| ETHAN |

- Gratulálok a munka miatt! Annyira örülök neki! -  a kávézóban Rachel szorosan hozzám bújt, és átkarolta a lapockámat. A hátán összezártam a kezem, és a fejéhez támasztottam az államat. Volt valami az érintésében amitől a szívem hevesebben dobogott. Volt valami ebben az ölelésben, ami arra kéztetett, hogy ne engedjem el. Mintha régóta erre a pillanatra vártam volna. Arra, hogy közel érezzem őt magamhoz. Egy pillanatra elhajoltam, és az ujjaim közé vettem az egyik hajtincsét. A szemébe néztem, és enyhén felemeltem a vállamat.

- De nehogy azt gondold, hogy egyedül hagylak - biccentettem oldalra a fejem, a kezemmel megtámasztottam az arcát. Rachel lehunyta a ragyogó tekintetét, majd megfogta a csuklómat.

- Mondhatok neked valamit? - fürkészte az arcomat. A púltnak támaszkodtam, de nem engedtem el. Semmi pénzért nem akartam elengedni. Azt akartam, hogy a karjaim közt legyen. Hiába vagyunk ellentétek. Hiába gazdag, én pedig szegény vagyok. Hiába választ el minket a családi hátterünk. A szívem azt súgta, hogy Rachel hozzám való. A szíve az, ami hozzám való. -  Év elejétől figyellek téged - biccentette oldalra a fejét. - És már a kezdetek kezdetén elvarázsoltál - enyhén beharapta a száját, a tekintete csillogott a kimondott szavaktól. - Te más vagy Ethan. Ez pedig...- megrázta a fejét, az arca elpirúlt. - Azt hiszem, hogy... - apró mosolyra húzta a száját, majd a szemembe nézett. Mielött bármit is mondhatott volna, lehajoltam hozzá, és lehunyt szemmel megcsókoltam. Annyira szenvedélyesen, annyira igazin, hogy semmit sem érzékeltem a külvilágból. Amint a szám, az ő ajkához ért, a testem liftezni kezdett, a szívem gyorsan dobogott. Rachel meglepődött, de nem tántorodott meg. Sőt! Az egyik kezét a tarkómra tette, és az ajkam minden érintését viszonozta. Ez a csók több mint tökéletes. Nem akartam abba hagyni, de muszáj még távolságot tartanom tőle. Lassan hajoltam el tőle, éreztem, hogy még folytatni akarja. A nyelvével enyhén megnyalta az ajka szélét, és a szemembe nézett. - Ez mi volt? - húzta angyali mosolyra a száját. Nem tudtam leplezni a mosolyomat, a fejemet enyhén megráztam.

- Én...- kerestem a szavakat, de semmit sem tudtam kibökni. Annyira zavarban voltam, mint még soha. De ez a pillanat mégis tökéletes volt. Nekem az volt. - Én szeretném megpróbálni veled - mondtam ki határozottan, majd elhajoltam tőle. Megfogtam a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat, és kettőnk közé tettem. - Csak én nem vagyok olyan mint a többi gazdag srác! - mondtam ki azt, ami a szívemet nyomja. Rachel azonnal a fejét rázta.

- Engem nem érdekel a pénz. Engem csak a szerelem érdekel. Az, amit irántad érzek! - tette a másik kezét a mellkasomra. Enyhén felsóhajtottam, de nem tudtam nyugodt maradni. Miért csókoltad meg Ethan? Mit tudsz neki nyújtani? Tudsz neki ajándékokat venni? Ruhákat? Ékszereket?

Szomorúan lesütöttem a szemem, és beharaptam a szám szélét.

- Csak az érzéseimet tudom nyújtani - sütöttem le a szemem. Jobb ha felkészítem őt a jövőre. - Nem fog zavarni? - szemeztem vele. - A különbség? - utaltam a helyzetemre. Rachel a fejét rázta.

- Kérlek szépen, ne így építsd fel a kapcsolatunkat! Olyan lánynak nézel engem, akit érdekel a pénz? - annyira aranyosan kérdezte, hogy kedvem támadt megpörgetni őt. - Elmondom neked azt, hogy miért voltam mindig zavarban akkor, amikor veled beszéltem - a két kezével végig simította a mellkasomat, és átkarolta a tarkómat. - Mert már az elején tetszettél nekem! - húzott magához közelebb, és puszit nyomott az arcomra.

- Ez azért megnyugtató! - simítottam végig a karját mosolyogva.  - Jól szeretném csinálni! És próbálok mindent megadni, amire vágysz! - bólintottam határozottan.

- Ethan? - húzta össze a szemét, miközben oldalra pillantottam. - Nekem te kellesz! Ez így menni fog?! - húzta ragyogó mosolyra a száját.

- Naná! - hajoltam hozzá, és nyomtam egy lassú puszit a szájára, de nem akartam elhajolni, ezért mosolyogva játszottunk el egymással.

Ez egy gyönyörű kapcsolat lesz.

Az nap este, Cooper mellett feküdtem az ágyon, és a plafont néztem.

- Tudtam, hogy tetszik neked Rachel! Mindig őt nézted! Előlünk nem tudtad eltitkolni haver! - tette fel a mutatóujját nevetve. Megtámaszkodtam az alkaromon, és együttértően bólintottam.

- Igen! Rachel már év elején felkeltette az érdeklődésemet!

- Mondjuk csak pár hét telt el! - szólt közbe Blake vigyorogva. - De komolyan haver! Totál belevagy zúgva abba a lányba! Nem volt nehéz észre venni! - tette le a kezében található autós magazint.

- És az apja színész - ültem fel az ágyon, és a szélére másztam.

- Ki a faszt érdekel?! - kiabálták egyszerre, mire védekezve behúztam a nyakam.

- Mindegy! Ami ma történt a kávézóban, az...csodálatos volt!

- Szerelmet is vallott neked? - vigyorgott boldogan Cooper.

- Semmi közöd hozzá! - pillantottam az órára, de amint megláttam azt, hogy mennyi az idő, a hajamba túrtam. - Baszki! A munka! Elkések! - ugrottam fel hírtelen.

- Mert? Délutános vagy? - fordúlt felém Blake.

- Hétköznaponta, este hat órától vagyok, éjszaka tizenegy óráig! Hétvégente pedig délután öt órától este tíz óráig!! - vettem a kezembe a telefonomat.

- Hát negyven perces késésben vagy haver! - nyitotta ki Blake a szekrényt, és az ingek közt kezdett kutakodni.

- Mentek valahova? - tettem a kezem a kilincsre.

- Ma házibuli lesz az utca végén! Az egész egyetem ott lesz! - vigyorogtak. - De neked munkába kell menni! - folytatták, mire a szememet forgatva csaptam be az ajtót magam mögött.

Amióta megkaptam az új munka lehetőséget, beszéltem a kicsi kávézó tulajdonosával, hogy nem tudok mindennap bemenni. Örült a sikeremnek, és a tudtomra adta azt, hogy akkor megyek amikor szeretnék.

Ezért egy héten csak három délutánt töltök ott el. De szigorúan csak délután fél hatig, hiszen az étteremben hat órától kezdődik a munkanapom.

Sietve igazítottam meg a hajam, és fáradtan futottam be az étterem ajtaján. Kicsit habozva engedtem ki a vendégeket, és illedelmesen köszöntem nekik.

- Ethan! Elkéstél! - sziszegte Betty, akivel az egy hét alatt sikerűlt megismerkednem. - Csak egy hete dolgozol itt, de ez a második késésed! - folytatta hallkan.

- Tudom, és ne haragudj! De tényleg sűrű napjaim vannak! Ma a kávézóban is dolgoztam!

- Rendben! Menj! Jó munkát! - sétált el, én pedig végig sétáltam a folyosón, és belöktem magam elött Mr. Zain irodájának az ajtaját, de a főnököm már az irodában ült, és felvont szemöldökkel kapta fel a fejét. Végig nézett rajtam, majd megkopogtatta a karórája felületét.

- Elnézést kérek! Csak ma...sok minden összejött! A kávézó, és a...a csók... meg a barátnőm! - tettem a homlokomra a kezem, majd oldalra pillantottam. - Barátnőm - suttogtam elpirúltan, a kezemet a tarkómra tettem. Mr. Zain pislogás nélkűl nézte az arcomat.

- Ennyivel kevesebb fizetést kapsz! - indivált engem a papírhalmok közé.

- Persze! És elnézést! Minden tőlem telhetőt megteszek! - sétáltam a papírok felé.

- Máshol is dolgozol? - támasztotta meg az állát a kezén. Leültem a kanapéra, és kinyitottam az első üres kék dossziét.

- Igen! Egy kávézóban dolgozok, de amióta megkaptam ezt a munkát, csak heti három alkalommal megyek. Hétfőn, Kedden, és Csütörtökön. Ezeken a napokon pedig elszoktam menni az utolsó kettő előadásról, hogy az óráim meglegyenek a kávézóban - fejeztem be zavartan. Mr. Zain összehúzta a szemét, az ujjával megpiszkálta a homlokán díszelgő heget.

- Tehát szorgalmas hallgató vagy! Gratulálok! - vett a kezébe egy tollat.

- Én igyekszek! - rendeztem össze a számlákat, dátumok szerint.

- Ezt fel kell írnom. Elmondanád kérlek mégegyszer azt, hogy mikor dolgozol? - pillantott rám egyenesen. A csillogó szemébe pillantottam.

- Öhm, persze. Hétfőn, Kedden, és Csütörtökön dolgozok a kávézóban. 13: 50 - 17: 20 ig - sütöttem le a szemem.

- Rendben! Ez három nap! Nálunk pedig...- sóhajtva folytatta az agyminisztrálás. - Hétköznapokon este hat órától, Hétvégente pedig...délután öt órától! Szuper! Akkor nem ütköznek! Csak ezt akartam! Folytasd csak! - bólintott, mire hírtelen nyílt az ajtó, és egy srác lépett be rajta. Mr. Zain felkapta a fejét.

- Csá apa! - mosolygott a srác.