Hazáig csendes volt az utazás. Rapmon elégé kiosztotta Jimint, amiért lelépett. „Együtt kell mozognunk!" Vagy százszor elmondta. Jungkook még mindig úgy viselkedett, mint egy durcás kis gyerek. Jimin, pedig el volt merülve a megtapasztalt élmények okozta rengeteg gondolatban. Mikor megérkeztek a legtöbben bezuhantak az ágyba és lepihentek. Jungkook viszont ráállt a futópadra és csak hagyta, hogy addig fusson, amíg teljesen elgyengült. Jimin észrevétlenül csendben figyelte a fiatalabbat. Nem tudta mennyi idő telt el, de kezdett aggódni a másik miatt. Végül az csak abbahagyta. Leült a hideg földre és várta, hogy a lélegzete elcsendesedjen. Ekkor tűnt fel neki, hogy Jimin nem messze egy könyvbe feledkezett. „Olyan aranyos!" gondolta magában Jungkook. Lehajolt megsimogatta a tarkóját. – ah, Jimin –shi...

- Igen? - emelte rá tekintetét az idősebb. Teljesen zavarba jött a becézéstől. A sóhajról nem is beszélve. Jungkook meglepődött, hogy kimondta hangosan a másik nevét és mikor meglátta, hogy Jimin elpirul, millió mélyen elrejtett gondolat kezdett feltörni benne.

- Nem kellett volna annyira megharagudnod. – jelentette ki és lassan mellé sétálva levetődött a kanapéra. Figyelt, hogy sehol se érjen a másikhoz. Félt, hogy Jimin megsejti, ami a fejében tombolt, de ő csak ártatlan szemekkel nézett rá.

- Nem haragudtam meg. – csukta össze könyvét Jimin. Próbált nem a mellette ülő férfira nézni, mert Jungkook még soha nem tűnt ennyire szexinek. Az izzadságtól csillogott a bőre és a felsője a nedvességtől rátapadt. Tökéletesen látszott minden izma, ami most csak úgy duzzadt a kemény munka hatására. Pont, mint lassan Jimin öle.

- Akkor miért tűntél úgy el? – nézett mélyen a szemébe és karolta át a törékenynek tűnő testet, mert érezte, hogy a másik próbálta kerülni tekintetét. Persze, hogy próbálta, mert félt, hogy szemei elárulják vágyát.

- Holnap elkezdjük felvenni a WINGSet. – terelte a témát. Miközben a másik hatalmas sötét szemei kezdték teljesen elnyelni. – Ideges vagyok miatta. Tudod a szólóm nagyon szenvedélyes.

- Mint te... - kuncogta. Jimin összes levegője elfogyott. „Hogy a jó életbe lehet ilyet mondani?"

- Mostanában hiányba vagyok az ilyen érzéseknek... - hazudta és elkezdett játszani a könyve lapjaival. Muszáj volt elszakítania a tekintetét a másikétól, mert szinte érezte, hogy az ajkai már vészesen közelítenek felé. Alig tudott magának parancsolni. Csend lett. Túl hosszú.

- Szeretnék ma veled aludni... - Jungkook maga is meglepődött, hogy hangosan kimondta... Biztos, hogy leesett a vércukor szintje. Jimin szokott ilyen lenni és őt kellemetlen helyzetekbe hozni. Most miért csinálja ő ezt. Talán bosszú?

- Jungkook, már nem vagy olyan kicsi, nem férünk el normálisan. – kacagott zavartan Jimin, de belül a félelem szorongatta.

- Legalább próbáljuk meg. – ismét csend lett. Jimin nem tudott nemet mondani az őt kérlelő tekintetnek. Azt még se mondhatta, hogy „ne, mert azt hiszem, kívánlak..." Aztán eljutott a tudatáig, hogy „vajon miért akarja?"

- Baj van? – kérdezte végül aggódó tekintettel Jimin.

- Nem... csak nagyon magányos vagyok. - akkora kő gördült le Jungkook szívéről, hogy végre kimondta. „Ez az oka mindennek. Csak ez lehet. Pár éjszaka Jimin mellett és... talán jobb lesz."

- Hát, rendben! Csendesen cuccolj át. Hopi már alszik. Addig én lefürdök. – mosolygott halványan Jimin. Ismét kezdte Jungkookot kisöccsének látni és a benne lévő vadállat visszavonulót fújt.

- Ok. – állt fel gyorsan a fiatalabb. Jimin próbálta a lehetőleg jobban lemosni magát, perverziójának minden bizonyítékát eltüntetni. Befeküdt az ágyba és odalapult a falhoz. Aggódott a kisebb miatt, de a mai nap után nem lehet gond. Neki is hiányzott egy szerető ölelés. Hallotta, ahogy Jungkook becsukja a fürdőszoba ajtót, végzett. J-Hope ütemes légzése jelezte, hogy már csak egy ágyú dörrenés ébresztheti fel. Jungkook élete leghosszabb útjának érezte, amíg eljutott a fürdőtől Jimin ágyáig. Fogalma se volt mit akar, mit érez, ki ő, csak azt tudta szüksége van a másikra. Bebújt Jimin mellé és próbálta összehúzni magát, hogy a másiknak kényelmes legyen. Nem tudott aludni. Persze az angyali Jimin légzése lassan egyenletessé vált, ekkor úgy döntött most már kényelembe helyezi magát. Átfordult, így szembe került a másik csodás arcával. Szemei a vastag szájra tévedtek. Ha most egy lány feküdt volna mellette Jungkook azonnal rávetette volna magát. A sötétben mondjuk Jimin pont olyan volt, mint egy lány. Egy gyönyörű széplány. Kicsit közelebb húzódott hozzá és átkarolta. Belebújt a nyakába és mélyen beszippantotta az édes szappan illatot. Imádta. Ekkor azonban megérzett valamit, ami felébresztette gondolataiból és ráébresztette, hogy akit ilyen „szerelmesen ölelhet" az a hyungja. Ugyanis Jimin merevedése Jungkook combjának feszült. A fiatalabb automatikusan feljebb húzta a lábát. – Áh, Jungkookie... - nyögött egyet elég hangosan Jimin. Jungkook ereiben a vér megfagyott. Figyelte a másikat, de nem mert mozdulni. Jimin légzése gyorsabb volt, de egyenletes. Aludt. Viszont a nyögésre valaki más is megmozdult a szobába, és ezt Jungkook tudta. A másik egyenletes légzés megszűnt. Nem tudta mit tegyen. Nem akarta, hogy a többiek félreértsék. Tudta, hogy J-Hope ébren van. Tudta, hogy hallotta. Egy értelmes mondat se jutott eszébe. Lassan elengedte Jimint és elkezdett hátra húzódni. – Jungkook – ah... - sóhajtott most már sokkal halkabban Jimin, de a szobába lévő csendben ez is ordításnak hallatszott. Lassú halk léptekkel kiment a szobából és elnyúlt a kanapén. Égett a bőre újból és újból hallotta Jimin sóhaját. Érezte a testét, ahogy az övéhez simul. Lassan kezdett megkeményedni. Elképzelte, hogy Jimin milyen lenne, ha lány lenne, és miket tenne vele. Ráfogott ágaskodó farkára, ahogy maga elé képzelte őt, ahogy azok a forró puha ajkak rácsúsznak férfiasságára és elkezdik kényeztetni. Elképzelte, ahogy végre ő túr azokba a selymes tincsekbe, ahogy végig simít a folyton kivillanó izmos mellkason és kockás hason. Jungkook belefeledkezett fantáziájába és nyögve elélvezett. Mikor elhalkult a szuszogása, akkor döbbent rá, hogy fantáziájának tárgya a hús vér férfi Jimin volt. Jungkook sírni tudott volna a szégyentől, amit érzett...