- Most Matthewra gondolsz - suttogta Evie és kinyitotta a szemét, amit eddig erősen csukva tartott. Halkan kántált magában valami halk szöveget, valóban belelátott a fejembe.

- Igen, meg a húgára.

- Én csak Matthewt láttam - mondta mosolyogva.

Nem tudtam mire vélni a boszorkány mosolyát, megváltást jelentett számomra az, hogy megérkezett az angoltanár és beterelt minket a terembe.

Angol óra közben Evie többször is elmosolyodott mellettem, és mikor megkérdeztem az okát azt mondta, hogy igen érdekes dolgokon jár az osztálytársaink feje.

- Hannah, a kis Hannah arról fantáziál, hogy a barátja kinyalja őt. Stacy tornagyakorlatokon gondolkozik, Peter egy tál spagettin, Camila fejében spanyol szavak vannak, Matthew pedig rád gondol.

- Mi? - szólaltam meg egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Van valami gond, Garcia kisasszony? - nézett felém a tanárnő.

- Nem, semmi, elnézést - szabadkoztam és inkább a füzetem felé görnyedtem. - Mi az, hogy Matthew rám gondol?

- Nem tudom, nem láttam teljesen a fejébe. De téged láttalak.

- Hah, érdekes - mosolyodtam el. - Na de Hannah, nem is olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik igaz?

Az angolóra leginkább arról szólt, hogy Evie minden osztálytársunk fejébe belenézett egy picit, alig tudtuk visszatartani a nevetést, amikor a tanár fejébe nézett bele. Úgy tűnik a tanárnő szívesebben tanítaná Brad Pittet Shakespeare műveiből.

Mindenki az öltözők felé ment, ugyanis a következő óra tesi volt. Nekem még most sem volt felszerelésem, úgyhogy a program ugyanaz volt, mint tegnap, ültem a kilátón és néztem a többieket. A fiúknak súlylökés volt, a lányok pedig akárcsak tegnap, most is röplabdáztak.

A nap utolsó tanórája is elérkezett, mielőtt Sydneyvel bementünk volna megebédeltünk. Nem is értem miért rendelt elő nekem anya ebédet, ha nincs szükségem rendes ételre. Tudom, hogy fontos a látszat, de akkor is undorodom bármitől, amit meg kell ennem és nem emberből kinyert vér.

- Váltottam pár üzenetet Addisonnal - szólalt meg az óra közepén Sydney. - Azt írta jó ötlet kivenni még egy személyt, és bár viccelődött azzal, hogy én leszek az, végül úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha Edwina marad ki a felállásból.

- Örülök, hogy megoldódott a helyzet. Vagy mi - mosolyodtam el. De jó is lenne, ha az lenne a legnagyobb gondom, hogy nem megfelelő a szimmetria a pomponcsapatomban.

Csengettek, a diákok pedig egyszerre özönlöttek ki a folyosókra. A szekrényemhez mentem, hogy lerakjam a felesleges könyveimet, viszont Sydney és Camila nem hagyott sokáig időzni, lelkesen ráncigálni kezdtek az iskola kijárata felé és azt hajtogatták, hogy siessünk, mert lekéssük a buszt.

Szinte már rohannunk kellett a város végében lévő buszmegállóhoz, nekem persze meg sem kottyant, de a két lány majd kiköpte a tüdejét, mire odaértünk. De megérte, mert elértük a buszt.

Miközben kényelembe helyeztem magam a barna bőrülésen mosolyogva hallgattam, ahogy az előttem ülő lányok azt magyarázzák nekem, hogy jutunk el Calistoga legjobb ruhaüzletébe.

- Biztos vagyok benne, hogy lesznek cuccok a te stílusodban. Amúgy imádom a stílusod, egyszerre laza és divatos - fordult hátra Camila.

- Köszi - mosolyodtam el és kinéztem az ablaküvegen. Mást sem lehetett látni csak az erdőt, az elsuhanó fákat és a saras talajt.

A körülbelül negyedórás utunk alatt - ami alatt végig Camilával és Sydney-vel beszélgettem témáról témára ugrálva - rá kellett döbbennem arra, hogy kora reggel óta nem ettem, és hogy kezdek éhes lenni, úgyhogy kénytelen leszek szerezni valahonnan egy kis vért.

Amikor a busz megérkezett mindhárman kiszálltunk a buszból, a lányok pedig rögtön karon ragadtak és vezetni kezdtek a bevásárlóközpont felé.

- Minden oké? Kicsit furán festesz - nézett rám Camila.

- Jól vagyok nyugi, csak kicsit éhes vagyok.

- Beugorjunk előtte hamburgerezni? - vetette fel az ötletet Sydney. - Van egy hely, ami nem rég nyílt. Keresztanyám barátai vezetik, egyszer voltam eddig és kaptam kedvezményt a sültkrumplira.

- Elmehetünk - egyeztem bele.

Ha tudnák, hogy nem hamburgerre éhezem, hanem emberi vérre... De nem baj, megoldom a helyzetet, elvégre sok ember van ebben a kisvárosban.

Barátságos hely volt az a hamburgerező, és valóban jól néztek ki a kaják, de nekem nem segítettek. Ellenben azzal a nővel, aki hangosan közölte a férjével, hogy elmegy a mosdóba.

- Elugrok a mosdóba - álltam fel az asztaltól és bekaptam egy kis darab burgonyát.

Követtem a nőt, a csapnál állva megvártam amíg végez a vécén, aztán pedig - ügyelve arra, hogy senki se nyisson ránk, és hogy még csak véletlenül se vegyen fel engem egy beépített kamera - elkaptam és a torkánál fogva nekilöktem a falnak.

- Mit csinálsz kislány? Elment az eszed?

- Ne haragudjon, de éhes vagyok - mondtam bűnbánóan és a számhoz emeltem a csuklóját. Majdnem olyan édes a csukló környékén csörgedező vér, mint a nyaki. Jólesett, felért egy hamburgerrel. - Takarja el a harapást, amit egy kutya okozott. Engem pedig felejtsen el.

- Elfelejtelek - mondta bambán a nő, miközben lehúzta a felsője ujját, hogy így eltakarja a harapást. Kiment a fürdőből, én pedig nem sokkal utána visszamentem a lányokhoz.

- Ketchup van a szád szélén - figyelmeztetett Sydney.

- Mi? Ja, ó. Köszi - töröltem le a számat zavartan. Hát az nem ketchup volt, hanem vér, de mindegy.

Miután ettünk egy jót, végre eljutottunk a ruhaboltokba, nagyszerű időtöltés volt Sydney-vel és Camilával ruhákat próbálni, nevetni és beszélgetni, úgy éreztem magam, mint egy ember, egy átlagos tinilány. Bárcsak az lennék.

Sikeres volt a vásárlás, rengeteg jó ruhát találtunk, nem lesz szívem megválni tőlük, ha esetleg a küldetésem teljesítése után tovább állok innen. És valóban. Mi lesz akkor, ha megszerzem, amiért jöttem? Nem is gondolkodtam el ezen akkor, amikor belementem anyám ajánlatába. Mihez kezdek akkor, ha megszerzem a családi ereklyéket? Anyámmal maradok? Lehetséges. Bizonyára elhagyjuk Gartownt, de vajon hová mennénk? Valami szép, békés országba, vagy épp városba kell mennünk. Egész hazafele való úton ezen gondolkoztam, nem tudtam arra figyelni, hogy Camila a lila nadrágomat dicséri.

- Milyen volt a vásárlás a barátaiddal? - kérdezte anya, amikor hazaestem.

- Jó volt - feleltem és leraktam a szatyrot a földre. Egyből a hűtőhöz mentem, hogy kivegyek belőle egy véres tasakot, az a kis kóstoló, amit a nőből kaptam a mosdóban semmi nem volt, majdhogynem kopogott a szemem az éhségtől.

A szobám még mindig nagyon üres, úgy döntöttem holnap suli után beszerzek magamnak néhány dolgot. Amikor az első napunkon barangoltam egyet a városban láttam egy boltot, ahol kisebb bútorokat és kiegészítőket árultak, valamit biztos találok ott.

Mennyivel könnyebb lenne a dolgom, ha nem kéne iskolába járnom, suli nélkül is könnyedén a Scott család bizalmába tudnék férkőzni. De anya így találta ki a tervet, én pedig nem térek le az ösvényről, amely a céljainkig vezet.

Egy újabb nap az iskolában, már alig vártam, hogy belépjek az épületbe a többi olyan diák közé, akiknek hozzám hasonlóan nincs kedvük bejárni és tanulni. Bár én nem tanulok, de még így is gyűlölök itt lenni.

- Jóreggelt - lépett mellém hirtelen valaki a folyosón. Matthew Scott volt az, már meg sem lepődök.

- Szia - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Látom jót vásároltatok, igazán jó ez a felső - nézett végig a halványsárga felsőmön, amihez egyébként a bő farmernadrágomat vettem fel. Imádom a divatot, lassan kétszáz éve figyelem a fejlődést, és be kell valljam egyszerre fantasztikus és siralmas. Imádom a mai divatot, de még mindig az 1800-as évekbeli ruhák az igazi szenvedélyem.

- Kösz - nem kerítettem kifejezett figyelmet a Scott ivadéknak, a fejem egészen máshol járt. A ruhák világában jártam, annyi sok szép ruhát viseltem már, minden darabhoz kötődik egy-egy mély emlék. Egy távoli sziget, egy kastély, vagy épp egy nyüzsgő főváros. Ez igazán varázslatos.

- Sydney-t és Camilát nem láttad? - próbálkozott Matthew továbbra is a beszélgetéssel.

- Nem, még nem.

- Akkor úgy néz ki majd matekon látjuk őket.

És valóban, a csütörtöki napot történelem órával kezdjük. A teremben ugyanoda ültem, ahova hétfőn, reméltem, hogy az az Adam nem köt megint belém. Vagy ha mégis, akkor kénytelen leszek megint megszuggerálni.