Angolon jó volt Evie mellett ülni, tisztán látszott rajta, hogy boldog és felszabadult. Megint hálálkodott nekem egy sort, amiért megöltem a vámpír-gyógyszerészt – persze csak halkan, nehogy valaki más meghallja – utána pedig felváltva kezdett el magyarázni arról, hogy talált az erőben egy igen különleges virágot, és hogy otthon azt tanulmányozza, meg arról, hogy amíg az anyukáink elutaznak Montanába a boszorkánytemetőbe, addig mi tarthatnák egy ottalvós bulit.

– Nem nekem való az ilyesmi – húztam el a szám.

– Fogadok még egyszer se voltál ilyenen – mosolyodott el gúnyosan Evie miközben úgy tett, mintha az angol könyvét olvasta volna. – És hidd el ez mást lesz, mint a filmekben. Elvégre egy boszorkány házában éjszakáznál.

– Ami azt jelenti, hogy? – kérdeztem.

– Hogy varázslatos éjszakánk lenne. Kipróbálok néhány olyan bűbájt, amit anyám jelenlétében nem merek.

– Mint például?

– Kiderül, ha ottalszol nálam.

– Legyen – adtam be a derekam és mosolyogva lapozgatni kezdtem a tankönyvet. Rendkívül érdekes volt mondhatom.

A testnevelés óra igatán mulatságos volt, a fiúk amerikai fociztak – egyesek mindent beleadtak, ezzel is készültek a pénteki versenyre – mi lányok futottunk pár kört, utána pedig párokba állva tollasoztunk. Igazán kellemes volt a koratavaszi napsütésben ugrálni. Stacy volt a párom, és valamiért úgy éreztem, mintha az egész óra alatt csak azon lenne, hogy legyőzzön engem. Elég maximalista a csaj, ha engem kérdeznek, minden alkalommal idegbe jött, amikor nem tudta visszaütni a tollaslabdát.

– Nem bírsz engem – állapítottam meg bölcsen. – Csak tudnám miért.

– Eddig minden sportban jól szerepeltél, kosár, futás, tollas. Vetélytársat látok benned, de attól még ez nem azt jelenti, hogy nem bírlak. Elvégre nem is ismerlek.

– Akkor neked csak ilyen az attitűdöd? – kérdeztem. – Összehúzott szemekkel méregetsz mindenkit és azzal is versenyzel, akivel nem kéne?

– Valahogy így – a mandulavágású szemek még jobban összehúzódtak, Stacy pedig eleresztett egy halvány mosolyt. – Nem is vagy olyan bunkó, mint amilyennek mondják. Inkább csak sajátos a humorod.

– Köszönöm a bókot – mosolyodtam el.

Az ebédszünetben gyorsan letudtam a látszatevést, utána viszont vissza kellett emlékeznem az iskola alaprajzára és vissza kellett találnom az igazgatói irodához. Nem az igazgatóhoz mentem volna, hanem a szemüveges titkárnőjéhez, méghozzá olyan céllal, hogy kihúzzam a tegnapi hiányzásom. A normál diákok orvosi vagy szülői igazolással intézik el, ha nem jönnek iskolába, de nekem marad a szuggerálás. Szerintem ez sokkal hatásosabb és egyszerűbb.

Az utolsó óra fizika volt, ahol Sydneyvel halálra untuk magunkat, azzal tartottuk meg az életkedvünket, hogy az iskola és az osztály tanulóiról beszélgettünk. De ezúttal valamiért az iskolai amerikaifoci csapat tagjai kerültek előtérbe.

– Felsorolok neked mindenkit és jellemzem is őket, hogy tudd kivel érdemes kikezdeni.

– Én senkivel nem akarok kikezdeni – ráztam meg a fejem.

– Most még – mosolyodott el Sydney és rögtön belekezdett a felsorolásba. – Aiden. Szerintem ehhez inkább nem fűzök semmit. Matthew, ide sem. Connor... Jaj istenem, mindenki a sors csapása.

– Kezdve Matthew-val mi? – nevettem fel halkan.

– Na ja – mosolygott. – Amúgy köztetek mi is van?

– Mi lenne? – kérdeztem vissza.

– Semmi, csak annyira adjátok ezt az „utáljuk és idegesítjük egymást" szarságot, közben a vak is látja, hogy szikrázik köztetek a levegő.

– Dehogy szikrázik.

– Dehogynem. Olyannyira, hogy mindjárt felgyullad.

– Akkor majd eloltom – zártam le a témát. – Sorold a többi focistát kérlek.

– Jól van, de tudod, hogy hiába tereled a témát – nézett rám sandán a szőke lány. – Ott van még Adam, ő annyira nem vészes, de attól függetlenül egy bunkó paraszt. Elváltak a szülei, az apja bankár, vele is él, az anyja pedig orvos Seattle-ben. Szingli.

– Ezt mindenképp odakellett fűzni a végéhez – szurkálódtam.

– Igen, fontos tisztában lenni a kapcsolati státuszokkal. Na nézzük, ott van még Liam, de szerintem inkább ezt sem részletezem. Zayden az enyém lesz figyeld csak meg, róla szeretnél tudni valamit?

– Hát aha.

– Ugye végzős, sportos és valamennyire okos is. Udvarias meg jó humorú, de ami talán a leglényegesebb az az, hogy jó az ágyban.

– Szerinted ez a leglényegesebb egy fiúban? – kérdeztem.

– Számomra igen, mivel nem komoly kapcsolatot szeretnék csak egy kis szórakozást. De ha elballag akkor úgyis szétmegyünk.

– Még össze se jöttetek – nevettem fel. – Mégis úgy mondod, mintha a kezedben lenne minden.

– Mert a kezemben is van – mondta Sydney a körme piszkálása közben. – Tényleg, holnapra sikerült időpontot kérnem a körmöshöz, mit gondolsz milyen legyen?

– Nem tudom, valami szakítás utáni.

– Ribancos körmök – vigyorgott Sydney aztán észbe kapott. – Mindjárt csengetnek, gyorsan végig mondom a többi csapattagot is.

Nem jegyeztem meg minden embert és minden információt, de ha megismerkednék az egyikükkel akkor biztos beugrana, hogy „Ááá, Sydney említette azon a rémesen unalmas fizika órán". Kicsengő után a folyosón volt szerencsénk összefutni Addisonnal, aki rögtön rápancsolt Sydney-re, hogy menjen az öltözőbe.

– Nem sunnyogunk, tegnap is majdnem hazamentél!

– Jól van már, hagyjál – legyintett Sydney aztán még egyszer utoljára rám nézett. – Szia Esther.

– Szia – mosolyodtam el halványan.

Úgy siettem haza, mintha puskával üldöztek volna, pedig az igazság csak az, hogy éhes voltam. Miközben az ágyamon ülve vért ittam felvont szemöldökkel nyitottam meg Matthew üzenetét a telefonomon.

„Holnap suli után megint feljöhetnél, hogy folytassuk a töri beadandót"

Belementem, a vér elfogyasztása után pedig folyamatosan azon kattogtam, hogy vajon a holnapi nap milyen meglepetéseket tartogat majd. Biztosan nem lesz eseménymentes.

A tanórák ma is ugyanolyan unalmasak voltak, mint az eddigi napokon. Törin mentünk tovább az anyaggal, óra után pedig Matthew-val szóban is megbeszéltük, hogy suli után felmegyek hozzá a közös beadandó miatt. A matek teljesen eseménytelen volt, annyi a gond csupán, hogy jövő órán dolgozatot írunk, és fogalmam sincs miből. De kizárt, hogy tanuljak rá, nincs miért, úgyhogy majd valami másféle módszerhez fogok folyamodni.

Földrajazon Európa országait vettük, szépen sorban haladunk a gazdaságtannal, a várostörténelemmel meg ilyenekkel, úgy vettem észre egyébként, hogy nem sok mindenkinek erőssége a földrajz, pedig én kifejezetten szeretem. Az a sok ország, kultúra, az ételek, na meg persze a fiúk. Milyen szép éveim is voltak, tele utazással és kalanddal. Nem is volt kérdés, hogy remekeltem az órán, Spanyolországról tudtam a legtöbb dolgot.

Ezután pont spanyol óra következett, ahol valamiféle csoportmunkát kellett csinálnunk, természetesen azokkal az emberekkel, akikkel egy asztalnál ülünk. Így tehát Camilával, Mirandával és – a kissé fura, de amúgy egész rendes – Deuce-al dolgoztam együtt. A mi csapatunk érte el a legjobb eredményt, mily meglepő.

– Gyere az étkezőbe – ragadta meg a vállam Camila. – Van taco!

– Sydney-t nem keressük meg? – kérdeztem miközben a világoszöld felsőm ujját birizgáltam.

– Ő majd később jön, most épp... Most épp szakít Connorral.

– Oh – húztam el a szám. – Mennyire érinti majd mélyen?

– Egyáltalán nem. Láthatod, hogy mennyire nem bírta már ezt a kapcsolatot. Holnap meg rá akar mozdulni Zaydenre.

– És sikerrel is fog járni – mondtam ás beálltam az étkezőben álló sor végére. – Azt mondtad taco?

És valóban, Sydney az ebédszünet alatt szakított a barátjával és miközben zöldségsalátát evett szezámmagos hússal elpanaszolta nekünk milyen király görög nyaralást vesztett el ezzel.

– Pedig már a repülőjegyeket is megvette – magyarázott miközben betömött egy jókora darab paradicsomot a szájába. – De nem baj, majd visz valaki mást, én pedig magamtól is eltudok jutni bárhova.

– És az anyukád? – kérdezte Camila.

– Nem a jelenről beszéltem majd, ha jövőre elballagunk és egy önálló ribanc leszek, akkor bárhova elutazhatok.

– Úgy érted ez lesz a hivatásod? – kérdeztem.

– Mi? Ja nem, dehogyis! Meg vagy te húzatva? – lökte meg a vállam Sydney elképedve. – Oké, hogy kurva vagyok, de nem szó szerint. Ez most rendes fájt.

– Ne haragudj, nem akartam rosszat – mentegetőztem. – De akkor mivel akarsz foglalkozni?

– Nem tudom basszus. Egész gimnázium alatt erre próbáltam rájönni, de még mindig nem sikerült. Az egyetlen, amiben jó vagyok az a szex – mondta és elmerengett. – Lehet mégis kurvának kéne állnom?

– Nem igaz, hogy semmiben nem vagy jó! – rivallt rá Camila. – Ott van például a divattervezés.

– Az baromság volt – legyintett a szőke lány.

– Na persze, az se nagy dolog, hogy megnyerted az állami versenyt.

– Mi? Mi? Miről van szó? – kérdeztem értetlenül.