Niki szemszög

A szoba csendes volt, csak a reggeli fények törtek be a redőnyök között, és melegséget árasztottak a szobában. Ahogy lassan kinyitottam a szemem, a testem még mindig álmos volt, de az érzés, hogy valami meleg ölel körbe, biztonságot adott. Megmozdultam, és ahogy egy kicsit elfordultam, rájöttem, hogy Charles karjai ölelik körbe.

Mi történt? Hogyan kerültünk ide? Az emlékek kissé ködösek voltak, de ahogy rá pillantottam, éreztem, hogy mindent jó irányba halad. A karjai szorosabban fonódtak körém, miközben mindketten csendben feküdtünk.

Éreztem, hogy a nap sugarai már átjárják a szobát, így nem volt értelme tovább pihenni. Egy apró mozdulattal próbáltam megemelni a fejem, de a következő pillanatban ő is felnyitotta a szemét, és rámosolygott.

„Jó reggelt, Niki.” – mondta kedves, álmos hangon, mintha nem is lenne semmi különös abban, hogy most itt vagyunk együtt. A hangja olyan, mint egy biztonságos hívás, ami elérte a szívem.

„Jó reggelt.” – válaszoltam neki halvány mosollyal. – „Azt hiszem, most jövök rá, mennyire furcsa, hogy itt vagyunk együtt.”

Charles elmosolyodott, és egy pillanatra közelebb húzott, hogy ne legyek távol tőle.

„Miért furcsa?” – kérdezte, miközben a kezemet megfogta, és finoman megnyomta. – „Én nem találom furcsának.”

„Mert... valahogy minden olyan gyorsan történt.” – motyogtam, miközben egy pillanatra mélyebben a szemébe néztem. – „De jó érzés.”

Charles mosolygott, és egy apró nevetés hagyta el az ajkait.

„Nekem is jó érzés. Nézd, most reggel van, együtt vagyunk, és minden rendben van.”

Bólintottam, és ahogy elmozdultunk az ágyból, kezdtem érezni, hogy minden rendben lesz. Charles halkan felkelt, és a konyha felé indult, miközben én utána mentem.

„Mit szólsz egy reggelihez?” – kérdezte, miközben megállt az ajtóban, és rám nézett.

„Jó lenne. Valami egyszerűt, amit együtt csinálhatunk.”

Charles szemében egy kacsintás csillogott, ahogy megindult a konyha felé.

Charles szemszög

Amikor megláttam, hogy Niki ébredezik, valahogy nem tudtam elhinni, hogy most itt vagyunk. Ő az, akire mindig is vágytam, és most itt fekszünk, éppen egy új reggelt kezdve együtt. Amikor a szemébe néztem, tudtam, hogy minden, amit tettünk, helyes volt.

„Jó reggelt.” – mondtam neki, miközben próbáltam felébreszteni őt, de úgy, hogy ne rontsuk el a nyugodt pillanatok varázsát.

„Jó reggelt.” – válaszolta, miközben a hangjában egy kis mosoly bujkált. – „Nem igazán tudom, hogy hogy kerültem ide.”

„Nem kell tudnod mindent.” – válaszoltam, miközben a karjaim köré fonódtak, és finoman magamhoz húztam. – „Csak tudd, hogy jól vagy itt.”

Niki egy pillanatra elgondolkodott, majd az arca kicsit komolyabb lett.

„Tényleg jól érzem magam veled. Nem hittem volna, hogy így alakul.”

„Hidd el, én sem.” – mondtam, és egy apró nevetéssel zártam le. – „De örülök, hogy így történt.”

Niki aprót bólintott, és elmosolyodott. Az egész világ mintha egy pillanatra megállt volna körülöttünk, és csak mi voltunk. Miközben felkeltünk, és elindultunk reggelit készíteni, még mindig ott volt a levegőben a biztonság érzése, amit a közelsége adott.

„Mit főzzek?” – kérdeztem, miközben egy kacsintást is küldtem felé.

„Valami finomat, ami gyors.” – válaszolta, és a konyhába követett.

Most, hogy már mindketten ott voltunk, tudtam, hogy a nap jól fog kezdődni. Az egész világ mintha a mi kezünkben lenne, és a jövő csak most kezdődött.

Niki szemszög

Ahogy elindultunk a konyhába, egy kicsit még mindig álmos voltam, de úgy éreztem, hogy a reggel friss energiát hozott. Charles mellett minden másnak tűnt, sokkal könnyebbé váltak a dolgok. A közelsége megnyugtatott, és bár még mindig kissé zavarba jöttem néhány pillanattól, amiket meg éltünk, valahogy úgy éreztem, hogy ez mind a helyére kerül.

„Mit csináljunk reggelire?” – kérdezte Charles, miközben elővett néhány hozzávalót a konyhaszekrényből.

„Hmmm... valami egyszerűt. Talán tojás?” – javasoltam. – „Azt mindenképpen meg tudjuk csinálni.”

Charles nevetett egyet, és felém fordult.

„Szóval te is a legkézenfekvőbb ételt választod?” – mondta egy kaján mosollyal. – „Igazad van, azért nem is baj.”

„Tudom, hogy mindent túl gondolsz.” – válaszoltam kuncogva. – „De nézd, ha egyszerűen megoldható, miért bonyolítsuk?”

Ahogy szóltam, a hangom nyugodt volt, de belül egy kicsit zúgott a szívem. Az egész helyzet egyre inkább természetesnek tűnt, és ez valóságos csoda volt számomra. Az érzés, hogy együtt főzünk, hogy én is itt vagyok a konyhájában, hogy olyan dolgokat csinálunk, amiket nem is hittem volna, hogy meg élhetünk.

Charles letette a tojásokat a pultra, és rám nézett.

„Mi van, ha úgy csináljuk, hogy együtt készítjük el?” – kérdezte mosolyogva.

„Tetszik az ötlet. Akkor csináljuk!” – válaszoltam neki, és a kezemet ki nyújtottam, hogy segítsek neki a hozzávalók előkészítésében.

Charles a tűzhely mellett állva a serpenyőt melegítette, miközben én próbáltam mindent előkészíteni. Amikor egy-egy pillanatra ránéztem, láttam, hogy milyen magabiztosan mozdul, és valahogy ez még vonzóbbá tette őt számomra. A kis hangulat, amit meg teremtettünk a konyhában, olyan otthonos volt, mintha mindez már a mi közös rutinunk része lenne.

A tojások sercegtek a serpenyőben, és az egész helyet be lengte az illatuk. Amikor mindketten leültünk, hogy meg vacsorázzunk, Charles elmosolyodott.

„Ez finom lett. Most, hogy így együtt csináltuk, még jobb íze van.”

„Teljesen egyetértek. Az íz is sokkal jobb, ha együtt csináljuk.” – válaszoltam, és egy pillanatra el mosolyodtam, miközben meg emeltem a poharamat.

A reggel békés és boldog volt, és ahogy Charles a szemembe nézett, éreztem, hogy ez egy újabb lépés volt egy olyan kapcsolat felé, amit mindig is kívántam.

Charles szemszög

Ahogy együtt főztünk, az egész világ megszűnt létezni. Csak Niki volt, a konyha, és az érzés, hogy végre valami igazán különleges történik közöttünk. Amikor ránéztem, nem csak a lány, akibe szerelmes vagyok, hanem egy olyan ember is, akivel igazán szeretném eltölteni az életemet. Még akkor is, amikor csak együtt reggelizünk, valahogy mindez sokkal nagyobb jelentőséggel bírt.

„Tudod, Niki, valami különleges van benned.” – mondtam, miközben finoman ránéztem. – „És mindez, ami most történik, annyira természetesnek tűnik.”

Niki elmosolyodott, miközben beleharapott a tojásba, és a pillanatot teljesen magunkévá tettük.

„Még nem tudom, mi lesz, de nekem is természetesnek tűnik.” – válaszolt. – „És tetszik.”

Ahogy beszélgettünk és együtt ettünk, minden egyes perc egy újabb megerősítést adott arra, hogy talán az életem legjobb döntését hoztam meg, amikor Niki mellett döntöttem. Most, hogy itt vagyunk, és mindez így alakul, úgy érzem, hogy minden jó irányba halad.

Miután befejeztük az étkezést, Niki összeszedte az edényeket, én pedig segítettem neki, miközben éreztem, hogy minden egyre természetesebé válik. Az a kémia, ami közöttünk van, több, mint amit szavakkal ki fejezhetnék. Tudtam, hogy mindkettőnk számára valami igazán különleges alakult ki itt.

„Mi a következő lépés?” – kérdeztem, miközben a kezét keresve közelebb mentem hozzá.

„Miért nem egy kis séta? Ha már ilyen szép napunk van.”

„Ez egy remek ötlet.” – válaszoltam, és egy utolsó pillantással zártam le az étkezést. Ahogy felálltunk, tudtam, hogy minden elérhető, ha együtt csináljuk.