Niki szemszög

Az egész napom meglepően nyugodt volt. Charles azt mondta, hogy este szeretne vacsorát főzni nekem, és bár először megijedtem, hogy biztos valami bonyolult recepttel próbálkozik, végül megnyugodtam.

Ahogy beléptem a lakásába, Charles már az asztalon dolgozott. A fűszeres illatok betöltötték a szobát, és hirtelen éhes lettem, pedig egész nap alig ettem.

„Mi az, amit csinálsz?" - kérdeztem, miközben a konyhában sétáltam.

Charles mosolygott, és egy mozdulattal megfordult. „Bármi is lesz, biztos ízleni fog."

„Akkor inkább segítek." - mondtam, és elindultam felé.

Ráadásul ott volt még egy plusz kihívás: épp akkor kellett járnom, és a lábam folyamatosan nyújtásra szorult. Így végül inkább megfogtam a konyhai szekrényt, miközben ő a fazéknál tevékenykedett.

„Ne dolgozz, inkább pihenj egy kicsit." - javasolta Charles, de én nem akartam semmit sem kihagyni.

„A pihenésre van idő. Most viszont segítek."

Nekiálltunk a főzésnek, és a közös munka közben valahogy mindketten elfelejtettük a világot. Charles figyelmesen adogatta a hozzávalókat, én pedig próbáltam követni őt.

És amikor megint a szemébe néztem, a légkör megváltozott.

Kicsit gyorsabban vettem a levegőt. „Szeretném, ha megcsókolnál."

Éreztem, ahogy a szívem hevesebben ver.

Ő pedig egy pillanatig nem mozdult, mintha megdermedt volna, majd lassan, óvatosan, mintha nem akarná elrontani az egészet, közelebb hajolt.

A csókunk épp olyan volt, mint amit mindig is kívántam. Édes, nyugodt, és tele volt érzelemmel.

Amikor végül elhúzódtunk, Charles mély levegőt vett.

„Mi van, ha nem vagyok elég jó?"

Nehezen fogtam fel a kérdést. „Hogy érted ezt?"

Ő mosolygott, de még mindig egy kis kétség volt a hangjában. „Hát, ha nem tetszik a vacsora..."

Nevettem, és egy pillanatra elfelejtettem minden más gondot. „Nekem az már tökéletes, hogy itt vagy."

Aztán még egy csókot adtam neki.

„Köszönöm, hogy ilyen jól bánsz velem." - súgtam, miközben újra a szemébe néztem.

Charles szemszög

Niki szavai egy pillanatra megleptek. Igazán nem hittem volna, hogy ennyire fontos lesz nekem ez a vacsora, de amikor végig néztem őt, ahogy ott állt előttem, a szemében valami csillogott, amit eddig nem láttam.

Minden egyes mozdulatában ott volt a kedvesség, a törődés.

Egy ideig csak figyeltem, és bár a vacsora lassan készen állt, most már nem is volt igazán fontos. Mert ami igazán számított, az itt és most volt.

Niki már alig várt, hogy segíthessek neki, és ahogy megfogta a kezemet, szinte éreztem, ahogy minden más eltűnik körülöttünk. Az a pillanat volt, amire annyira vártam.

A csókunk is csak egy természetes lépés volt. Olyan volt, mintha minden egyes érintésünk, minden egyes szót, amit kimondtunk, előre elterveztük volna.

Mikor elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem, valami furcsa érzés járta át a szívemet. Kicsit bizonytalan voltam, de azonnal megnyugodtam, amikor megláttam azt a kedves, őszinte mosolyt az arcán.

„Mi van, ha nem vagyok elég jó?" - kérdeztem.

Valójában nem tudtam, mit válaszolnék, ha rossz választ adna. De a válaszától minden kérdés eltűnt.

„Tökéletes vagy."

A konyha hirtelen túl csendes lett, ahogy a szívem hevesen vert. De tudtam, hogy ez a pillanat örökre bennem marad.

A csókunk most már nem csak arról szólt, hogy egy egyszerű érzelem volt. Ez már egy egészen más dimenziót nyitott meg - azt, hogy mindketten készen állunk arra, hogy többet adjunk.

Niki szemszög

A csók után még mindig ott éreztem a pulzusom a testemben, és bár próbáltam összeszedni a gondolataimat, egyre inkább el mosódtak. Ahogy Charles közelebb hajolt, valami különös érzés töltött el. Először úgy éreztem, mintha a világ megállt volna körülöttünk, és csak mi ketten léteznénk.

Aztán a nyugalom helyett egy egész sor érzelem árasztott el. Félelem, boldogság, vágy... mindent egyszerre. Nehéz volt felfogni, hogy valójában itt vagyok, egy olyan fiú mellett, akit mindig is csodáltam, és akitől most olyan dolgokat kaptam, amikre nem is számítottam.

Az étel már rég kész volt, de mindketten elfelejtettük. Csak álltunk ott, a konyhában, és néztük egymást, mintha valami varázslat történt volna. Az érzés, hogy itt vagyunk, és hogy az élet ilyen lehet... valósággá vált.

Végül én voltam az, aki megtörte a csendet.

„Ez csodálatos volt." - mondtam halkan, miközben óvatosan el engedtem őt, és mosolyogva néztem a szemébe.

Charles elmosolyodott, és egy kis nevetést is elfojtott. „Az étel is finom lesz, nem csak én." - mondta játékosan.

De most már nem számított, hogy mi van az asztalon, mi van az étellel. Most mi voltunk a legfontosabbak.

Charles szemszög

Amikor Niki elmosolyodott, úgy éreztem, mintha minden elérhetetlen álom valósággá vált volna. Az előző csókunk után valami megváltozott köztünk, és az, hogy a konyhában álltunk, csak megerősítette azt, amit már régen tudtam. Niki volt az, akit akartam, és most, hogy már egy kicsit jobban meg ismerhetem őt, nem akartam, hogy bármi is megváltozzon.

Ahogy ránéztem, a szívem hevesen vert. Talán még soha nem éreztem magam ennyire ébren és élőnek. Az a kis szünet, amit a csók után tartottunk, a legnyugodtabb pillanat volt az életemben.

„Igen, biztos vagyok benne." - válaszoltam, miközben egy újabb mosolyt küldtem felé.

De most már nem csak a csók volt fontos. Mi ketten itt álltunk, és már nem voltak kétségek. Itt voltunk, és készen álltunk arra, hogy többet adjunk. Az egész nap, minden egyes pillanat, amit eddig együtt töltöttünk, most már egy szilárd alap volt, amire építhetünk.

Mi ketten. És én úgy éreztem, hogy ezzel az egyszerű csókkal, mindent elmondtam neki, amit szavak nem tudtak volna kifejezni.