| RACHEL |

Reggel mikor beléptem az irodámba egy gyönyörű meglepetés fogadott. Annyira meglepődtem, hogy tátva maradt a szám. A táskámat a kezemről a padlóra ejtettem a számat őszinte mosolyra húztam. Az elém terülő látvány egyszerre volt gyönyörű és egyedi. Tudtad, hogy ezt ki csinálta nekem. Az irodában egymás mellett lebegtek a rózsaszín színű lufik. Minden lufinak a végére egy fehér post it volt ragasztva. Egy apró mennyországban éreztem magam. Volt vagy száz, ha nem háromszáz lufi. Beárnyékolták a lámpát, még az ablakon sem láttam ki. Megfogtam az első lufinak szárát. Az ujjaim közé csavartam a szalagot és lehúztam magamhoz. A post itet magamhoz húztam és elolvastam az üzenetet. Szeretlek mert szeretlek. Miután elengedtem ezt csináltam az összes lufival. Magamhoz húztam, hogy eltudjam olvasni Ethan üzeneteit.

Nekem te vagy az igazi,
Nélküled minden szörnyű volt,
Te vagy a másik felem, 
Azt akarom, hogy melletted legyek,  Én vagyok a világon a legszerencsésebb férfi,
Aranyos vagy,
Szeretem a nevetésed,
Szeretem az illatod,
gyönyörű vagy,
Okos vagy,
Elbüvölő a kreativításod,
Beléd zúgtam
Enyém a szíved,
Tied vagyok örökké,
Ez egy örökké tartó szerelem,
Te vagy számomra a legfontosabb,
Nélkülözhetetlen vagy,
Fogni szeretném a kezed,
Vigyázni akarok rád,
Melletted szeretnék felébredni,
A rajongód vagyok,
A szívembe zártalak,
Egy nap sem múlt el úgy, hogy ne gondoltam volna rád,
Te vagy az én reményem,
Te vagy minden gondolatom,
Megörülök a mosolyodért,
Érted hegyeket mozgatnék meg,
Mert fontos vagy nekem,
Mindig is fontos voltál,
Nélküled nem tudok élni,
Bocsánatot kérek minden fájdalmadért,
Sajnálom, hogy könnycseppeket hoztam a szemedbe,
Elképesztő nő vagy,
Csodálatos és elbüvölő,
Érzékeny, mégis erős,
A mosolyod elvarázsol,
Az érintésed megbabonáz,
A közeledben izgulok akár egy kisfiú,
Érted még egy óceánt is átúsznék,
Azért mert számomra te vagy az igazi,
Azért mert öt éve szeretlek,
Mert nem tudtalak elfelejteni,
Ha nem vagy mellettem, nem is lélegzem,
A szíved az én börtönöm,
A légzésed a szabadságom,
Te vagy a végzetem, a jövőm és minden gondolatom...

Amikor az utolsó lufihoz értem a szám elé tettem a kezem. Ethan tartotta a kezei közt és halvány mosollyal az arcán pillantott rám. Enyhén megráztam a fejem majd széttártam a kezem.

- Ez csodálatos - bólintottam. - Köszönöm szépen - léptem közel hozzá.

- Maradt még egy - emelte meg a szalagot amire a lufit rögzítette.

Az ujjaim közé vettem az üzenetet majd elolvastam.

Őszíntén a szívemből...
Komolyan Rachel!
Soha senkit nem szerettem még úgy, mint téged!

- Szeretlek! - átkaroltam a tarkóját és nyomtam egy hatalmas puszit a szájára. - Nagyon szeretlek - simogattam a haját.

- Remélem, hogy megtudsz nekem bocsátani.

- Már megbocsátottam. Elég volt belépnem ide - néztem szét az irodában. - Ez csodálatos!

Ethan az asztal szélére támaszkodott, majd megfordított és a lába közé húzott. Átkarolta a hasamat, a száját mosolyra húzta.

-  Tudom, hogy semmivel sem tehetem jóvá azt amit ellened elkövettem. Egy utolsó szemét alak voltam. Egy szívtelen rohadék - ujjai közé fogta a hajtincseimet és megsimította. - Nagyon sajnálom - nézett mélyen a szemembe.

Oldalra biccentettem a fejem és megsimítottam az arcát.

- Megértem, hogy miért csináltad - suttogtam hallkan. - Sokan bántottak téged Ethan - sütöttem le a szemem. - Beleértve az anyámat is. Még mindig szégyenlem magam a viselkedése miatt - fordítottam el a fejem.

Ethan megemelte az államat, a fejemet maga felé fordította. Az arcomat fürkészte. Enyém volt ez a borostyán színű szempár. Ahogy enyém volt ez a férfi is. Minden porcikája és a szíve. A kezdetektől fogva hozzám tartozott.

- Nekem csak az számít, hogy te mellettem vagy, Rachel - húzta fel a szemöldökét. - Egyetemes diák korom óta beléd vagyok zúgva. Öt éve, Rachel! Öt év alatt nem tudtalak elfelejteni - simította meg a számat. - Szerinted ez valaha is változni fog? Szerintem nem - húzta mosolyra a száját.

- Te vagy az én Ethanem! - karoltam át a nyakát. Beszívtam a parfümjének a vonzó, férfias illatát. Ujjaimmal a haját simogattam, a testemmel csábítottam őt.

Ekkor hátra pillantottam. Még az ajtót sem lehetett látni a sok lufitól. Mintha egy másik világba repített volna. Egyszerre volt gyönyörű és megható. A szerelmünk bizonyítéka öt év után, még mindig a szemünk elött lebegett. És azt hiszem, hogy erősebb mint egykor volt. Úgy érzem, hogy a bennem tomboló szerelmet semmi sem pusztíthatja el.

- Ennyire tetszik neked? - kereste a tekintetem.

- Nagyon! - markoltam meg az öltönyét. - Imádom. De téged jobban szeretlek - karoltam át a tarkóját.

- Ezt jó hallani - biccentette oldalra a fejét.

Késő este ért véget a munkaidőm.
Véletlenszerűen pont akkor végeztem amikor Ethan. A cég fotocellás ajataja elött állt és zsebre tett kezekkel fürkészett engem. A fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsemet és bólintással köszöntem neki.

- Haza viszlek - kezét a lapockámra csúsztatta, a tekintetét az arcomra szegezte. Mosoly suhant át az arcomon, de én nem haza akartam menni.

Mégis, hogy mondjam el neki azt, hogy én hozzá szeretnék menni?

Feszülten kapcsoltam be az övet és pillantottam oldalra. Ethan a kormányra tette a kezét, ahogy az autót beindította, úgy a fűtést is bekapcsolta. Elegáns mozdulata rabúl ejtett. Tényleg egy kifinomúlt úriember lett belőle. Egy fiatal, jóképű férfi, aki után sóhajtoznak a nők. Ethan mindig is egy gyönyörű férfi volt. Éjfekete haja, hófehér mosolya és az egy árnyalattal sötétebb bőre miatt minden épeszű nő elveszti a fejét. - Miért nézel így rám?  - érzékien simította végig a kormányt. A kezét néztem. Gyönyörű kézfején látszódtak az erek, a csuklóján egy fekete karkötő díszelget. Bárcsak inkább engem simogatna a kezével!

- Nem megyünk inkább hozzád?!

Nem tudtam féken tartani a gondolataimat. Egyszerűen csak boldog voltam az miatt, hogy újra egy párt alkotunk. Az autó mély hangon felbúgott. Ethan durván taposott a gázra, a fejét hírtelen megrázta.

- Hozzám? - lassított le a piros lámpa elött. Az utcai lámpa erős fénye bevilágított az autó ablakán. Megvilágította az arcát, és minden vonását. A pupillája tág volt, ahogy az arcomat nézte. Az ajkát résnyire nyitva hagyta, az ujjaival erősebben markolta a kormányt.

Emlékszek, hogy az egyetemes éveink alatt sem aludtunk együtt. Igazából soha. De most többet akarok. Őt akarom. Teljesen.

- Igen - súgtam magam elé. - Nem szeretnék haza menni.

A telefonom rezget. Kinyomtam, majd kikapcsoltam. Nem volt szükségem anyámra. Egyszerűen csak nem voltam rá kíváncsi.

- Figyelj Rachel - balra indekszelt, egy óvatos mozdulattal fordult el és gázt nyomott. - Reggel óta dolgozok. Fáradt vagyok. Megharagudnál, ha otthon kitennélek? - köszörülte meg a torkát.

- Tehát nem akarsz velem szexelni - amint kimondtam, a kormányt félre húzta, mert majdnem elcsapott egy macskát.

Ethan elpirult. Teljes egészében.

- Dehogyis! Nem erről van szó! - ráncolta a szemöldökét. - Akarlak! - folytatta hallkabban. - Nagyon akarlak...már öt éve...de - harapta be a száját. - Nem vagyok abban az állapotban, hogy ma este megtörténjen - kanyarodott fel a dombra.

- Rendben - súgtam csalódottan. - Ahogy szeretnéd - szorítottam meg a táskám fülét. - Úristen! Ez nagyon gáz volt! - szorítottam össze a szemem. - Most mit gondolsz rólam?

- Örülök annak, hogy vágysz rám - az alkarját a kormányra helyezte ahogy félre indekszelt. Furcsa felismerés suhant át az arcán. Mintha az undor keletkezett volna a büszkeségével. Megértem. Öt évvel ezelött amikor itt járt, anyukám kegyetlenül a szívébe taposott. - Vagy esetleg mondjak egy nyomós okot arra, hogy ma este miért nem? - biccentette oldalra a fejét.

- Örülnék neki.

- Aha... rendben  - ajkát beharapta, a tekintetét összehúzta. Ekkor felsóhajtott és felém fordúlt. Nagy szemekkel fürkésztem ennek a tökéletes férfinek az arcát. Memorizáltam minden pillantását, mosolyát és tekintetét. És rájöttem arra, hogy őrülten szerelmes vagyok belé. - Tudod, mi férfiak is szeretünk előre eltervezni dolgokat. Mondjuk kitakarítjuk a lakást, vagy veszünk gyertyákat - fürkészte az arcomat. - Esetleg rózsát és óvszert - amint ezt kimondta, a pupillám kitágúlt. Ezt mégis, hogy értette? Ethan nem tart magánál óvszert? Miért nem?

- Te... - suttogtam. - Nem tartasz magadnál óvszert?

A fejét rázta. Oldalra pillantott. Keresett valamiféle magyarázatot.

- Nem volt rá szükségem. Soha!

Soha.
Soha.
Soha.
Soha nem volt rá szüksége.
Ethan....

- Te még...

- Ideje bemenned - helyezte a kormányra a kezét. - Fáradt leszel - húzta fel a szemöldökét.

- Szeretlek - tettem a kézfejére a kezem. Összehúzta a szemét. Talán még kételkedett az érzéseimben. Talán mindig lesz köztünk egy szikla amit nem mer átlépni. Talán fáj neki a múlt, amit nem tud elfelejteni. De én akkor is itt leszek mellette és szeretni fogom. Örökké.

- Én is szeretlek - fordította felém a fejét.

Megtámaszkodtam a combján és megcsókoltam. Azonnal viszonozta. A kormányról a hajamra tette a kezét. Ujjaival belemarkolt. Nyelvét mélyebre csúsztatta és hevesebben csókolt.