A múlt emlékei és fájdalmai felgyülemlettek bennem, pedig még be sem tettem a lábam a házba. Be sem tudom tenni, ugyanis hiába miénk volt a lakás, már a Scott család tulajdona.

A fehér házat egy hatalmas kert és kerítés veszi körül, olyan volt, mint régen, de mégsem. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, reszkető kezekkel csengettem be a házba. Matthew nyitott ajtót, mosolyogva fogadott és szerencsémre rögtön beengedett.

– Esther, gyere csak be – amint átléptem a küszöböt egy különös érzés futott végig rajtam, otthon vagyok, végre újra otthon vagyok! – Már kutakodtam egy kicsit, de apám dolgozószobájában vannak az igazán jó könyvek.

– És azokat megszabad nézni? – kérdeztem félve, és miközben előre törtünk a házba alaposan felmértem mindent. Mit sem változott a lakás, még most is régies hangulata van és csodálatos a kisugárzása. Azonban nem éreztem valami jól magam, a kétszárnyú lépcső előtt állva csupán annyit láttam magam előtt, ahogy apám kidülledt szemekkel elterül a földön.

– Szabad, persze. Anya és apa is dolgozik ezerrel, közeleg a múzeum megnyitása, nagyon menő lesz.

– Képzeld, anyukám is munkát kapott a polgármesteri irodánál, ma van az első munkanapja.

– Na, az szuper! Ha jóban lesznek az anyukáink, akkor akár még közelebb is kerülhetünk egymáshoz – lökte meg a vállam Matthew, miközben előre engedett engem a lépcsőn.

– Na persze – mosolyodtam el halványan és egy mély lélegzetvétel után feltettem a lábam az első lépcsőfokra.

Úgy tettem, mintha nem tudnám a járást a lakásban, pedig kívülről fújtam a folyosókat és a szobákat. Olyan helyeket is ismerek ebben a házban, amiket Matthew nem, de ezt jobb lenne nem híresztelni.

– És ez itt a dolgozószoba – nyitotta ki előttem az ajtót Matthew. – Nem tudom, hogy te miről szerettél volna írni a 19. századdal kapcsolatba, de nekem támadt egy olyan ötletem, amit mások biztos nem lopnak el tőlünk.

– És mi lenne az? – kérdeztem miközben alaposan felmértem a dolgozószobát. Halványan elmosolyodtam, mert megjelent lelki szemeim előtt egy közös élményem apámmal. Az íróasztalnál ül, iratokat pakolgat én pedig berohanok a szobába, beugrok az ölébe és felkacagok, amint csiklandozni kezd. Megmutatja min dolgozik épp utána pedig felajánlja, hogy menjünk le a kertbe virágokat szedni, ugyanis anyámnak holnap születésnapja van. Milyen szép is volt, kész paradicsom volt az életem egészen tizenöt éves koromig. Onnantól minden megváltozott.

– Misztikus lények – bökte ki az ötletét Matthew, mire megrökönyödve felé fordultam. – Nyugi, tudom, hogy badarságnak hangzik, de kapcsolatban áll a városunkkal. Várj itt, mindjárt hozok valamit – rohant el gyorsan én pedig kétségbeesve fordultam körbe a szobában. Mi van akkor, ha tudja? Ha Matthew tud a vámpírokról és rám is gyanakszik? Azonnal elárulná az apjának, aki összekötné a szálakat és rájönne arra, hogy ugyanaz az Esther Garcia vagyok, aki 150 éve élt itt és a vámpír szülei vezették a várost.

Szorított az idő, Matthew bármikor visszatérhetett, úgyhogy gondoltam gyorsan feltúrom az íróasztalt. Semmi érdekeset nem találtam, papírok a múzeumról, a szennyvíz rendszerről, épülettervek, számlák és elszámolások. Semmi olyan, amit a hasznomra tudnék fordítani.

– Nem szép dolog más dolgai közt turkálni.

Ijedten fordultam az ajtó felé, ahol Matthew húga, Lillian Scott állt. Fehér felsőben és farmernadrágban volt, szőke haja kiengedve omlott a vállára, az ajtófélfának nekidőlve, felvont szemöldökkel nézett engem.

– Nem turkáltam – tagadtam azonnal. Gratulálok Esther, ezt aztán jól megcsináltad.

– Na persze – kacagott fel és maga mögött behajtva az ajtót beljebb merészkedett a szobában. – Tudom ám, hogy rá akarsz hajtani a bátyámra. A polgármester fia, igazi főnyeremény. De erről akár már most lemondhatsz, csak egy szavamba kerül és apám elkerget a városból.

– Sok sikert hozzá – mosolyodtam el erőltetetten. El kellett számolnom magamban tízig, hogy ne rohanjak neki ennek a kis picsának és ne szívjam ki a vérét. – Sajnálom, hogy nem vagyok neked szimpatikus, bár tudnám mit vétettem ellened.

– Beárultad a bátyámnak, hogy Tyler-rel randizok. Fogalmam sincs honnan tudod, és hogy mi a francért kellett beleavatkoznod, de köszi szépen, mindent elcsesztél.

– És hogy akarod megbosszulni? Hidd el, én nem akarok összejönni a bátyáddal, ő viszont nagyon hajlik felém. Ezt pedig nem tudod meggátolni.

– Azt te csak hiszed – nevetett fel gúnyosan. – Már az is elég, ha elmondom, hogy apa cuccai közt turkáltál. Mondd csak, mit kerestél?

– Na jó, most már elég – akadtam ki és elhatároztam, hogy megigézem Lilliant. – Nem láttál semmit, most pedig menj ki a szobából!

– Mi vagy te, egy jedi, hogy elmetrükkökkel próbálkozol? Jézus, most azonnal hívom apát – a szőke hajú leányzó épp megindult volna az ajtó felé, azonban én elébe vágtam, bezártam az ajtót és falnak löktem őt – Mi a franc? Mit csinálsz?

– Vasfű – húztam gúnyos mosolyra a szám és rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen formában lehet jelen. Parfümbe öltve, esetleg teába főzve, vagy... – A nyakláncod igazán nagyon szép. Kitől kaptad?

– Anyától, de... Mégis mi ez az egész?

Kitéptem Lillian nyakából a láncot és most, hogy már nem volt vasfű hatása alatt újra próbáltam a szuggerálást.

– Nem láttál semmit, most pedig menj ki a szobából.

– Nem láttam semmit – mondta Lillian és mintha semmi sem történt volna kiment a szobából. Hát ez nem sokon múlt.

– Mit csinált itt Lillian? – lépett be a szobába hirtelen Matthew.

– Semmit – tettem rögtön a hátam mögé a kezem, hogy még csak véletlenül se vegye észre, hogy a húga – vasfűvel teli – nyaklánca nálam van. – Illetve azt kérdezte mit keresek itt. Van egy olyan érzésem, hogy nem bír.

– Ugyan, már miért ne bírna? – ráncolta a homlokát Matthew. – Ja, ó, a Tyleres dolog miatt lehet mérges egy kicsit, de tinédzser, hamar megbékél. Majd veszek neki egy cipőd vagy mit tudom én. Nade ezt figyeld! – felmutatott egy könyvet, ez volt az, amiért olyan gyorsan elrohant. – Ez egy több, mint 150 éves mesekönyv. És nem olyan történetek vannak benne, mint a Piroska és a farkas. Vérengző mítoszok vámpírokról, vérfarkasokról és mágiáról.

– Vámpírok? – nevettem fel kínosan, továbbra is magam mögött tartva Lillian vasfüves nyakláncát. – Meg vérfarkasok?

– Ugye mekkora baromság? – nevetett fel ő is. – Mendemonda az egész, de a családom mégis odáig van ezekért. A szüleim ezekkel a történetekkel terrorizáltak engem meg a húgomat, lehet ezért vagyunk ennyire elcseszettek.

– Az meglehet – mondtam, mire Matthew mosolyogva végig mért és kinyitotta a könyvet.

– Ha valóban vadállatokról és misztikus lényekről akarunk írni, akkor ez a könyv segíteni fog nekünk.

– Én egy szóval sem mondtam, hogy akarom ezt – süllyesztettem a zsebembe a nyakláncot.

– De ne csináld már, tök menő téma. A többiek biztos nem írnak róla, és Howardnak is biztos tetszeni fog.

– Jó, oké – egyeztem bele végül. – Akkor vámpírok meg vérfarkasok? Ez mégis hogy jön a városhoz?

– Régen, akörül az idő körül, amikor a családom a városvezetés élére került, elvileg jártak itt vámpírok. Mármint én nem hiszek benne, mert mekkora baromság már ez, de sok könyv ír róluk és érdekes téma, úgyhogy simán össze tudunk belőle dobni valamit – magyarázott Matthew.

Hála az égnek, nem tud semmi konkrétat és nem is hisz a vámpírokban. Jobb, ha továbbra is ilyen tudatlan marad.

Eltöltöttünk egy kis időt a polgármester dolgozószobájában, átlapoztuk azt a „mesekönyvet", jegyzeteltünk, utána pedig Matthew felajánlotta, hogy nézzünk körül a könyvespolcon. Hihetetlen, hogy annyi év után is tökéletesen emlékszem mindenre. Tudtam melyik könyvet kell meghúzni ahhoz, hogy kinyíljon a titkos szobába vezető rekesz, mégis elfelejtkeztem róla egy pillanatra. Rögtön szidni kezdtem magamat, amint kattant egyet a könyvespolc, de már késő lett volna visszatolni, ugyanis Matthew is észrevette mit tettem.

– Ezt meg hogy csináltad? Honnan tudtad, hogy van mögötte valami? – szegezte nekem a kérdést Matthew.

– Minden filmben van titkos szoba az ilyen könyvespolcok mögött. Nem hittem volna, hogy tényleg van.

– De melyik könyv volt a kar? – kérdezte.

– Nem tudom, véletlenül húztam meg – tártam szét a karom. Aha, véletlenül. De azért mégis csak jobb nem elárulni, hogy egy vámpíros könyv a kulcs mindenhez.

– Mindegy is, gyere! Nézzük meg mit rejteget az apám.