- Szóval maradsz - mondta az anyja a pénteki vacsoránál. Konrád bólintott. Az anyja viszonozta a gesztust, majd levágott egy falat húst. A kés éle végigcsikordult a tányéron.

- Hogyhogy itthon vagy? Ma nincs előadás? - kérdezte Konrád pár lenyelt falat után.

- Letícia ugrott be helyettem. Neki is kell a gyakorlás. Különben sem árt, ha egy kis időt végre veled töltök.

Az anyja alakítása valószínűleg mindenkit megtévesztett volna, de Konrád tudta, hogy hazudik. Most már csak azt kellett eldöntenie, akar-e konfrontálódni.

- Nem szereted a Macskákat?

- De, nem rossz darab. Csak úgy érzem, te vagy most a fontosabb.

Konrád arcán felgyúlt a harag. Ő eddig sosem volt fontosabb, mint a színház.

- Miért nem nézel szembe a gondjaiddal? - bukott ki belőle.

- Hogy mondod? - emelte fel az anyja lassan a pillantását, mint az oroszlán, aki szemügyre veszi a prédáját.

- Még aznap sem vettél ki szabadnapot, amikor születtem. Nem lehetek én a fontosabb.

- Kisfiam... - tette le az anyja a villát és a kést, de Konrád a szavába vágott.

- Hazudsz. Itthon is és ott is. Olvastam a kritikákat. Ha nem tudod szívvel és lélekkel csinálni, hagyd ott. Ez az első és legfontosabb szabály.

- Ezt kitől hallottad?

- Vali néni mondta, ő tartja a drámát.

Konrád anyja csak felvonta a szemét, de nem szólt semmit. Konrádban pezsgett a méreg. Ő is letette a villát és a kést, és az anyjára bámult.

- Nem bízol a közönségben, elhagytad őket. Nem szívből játszol. Szerinted ők nem érzik ezt meg?

- Koni... te ezt nem...

- Dehogynem érthetem. Amióta apa elköltözött, csak menekülsz. Amióta a Varázsfuvolából...

- Elég. Nem akarok erről beszélni! - tolta hátra az anyja a széket.

- Hát jó, akkor én meg nem akarok az első hetemről beszélni - csattant fel Konrád, majd felugrott és elcaplatott a szobájába.

Az anyja évek óta egyre kevésbé volt jelen a színpadon. Ő is látta, az apja is látta, a kritikusok is látták. És sajnos a nézők is látták. Az egykor az Éj királynőjét éltető tömeg már nem volt sehol, az eltelt tíz év alatt felszívódott. Konrád tudta, hogy az anyja szenved, de leginkább az idegesítette, hogy még itthon is, még vele szemben is játszott. Így nem lehet leélni egy életet. Azért is akart annyira színész lenni, hogy megmutassa az anyjának, hogy máshogy, jobban is lehet csinálni az egészet.

Az ajtót a lehető leghangosabban csapta be maga után, majd az ágyra ült. Keze a mellette heverő Hamletre siklott. Vali néni feladta a hétvégére, mert drámaismereten ezzel fognak foglalkozni a jövő héten. Konrád szerette Hamletet, ő akarta olvasni a főszerepet, mert úgy érezte, tökéletesen megérti a szenvedő dán királyfi szerepét. Így hát onnan folytatta a drámát, ahol abbahagyta, a második felvonás elejéről, csakhogy megrezzent a mobilja a zsebében.

Konrád Sugira számított. A lány vicces színházas mémeket küldözgetett neki nagyjából óránként, de a telefon most egy Facebook értesítést jelzett: Gereben Nimród ismerősnek jelölt. Konrád alig kattintott a fiú profiljára, máris kapott tőle egy üzenetet.

„Szükségem van a segítségedre."

Konrád egy hosszú pillanatig nézte az üzenetet, majd megrázta a fejét és letiltotta Nimródot. A Hamlettel kell foglalkoznia, nem törődhet a múltjából felsejlő szellemekkel.

*

Csakhogy Nimród nem értett egyet Konráddal.

- Mint írtam, szükségem van a segítségedre - állt meg Konrád padja mellett másnap reggel. Ahogy beért az osztályba, egyből Konrádhoz ment, arca kipirult volt a csípős, szeptember reggeli hidegtől, haját összekócolta a szél, a szemüvege teljesen bepárásodott. Konrád most először egy cseppet sem rémült meg tőle.

Konrád mellett Sugi szaporábban vette a levegőt, mint egy kifutni készülő gőzmozdony.

- Ó, azt hittem, nem beszélünk - vont vállat Konrád.

Utoljára, amikor Nimróddal találkozott, rajtuk kívül ott voltak a szüleik és az osztályfőnök is. Konrád az osztályfőnökének nem akart előbújni, így sosem mondta el, mi köztük a probléma. A szülei tiszteletben tartották Konrád döntését. A másfél órás beszélgetés végén, az osztályfőnök javaslatára arra jutottak, az lesz a legjobb, ha a fiúk nem szólnak egymáshoz. Nimród pedig kapott egy osztályfőnöki intőt. Az osztályfőnök azt hitte, ezzel minden el van intézve. De Konrád rettegése nem ettől szűnt meg, csakis azután csillapodott, hogy Nimród ezután a nap után nem járt be többet.

- Most új szabályok érvényesek - felelte Nimród, miközben levette a szemüvegét, hogy megtörölje. Konrád látta az orrnyergén a piros kis foltot, ahol a szemüveg megnyomta a fiú bőrét. Neki sosem volt szemüvege, és most először gondolkozott el azon, hogy biztosan kényelmetlen lehet, amikor... - Gyere ki velem egy kicsit a folyosóra.

Konrád minden izma megfeszült. Nimróddal kettesben maradni sosem volt biztonságos, még egy viszonylag forgalmas folyosón sem. Konrád megrázta a fejét.

- Nem megyek veled sehová. Mondd el itt, hogy mit akarsz.

Nimród erre tétova pillantással nézett körbe, majd a tekintete megállapodott Sugin, aki minden szavukat felvont szemöldökkel leste, még csak nem is téve úgy, mint aki nem rájuk figyel.

- Ez... csak kettőnkre tartozik.

Konrád hármat pislogott, Sugi pedig félrenyelte a nyálát, majd rövid köhögés után megszólalt.

- Menjetek már ki, meghülyülök tőletek.

Konrád semmit nem értett. Biztos volt benne, hogy Sugi totálisan bele van esve Nimródba. Ha így van, akkor mégis miért... Konrád elmosolyodott. Hát persze, Nimród biztosan Sugival kapcsolatban akar kérdezni valamit. Biztosan látta, hogy az elmúlt hét alatt milyen jóban lett a lánnyal és segítséget kér, hogy összejöhessen vele. Konrád bőre felbizsergett a lehetőségtől, hogy azt hazudja, Sugi imádja a cicákat, amiket amúgy utált, mert a kígyókat meg a pókokat szerette. Vagy, hogy a kedvence, ha szerenádot adnak neki a suli kapujában, vagy rózsacsokrot az órán vagy... Valószínűleg nem tenné meg, mert nem akarná kényelmetlen helyzetbe hozni a lányt, de jó volt eljátszani a gondolattal.

- Jó, menjünk - állt fel. Sugi felmutatta a hüvelykujját, amikor Konrád kifelé indult Nimród után a folyosóra. Egy pillanatig megrettent, hogy Nimród elkapja, hasba vágja, de a fiú csak az ablak mellé húzódott és lehajtott fejjel várt.

Konrád gyomra idegesen összeszorult a látványra, annyira furcsa és idegen volt az egész. Nem volt jó érzés az a nyugtalanság, ami a belsőjébe költözött, de azért óvatosan közelebb lépett Nimródhoz.

- Ez... szóval ez most hülyeség lesz, de... van valaki, aki... - Nimród lehajtott fejjel motyogott, annyira groteszk látványt nyújtott, mintha az univerzumok megint megkeveredtek volna.

- Tudom, mit akarsz mondani - vágott közbe Konrád, hogy segítsen.

- Azt nem hiszem - rázta a fejét Nimród.

- Tetszik neked, igaz? - Nimród végre felemelte a fejét. Konrád magabiztosan folytatta. - Nem tudod, hogyan kezdj el közeledni felé.

- Ezt meg honnan...

- Nyilvánvaló, ahogyan néztek egymásra - vigyorgott Konrád és visszapillantott a termük felé, ahol a nyitott ajtón át pont odalátott az őket figyelő Sugira. Amikor Nimródra nézett ő azonban a folyosó másik vége felé kémlelt.

- Nyilvánvaló... nyilvánvaló... - motyogta Nimród és előre-hátra hintázott a talpán.

- Meglepődtél? Pedig szerintem van nála esélyed - bólogatott magabiztosan Konrád. Az évszázad kerítőjének érezte magát.

- Ennyire látszik, hogy tetszik nekem? - kérdezte Nimród az indokoltnál sokkal több riadalommal a hangjában.

- Én észrevettem - mondta Konrád, és legszívesebben meglapogatta volna Nimród vállát, de szerencsére még időben észbe kapott, és visszaengedte maga mellé a meglódult karját.

- Igaz. Neked van radarod...

- Ö... micsodám? - kérdezte Konrád, de Nimród nem a kérdésre válaszolt.

- És akkor szerinted mit kellene most csinálnom?

- Nemtom - nevette el magát Konrád. - Mondjuk menj oda hozzá és köszönj. Kívánj jó reggelt és kérdezd meg, milyen volt a hétvégéje.

- Biztos, hogy nem - hördült fel Nimród.

- Miért?

- Alig szoktunk beszélgetni, főleg nem a suliban, nem mehetek csak így oda - rázta meg a fejét a fiú.

- Azért szoktatok néha beszélni, én is láttam a múltkor, amikor...

- A sorba... de az... - motyogta maga elé megint, Konrádnak pedig fogalma sem volt, miről beszél. De mielőtt megkérdezhette volna, Nimród folytatta: - Szerinted tényleg van esélyem?

- Persze - mosolygott Konrád. Egy pillanatra belé hasított, mi lesz, ha Sugi és Nimród járni kezdenek. Akkor vagy Nimródot kell elviselnie vagy elveszíti az egyetlen barátját. De ahogy Nimród sápadt arcára nézett, nem tudott és nem is akart ártani neki, ő jobb volt a régi Nimródnál.

- Komolyan?

- Mondom, menjél most. Próbáld meg. Értékelni fogja, hogy te teszed meg az első lépést.

- Mo... most?

- Persze!

Nimród mélyet sóhajtott, előreszegezte az állát, mint a csatába induló katona, majd hangosan, amolyan csatakiáltásként annyit mondott:

- Jó!

Konrád ráharapott a nyelvére, nehogy elnevesse magát.

Nimród eközben összepréselte az ajkát, mély levegőt vett, majd balra fordult és elindult a folyosó vége felé.

Konrád riadtan nézett Sugira, aki még mindig őket figyelte a helyéről. Aztán Nimród felé fordult, aki elszántan gyalogolt a folyosó vége felé. A tizenkettedikesek nagy csoportba verődve beszélgettek a folyosón. Nimród megállt egy magas fiú előtt, majd megkocogtatta a vállát. Konrád elhűlve nézte, hogy még mosolyt is tudott az arcára varázsolni. Az magas, tánctáboros fiú volt az, akit Nimród a sorban is megszólított. Talán Máté.

Konrád a folyosó zsongásában nem hallotta, mit beszélnek, de a Máté mellett álló két lány egymást könyökölte oldalba, úgy próbálták visszafogni a vihogásukat. Nimród végül megfordult és Konrádra bámult. Konrád a szemében tomboló gyilkos tűzre számított, nem egy tanácstalan tekintetre.

- Nem hiszem, hogy jól ment - motyogta Nimród csendesen Konrád mellett, miután visszaért, és az ablakkerethez nyomta az orrát. A szemüvege félrecsúszott.

Konrád megköszörülte a torkát, hogy ki tudja nyögni a kérdést, ami üvöltött a fejében.

- Meleg vagy?

Nimród nem fordult felé, meg sem moccant, csak bámult kifelé a szeptember reggeli napfénybe.

Konrádot zavarta a hosszúra nyúló csend. Meg kellett szólalnia.

- Csak mert én azt hittem, hogy nem róla...

- Talán - mondta halkan Nimród. - Talán az vagyok.

Majd anélkül, hogy Konrádra nézett volna, bemenekült a terembe.

*

Az év eleji ismétlő dolgozat az egész tizedikes tananyagból benne volt Konrád kisujjában, de ahogyan a papír fölé hajolt, mintha minden kihullott volna a fejéből. Nem maradt hely semmi másnak, csak a döbbenetnek, hogy Nimród meleg. A kárörvendésnek, hogy megérdemli. A sajnálatnak, hogy mégsem érdemli meg, hogy nevessenek rajta a tizenkettedikes lányok. A haragnak önmaga ellen, hogy egy homofób, látens meleg áldozata volt évekig, hiszen észrevehette volna. A sajnálatnak, hogy Nimród min mehetett keresztül.

Kattogtak a fejében a régi emlékképek, a sok düh és félelem, a beszólások, Nimród gúnyos nevetése, a célzásai, a... a minden, amit tőle kapott, és a sok hogyan és miért mellett nem maradt hely sem a felvilágosodásnak, sem a romantikának. Tudta, hogy egyest fog írni.

- Basszus, ez nehéz volt - nyögött fel mellette Sugi a kicsengetés után, és nyújtózott egy nagyot. - Körmöltem, mint az állat.

- Figyelj... neked tetszik Nimród? - bukott ki Konrádból.

Sugi felvont szemöldökkel pislogott Konrádra.

- Ez kicsit hirtelen jött... - mondta a lány, és elfordult, hogy a tankönyvét pakolja inkább a táskájába.

- Felejtsd el, oké? Tiszta hülyeség, nem kellett volna megkérdeznem - rázta a fejét Konrád, amikor látta, hogy Sugi menekülni szeretne ez elől a beszélgetés elől.

- Oké. Felejtsük el - mondta Sugi, majd még mélyebbre bújt a táskájába. - De azért szívesen válaszolok. Nimród cuki srác, de nem az esetem. Ha lenne egy lány tesója, akkor inkább ő érdekelne.

- Ó - pislogott Konrád döbbenten. Nem erre számított.

- Aha. Ó. Amúgy szép a kulcstartód - mosolygott Konrádra Sugi vörös arccal. Konrád a kulcstartóján fityegő apró szivárványra gondolt. Fogalma sem volt, Sugi mikor látta meg, de mindegy is volt. Széles mosolyra húzta a száját.

- Holtbiztos, hogy a gay radar kamu - sóhajtotta aztán.

- Miért? Az enyém jól működik - kacsintott Sugi, majd elnevette magát.

- Akkor csak az enyém krepált be, mert totál heterónak hittelek.

- Nemtom. Az enyém azt jelzi, neked totálisan van esélyed Niminél.

- Mi? - hördült fel Konrád.

- Hát mert kérdezted, hogy nekem tetszik-e, de én...

- Jaj, nem. Nekem nem jön be. Tényleg, csak azért kérdeztem, mert félreértettem a dolgokat, és megzavart pár... új információ, de nem. Semmiképpen sem.

Sugi felsóhajtott.

- Kár. Mert olyan jó volt elnézni titeket a folyosón.

Konrád Nimródra pillantott, aki a padjában ült, tollal a kezében és a füzetét bökdöste lehajtott fejjel.

- Mit ír? - csúszott ki Konrád száján.

- Szerintem az október 23-i ünnepség szövegkönyvét.

- De még csak szeptember nyolcadika van.

- Tavaly szeptember elsejére már kész volt neki, de most lassabban halad.

Konrád néhány pillanatig elidőzött Nimród alakjánál. Megnézte a padban görnyedő hátát, a füle alá göndörödő fekete haját, a terepmintás gatyáját és az ujjai között koppintgatott tollat.

- Más nem szokott darabot írni az osztályból?

- Kilencedikben néhányan próbálkoztak, de Nimród mindig mindenkit lesöpört, így nem nagyon volt értelme - felelte Sugi, miközben előpakolta a történelem cuccát.

- Ez azért szomorú, nem?

- Szerintem nem. Ez az élet rendje. Aki tehetséges, az lehetőséget kap, aki kevésbé, az pedig kipróbálhatja magát más területen is.

Konrád elhúzta a száját. Fogalma sem volt, egyetért-e Sugival. A tekintete újra Nimródra simult, a „talán" meleg Nimródra.

*

Az ebédlőben túl nagy volt a hangzavar, Konrád szívesen elmenekült volna innen, de Sugi lassabban evett, mint egy óvodás. Konrád néha szerette elnézegetni a lány ráérős mozdulatait, de most az idegbaj környékezte.

- Sietnél? - kérdezte nyugalmat erőltetve a hangjába, mire Sugi megrázta a fejét.

- Látni akarom, mi lesz a vége.

Konrád nem akarta látni, mert elképzelte magát Nimród cipőjében. A fiú ugyanannál a hosszú asztalnál ült, mint ők, csak éppen a legvégén, és pár perccel ezelőtt ült le mellé Máté, kiegészülve a két vihogós barátnővel.

Konrád nézni sem akarta a jelenetet. A lányok annyira idegesítőek voltak, hogy kirázta a hideg, ha rájuk nézett.

- Ez furcsa, mit akarhat Máté Nimitől?

Konrád belekortyolt a vizébe, és hallgatott.

- Lehet, hogy darabot akar kérni tőle? - folytatta Sugi. - A tizenkettedikeseknek idén nagyot kell szólniuk. Ez az utolsó esélyük, hogy megmutassák a gimiben a tehetségüket.

Konrád ezen elgondolkozott. Viszketett a bőre alatt a nyugtalanság Sugi szavaitól.

- Te szerepeltél már sulis színdarabban?

- Persze, a Milliárdnyi égboltban, amivel kilencedikben nyertünk, meg egy szülőknek tartott bemutatón is, de voltam már rendezőasszisztens is egyszer Nimi mellett. Azt élveztem a legjobban.

Konrád elhúzta a száját. Igaz, hogy a színtársulattal sokat próbált, de az újoncsága miatt csak nembeszélő, statiszta szerepet kapott az Ózban. Ha ebben az október 23-i darabban nem kap szerepet, lehet, hogy ő is lecsúszik a lehetőségeiről.

- Végeztél? - nézett Sugira, aki letette a kanalát.

- Még megeszem a kenyeret - felelte a lány, majd kis darabkákat tört a kenyérből, amiket gombóccá gyúrt, úgy vett a szájába.

- Mondták már neked, hogy rohadt lassan eszel?

- Naponta többször. Még mindig beszélgetnek, de vajon miről?

Suginak igaza volt. Konrád meglepve látta, hogy a lányok nem vihognak, csak néha mosolyognak össze, Máté pedig élénk beszélgetést folytat Nimróddal.

Konrád még sosem látta ilyennek Nimródot. Csak féloldalas mosolyra futotta neki, a szemüvege alatt pedig elpirult a bőre, és Konrád látta, ahogyan idegességében az asztal alatt a nadrágjába törölte az izzadó tenyerét.

Konrád megköszörülte a torkát. Tudta, hogy beszélnie kell Nimróddal az október 23-i színdarabról. Szerepet kellett benne kapnia. Visszafordult Sugihoz, aki most Nimród helyett őt nézte.

- Mi van?

- Semmi, csak próbálom kitalálni, mi járhat a fejedben.

- Az összes agysejtem öngyilkos lett, mert halálra unták magukat - mondta komolyan Konrád.

- Oké menjünk, befejeztem - nevetett Sugi és felállt, hogy kivigye a tálcáját. Konrád az ajtó mellett várta meg, és csak azért sem nézett Nimród és Máté kettőse felé.

*

Konrád úgy gondolta, az lesz a tökéletes időpont Nimróddal beszélni, amikor tesin a tizenkét kört futják a pályán, így hát Nimród mellé furakodott, és két lihegés között megszólalt.

- Jól elbeszélgettetek az ebédlőben.

Nimród ijedtében megbotlott egy kőben és majdnem lefejelte a salakot.

- Te teljesen hülye vagy? - suttogta vészjósló hangon. Konrád megborzongott. Ez sokkal ismerősebb hangszín volt Nimródtól.

- Dehogy, csak gondoltam megvitathatjuk, hogy Máté miért...

- Oké, oké, vágom. Bosszút akarsz állni mindazért, amit veled tettem - torpant meg Nimród. Konrád lelassított és együtt gyalogoltak tovább, miközben Nimród hevesen gesztikulálva beszélt. - Előbújtattalak, gúnyt űztem belőled, lelki terrorban tartottalak, és sosem kértem még csak bocsánatot sem. Nem is tudom, hogy hittem, hogy ezt elfelejti az univerzum. Vagy, hogy te megbocsájtasz kérés nélkül is esetleg. - Itt egy sóhajjal beletúrt a hajába. - Persze, hogy nem. De ne itt, oké, ne most beszéljünk erről.

Nimród szeme idegesen villant Konrádra a szemüvege mögül.

- Én csak arra gondoltam, hogy...

A tesitanár belefújt a sípjába, ezzel összerezzentve őket. Újra futni kezdtek.

- Oké. Beszéljünk máshol - mondta Konrád, mert Nimród hallgatott.

- Esetleg, ha visszavonnád a tiltást?

- Meglesz. Este rád írok - bólintott Konrád, majd nagy levegőt vett és elsprintelt Nimród közeléből.

Az órán pedig egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy Nimród újra és újra rátaláló pillantásától folyamatosan bizsergett a tarkója.

*

Este levette a tiltást Nimródról. Az üres lakásban csend honolt. Konrád a kislámpa fényénél a párkányra húzódott a telefonjával a kezében és úgy gondolkodott, mit írjon.

Amíg Nimród nem említette, eszébe sem jutott a zsarolás, mint lehetőség. Ő csak szépen akart kérni, elmagyarázva, hogy két év lemaradásban van mindenkitől. Infókat akart szerezni a készülő darabról, hogy ha szóba jönnek a szereplők, legyen bármiféle fogalma, hogy hogyan fogja meg a karaktert. De hogy zsarolni? Azt mondani, hogy „Figyelj, Nimród, ha nem kerülök be a darabba, mindenkinek kiteregetem a szennyesedet.", ez eddig eszébe sem jutott. Pedig Nimród, a régi Nimród megérdemelte volna.

Konrádnak fogalma sem volt, mi változtathatta meg ennyire a fiút. Néha az is eszébe jutott, hogy talán a régi Nimród is egy szerep volt. Vagy az is lehet, hogy a mostani a szerep, és belül ugyanolyan maradt, mint nyolcadikban. Akkor viszont megérdemelné a zsarolást.

„Tényleg füveztél a mosdóban?" - írta Nimródnak, magát is meglepve.

„Azt hittem, másról akarsz beszélni."

„Másról is, de érdekel, miért mentél el."

Konrád a lábát lógázta az ablakpárkányról, míg a válaszra várt. Azon gondolkodott, vajon Nimród hazudni fog-e.

„Kiraktak. Nem voltam odavaló. Talán akkor sehová sem voltam való." Konrádnak összeszorult a torka Nimród szavaitól.

„És mi változott?"

„Sok minden."

Konrád nem ezt várta, nem ezt a szűkszavú feleletet, hanem az igazságot. Ő volt az egyetlen az osztályban, de még a suliban is, aki tudta, hogy milyen volt régen Nimród. Hatalma volt, amiért érdemelt volna egy kis őszinteséget. De zsarolni mégsem akart. Jobb akart lenni ennél, olyan, aki ki tudja hagyni a tálcán kínált lehetőséget.

„Miről szól a darabod?" - kérdezte inkább.

„Még nem tudom. Nem haladok vele jól. Miért?"

„Szeretnék benne szerepelni."

„Miért?"

Konrád felszusszant, és gyorsan gépelni kezdte a választ.

„Mert tizenegyedikes vagyok és még sosem volt lehetőségem nagyobb szerepet játszani. Arra gondoltam, jó lenne, ha az ünnepségen színpadra léphetnék."

„Az osztály 90%-a szintén így érez. Mivel vagy te több?" Konrádnak fájt a stílus, a hangsúly, pedig nem is hallotta Nimród szavait kimondva.

„Semmivel, csak nekem eddig nem volt lehetőségem."

„Ez bullshit, te is tudod. Miért nem jöttél korábban ide?"

„Még nem tudtam, mit akarok."

„És mi lesz, ha kapsz egy szerepet a darabban? Tovább zsarolsz?"

Konrád ujjai megrezzentek a képernyő felett, mielőtt begépelte a választ:

„Most sem zsarollak."

„Én úgy érzem." Konrád egy pillanatra felnézett a telefonból, utána folytatta.

„Hát rosszul érzed. Én csak lehetőséget szeretnék, neked is volt lehetőséged újrakezdeni."

Nimród sokáig gépelt, megállt, újra gépelt. Percek múlva annyi érkezett: „Meggondolom."

*

Két hét múlva, szeptember utolsó hetének szerdáján Nimród a dráma órán bejelentette, hogy elkészült a darab szövegkönyvével.

Konrád Sugitól az elmúlt két hétben minden fontos infót beszerzett: minden osztály öt percnyi darabra kap lehetőséget, hogy ne legyen túl hosszú az ünnepség. A megemlékezést a színházteremben tartják, az összes diák, tanár és a meghívott szülők, esetleg barátok előtt, huszonkettedikén este hattól.

Amikor Nimród kiállt a tábla elé, Konrádra pillantott, aki határozottan jó jelnek vette ezt. Bizsergett benne a várakozás, hogy Nimród milyen darabot írt neki. Ugyan azóta nem beszéltek erről, de Konrád biztosra vette, hogy az egyik szerep az övé lesz.

- Válasszuk meg a szerepköröket - mondta Vali néni és filcet fogott a kezébe. - Hány szereplőnk van?

- Öt. Három fiúra és két lányra gondoltam, de a nemek aránya igazából mindegy - vont vállat Nimród, mire pusmogás indult az osztályban. Konrád Sugira nézett, aki csak felvonta a szemöldökét.

- Vannak statiszta szerepek? - kérdezte Vali néni.

- Nincsenek.

Az osztály még hangosabban kezdett sutyorogni.

Konrád csendben somolygott a hátsó sorban. Egyre biztosabban érezte, hogy az öt emberből az egyik ő lesz.

- Oké, nyugi. Bízzunk Nimródban - nevette el magát Vali néni, mire többen felkuncogtak. Bársonyszoknyája hangosan suhogott, ahogyan Nimród mellé lépett és a kezében tartott papírokra nézett.

- Mennyi a szövegkönyv?

- Nincsen szövegkönyv - mondta Nimród nyugodtan.

- Tessék?! - hördült fel Konrád olyan hangosan, hogy az egész osztály hátra fordult.

- Ez egy szöveg nélküli darab lesz - mondta Nimród.

- Csak viccelsz, ugye?

- Nem.

- Mi a kihívás egy szöveg nélküli darabban? - dőlt hátra a székén Konrád. - Mindenki kap öt percet, a miénket el fogják felejteni a többi osztály darabja mellett.

- Csak azért mondod, mert még nem láttál semmit, amit Nimród írt - szólalt meg mellette Sugi.

Konrád rábámult. Ez fájt, hogy éppen ő mondja ezt. Többen az osztályból egyetértően bólogattak egyetértésük jeléül.

- De itt nincs szövegkönyv...

- Talán azért nem gondolsz teljes értékű darabnak egy beszéd nélküli darabot, mert még sosem láttál ilyet - szólalt meg Lilla.

- Oké - tartotta előre a kezét Konrád. - Oké, legyen igazatok. De egy szöveg nélküli darabot nem nehéz eljátszani.

- Imádom, hogy mennyire nem ért semmit - röhögött fel Peti az első sorban.

- Hagyd, még újszülött a színház világában - felelte Zoé.

Konrád szájában megkeseredett a nyál.

- És mondd csak, mit kell ennek az öt embernek csinálnia a színpadon? - fordult Nimród felé.

- Meghalni - mosolyodott el Nimród.

- Pffff.

Az osztály hallgatott. Konrád érezte, hogy túllőtt a célon. Rengeteget beszélgettek arról, mennyire támogatni kell egymást az osztályban. Hogy nincsen rossz ötlet, hogy a tévedés segít megtalálni a megoldást, hogy merj kérdezni és rosszat válaszolni.

- Mit szólnátok, ha az egyik szerepet Konrádnak adnánk? - szólalt meg Vali néni. - Azt hiszem, sokat tanulhatna belőle.

Konrád biztos volt benne, hogy csak zúgolódást fog hallani, hiszen ha ő elvisz egy szerepet, már csak négy marad, de az osztály egyetértően bólintott.

- Jó - mondta duzzogva. Sugi tekintetét kereste, de a lány nem nézett rá, csak megrázta a fejét.

Az óra hátralévő részében Konrád hallgatott. A táblára sorban felkerültek a betöltendő feladatok. Jelmez és rendező, világítás és díszlet, de Konrád nem tudott odafigyelni a nevekre, mert Nimródot nézte.

A fiú elintézte neki, hogy megkapja a szerepet. Szerepelhet egy darabban, amiben nem kell szöveget tanulni. Konrádban úgy épült a harag, mint kockacukorból a piramis. Nimród ezt találta ki neki? Tudta, hogy ki fog fakadni és Vali néni erre neki adja majd az egyik szerepet? Lehetséges, hogy így állt bosszút, mert azt hitte, Konrád zsarolni akarja?

Az óra végére Konrád az öröm helyett csak dühöt érzett. Még egy óvodás is meg tud halni rendesen a színpadon. Csak hanyatt kell esni, és kész. De mindenki más szótlanul tűrte Nimród ötletét, és most már Konrád sem mert zúgolódni.