| RACHEL |

Apukám velem akart ebédelni ezért étterembe hívott engem. Mintha ezer éve nem ettünk volna együtt. A munka és a cég minden erőmet elveszi. Néha még annak is örülök, ha sikeresen megtalálom az ágyamat. Ahogy leültem apával szemben, mintha valami baj történt volna. A fehér szőrme kabátomat a szék támlájára tettem és végig simítottam a fekete garbó pulcsimon.

- Hogy vagy apa? - biccentettem oldalra a fejem. Apa megsimította a kezem és erőltetett magára egy mosolyt. Tekintetét az ablak irányába szegezte majd felsóhajtott.

- Beszélni szeretnék veled kicsim - bólintott lassan. Mit sem sejtve mosolyodtam el és fontam keresztbe a lábamat.

- Rendben apa! Akkor beszéljünk! Miről szeretnél velem beszélni? - vettem a kezembe az étlapot. Farkas éhes voltam. Úgy éreztem, hogy egy egész bárányt is képes lennék megenni. Az étterem nagyon csendes és kellemes volt. Sokan beszélgettek vagy rendeltek. A nagyobb asztaloknál üzletemberek tartottak megbeszélést, a pin Apa az ablaknál foglalt nekünk asztalt, így rálátást kaptunk a város forgalmas és zajos utcájára.

- Először is, hogy vagy lányom?

Imádom apát. Mindig is a példaképem volt. Apára bármikor számíthattam. Olyan volt nekem mint egy barát. Bármit elmondhattam neki. Soha nem veszekedtünk vagy feleseltem neki. Noha a kapcsolatunk megromlott azóta, hogy a bevásárlóközpontban együtt sétálgattunk, de igyekeztem több időt tölteni apával. Apa nem olyan mint anya. Anyát két dolog érdekli. A haja és a nyomorék kutyája. Apa mellett is csak azért van, hogy legyen aki tömi pénzzel a kártyáját.

- Jajh! Boldog vagyok apa! - mosolyogtam. - Nagyon boldog és szerelmes! - piszkáltam a gyűrűmet amit az outfittemhez választottam. Miután kimondtam a szerelmes szót, apa arcán átsuhant valami. Nem tudtam eldönteni, hogy örül - e a hírnek vagy csupán nem érdekelte őt a dolog. - Apa? - ráncoltam a szemöldókömet.

- Pont róla szeretnék veled beszélni, kicsim - fogta meg a kezem és erőltetett az arcára egy mosolyt. Rosszat sejtve sóhajtottam fel.

- Mit csinált már megint?! - vettem el a kezem mérgesen. Apa a halántékát dörzsölte a kezével és próbálta oldani a köztünk levő feszültséget. Megkérdezte, hogy rendeltem - e már. De én csak feltettem a kezem, jelezve, hogy mondja el azt amit szeretne.

- Rachel! Ethan felbontotta a szerződést! Kirúgott minket - tárta szét a karját.

- Mi?! - ráztam meg a fejem. - Ennek semmi értelme! - simítottam végig a karomon. - Ez nem vall Ethanre! - morogtam mérgesen. - Volt valami oka! - néztem apa szemébe.

- Nincsen oka lányom! Egyszerűen csak utál minket! A hatalom és a pénz elvette az eszét! - sütötte le a szemét. Mosolyt erőltettem magamra majd kínomban a körmömet piszkáltam. Nem volt igaza. Apának nem volt igaza.

- Nem mondasz igazat! Ethan nagyon jó ember! Egyszerűen csak rossz élete volt! - suttogtam könnyes szemmel. - Foggalmad sincs arról, hogy min ment keresztűl! A sebei... még nem gyógyultak be! Lehet, hogy nemis fognak - töröltem le egy kósza könnycseppemet. - Ethan teljes mértékben megérdemli a céget, apa!

- Rachel, én értem de... - félbe hagyta miközben a pincér az asztalra tette a kávéját. Apa csak egy biccentéssel köszönte meg majd tett bele tejszínt és kocka cukrot. - Az az ember egy elkényeztetett...

- Ethan minden csak nem elkényeztetett! - emeltem fel a hangom.

- Lányom! Kirúgott engem! A szerződésnek vége!

- Hát... - fogtam meg a kabátomat és a táskámat. - Valami okból tette. Sajnálom apa. De én jobban ismerem Ethant, mint te! Legyen szép napod! Szeretlek!

Elengedtem a vállát majd a fotocellás ajtó felé sétáltam, hogy utána beszélni tudjak Ethannel. Ha szerencsém van még az irodájában lesz, ezért egyenesen a cég felé vettem az irányt. A forgalom miatt tíz perccel tovább ültem a Taxiban, ezért az utolsó métereket gyalog tettem meg. A recepciós pultnál illedelmesen köszöntek nekem miközben megnyomtam a lift gombját.

Egy kicsit mérges voltam. Nem tudtam, hogy Ethan büszkeségére vagy apára haragszok jobban! Összezavarodtam. A legjobb az lesz, ha ezt tőle kérdezem meg.

Kopogás nélkül nyitottam be az irodájába de az üres volt. Már haza ment? A fülemhez emeltem a telefont de hangpostára kapcsolt ezért idegesen tettem zsebre a kezem. - Ethan! Hol vagy?! - csuktam be magam után az ajtót.

Otthon volt.

Kimerülten vettem le a magassarkúmat amit a padlóra dobtam. A cipő csattanva ütközött neki a falnak miközben a pultra csúsztattam a táskámat. Ethan a nappaliban ült, a Notebook az ölében volt amit koncentrálva nyomkodott. - Kerestelek!

Ekkor felém pillantott. Kezével magához intett, az arca szélén pimasz mosoly bújkált. Ezt a férfit szeretem én! Ő az én emberem! A férfi akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek! Pusztán a jelenlététől hevesebben ver a szívem. A közelsége furcsa hatással van rám. Úgy érzem, hogy az egész világ az enyém amikor mellette vagyok. Ott ül a kanapén a világ leggyönyörűbb férfija és csak az enyém.

- Ne haragudj! A telefonom tőltön van! - fejével a dohányzóasztal felé biccentett miközben leültem mellé. Ethan egy cikket olvasott. Pontosabban egy árvaház oldalát böngészte. A szemöldökömet ráncoltam. Erre nem számítottam.

- Mit nézel annyira? - kezemmel a vállát simogattam és kíváncsian néztem ahogy bezárta az oldalt.

- Semmiség - az egyik combjára húzott, a kezét a térdemre tette és végig simította a combomat. - Hm. Az apád panaszkodott? - fejét hátra biccentette majd lazított a kék nyakkendőjén.

- Igen! - fújtattam. - Tudnom kéne róla? - hunyorítottam.

- Nem, bébi. Nem kell - sóhajtotta álmosan.

- Téged bánt valami - fordultam szembe vele. - Mi a baj, kicsim? - kezemmel a tarkóját simogattam. Az érintésem közben lehunyta a szemét. Imádta amit csinálok. Mindig is szerette.

- Engedek vizet a kádba. Ott mindent elmesélek - kigombolta az ingjét majd az emelet felé sétált.

Miközben Ethan fent volt én megnéztem a nem fogadott hívásokat. Anyukám kétszer, apa pedig háromszor keresett. Egyszerűen csak nem volt kedvem velük beszélni. Anya azóta nem vár haza amióta megtudta, hogy Ethannel újra együtt vagyunk. Ez egyszerre idegesítette őt és tette őt bizonytalanná is.

Meztelen sétáltam be a fürdőszobába. Ethan ekkor vette le magáról a nadrágot. Csak hátulról láttam őt de még a lélegzetem is elállt. Elképesztő férfi volt. Lenyűgözött. Vonzott a testtartása és az illata. A mozdulata hívogatott miközben beült a habokkal teli kádba. Vele szemben ültem majd átadta nekem az egyik pezsgős poharat. - Köszönöm - mosolyogtam miközben félre tette a pezsgőt. Ethan koccintott velem de a tekintete fénylett a feszültségtől.

- Istenem.... - kezét a kád szélére tette, a szemét lehunyta. Én csak néztem őt. Haját a vizes kezével söpörte hátra a homlokán végig folyt a vízcsepp. Ha egyszer gyerekem lesz én azt akarom, hogy tőle legyen. Azt akarom, hogy olyan legyen mint ő. Legyen dús, hosszú szempillája és rabúlejtő tekintete. - Miért érzem azt, hogy minden összedől körülöttem? - pillantott felém. Lesütöttem a szemem és felsóhajtottam. Valami hiányzik neki! Ebben biztos voltam! - Mégis, hogy mutassam magam keménynek ha belűl összetörök? - biccentette oldalra a fejét. - Nem tudok így élni. Nem tudom ezt csinálni! - mutatott az öt csillagos lakoszályokban emlékeztető modern fürdőszobákra.

- Pontosan mi bánt téged? - kortyoltam a pezsgőbe. - A munka miatt mondod?

A fejét rázta.

- A munka... az életem egy kicsi része.

- Mi a többi része?

Ekkor elhúzta a száját.

- A többi része elveszett - nézett mélyen a szemembe. - Elveszett még a születésemkor - szorította az ujjait a pohár köré. - És foggalmam sincs arról, hogy ki vagyok - sziszegte a fogai közt.

- Ethan? - suttogtam miközben az ujjai pirosak lettek a szorítás miatt.

- Az életem... egy hatalmas kérdőjel! Ezt a kérdőjelet pedig szét akarom törni! Tudni akarom, Rachel! Tudni akarom, hogy ki az anyám!

És ekkor szinte lassított felvételben láttam, hogy a pohár szétrobban a szorítása ereje miatt. Az apró szilánkok a padlóra zuhantak, Ethan pedig eltakarta a kezét. Vérzett neki. A szilánkok szétvágták a tenyerét.

- Mit csináltál? - kipattantam a kádból majd egy fehér törölközőt tekertem a keze köré. - Semmi baj, életem. Én itt vagyok veled! - simogattam az arcát. - Itt vagyok veled életem! - tarkójánál húztam magamhoz és pusziltam meg az arcát.

Nem tudtam, hogy mit gondoljak! Ethan megakarja keresni az édesanyját? De... ezt mégis mikor döntötte el?!

- Nem tudom, hogy ki vagyok - lógatta a kezét mellettem.

- Átázott a törölköző! - sziszegtem sápadtan.

- Nem a kezem fáj - pillantott előre könnyes szemmel. - Inkább az fáj, hogy van valahol egy anyám aki a létezésemről sem akar tudni!

Este hat órakkor vittem ágyba Ethant. Pizsamát vett fel és betakarta magát. Úgy éreztem mintha egy kisbabát pátyolgatnék. Olyan törékeny volt. Nem egy üzletembert hanem egy megtört férfit tartottam a karjaim közt. A mellkasomra hajtott fejjel szuszogott. Talán már aludt is. Kezemmel a haját simogattam és beszívtam az illatát.

- Én sehova nem megyek el. Egy életen át veled maradok. Az örökkévalóságig a szerelmed leszek!