Poe-val egyébként akkor ismerkedtem meg, amikor Ausztráliában jártam, a bolond vámpír létére a kontinens egyik legnaposabb vidékén él és pockok meg nyulak véréből táplálkozik. Nappal az UV sugártól védett ablakos házában van, alszik, zenét szerez és egymagában pókerezik, éjszaka pedig előmerészkedik, bulizni jár a bárokba és olyankor oldja meg a fontos ügyeit is. Két és fél évig éltem Poe-val és rengeteg kalandon estünk át mi ketten. Maradjunk annyiban, hogy nem sok alkohol kellett ahhoz, hogy egy ágyban kössünk ki.

Elmosolyodtam az emlékek miatt, de hirtelen visszazökkentem a való életbe, ugyanis megláttam egy ártatlan és gyanútlan állatot. Egy fehér nyúl aprókat ugrálva közlekedett a bokrok között, de mielőtt újra földet érhetett volna egy vámpír megragadta őt és a szájához emelve szívni kezdte a vérét.

Undorító íze volt, az emberi vér sokkal fenségesebb, szavakkal ki sem lehet fejezni mennyire vágytam egy kis vörös vérre, amit úgy szívok ki az emberből, akár egy szúnyog.

- Hé, te! - egy mély férfihangot hallottam meg a hátam mögül, én pedig megfeledkezve arról, hogy az arcomat beborítja a vér megfordultam.

A tőlem tíz méterre álló nagydarab, kantáros nadrágot és kalapot viselő borostás férfi kidülledt szemekkel és résnyire nyitott szájjal nézett rám és lassú léptekkel hátrálni kezdett.

- Ne menjen sehova - figyelmeztettem, de hiába a férfi szaladni kezdett az erdő kijárata felé.

Egy unott sóhaj kíséretében gyorsan elébe vágtam, megragadtam a két vállát és nekilöktem egy vastag fa törzsének. Megvolt a lehetőségem arra, hogy gyilkoljak. A férfi látta, hogy tiszta vér az arcom, fogalmam sem volt arról mi játszódhat le a fejében, de kétlem, hogy egyből azt gondolná rólam, hogy vámpír vagyok. Mindenesetre az a legegyszerűbb megoldás, ha elhallgattatom.

- Nem látott semmit, csak sétált az erdőben és levegőzött.

- Nem láttam semmit, csak sétáltam az erdőben és levegőztem - mondta a férfi bambán és amint félreálltam elkezdett sétálni az erdőben.

Fogalmam sem volt, hogy került ide, mióta követhetett, vagy ha nem követett akkor mégis miért volt ez erdőben, de ez most nem érdekelt. Gyorsan magamhoz vettem a nyúl tetemét, elrejtettem a kabátom alá és megtöröltem a szám. Talán túl nagy hatással van rám ez a mai modern világ, a telefonom képernyőjén ellenőriztem véres-e még a szám, aztán amikor megbizonyosodtam arról, hogy minden rendben, továbbra is az erdőben maradva elindultam haza.

Talán a kitűnő vadász és nyomkövető ösztönömnek köszönhetően, de hazataláltam, viszont kénytelen voltam bekopogni a nappali ablakán anyának, hogy engedjen be.

- Mégis mi történt? Hol voltál ennyi ideig? - szegezte nekem anya a kérdést rögtön miközben bemásztam az ablakon.

- Nos az egy hosszú történet - mondtam ártatlanul mosolyogva és elővettem a fehér nyulat a kabátomból. - Kérsz egy kis bio vért?

Anya fintorogva igent mondott, neki sem volt ínyére az állati vér, de láttam rajta, hogy egyre fáradtabb, úgyhogy kénytelen volt inni egy kicsit.

A nappalink egyelőre csak egy poros kanapéból és dobozokból áll, mi viszont jól elvoltunk. Miközben kis üvegpohárból ittuk a nyúlból kifacsart vért elmeséltem anyának mi is történt velem addig, amíg távol voltam.

- Szóval találkoztál egy Scott-tal. Érdekes - hümmögte és megitta az utolsó korty vért is. - Hát ez valami borzasztó. Hogy képes valaki arra, hogy csak ilyet igyon?

- Nem tudom, én is folyamatosan ezt kérdezgettem Poe-tól - nevettem fel.

- Milyen fiú az a Poe? Mesélj róla egy kicsit - simította meg a hajam anya. - Olyan sokáig voltál távol tőlem, rettegtem attól, hogy többé már nem láthatlak.

- Kalandos életem volt, már ha mondhatjuk ezt életnek. Inkább élőhalál - mondtam és hátra dőltem a kanapén. - Az első évtizedekben semmi különös nem történt, viszont amikor az emberiség igen nagy fejlődésnek indult az én életem is egyre izgalmasabb lett. Jártam Egyiptomban, Spanyolországban, Oroszországban, Törökországban, hihetetlenül gyönyörű minden hely, ahol voltam. Évekig mesélhetnék szóval...

- Csak Poe-ról mesélj - nézett rám mosolyogva.

- Poe - mosolyodtam el én is. - Amikor Ausztriában jártam elkeveredtem egy városi bárba, egy piás őrült pedig lehányta a zöld ruhámat. Na ez volt Poe - nevettem fel. - Nagyon szeretem azt a ruhát, ide is hoztam magammal, nagyon mérges voltam, hogy lehányta. Ráadásul éhes is voltam, meg frusztrált a rengeteg utazástól. Szóval kivittem a bár mögé és megharaptam a nyakát, de a seb szinte azonnal beforrt. És akkor mindketten realizáltuk, hogy mik is vagyunk.

- És mi történt utána?

- Nos, ő nagyon megörült nekem, mert állítása szerint azóta nem látott vámpírt, hogy a volt barátnője át nem változtatta őt. Szóval elmentünk a házába, ahol először csak a saját életünkről beszélgettünk, meg ilyen vámpíros dolgokról. De aztán nagyon jó barátok lettünk, végül pedig már többek, mint barátok.

Anya gyanúsan végig mért és sunyin mosolyogva kérte, hogy folytassam a mesélést.

- Egyébként sokkal, de sokkal fiatalabb nálam. 2010-ben változott át, azaz nyolc évvel ezelőtt. Akkor volt huszonkét éves tehát...

- Most harminc.

- Harminc, de huszonkettő, igen - nevettem fel halkan. - Mit meséljek még róla? Hiányzik a mosolya, a zongorajátéka és a kellemes eukaliptusz illata.

- Miért hagytad ott? Vagy mi történt?

- Változásra vágytam. Kértem, hogy jöjjön velem, de ő nem akart.

Anyával éjszakába nyúlóan beszélgettünk, de végül meguntuk egymást szóval ki-ki a saját szobájába vonulva elment aludni. Nekem nem ment valami könnyen, azért elég nagy változás volt ez az egész, arról ne is beszéljünk, hogy a majdnem 150 évvel ezelőtti emlékek is elemésztenek.

Az embereket általában úgy keltik az anyjuk, hogy kihúzzák a függönyt és hagyják, hogy a nap sugarai ébresztgessék a gyermeket. Egy vámpírnál ez elég nehezen megoldható, mivelhogy a legtöbben megégünk a napon, azonban nekem nem jelent kihívást. Anya becsukta maga mögött az ajtót, én pedig egy hangos és fáradt sóhaj után kikeltem az ágyból. Megigazítottam az ujjamon a gyűrűmet és felálltam az ágyból.

Miközben előszedtem a táskámból a szürke melegítőnadrágomat és a karamellszínű felsőmet hálát adtam Scarlett-nek, a boszorkánynak, aki anno az 1800-as években a bűbája segítségével felruházta anyám és apám gyűrűjét azzal, hogy megvédjen minket a napfénytől. Ha viselem a gyűrűt védve vagyok a naptól, ha nem akkor megégek és meghalok.

- Jó reggelt - köszöntem anyámnak, aki a konyha pultnál állt és törölgetett.

- Örülök, hogy felébredtél. Nos, készen állsz? Kipofozzuk egy kicsit ezt a házat.

- Készenállok - mondtam miközben összefogtam a hajam egy laza, takarításhoz és pakoláshoz tökéletes kontyba. - A birtokunkat meg tíz év múlva foglaljuk vissza igaz?

- Nagyon vicces vagy kislányom - forgatta meg a szemét anya. - Hamar megleszünk, ne feledd, hogy vámpírok vagyunk.

- Tényleg. Vámpír vagyok, aki legkésőbb délben megint éhes lesz. Carl mikor jön a véres tasakokkal?

- Nem tudom, talán kora délután.

- Fantasztikus - vettem magamhoz egy rongyot és unottan törölgetni kezdtem.

Hosszú, takarítással teli órák után elérkezett a délután, én pedig fáradtan és éhesen dőltem el a kanapén. Mintha csak megérezte volna mennyire szenvedek, Carl megérkezett hozzánk. Éles hallásommal rögtön meghallottam amikor a piros autója leparkolt a házunk előtt. Felálltam a kanapéról és vámpír-gyorsasággal rögtön ott termettem az ajtónál, hogy ajtót nyissak.

- Carl! - kiáltottam fel mosolyogva és megöleltem a szemüveges, rövid hajú, szinte teljesen kopasz férfit.

Mint mindig, Carl most is elegáns volt, szürke-fekete kockás nadrágot, fekete garbót és szürke szmoking felsőt viselt. Megsimította a hajam és a hátam mögött álló anyámra nézett.

- Eleanor. Jó látni téged.

- Téged is Carl, köszönöm, hogy idáig eljöttél miattunk - lépett oda hozzánk anya. - Mennyi vért hoztál?

- Nem túl sokat. Legfeljebb két hónapra elegendő.

- Az teljesen jó, köszönjük - tette Carl vállára a kezét anyám és elindult vele vissza a piros autóhoz, hogy kivegyék a csomagtartóból a vérestasakokkal megpakolt dobozokat.

Én is odamentem és felemeltem két kék dobozt. Amikor beértem a házba és leraktam őket az asztalra, szinte rögtön feltéptem az egyik fedelét, hogy kivegyek belőle egy tasakot. Éreztem magamon az eltorzulást, sárga szemek, elsötétedő bőr és duzzadt erek a szemem alatt. Éhes voltam, éheztem az emberi vérre.