Amíg nem kezdtem el készülődni a buliba, addig a szombati napom teljesen eseménytelenül telt. Beszélgettünk anyával, lapozgattam a tankönyveket és zenét hallgattam a telefonomon. A zene, felettébb sokat változott a születésem óta, én inkább vagyok híve a klasszikus zenének, de attól még a mai divatot is meg lehet szokni.

– Ne igyál sokat, nehogy emiatt bukj le – figyelmeztetett anya, mielőtt még kiléptem volna a házunk ajtaján a kis, zöld ruhámban.

– Nyugi, majd visszafogom magam – nyúltam a kilincsért.

– Nem viccelek Esther, kétszer is gondold meg mit teszel, vagy mondasz.

– Oké.

– Hova is mész pontosan?

– Nem tudom, valami erdő széli házba. Őszintén azt sem tudom hogy fogok eljutni oda, de megoldom.

– A látszat barátaid nem segítenek a tájékozódásban?

– Sydney a barátjával jön, Camila pedig egy fiúval spanyol óráról. Magamra maradtam.

– Na és mi van Matthew-val?

– Eh – húztam el a szám, de végül jobban belegondoltam a dolgokba és meggondoltam magam. – Most írjak neki? Vagy menjek elé? Ahh, nem bírom.

Elég stresszesen indult az este, és akkor hol volt még a vége! Verekedés, gyilkosság, alkohol, szex, örülhettem volna, hogy az a legnagyobb gondom, hogy nem tudom hol a buli helyszíne.

Nem hittem volna, de a Scott ivadék megkapta az üzenetemet és egy szürke autóban ülve eljött értem az iskolához.

– Remélem jól vezetsz – szálltam be az anyósülésre és rögtön bekötöttem magam.

– Neked is szia – mosolyodott le erőltetetten Matthew. – Valami szebb fogadtatást vártam. Mondjuk egy olyat, hogy: Ó, Matthew, végtelenül hálás vagyok, hogy elviszel a buliba és segítesz nekem. Már alig várom, hogy hétfőn felmehessek hozzád és eltölthessünk együtt egy kis időt.

– Már tényleg alig várom – mondtam és bár nem úgy tűnt, tényleg így volt. De nem Matthew volt az oka annak, hogy vártam a hétfőt, hanem az, hogy végre megint az otthonomban lehetek. Az egyetlen és igaz otthonomban.

A rádióból egy Bruno Mars szám szólt, Matthew vezetés közben azt dúdolta, én pedig az ablakon kinézve felmértem az útvonalunkat az iskolától egészen a város széléig, ahonnan egy kicsit még tovább kellett mennünk. Egy ösvényen vezettünk tovább, azt hittem eltévedtünk az erdőben, de szerencsére nem, feltűnt a szemünk előtt egy hatalmas faház, ami meg volt világítva, valamint rengeteg másik kocsi. Azokkal ma senki nem megy haza, ugyanis mindenki inni fog.

– Ide érzem a pia szagát – mondtam grimaszolva miután kiszálltam a kocsiból. A fehér cipőm rögtön süllyedni kezdett a sárban. – Na szép.

– Amúgy nem tudom mondtam-e, de csinos vagy – nézett rám Matthew, miközben kezét a derekamra vezetve tolni kezdett a faház felé.

– Köszi – vakartam le magamról a kezét.

A cipőm egy kissé saras lett, de hamar orvosolni tudtam a problémát, mert a ház teraszán lévő asztalokon a rengeteg pia és nassolni való mellett volt papírtörlőkendő is, azzal pedig le tudtam szedni a koszt.

– Esther! – Sydney hangját hallottam meg, rögtön odakaptam a fejem és mosolyogva néztem, ahogy a szőke lány fellök egy fiút, csak hogy oda tudjon érni hozzám – Anyám, de jó ez a ruha.

– Köszi, a tiéd is nagyon jó. Végül a kék mellett döntöttél? – mértem végig.

– Igen, a rózsaszínt majd legközelebb veszem fel. Camilát nem láttad? Nincsen még itt?

– Még nem láttam, Liammel fog jönni.

– Mi?

– Te nem tudtad? Liam elhívta őt.

– Mi az, hogy neked elmondta nekem meg nem? – akadt ki Sydney és odalépett a mellettünk lévő asztalhoz, hogy beleigyon az egyik sörös dobozba. – Mindegy. Ma kiütöm magam, úgyhogy előre is bocsi, ha valami sértőt mondok.

– Nyugi, majd megpróbálom nem kitörni a nyakad.

Nem viccnek szántam, de Sydney jót nevetett rajtam. Nem nézné ki belőlem, hogy nyakakat török és embert ölök, de ez így van rendjén.

Teljesen új környezetbe léptem, mindenhol, ahová csak néztem diákok voltak, hiába jártunk még csak az elején a bulinak, már most ittas állapotban volt mindenki. Sok embert felismertem, voltak jelen az osztályból, és a felsőbb, valamint az alsóbb évfolyamokból is. Eleinte csak a teraszon járkáltam, de amikor megtaláltam a házba vezető bejáratot, akkor úgy döntöttem, hogy inkább odabent fogok tartózkodni. Igen ám, csak hogy nem tudtam átlépni a küszöbön. Hát ez fantasztikus.

– Mit ácsorogsz odakint Esther? – Matthew kiabált nekem, ő már odabent volt és néhány haverjával együtt iszogatta az első alkoholos italát.

– Nem tudod véletlenül, hogy ki a tulaj?

– Mi?! – vágott egy értetlen grimaszt, lehúzta a pohara tartalmát és odajött hozzám. – Nem jössz be?

– Nem tudom, én... Nem tudod véletlenül, hogy ki a tulajdonosa ennek a faháznak? Hogy ki rendezte ezt a bulit?

– Miért érdekel?

– Beszélni szeretnék vele. Megdicsérném a házat, hogy mindent ilyen jól megszervezett.

– Ez a vándorélet egyik mellékhatása? – kérdezte és elgondolkodott. – Asszem Robinsoné a ház.

– Ki az a Robinson?

– Michael Robinson. Végzős srác, a szüleié a ház, a haverjaival mindig itt szoktak bulizni. Én is jöttem már egy párszor.

– Szuper. És hol találom őt?

– Idebent, az emeleten iszogat. Neki külön szobája van, pókereznek, isznak és nézik a többieket.

– Nem tudnál esetleg felmenni hozzá és szólni neki?

– Jézusom, hagyjál már – nevetett fel, és mintha csak egy őrült ember lennék az utcán, ott hagyott engem és visszament a barátaihoz. Nagyszerű.

– Na mi a hézag? Nem tudsz bemenni? – Evie hangját hallottam meg a hátam mögül. Komolyan mondom sosem örültem még ennyire egy boszorkánynak!

– Evie! Jaj, de örülök neked! – szorosan megöleltem, mintha ezeréves barátnők lennénk. – Mindenre gondoltam, csak erre nem. Basszameg. Nem tudnál nekem segíteni? Le kéne hoznod ide a tulajdonost, azt a Michael Robinsont, vagy kit. Már biztos be van rúgva, csak annyit kéne elérnem, hogy beengedjen.

– Vagy maradhatnál odakint is – mondta Evie szórakozottan és belépett a házba. Micsoda tragédia, hogy nem mehettem utána.

– Ne csináld már! Evie!

– Megpróbálok összehozni valamit – ajándékozott meg egy unott pillantással és eltűnt a tömegben.

Én bulizni jöttem ide, nem hittem volna, hogy amiatt kell majd aggodalmaskodnom, hogy nem tudok bejutni a házba, ahol a buli folyik. Visszamentem az asztalhoz és megkóstoltam a kajákat. Semmi ízük, pedig olyan szívesen érezném a csokoládé ízét! De hát így jártam, marad a pia meg a vér!

Hosszú perceket töltöttem el a teraszon, iszogattam és kihallgattam mások beszélgetéseit. Tudom, hogy nem szép dolog, de nekem ez a kedvenc elfoglaltságom.

– Max pontos lett a kémiám, de haver, fogalmam sincs hogy csináltam.

– Anya nekem adta egy régi farmerét, kicsit retro darab, de nagyon vagány. Hétfőn abban megyek suliba.

– Nem láttátok Hannah-t?

– Apám részt vett a múzeum építésében és kialakításában, nagyon baró lesz.

– John! Haver! Gyere be, igyunk még egyet!

– Addison holnap jön haza, úgyhogy hétfőn már lesz.

Mindig találok valami olyat, ami felkelti az érdeklődésem, miközben magányosan iszogattam a sörömet csak az imént hallott hangra fókuszáltam.

– Szeretem a húgom, de jó volt ez az egy hét nélküle meg anyám nélkül. Szerdán kanbulit tartottunk apámmal meg öcsémmel.

El kellett gondolkodnom rajta ki is ez az illető, de annyi mindent hallottam már róla, úgyhogy nem volt nehéz dolgom. Aiden volt az, a végzős focista, akinek az ikertestvére Addison, a pomponlányok kapitánya és Sydney ellensége – vagy mije. Meg ugye ott van az öccsük, Tyler, akiről szerintem már beszéltem eleget. Már épp azon törtem a fejemet, hogy felkeltem magamra a szépfiú érdeklődését, amikor is Evie megtette helyettem az első lépést.

– Estheeer! – az ajtóból állva kiabált nekem, karját lengetve próbált jelezni nekem, én pedig rögtön elindultam felé.

– Nézd már, az ki? – egy fiú hangját hallottam, egyértelmű volt, hogy én voltam az a „ki".

– Új csaj, Scott-tal és Sydney-vel lóg, el akarom kerülni – szóval Aiden így nyilatkozik rólam annak ellenére, hogy nem ismer. Hát jó, nem mintha bánnám, én sem terveztem jóban lenni vele.

– Na? Idehoztad Robinsont?

– Igen, itt van – mutatott maga mögé. – Hé! Beengeded a házba ezt a szép lányt?

– Még szép, hogy be – vigyorodott el a piros baseball sapkát viselő srác. – Michael vagyok! Szia!

– Szia – mosolyodtam el és átléptem a küszöböt. Na végre! – Nagyon jó a buli, csak ennyit akartam mondani. Örülök, hogy itt lehetek.

– Én is örülök, hogy itt vagy. Van kedved feljönni?

– Nincs, bocsi. De azért köszi.

A srác megvonta a vállát és miután lepacsizott pár emberrel, elindult fel egy lépcsőn.

– Nagyon köszönöm – néztem Evie-re hálásan. – Akkor most a vámpír bulizni fog!