A következő este Luke-kal a kedvenc kocsmánkban üldögéltünk, sörrel az asztalunkon, arra várva, hogy végre felszabaduljon a biliárdasztal.

- Remélem, nem azért hívtál, mert pátyolgatni akarsz, miután hallottad, hogy visszautasítottak egy másik csávó miatt – jegyeztem meg, mire őszinte vigyor jelent meg az arcán.

- Nagyon jó csávó lehet, ha lehagyott – kacsintott rám játékosan.

- Meglátjuk mennyire lesz nagyon jó, miután lenyomom biliárdban.

- Én foglak lenyomni téged!

-  Még mit nem! Erre gyakoroltam az elmúlt egy évben! – ellenkeztem rájátszva a dologra.

- Hah! Én vérbeli spanyolokkal edzettem!

- Mit számít az?

- Fiúk! – szólt közbe valaki. – Szabad az asztal.

- Kösz, haver! – veregette vállon a fickók Luke felpattanva, én pedig követtem őt a biliárd irányába, miközben gondolataim megint másfelé kalandoztak.

- Azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük a hivatalosan is elvégzett angolvizsgánkat! – harsogta Gabe az egyik asztalon állva.

- Gyere le onnan, te nagyon hülye! – próbálta lerángatni barátját Luke.

- Ráadásul mindjárt betöltöm a tizenhetet! – folytatta a köszöntőt Gabe, kezében egy söröskorsóval.

- Legalább ne kürtöld világgá, hogy közelében sem vagy a nagykorúságnak – vágott egy pofát Luke, én pedig a segítségére siettem.

- Valami ötlet? – pillantottam Luke-ra kérdőn.

- Megragadjuk a bokáját és lerántjuk – vonta meg a vállát tettre készen.

- Vagy csak megvárjuk, hogy lejöjjön a pultoslány és fejbevágja a tálcájával – vigyorodtam el.

- Jesszus, srácok! – került elő Sophie a szemét forgatva. – Csak figyeljetek és tanuljatok!

- Most fel fog vágni a zsenialitásával? – húztam össze a szemem.

- Csak figyelj és tanulj! – ismételte Sophie hanghordozását Luke, igyekezve nagyon bölcs arcot vágni.

- Gabe, drágám! – integetett Sophie az asztalon trappólónak.

- Soph! – üdvözölte boldogan Gabe.

- Nincs kedved csocsózni egyet a srácokkal?

- Csocsó? – csillant fel azonnal Gabe szeme és egy minutummal később már lent állt mellettünk, a zsebében kotorászva egy érme után.

- Figyeltünk – bólintottam.

- Tanultunk – helyeselt Luke, majd nyomott egy puszit barátnője arcára és Justin keresésére indult, hogy megejtsük négyesben a közös csocsózást.

- Woá! Zsenialitásod nem ismer határokat – jegyeztem meg Sophie-ra mosolyogva.

- Nem is értem, hogy jut eszetekbe előbb lerántani szerencsétlen haverotokat, mint lecsalogatni – emelte a plafonra tekintetét szórakozottan.

- Az én haverom biztos nem – tartottam fel a kezeimet védekezően. – Gabriel kizárólag Luke haverja.

- Áh! – biccentett amolyan „így mindjárt más" stílusban Sophie.

- Na és Soph, mondd csak, milyen érzés szín jelesre vizsgázni angolból? Kérlek, nyilatkozz. Még csak tizenegyedikes vagy, csupán tizenhatéves. Bámulatos teljesítmény.

- Ne tréfál, Cas – nevette el magát. – Te hányast is kaptál?

- Én hibáztam. Kettőt is – feleltem roppant komoly arccal.

- Hű! Az már valami – öltötte fel ő is pókerarcát.

- Jus négyest kapott. Az legalább tizenöt hibát jelent – folytattam bizalmasan suttogva.

- Luke-ról meg már ne is beszéljünk – legyintett Sophie.

- Sosem volt erőssége az angol – vigyorodtam el.

- Valóban nem.

- Nagy szemétség, hogy karácsony előtt még angol vizsgára is kényszerítették – emeltem fel egy kicsit a hangomat, mert a szemem sarkából láttam, hogy az emlegetett visszatért.

- Ugye? Én is ezt mondom! - pislogott ártatlanul. – De az, hogy összekapartam egy hármast, jelentős eredményről árulkodik.

- Büszke vagyok rád! – paskoltam meg a hátát.

- Mennyit is hibáztál, Tash? Hármat?

- Kettőt! – kértem ki magamnak. – Előkerítetted Just?

- Otthagytam a csocsó asztal mellett Gabe-bel – intett maga mögé Luke félvállról.

- Jobb lesz, ha megmentjük – vizslattam szerencsétlen Justint, akinek Gabe kis híján leöntötte a kedvenc ingét olcsó sörrel.

- Jössz, Case? – rángatott ki a gondolataim közül Luke.

- Ja, persze – léptem a biliárdasztalhoz.

- Akarsz kezdeni?

- Nem, nem, ez nem így megy – ráztam a fejem. – Hagyományos módszerekkel játszunk.

- Egy menet érmefeldobás, egy kő-papír-olló, egy szkander? – vigyorodott el.

- Pont így, ebben a sorrendben – mosolyodtam el én is. – Aki a háromból többet nyer, azé a kezdés joga.

Ezt a szabályt még tizedikes korunkban találtuk ki, mikor Luke-nál xbox-oztunk.

- Ki kezdjen? – pillantott rám Luke.

- Dobjunk fel egy érmét?

- Az sosem elég igazságos. Túlságosan sok múlik a szerencsén. Kő-papír-olló?

- Az meg csak arról szól, mennyire tudod kiszámítani az ellenfeled taktikáit – kontráztam.

- Szkander? – vágtuk rá egyszerre.

- Hm, ha összedobjuk a hármat, akkor mindent egyenesbe teszünk.

- Szerencsét, logikát és nyers erőt – értettem egyet.