Niki szemszög

A szív dobogásom egyre gyorsabb lett, ahogy a versenypálya előtt álltam, felkészülve életem első komoly versenyére. A motorsport iránti szenvedélyem, ami már kislány korom óta hajtott, most végre valóra válhatott. Az izgalom keveredett a félelemmel, ahogy beültem az autóba. Az édesanyám, Rebeca, és az apukám, Carlos Sainz Sr. izgatottan figyelték a versenyt a lelátóról, miközben a szívem hevesen vert. Carlos, aki mindig mellettem volt, most is ott volt, hogy támogasson.

„Tudom, hogy meg fogod csinálni, Niki. Bízz magadban.” – mondta, miközben megölelt.

„Itt leszek veled végig.” – tette hozzá Rebeca, és én hálásan megfogtam a kezét.

De most nem csak a családom, hanem a csapat is ott volt mellettem. Az edzéseken rengeteg időt fektettem bele, próbáltam tökéletesíteni a vezetési technikámat, és mindent megtenni, hogy ne csak résztvevő legyek, hanem valós esélyes. De az idegek, amelyek először kavarogtak bennem, most már az adrenalinnal keveredtek.

A szemben lévő versenyzők is mind készen álltak, és a rajtrácson mindenki várta a rajtot. Egy kicsit zúgott a fülem, és a szempilláim alatt megcsillant a napfény, miközben elindult a motorom. Az első körökben úgy tűnt, hogy minden jól megy, és sikerült tartani a pozíciómat. Azonban Matteo, aki az egyik versenytársam volt, és akivel már többször is össze különböztünk az edzéseken, mintha kifejezetten próbálkozott volna megnehezíteni a dolgomat.

A kanyar előtt pár méterrel Matteo hirtelen rálépett a gázra, és egy durva manőverrel próbált megelőzni. A szemeibe volt valami, amitől borzongani kezdtem. Mintha szándékosan próbálta volna megzavarni a versenyemet, és talán most már nem is a győzelemért, hanem az idegeimre akart játszani. Ahogy a verseny folyt, az érzés, hogy valami nem stimmel, egyre erősebb lett.

A kanyar előtt, miközben Matteo próbált be fordulni, én is keményen rá léptem a fékre, hogy el kerüljem a potenciális ütközést. De az egész pálya olyan gyorsan változott, hogy egyszerűen nem tudtam felkészülni a következő lépésre. Matteo eléggé szorosan megelőzött, és ahelyett, hogy szép ívben elhúzott volna, elég agresszíven zárta el a helyemet.

A következő pillanatban már nem volt megállás. A kerekek sikítottak a sebességtől, a motor hangja egyre hangosabbá vált, és az autó hirtelen megcsúszott. Minden másodperc végzetesnek tűnt, és a szív dobogásom szinte elnyomta minden mást. Éreztem, ahogy az autó hátulja elindul a kontrolálhatatlan irányba, és azt is, hogy nem tudom megállítani.

A kanyar előtt a fékek teljesen be dugultak, és egy pillanatra minden elnémult. Az autó már nem volt irányítható, és a fal felé csapódtam. A fém csikorgott, az üvegek szétpattantak, és egy óriási durranással a hátam mögött a tűz lángra kapott.

A következő pillanatok egy egész másik világból jöttek. A füst körülöttem vastag volt, és próbáltam kapkodni a levegőt, de nem volt elég oxigén. Az autó belső hőmérséklete gyorsan emelkedett, és a lábam mintha teljesen be lett volna szorulva a torzult fékpedálok között. A testem remegett, de valahogy próbáltam megtartani a lélek jelenlétemet, hogy legalább ki tudjak mászni.

A füst egyre sűrűbb lett, és a lábamat már nem éreztem. Éreztem, hogy egyre nehezebbé válik a lélegzés. Az érzés, hogy mindent elveszíthetek, szinte túl sok volt, és egyre nehezebb volt megőrizni a nyugalmam.

A hangok összemosódtak, a füst és a fém égett szaga mindent elborított. Az utolsó dolog, amit éreztem, hogy valaki kiemel a kocsiból és azonnal segítenek – de ezután minden elsötétült körülöttem.

Charles szemszög

Ahogy a versenyt figyeltem, minden egyes kanyar előtt szorongtam. Niki versenye most nemcsak egy újabb lehetőség volt számára, hanem egy mérföldkő is. Láttam, ahogy a mezőnyben egyre jobb pozíciót foglal el, és ez a lány minden várakozást felülmúlt. Ő volt az, aki tényleg képes volt küzdeni és bizonyítani, hogy megérdemli a helyét itt, a versenypályán.

De aztán… minden megváltozott.

Egy hirtelen kanyarban, miközben Niki egyelőre jól tartotta magát, láttam, hogy Matteo valami nagyon durvát próbál végrehajtani. Nem voltam benne biztos, de mintha szándékosan próbálta volna elzárni a lányt. A következő pillanatban már nemcsak az autót láttam, hanem a hatalmas ütközést is. Az autó, amely egyenesen a falnak csapódott, és a tűz megjelent a hátsó részen.

A szívdobogásom gyorsult, a lélegzetem szaporodott. Azonnal felugrottam, és azt hittem, hogy elveszítem őt. A hangok minden irányból eltorzultak, de egyetlen dolog járt az eszemben: Niki!

Nem akartam hinni a szememnek. Olyan gyorsan reagáltam, ahogy csak tudtam, és azonnal a versenypálya felé rohantam. A kezemet az arcomra szorítottam, miközben próbáltam átvágni a tömegen és elérni őt.

Megálltam, amikor a mentők már odarohantak, és csak reméltem, hogy elég gyorsan odaérnek. Az egész világ összemosódott, de amikor megláttam a lányt, éreztem, hogy a szívem megáll. Niki épp hogy életben volt, de látszott, hogy a helyzet komoly.

„Niki! Niki, ne csináld ezt! Tarts ki!” – kiabáltam, miközben a mentők próbálták kiemelni őt az autóból.

A lábát, amit szorított a törött fékpedál, teljesen be volt csípve. A tűz és a füst továbbra is körülvette, és a pánik teljesen magával ragadott.

A mentők gyorsan beavatkoztak, de a szívem majdnem megszakadt, miközben figyeltem, hogy Niki eszméletlenül fekszik, és én semmit sem tudok tenni.

De akkor… valami váratlan történt. Éreztem, hogy Niki ujja megremegett. Élt. Tovább harcolt, és én itt voltam, hogy ott legyek mellette.