,,Most, hogy már mindent tudtam, csak rosszabbul éreztem magam és annyira féltem, mint még soha."

Csak álltam ott egy helyben, nem igazán tudtam szóhoz jutni.
- Ruby! Tudom, hogy ez most sok, de szeretnélek megkérni, hogy ne mondd el Edwardnak.
- Mi? Hogy ő nem is tudott róla? - kérdeztem
- Nem és Jake sem. - Kérlek tartsd ezt tiszteletben, nem a te dolgod egy ilyen ügyet elmondani nekik, biztos István elfogja majd mondani.
- Ami azt jelenti, ebben nem vagyok olyan biztos! - jelent meg István a helyszínen

- Micsoda? Dehát tudniuk kell erről! - mondtam felháboródva
- Ruby figyelj, csak most kezdenek helyrejönni a dolgok köztem és a fiaim között, nem merem vállalni ezt a kockázatot, nem tehetem ezt, hogy elmondom nekik, hogy az egész életüket hazugságban élték!

- Rendben, nem mondom el. - válaszoltam

*

Éppen a nagyteremben ültem egyedül és csak végigpörögtek a gondolatok a fejembe és így minden összeállt..

*Visszaemlékezés:*

- Az anyádat valóban az apád ölte meg..de...
- De?
- De azért ölte meg, mert..
- AZ ÉG SZERELMÉRE? MIÉRT? MIÉRT RUBY?? MOND MÁR!!
- Mert anyád megakart ölni téged és Edwardot!! Nem szeretett titeket! Csak Dominikát szerette és miután meghalt Dominkában maradt a lelke egyik része, de mostmár ő sincs közöttünk, hiszen ő is meghalt!!

*Visszaemlékezés vége*

- Hé! Hogy vagy? - zavarta meg gondolataimat István
- Hát, ahoz képest, hogy az életem szépen lassan romokban hever, elég jól! - ironozáltam
- Sajnálom, hogy mindent meg kellet tudnod! - sóhajtott István - De biztos vagyok benne, hogy ezt is túlhevered!
- Gondolod? - kérdeztem
- Igen, Ruby én még sosem találkoztam hozzád hasonló emberrel, lenyűgöz az, hogy bár lehet, hogy magadban rettegsz, de jól álcázod és az hogy egy másik világból ide becsöppentél és úgy döntöttél, hogy mindenek ellenére itt maradsz.

Ránéztem, majd egy kis mosoly jelent meg az arcomon.
- Egyébként szolgálok jó hírekkel is, de ez talán egy plusz info! - mondta
- És mi az? - kérdeztem
- Úgy hallottam, hogy Olvia és Edward nemsokára elválnak. - sutogta nagy vigyorral az arcán
Meglepett, bár mégsem éreztem jól magam a hír hallatán.

- És ezt most miért is mondtad el nekem? - vontam fel szemöldököm
- Ugyan már, ne is merd tagadni, messziről felismerem a szerelmes ember arcát! Ha valaki tudja, hogy mi a szerelem az én vagyok, sajnos.. - Rengetegszer megéltem az érzést és mindig csalódnom kellet benne!
Én csak karbatett kézzel néztem őt a szám sarkában ülő vigyorral és pislogtam.

- Most mi van? - nevetett fel
- Semmi, csak én már nem igazán tudom mit akarok kezdeni ezzel a dologgal. Mármint igen, nagyon szeretem Edwardot, de ha el is válik Oliviától, ott van az a baba én pedig mindig csak egy fölösleges árnyék leszek a kettejük kapcsolatában és én ezt nem akarom!

- Nézd, Ruby..- fogja meg kezem
- Bárhogy is alakulnak a dolgok, az érzésünket sosem folythatjuk magunkba, te erős vagy, én hiszek benned. Menj oda és legalább próbáld meg! A baba is persze egy elég nagy dolog, de ettől függetlenül ez nem állhat a boldogságod útjába. Ha valamit tennik akarunk az életünnkel, ne várjunk tovább, cselekedjünk. Nekem van időm, de neked nincs és ezért merj élni!

Annyira hatottak rám István szavai, hogy egy könnycsepp folyt le az arcomon, majd hozzáhajoltam és megöleltem.

- Köszönöm! - mondtam ímmár sírva
- Ugyan, olyan mintha a harmadik lányom lennél! - mondta - Viszont egy valamit szeretném ha tudnál! Bárhogy is döntesz, én melletted állok.

*
A szobámban járkáltam fel-alá izgatottan, nem tudtam, hogy mit tegyek. Éreztem, hogy megörülök szépen lassan, dobogott a szívem hevesen és idegeskedtem egymagamban. Elhatároztam magam és az ajtó felé vettem az irányt. Mikor kinyitottam az ajtom egy meglepetés ért, Edward fix abban a pillanatban akart bekopogni és még ő is meglepödőtt.

- Szia! - mondtam megszeppenve
- Szia! - válaszolt - Van egy perced? - kérdezte
- Igen, épp hozzád indultam..- mondtam zavartan
Bejött a szobámba az ajtót becsukva maga után.
- Rövid leszek, határozott és csak egy választ akarok oké? - kérdezte
- Öhm, oké.

- Nézd azt akarom, hogy tudd, hogy a hosszú életem során a legrosszabb dolog amit tettem az az, hogy elvettem Oliviát feleségül és te is végig kellet nézned az egésszet. - hadarta levegő után kapkodva - De tudd, hogy még akkor is az oltárnál csak rád gondoltam és csak azért mondtam igent, mert azt gondoltam, hogy te sosem tudnál szeretni engem, hisz egy bunkó utolsó senki módra bántam veled, amiért elnézést is kérek. Annyira azt akartam, hogy felfigyelj rám, hogy észre sem vettem, hogy csak fájdalmat okozok neked és tudd, hogy nem érdekel mi lesz Oliviával, elválnak az útjaink és soha többet nem szeretném látni. Nem akarok semmi mást csak téged és az sem érdekel, ha ezért szembe kell szálnom a világ összes emberével és démonjával és bármivel, ami csak létezik ezen a kibaszott földön! Nem tudok lélegezni, nem tudok aludni, nem tudok létezni, mert ahányszor láhunyom a szemem, csak te jársz a fejembe és érted még képes lennék a holdra is elmenni!! - mondta majd vett végre egy kis levegőt is

- És még mielőtt válaszolnál, még annyit szeretném ha tudnál, hogy szeretlek és senkit sem fogok soha úgy szeretni mint téged és..

És megunta ezért megcsókolt, de úgy mint ő még sosem csókolt meg senki. Hosszas volt és érzelmes, majd szétváltunk.

- Szóval, mit mondasz? Benne vagy? - kerdezte fürkészve a tekintetemet
- Hűha, hát nem is tudom mit mondjak. Én is nagyon szeretlek és én is veled képzeltem el az életemet! - mondtam meghatódva

Annyira jól esett, hogy ő eljött idáig, hogy ezt elmondja és nem nekem kellet ezt elmondanom neki, mert őszintén, eléggé szégyenlős vagyok.

- Komolyan? - kérdezte
- Igen. - mosolyogtam
- De most tényleg, komolyan, te is szeretsz?? - kerdezte örömtelien
- Hát persze, hogy szeretlek te idióta! - ütöm karon

Ez volt eddig a legjobb napom ezen a helyen. Végre nem sírva rohantam el egy helyet keresve ahol megbújhatók, hanem betejesült a legnagyobb álmom.