogva köszöntem neki, de akkora hangzavar volt a háttérben, hogy csak a motyogását hallgattam.

- Szia Rachel! Ép forgatunk! Elég nagy itt a hangzavar! - próbálta túlkiabálni a producer éles hangját, akik a kaszkadőrökkel kiabált. Az ég felé pillantottam, és beszívtam a friss levegőt.

- Akkor beszéljünk később apa! - amint kimondtam, hallottam azt, hogy becsukja maga után az öltöző ajtaját.

- Bejöttem az öltözőbe! Mostmár beszélhetünk! - a hangja nyugodt, és kieggyensúlyozott volt. Talán egy kicsi fáradságot véltem felfedezni a hangjában.

- Jól megy a forgatás apa? - érdeklődtem, miközben a hallgatók álmosan beszélgettek egymással, vagy cigaretta szünettel kezdték a reggelt a járda mellett terpeszkedő fémkukák mellett.

- Két napja egyhuzambam forgatunk! Még éjszaka is! Tudod, hogy mennyi meló van benne? - ismételten ásított, miközben hallottam azt, hogy valakitől megköszönte a kávéját. - De mesélj kicsim, milyen ott? - érdeklődött. Elmosolyodtam, és egy szabad padhoz sétáltam.

- Az órák kifejezetten nehezek! Ha nem jegyzetelnék, akkor biztos, hogy semmire sem elmékeznék! De azért van a könyvtár, hogy az anyagot kiegészítjük! Voltam már bent, és apa...hatalmas! - a reggel és a fáradságom ellenére is őszinte mosolyra húztam a számat.

- Erre csak azt tudom mondani kicsim, hogy te válalltad el, neked is kell végig csinálnod! - mondta el a bölcs beszédét.

- Amikor egy színész az apukám...- morogtam mosolyogva az orrom alatt. - Szereztem munkát - suttogtam hallkan. Apa nem válaszolt azonnal, innen gondoltam azt, hogy meglepődött azon amit mondtam neki.

- Büszke vagyok rád! Nagyon jól csinálod! Anyád valószínűleg nem ezt mondaná! - nevette el magát.

- Anya képes lenne, és haza vitetne engem - lesütöttem a szemem, a cipőmmel egy kavicsot rugdostam.

- Szerintem mindkettőnknek jó egy kicsit anyád nélkűl! - motyogta, mire mosolyogva megráztam a fejem.

- Ejnye apa!

- A múltkor...uborkás pakolást akart rakni a szememre - lassan mondta ki, hogy felfogjam azt amit mondott.

Miután beszéltem apukámmal, vissza siettem a szobámba, és az órák elött beugrottam a leközelebbi élemiszerboltba reggelit venni. Nem vettem sok mindent. Csak egy doboz kakaót, egy pudingos péksüteményt, és vettem kettő darab jegeskávét, az egyiket pedig Elisabethnek adom.

Miután kifizettem őket, vissza sétáltam a szobámba, és megdobtam Elisabeth arcát a párnámmal. Szegény úgy kellt fel az ágyból, mintha bomba robbant volna alatta.

- Mi történt? - az ujjaival próbálta rendbe tenni a kócos haját, de jelenleg még ahoz is álmos volt.

- Kezdődik a tanítás! - amint kimondtam, Elisabeth a fejére húzta a takarót, és dünnyögve azt mondta, hogy "nem akarok menni".