– Liam – Sydney csípőre tett kézzel elmosolyodott és megvetően nézett a mit sem sejtő focistára. – Komolyan azt hitted, hogy sikerül kihasználnod Camilát? Mert akkor nagyon tévedsz.

– Szerintem nem tévedek, egész jól sikerült – röhögött fel a srác és a hátunk mögött álldogáló lányra nézett. – Bocsi Cami, remélem egy percig sem vetted komolyan a széndékaimat. Kedves lány vagy és valóban jó volt a szex, de attól még nem ragadok le nálad.

– Örülök – suttogta Camila és bebújt a hátam mögé. Na jó, nem igaz, hogy ebben a pitiáner világban ilyeneket művelnek az emberek! Az egyik pillanatban még aranyosan nézegetnek egymásra, a másikban pedig kiderül, hogy a fiú részéről mindez csak színjáték volt. Annyira nem volt komoly köztük a dolog, Camila nem is szerethetett bele Liambe ilyen kevés idő alatt, de attól még látszott rajta, hogy összetört, amiért kihasználták őt.

– Akkora egy faszkalap vagy – fröcsögte Sydney és a részemről ismeretlen lányra nézett. – Ha nem érzed magad kurvának, akkor most lépj le innen és ne barátkozz a focistákkal. Mert mindenképp megbánod, mindegyik ugyanazt teszi. Összetöri a szíved.

– Ó, és mi van Matthew Scott-tal? Talán ő is összetörte a szíved? – ragadta meg Sydney csuklóját Liam röhögve. Összehúzott szemekkel néztem őt, nem ilyennek ismertem meg a spanyol órák alkalmával.

– Nem tört össze senki szíve, a fejed fog hamarosan, ha nem engedsz el!

– Ó, igazán? – a srác vigyorogva elengedte Sydney csuklóját, de ezzel nem volt vége, ugyanis ellökte őt. Ellökte Sydney-t!

– Na jó, ezt már tényleg nem kellett volna – szólaltam meg.

– Na, az új lány is beszáll a buliba – mondta az egyik fiú. – Te hogy akarod megvédeni ezt a két szerencsétlent?

– Máshogy sajnos nem megy, úgyhogy erőszakkal – mondtam és még mielőtt bárki felfogta volna, amit mondok kikaptam egy alsóbb éves lány kezéből egy üres tálcát és orron vágtam vele Liamet.

A tálca szélével találtam el, ráadásul olyan erővel, és egy olyan ponton, hogy a fiú orra szinte azonnal vérezni kezdett. Akik látták a jelenetet eltátották a szájukat és lélegzetvisszafojtva figyelték, hogy ezután mi fog történni. Én sem tudtam mi fog kisülni ebből, alapból nem bántottam volna Liamet, de az orrából csörgedező vér rögtön elvette az eszem. Éreztem, hogy elsárgul a szemem és hogy kiduzzadnak az erek alatta. Rögtön elfordítottam a fejem, hogy senki se lássa rajtam az eltorzulást.

Mindenki ledöbbent, Liam megtörölte az orrát és már épp nekem akart esni, amikor a falon lévő rádiók recsegni kezdtek. Fájt a fülemnek a kellemetlen hang, de attól még kapóra jött, ugyanis megelőzött egy iskolai verekedést. Az már kevésbé pozitív, hogy egyáltalán miért szólalt meg a rádió.

– Kedves diákok. Sajnálattal közlöm a hírt, hogy a negyedik osztályos tanulónk, John Meyer a szombati napon tragikus halált halt, a hír pedig az egész iskolát megrázta. Kérnélek benneteket, hogy a holnapi napon a tiszteletére fekete ruhában gyertek. Köszönöm szépen – az igazgató mondta ezt a beszédet és pont elég volt ahhoz, hogy mindenki figyelmét elterelje a kialakult balhéhelyzetről.

Camila, Sydney és én azonnal elhúztunk onnan, és a gyrosainkat megfogva amilyen gyorsan csak tudtunk elhagytuk az ebédlőt.

– Ez kurva jó volt – nevetett fel Sydney olyan hangosan, hogy az egész folyosó beleremegett. – Esther te egy állat vagy!

– Csak megvédtem Camilát – mentegetőztem. Ezt aztán jól megcsináltam, nagyon nem volt szükségem arra, hogy állatnak hívjanak.

– Köszönöm – ölelt meg hálásan a vörösesbarna hajú lány. – Upsz, összekentem a felsőd.

– Nem gáz – nevettem fel és leszedtem a kis csöppnyi szószt a felsőmről.

A zűrös ebédszünetünk után következett az utolsó óra, ami egy közös matek volt, már alig vártam, hogy újra szembe kerüljek a tálca áldozatával.

– Esther baszod, mi volt ez az akció? Mit csinált az a barom Liam? – szaladt oda hozzánk Matthew nevetve.

– Lefeküdt Camilával és kihasználta őt. Aztán pedig ellökött engem – árulta el Sydney. – De a hölgyemény megoldotta a helyzetet.

– Orron vágta egy tálcával, durva – nevetett Scott még mindig. – De hogy kezdett el vérezni ennyitől? Ennyire erőset ütöttél volna? – nézett le rám.

– Szerintem csak rossz helyen találtam el. – mondtam – Jaj, én nem akartam bajt, csak megvédtem a lányokat.

– A legjobb dolgot tetted a világon – simította meg a vállam Matthew, a mozdulattól pedig valamiért kirázott a hideg. – És ne aggódj, ha beléd kötnek megvédelek. Mindannyiótokat megvédelek.

– Kedves tőled – mosolyodtam el erőltetetten. Játszhattam volna a kemény csajt, mondván engem nem kell megvédeni, de jobb továbbra is inkognitóban tartani azt, hogy szupererős és szupergyors vagyok.

A matek óra előtti percek rendkívül kínosan teltek, ugyanis éreztük magunkon Liam és a haverjai tekintetét. Nem mertek volna verekedést kezdeményezni, ezúttal a polgármester fia is velünk volt és a tanár is megérkezett. Ha az órák utánra terveztek volna valami visszavágást, akkor hiába, mind a négyen leléceltünk. Camila és Sydney hazament, Matthew viszont még velem maradt egy darabig.

– Akkor elintézel valamit otthon és jössz is, igaz? – nézett le rám.

– Igen – mosolyodtam el halványan.

Jólesett a vér, nehéz napom volt, az ebédszünetben a Liam orrából csörgedező vér majdnem elvette az eszem. Szerencsére az évek során sikerült megtanulnom hogyan kontrolláljam magam, de attól még nem mindig sikerül ellenállni a kísértésnek. Anya nem volt otthon, dolgozott, elég szokatlan volt számomra. Meghallgattam volna még néhány tanácsot, de magamra maradtam. A kanapén ülve kitisztítottam a fejem és végig gondoltam mi is vár rám az elkövetkezendő órákban. Káosz.

1869. október 11.

Féltem. Rettenetesen féltem és össze voltam zavarodva. Fogalmam sem volt arról mi történik, anyám és apám azt mondták bújjak el a könyvespolc mögötti titkos szobába, és meg is tettem, amire kértek, de úrrá lett rajtam a kíváncsiság. Láttam anyám szemében az ijedtséget és apám is aggódott. Mielőtt rám zárták volna a könyvespolcot apám megsimította az arcom, megpuszilta a hajam és miközben beszívta az illatom azt súgta a fülembe: „Szeretlek". Már akkor tudtam, hogy baj van, de nem tehettem semmit, csendben várakoztam. De nem bírtam tovább, felnyomtam a kallantyút, kiléptem a titkos szobából, és ismét apám dolgozószobájában találtam magam. Kiléptem a folyosóra, és bár ne tettem volna, két bajszos férfi elkapott a karomnál fogva.

– Mit csinálnak? Engedjenek el! – cibáltam a karomat.

– Csöndet te szörnyszülött!

– Miféle szörnyszülött? – kérdeztem értetlenül és abbahagytam a rángatózást. A két férfi a lefelé vezető lépcső felé vitt engem, és a kérdésemre csupán ennyit feleltek:

– Te is vámpír vagy.

– Vámpír? Micsoda? Én ezt nem értem – persze, hogy nem értettem, anyám és apám előlem is eltitkolta a valódi kilétüket.

De hamarosan mindent megértettem, a két férfi úgy szorította a karom, mintha egy vadállat lennék, pedig csak egy tizenöt éves kislány voltam világoszöld ruhában. Levittek a lépcsőn az előtérbe, ahol rengeteg férfi állt, mindenki kezében számszeríjjak és éles fadarabok – karók – voltak. Körbevették a szüleimet, akik alig tűntek a szüleimnek, teljesen eltorzult az arcuk.

– Wade Garcia, az uralmad ezennel lejárt. Mocskos vámpírok nem vezethetik Gartownt, pusztuljatok mind!

Minden olyan gyorsan történt, Albert Scott, a karó, apám... Rémülten felsikoltottam, amikor Albert Scott beleszúrta apám szívébe a karót, ő pedig levegő után kapkodva elterült a földön és szépen lassan elszürkült a bőre, az erek pedig kidagadtak rajta. Én voltam az utolsó, akire nézett, nagy szemei kidülledtek, utána pedig meghalt. Meghalt az apám.

– Esther! – anyám is kétségbeesetten kiabált, meghalt a férje, de a veszély ezzel nem hárult el.

– És most önök következnek – indult meg anyám felé egy férfi, akit kivételesen ismertem is. James Clark, a helyi lovarda tulajdonosa, igen tehetős férfi. Illetve csak volt, ugyanis anyám egy szempillantás alatt megölte őt. Elképedve néztem, ahogy anyám villámgyorsan suhan el a férfiak között, közben pedig néhányukat magával ránt, és csak egy véres, halott testet hagy a háta mögött. Odakerült hozzám, a lépcső peremére, legyűrte az engem fogva tartó férfiakat és a karomat megragadva húzni kezdett a hátsóajtó felé.

Olyan gyors volt, mind a villám, fel se fogtam mi történik, még sírni sem volt erőm. A férfiak, akiket anyám nem ölt meg a nyomunkban voltak, mi pedig kiléptünk a hátsóajtón és beszálltunk egy éppen indulni készülő szekérbe. Rongyok és dobozok között megbújva, a szánkat befogva próbáltuk elkerülni, hogy lelepleződjünk az üldözőink előtt. Szerencsére sikerrel jártunk, a szekér kivitt minket a birtokról és Gartownból is, mindent magunk mögött hagytunk és elindultunk az ismeretlenbe. Rengeteg kérdés kavargott bennem, egy dolgot tudtam csupám. Egy új kezdet áll előttem, és az apám nem lesz a részese.