Evie azon nyomban vissza kényszerítette őt a terembe, azt az egyszerű bűbájt használta, amit rajtam is az iskola első napján. Amikor meg akartuk ölni egymást a lányvécében. Milyen rég is volt az.

– Maga tudja, hogy miért ölték meg az apámat. Talán ön is benne volt. Beszélni fog, vagy itt helyben megöljük.

– Ha annyira tudni akarjátok, akkor nem fogtok megölni – azt hitte okos, azt hitte túl tud járni az eszünkön.

Gyermeteg elgondolás. Összemosolyogtam a boszorkánylánnyal, akivel ezután közösen megkezdtük a kínzást. Még szerencse, hogy hosszú a szünet.

– Aaaaa!!! – az agyában lévő erek sorra robbantak fel, de a vámpírsága miatt folyton regenerálódtak, ez pedig kegyetlen fájdalmat okozott neki. Ráadásul ott voltam én is, aki sorra szurkálta bele a ceruzákat a kezébe, a combjába és a nyakába.

– Jól van, jól van beszélek! Csak hagyjátok abba!

Evie-vel újra összemosolyogtunk és tettünk két lépést hátra. Ennyit erről.

– Hogy értette azt, hogy véletlenül változtatta át Samuel Lee-t? – kérdeztem.

– Ez egy hosszú és bonyolult történet lányok, biztos, hogy most akarjátok meghallgatni?

– Igen!

– Én nem – mondta Evie. – Én csak azt akarom tudni miért ölték meg az apámat. Ő nem egyszerű áldozat volt.

– A két dolog együtt jár. Az apád és én jó barátok voltunk, tudott arról mi vagyok. Sajnos belekeveredtünk valamibe... A feleségem beteg volt, apád pedig anyádtól kért segítséget tekintve, hogy boszorkány. Bár most meglepődtem, hogy te is az vagy.

– Mit várt? Ez lányról lányra öröklődik.

– Tudom, de nem vagy még túl fiatal ehhez?

– Annak tűntem az előbb?

– Nem – a becsengő megzavarta az erőszakossá vált kihallgatást, de tudtuk, hogy ez itt még nem érhet véget. – Nekem órám van és gondolom nektek is, nem tudnánk máskor befejezni ezt?

– Ha megígéri, hogy nem tűnik el addig a városból – néztem rá Howardra.

– Megígérem. De cserébe te is ígérd meg, hogy nem próbálsz meg megölni.

– Nem kéne próbálkoznom – mosolyodtam el, miközben felvettem a táskámat a vállamra.

– Hány éves vagy?

– Tizenhét.

– Na és valójában? – vonta fel a szemöldökét.

– Százhatvanhárom.

– Százhatvan... Éltél már korábban is itt, Gartownban?

– Ha ez a kérdés segít abban az elméletben, hogy közöm van-e Wade Garcia-hoz, akkor elárulom, hogy igen, közöm van hozzá. A lánya vagyok.

– Te magasságos!

Mosolyogva léptem ki a teremből, Evie jött utánam. Késésben voltunk matek óráról, és bár nem mintha annyira aggódtunk volna emiatt, sietni kezdtünk.

– Elnézést a késésért – csak ennyit nyögtünk oda a tanárnak és már le is ültünk a helyünkre, hogy izgatottan nézzük az egyenleteket.

A következő szünetben hiába akartam volna Evie-vel megbeszélni a történteket nem tudtam kettesben maradni vele, mert Matthew, Sydney és Camila kivittek az udvarra.

– Kurva jó idő van – mondta Sydney és leült az egyik padra. – Még csak április van, de olyan mintha már június eleje lenne.

– Tönkre tesszük a bolygónkat – ült le mellé Camila is. – Tényleg. A suliból néhányan szemétszedést terveztünk a jövő hétre, nektek nem lenne kedvetek hozzá?

– Én nem fogok ráérni – vágta rá Sydney kapásból.

– Nem is mondtam pontosan mikor lesz.

– Nem baj, amikor nem suliban vagyok akkor Zaydennél.

– Így összenőttetek? – kérdeztem.

– Mondhatni – mosolyodott el Sydney és tekergetni kezdte a szőke haját. – Tudom, hogy úgy kezdtem el ezt az egészet, hogy nem érdekel, mert csak kellett nekem valaki, de aztán jobban megismertem. És azt hiszem tényleg megszerettem.

– Aranyos – mosolygott Camila is.

– Esther – Matthew érintésétől még a hideg is kirázott, nem értem miért van rám ilyen hatással. – Miért késtetek matekról Evie-vel?

– Találkoztunk a vécében és elbeszéltük az időt.

– Értem – talán gyanakszik? Biztos nem, nincs mire. – Amúgy. Szombaton átjöhetnél megint. Csak most az anyukád nélkül. Apa és anya is nagyon szimpatikusnak talál, szívesen lennének veled.

– Már csak a húgodnak kell megkedvelnie.

– Meglesz az is hamar, hidd el – mosolyodott el és arrébb söpörve a hajam csókot lehelt a nyakamra.

Földrajzon végig azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet ez az idióta összefüggés Howard, Evie apja és Samuel Lee között. Bárhogy törtem az agyam nem tudtam elképzelni mi lehet a kapocs. Howard beteg felesége, boszorkányság és egy véletlen vámpírrá változtatás. Mégis hogy lehet valakit véletlenül vámpírrá változtatni? Az egy teljes rituálé, először is az embernek innia kell egy vámpír véréből, azután meg kell halnia, de aztán a vér miatt újjáéled. És hogy a teljes átalakulás végbemenjen, emberi vért kell innia. Mindez nem történhet meg véletlenül. Vagy mégis?

Spanyolon már nem volt erőm gondolkodni, inkább csak azt terveltem ki, hogy mikor és hogyan avassam be anyát ebbe az egészbe. Vagy hogy egyáltalán beavassam-e őt.

– Hány óránk van még? – kérdeztem Camilától, akivel a folyosón sétálgattunk.

– Még kettő – sóhajtott fel unottan. – Nézd, ott van Sydney, menjünk oda hozzá!

Odamentem, de előtte gyorsan átnyújtottam egy papírfecnit a velem szembejövő Howard-nak. „Holnap este hatkor jöjjön el hozzánk és beszéljünk át mindent. Lakcím a másik oldalon."

Angolon megint semmi nem történt, fogalmam sincs mikor jön el a nap, amikor nem kell végre iskolába járnom, de már alig várom. És ezután jött a tesi. Semmi kedvem nem volt futkorászni, még szerencse, hogy annyira nem terhel meg.

– Akkor holnap hatkor felmegy hozzátok? – kérdezte Evie öltözés közben.

– Igen és te is gyere az anyukáddal. Szerintem itt az ideje, hogy beavassuk őket.

– Oké – vett egy mély levegőt a tesi póló összehajtása közben.

– Miről beszéltek? – nézett ránk Sydney.

– Semmiről. Nem beszéltünk semmiről – néztem a szemébe mélyen.

– Oké – vonta meg a vállát.

– Te megigézted őt? – sziszegte Evie.

– Nem.

– Tényleg nem?

– Tényleg nem.

Végre vége volt a sulinak, mindenkitől elköszöntem és hazamentem. Anya már meglepő módon otthon volt, biztos hamarabb végzett a munkában.

– Eljött az ideje – mondtam neki miközben kivettem egy véres tasakot a hűtőből. Tényleg egyre kevesebb van, felfaltam szinte az egész készletet.

– Minek édesem?

– Elárulom mi volt az, amin Evie-vel ügyködtünk – leültem a kanapéra és belekezdtem a dolgok elmesélésébe.

– Hogy mi van?!

– Holnap délutánra meghívtam magunkhoz. Remélem nem baj.

– Állj! Állj! Esther! Azt akarod mondani, hogy a történelem tanárod egy vámpír? És hogy ő változtatta át Samuel Lee-t?

– Te csak testben voltál itt vagy mi? Az előbb mondtam el mindent.

– Jól van, csak tudod nem valami könnyű feldolgozni ezt. Egyik pillanatról a másikra közölted velem a tényeket.

– Hát bocsánat.

– Istenem, miért kell így viselkedned? Százhatvan év nem volt elég arra, hogy felnőj?

– Nem, anya. Százhatvan év arra volt elég, hogy egy szörnyeteggé változzak. Az vagyok, egy szörnyeteg. És ez nem az én hibám, hanem a tiéd – nem is értem miért kezdtünk el veszekedni, de igazán jólesett, hogy elhajíthattam az üres vérestasakot és felrohanhattam az emeletre, hogy bezárkózzak a szobámba. És onnan nem jöttem ki másnap reggelig.

Az első óra rém unalmas volt, biológia óra után viszont Eloise elkapott engem és a lányát. Evie is elmondta a történteket otthon, egy percig sem kételkedtem efelől.

– Tőled is megkérdezem – nézett rám bájosan mosolyogva. – Normális vagy?

– Igen, köszönöm – mosolyogtam vissza rá. – Elárulná, hogy pontosan mi baja van ezzel? Az anyám is ki volt akadva csak azt nem értem miért.

– Mert nem mondtatok el nekünk semmit.

– Nem vagyunk kötelesek.

– Az lehet, hogy te évtizedekig külön éltél az anyádtól és gyilkos szörnyetegként pusztítottál a nagyvilágban, de attól még az én lányomat nem kell belevinni a rosszba.

– Anya! Már én is elég nagy vagyok, tudok vigyázni magamra – akadt ki Evie.

– Nem történt semmi – néztem az anyaboszorkányra.

– Ó, na persze. Szeánszot tartottatok és megidéztétek a halott férjemet, aztán amint megláttátok azt a rohadt Kolumbusz térképet elhatároztátok, hogy vasfüves sütit adtok a történelem tanárotoknak, hogy megnézzétek vámpír-e. Ez aztán tényleg semmi! Belegondoltatok abba, hogy mi lett volna akkor, ha nem vámpír?

– Akkor semmi baja nem lett volna a sütitől – vágtam rá automatikusan.

– Vagy abba, hogy nem tudtok elbánni vele és megöl mindkettőtöket?

– De nem ölt meg – tártam szét a karom.

– De megölhetett volna. Esther! Evie! Kérlek, ha legközelebb ilyesmit csináltok szóljatok nekem és Eleanornak.

– Majd szólunk – mondtuk unottan a boszorkánnyal, de amint kiléptünk a biológiateremből összemosolyogtunk. Dehogy szólunk.

Matekon nyitott szemmel aludtam, kémián pedig arról beszélgettem Sydney-vel, hogy akar keresni magának valami diákmunkát.

– Elegem van már abból, hogy ki kell könyörögni anyámtól a pénzt, és ha rezeg alattam a léc, akkor Matthew-tól kérek kölcsön. Elég érett vagyok már ahhoz, hogy találjak valamit. És szerintem meg is van a tökéletes választás.

– Benzinkút? – kérdeztem mosolyogva.

– Persze – nevetett fel halkan. – Matthew említette, hogy nyílni fog a közeljövőben egy bisztró itt Gartownban én pedig felkerestem a tulajt és már le is szerződtettek, mint pincérnő.

– Tényleg? – lepődtem meg. – Nem kell hozzá semmilyen végzettség?

– Nem, csak egy kivágott felső – vágta rá Sydney, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Nem bírni ezzel a csajjal. – Hallod amúgy. Azon gondolkodtam, hogy neked nem lenne kedved beállni a pomponlánycsapatba?

– Hogy tessék? – grimaszoltam.