Szeptember 7. (Hétfő)

Reggel az ébresztőmre keltem, amit morogva nyomtam ki. Lassan kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem, hogy kivehessem a mai ruháimat, ami egy szürke chicago-s has pólóból, egy fekete szaggatott farmernadrágból és egy kék fekete kockás ingből állt. A hajamat lófarokba kötöttem és a táskámmal a hátamon mentem le a konyhába reggelizni. Apa fütyörészve sütötte a rántottát. - Jó reggelt, apa!
- Jó reggelt neked is kincsem! - mosolygott rám, majd kiszedte a tojást a serpenyőből egy tányérra. - Jó étvágyat - adott egy puszit az arcomra, mire én mosolyogva ültem le reggelizni. Gyorsan megettem a rántottát, aztán fogtam a deszkámat, elköszöntem apától és elhagytam a házat. Kint lecsaptam a járdára a gördeszkámat és suhantam a suliba. Ahogy odaértem leszálltam és a kezembe vettem a "járművemet".
- Még deszkázol is? - hallottam egy lány hangot a hátam mögül. Megfordultam és Nati mosolygó arcával találtam szemben magamat.
- Szia, igen. Még apa tanított meg kiskoromban - válaszoltam szintén mosolyogva. - Az tök jó! Néha én is szoktam deszkázgatni a srácokkal. Időnként te is csatlakozhatnál hozzánk.
- Rendben - bólintottam vidáman és együtt mentünk be az iskola épületébe. - Te melyik osztályba jársz?
- 10.B - felelte Nati. - Gréti és Zoli az osztálytársaim, Kinga tizenegyedikes, Peti és Simon végzősök és Dávid is tizenegyedikes - sorolta. - Egyébként sose hittem volna, hogy egy kilencedikes így beszól Szilveszternek!
- Miért ilyen meglepő ez?
- Mert sokan azt hiszik, hogy amilyen magas, olyan erős. Na ez rohadtul nem így van, mert az ereje vetekszik egy virág szállal. Tudom mit beszélek, mert tavaly volt a suliban egy önvédelmi bemutató óra és vele kerültem párba. Eleinte féltem, de ő elég gyengéket ütött és amikor gyomorszájon vágtam kétrét görnyedt és le kellett ültetni. Szóval nem kell tartani attól, hogy megver, mert erre igen csekély esély van - kuncogott Nati. - Az nem semmi - nevettem fel.
- Hát igen. Na de rohanok, mert tesim lesz és engem nem igazán bír a tesi tanár. Szia!
- Szia! - köszöntem el én is és bementem a termünkbe. Páran már bent ültek, azonban a mellettem lévő helyen ült valaki. Odamentem és megálltam a pad előtt. Az ujjaimmal kopogtam a padon, mígnem rám emelte a kékeszöld szemeit.
- Miben segíthetek, kedves Rebeka?
- Azt hittem te keresel engem, mert az az én helyem - biccentettem a mellette lévő székre, amin a táskája pihent.
- Te ebbe az osztályba jársz?! - kerekedtek ki a szemei a döbbenettől.
- Milyen remek megfigyelő vagy - forgattam meg gúnyosan a szemeimet.
- Hogy lehetek ekkora szerencsétlen, hogy pont a bolond tyúkkal kerültem egy osztályba?! - morogta míg elvette a táskáját a székemről. - Nem vagyok bolond tyúk! Ezt már elmondtam - támaszkodtam a padjára.
- Akkor elég érdekes módon köszönsz meg dolgokat másoknak - nézett mélyen a szemembe. - Szeretnél még egy olyan köszönetet, mint a múltkor?
- Hidd el, hogy erősebben ütnék vissza, csak annyi a szerencséd, hogy lány vagy - felelte gúnyos mosollyal.
- Ez ne hátráltasson téged, hogy lány vagyok - mondtam és leültem a helyemre. Többet már nem szóltunk egymáshoz, csak azt nem értettem, hogy ha tényleg idegesítem, akkor miért nem ült el mellőlem. Csengetéskor aztán belépett a terembe Radó tanárnő. - Jó reggelt! Kit köszönthetünk a fiatalember személyében? - kérdezte a mellettem ülő sráctól. - Peller Marcell vagyok.
- Áh, igen! Igazoltan voltál távol a múlthéten - bólintott a az ofő. - Kérd el a múltheti anyagot valamelyik osztálytársadtól és pótold be. Most pedig kezdjük az órát - csapta össze a tenyerét és a tábla felé fordulva írta fel a mai órai anyagot. Sok kérdésre tudtam válaszolni, amit a többiek csodálkozva néztek. A dupla matekot egybe tartotta a tanárnő, ezért korábban engedett minket szünetre. Összepakoltuk a cuccunkat és mentünk tesire, de a másik osztályra kellett várnunk, mert nekik még órájuk volt. - Unom az életem! - nyavalygott Leó. - Ásó vagy lapát? - kérdezte tőle Szandi.
- Miért?
- Hogy melyikkel csapjalak pofán - vágta rá unottan Zsaklin. Leó értetlenül nézte a lányokat. - Engedd el haver - vihogott Dominik. Mikor kijött az előttünk lévő osztály tesiről további tíz percet vártunk, de aztán végre mi is be tudunk jutni a másik két kilencedikes osztállyal együtt. Gyorsan átöltöztünk utána bementünk a tesi terembe. Szabó tanár úr megfújta a sípját és kimentünk suli köröket futni. A negyedik körnél kezdtem fáradni és már inkább kocogtam. - Már csak egy kör van hátra, megtudod csinálni, Vivi! - tapsolt a tanár úr, de nem tudom kinek szánta az ösztönzést, mert csak én voltam a látókörében.
- Rebeka vagyok tanár úr! - javítottam ki kocogás közben. A tanár úr megrázta a fejét. - Elnézést, Rebeka - nézett rám bocsánatkérően. Nem feleltem semmit, csak futottam tovább. Biztos a sok diák miatt tévesztette el a nevemet. Megesik az ilyesmi. Miután lefutottuk az öt iskola kört bementünk az udvarra, ahol a fiúk fociztak a lányok pedig a tesi teremben röplabdázhattak. Tesi után átöltöztünk és mi mentünk föcire. A terembe belépve egyből a helyemre mentem és a padra borultam.
- Csak nem elfáradtál kis csibe? - ült le mellém Marci. - Nem vagyok állat, tehát se csibe, se tyúk, se semmi! És nem fáradtam el, emiatt ne aggódj! - néztem rá. - Ugyan én nem aggódom, ne félj emiatt!
- Akkor miért kérdezted meg?
- Próbáltam normálisan kommunikálni veled, de ezekszerint ez nem lehetséges - dőlt hátra a székén. - Te tudsz normálisan is társalogni másokkal? - kaptam a kezemet a szám elé meglepetten.
- Gúnyolódj nyugodtan, de remélem tudod, hogy nem áll jól - sandított rám enyhén lesajnáló tekintettel.
- Ezt nekem is elmondanád? Mert szerintem te a képzeletbeli tükörképedhez beszéltél az előbb - vágtam vissza vigyorogva.
- Nem értem, hogy lehettek rokonok Misivel. Jobb beszólásai vannak és zsigerből jön neki. Csak nem örökbe fogadtak téged? - kérdezte, mire ez picit szíven ütött, mert volt valóság alapja, de nem mutattam ki. - Ennyi erővel Gina pedig a megtestesült kedvesség. Melyik árvaházból jöttél?
- A lopott humor már nem vicces - mosolyodott el halványan. Ekkor csengettek és olyan öt perccel később Gyuricza tanárnő is befutott. Kiosztotta a térképeket és ismétléssel kezdtük az órát. Földrajz után a nyelvi termekbe mentünk. Valaki angolra, valaki németre (én az előbbi kategóriába tartozom). A teremben egy idős férfi ült a tanári asztalnál és a gépen nézett valamit. - Jöjjenek csak nyugodtan - szólalt meg rekedtes hangon. Bementünk és mindenki leült egy számára szimpatikus helyre. A tanár úr továbbra is a gépét nézte, így mi is elfoglaltuk magunkat. Én a telefonomon néztem az insta posztokat. Unottan nézegettem a képeket, amikor megláttam, hogy Misi tett ki egy képet, amin rajta volt Gina, néhány - számomra idegen - fiú meg lány és a bátyám. Gondolom a színházi próbán csinálta a képet. Mosolyogva sziveztem azt is és kommentbe odaírtam, hogy jó lett a kép. Pár perccel később becsengettek és a tanár úr megköszörülte a torkát, mi pedig befejeztük amit épp csináltunk. - Sarkadi Andrásnak hívnak és én fogom nektek tanítani az angolt - mutatkozott be a tanár úr. Ezután tartott egy gyors névsor olvasást aztán kiosztott nekünk egy felmérő lapot, hogy milyen szinten vagyunk angolból. Szerintem könnyen ment. Angol után átmentünk a tantermünkbe. - Hé, Rebeka! - hallottam egy ismerős hangot. A hang irányába fordultam és megláttam Dávid mosolygós fejét. - Szia - köszöntem mosolyogva a fiúnak. - Milyen órád lesz?
- Töri és neked?
- Kémia - fintorgott, amin elnevettem magam. - Nem a kedvenced, ha jól sejtem - néztem rá mosolyogva.
- Nem egészen. Neked van olyan tantárgy, ami nehezen megy?
- Nincs. Mármint amíg ének órán nem kell az osztály előtt énekelnem, addig nincs olyan tantárgy - feleltem átgondolva a választ. - Pont az énekkel van gondod?
- Jobb, ha nem hallasz énekelni, mert borzalmas hangom van - húztam el a számat. - Nem hiszem - mosolygott rám kedvesen. Ketten mentünk tovább a termünkhöz. - Hány órád lesz még töri után?
- Kettő. Olasz aztán olasz kultúra és vége a napnak. Neked?
- Egy tesi lesz még nekem.
- Mázlista!
- Hát ez van - mosolyodott el. Ekkor az egyik fiú jött ki a teremből. - Rebeka, szerinted Messi vagy Ronaldo jobb focista? - kérdezte Leó, mire én gondolkodni kezdtem. - Nem tudom, pártatlan vagyok - válaszoltam végül.
- Nemár! Eddig döntetlen.
- Szerintem Messi a jobb focista - válaszolta Dávid. Leó szemei felragyogtak. - Kösz! Megmondtam, hogy Messi a jobb! - rohant vissza a terembe. Ezen elnevettem magam.
- Megyek, mert még a végén le fog cseszni Joós. Jó törit - ment el.
- Neked meg jó kémiát! - szóltam utána, amin elröhögte magát. Mosolyogva megráztam a fejem és bementem a terembe. Leültem a helyemre és az ablakon bámultam kifelé. - Ki volt az a srác? - érdeklődött Gabi. - Egy tizenegyedikes - feleltem tömören. Gabi némán bólintott. Ekkor csengettek és belépett az ajtón a dementor. Egész töri órán a füzetbe körmöltünk és a dementor diktálásán és a tollak papírhoz súrlódásán kívül mást nem lehetett hallani. Töri után mentünk az olasz terembe. Ferrari tanár úr már bent volt és vidáman köszöntött minket. Az utolsó két óra gyorsan elrepült. A nap végén a deszkámmal a kezemben mentem ki a suliból, azonban a kapu mellett meglepetten vettem észre Dávidot.
- Neked nem kellett volna már egy órája elmenned? - kérdeztem meglepetten. - Gondoltam megvárlak - felelte lazán. - Nem kellett volna.
- Nem baj - legyintett. - Merre laksz?
- Arra - mutattam a dombon felfelé.
- Én is arra lakok. Mehetünk?
- Ühüm - bólintottam és ketten indultunk hazafelé. Egész úton beszélgettünk és jó volt.
- És egyszer az egész suli előtt el kellett táncolnom egy jelenetet a Diótörőből - mesélte nevetve. - Ebből az a tanulság, hogy sose játsz felelsz vagy merszt az osztálytársaiddal iskolán belül!
- Ezt megjegyzem - nevettem, amikor pata kopogás ütötte meg a fülünket. Körbe néztem és velünk szembe vágtatott felénk Vihar. A deszkámat letettem a földre és a ló elé álltam.
- Hóóó! Nyugi - emeltem fel a kezeimet, mire Vihar felágaskodott és nyerített. - Rebeka vigyázz! - szólt Dávid. - Vihar, csillapodj! Nincs semmi baj! - suttogtam a szemébe nézve. Vihar csak prüszkölt, majd lehajtotta a fejét. - Jól van, semmi baj! - simogattam meg. Dávid ámulva figyelt engem. - Ez nem volt semmi!
- Ez van, ha az apád lovász és lovak közt nőttél fel - mosolyogtam rá.
- Gyere menjünk vissza a lovardába - paskoltam meg és a vezetőszárat megfogva elindultunk a lovarda felé.
- Nagyon szép ló - nézte Vihart Dávid.
- Igen, csak az idegenekkel még bizalmatlan. Biztos az új lovász volt nála és ezért szökött meg. Megint.
- Megint?
- Féléve van a budai lovardában. Előtte nagyon rossz körülmények között volt. A gazdája ostorral verte és erős vízsugárral mosta, tehát a víztől is fél szegénykém - simogattam meg Vihart. - Szegény pára. És mi lett az előző gazdájával?
- Börtönben van állatbántalmazás miatt. Csontsovány volt és mindenhol sebes volt. Na itt is lennénk - mondtam Viharnak a lovarda bejáratánál. Ekkor Lina rohant ki az istállóból. - Te egy angyal vagy Rebeka! - nézett rám megkönnyebbülten és hálásan.
- Ugyan már! - legyintettem, majd átadtam a vezetőszárat Linának.
- Hívom Gabeszt, hogy visszahoztad Vihart.
- Hagyd, majd felhívom én - mosolyogtam rá és elővettem a telefonomat, hogy felhívjam apát. Második csörgésre vette fel.
- Szia kislányom, nem láttad Vihart? Olyan félórája elszökött és nem találjuk!
- Szia, most hoztuk vissza, tehát már itt van a lovardában - feleltem, mire megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Ugye nem esett bajod?!
- Nem! Nem kell aggódnod! Tudod, hogy tudok vigyázni magamra.
- Igen, tudom. Akkor nem sokára ott vagyok. Szia kincsem!
- Szia, apa! - ezzel megszakadt a hívás.
- Nem sokára itt lesz - mondtam Linának. - Jól van, beviszem Vihart a boxába - indult az istálló felé.
- Megnézed a pályát? - kérdeztem Dávidtól, mire ő bólintott. Ketten mentünk a gyakorló pályához, ahol már épp gyakoroltak. - Nagyon szép lovak.
- Igen azok. Az a barna, Üstökös és egy angol telivér. A fekete pedig, Domingo aki fríz.
- A papámnak is voltak lovai. Amikor még kis srác voltam, akkor folyton nála lógtam és figyeltem őket. Mindig mondta, hogy ne menjek közel hozzájuk, mert eltaposhatnak. Persze szót fogadtam neki, de tíz éves koromban egy este kimentem az istállóba hozzájuk. Bementem az egyik ló boxába és felültem a hátára. Lassan kimentünk az istállóból és a csillagos ég alatt ügettünk. Hihetetlen érzés volt. Igaz fájt a seggem, mert szőrén ültem meg, de megérte. És ez ment még három éven keresztül mígnem a papa eladta a lovait, mert pénz szűkében volt - fejezte be a mesélést. Csendben emésztettem a hallottakat. - Ez egy nagyon aranyos történet volt.
- Igen az - nézte Üstököst és Domingót.
- Rebeka! - hallottam apa hangját.
- Szia, apa! - köszöntem neki mosolyogva. Apa odajött hozzánk és szorosan megölelt. - Apu... nem... nem kapok levegőt - nyöszörögtem, mire végre elengedett, majd Dávid felé nézett. - Apa, ő egy iskola társam.
- Jó napot, Tóth Dávid vagyok - mutatkozott be Dávid.
- Szia, Pósa Gábor vagyok - mutatkozott be apa is. - Menjünk, mert anyád már vár minket. Örülök, hogy megismerhettelek, Dávid!
- Hát még én, uram.
- Tegezz, annyira öreg nem vagyok! Szólíts nyugodtan Gabesznek. Na, de menjünk, Rebi.
- Szia! - köszöntem el Dávidtól.
- Szia - köszönt el ő is, mi pedig apával a kocsihoz mentünk. - Rendes gyereknek tűnik.
- Az is - feleltem. Otthon kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. Anya épp a konyhában sütött valamit.
- Nem sokára kész a süti - mosolygott ránk anya. - Milyen süti? - kérdezte apa csillogó szemekkel. - Csokis keksz és csokis muffin.
- Az jól hangzik, de most megyek tanulni - feleltem és elindultam a szobámba. Leültem az asztalom elé és neki láttam a házimnak. Amikor végre kész lettem lementem a konyhába.
- Gabesz! - csapott anya apa kezére, aki épp egy muffint akart elvenni a tányérról. - De éhen veszek!
- Épp ezért vacsorázol előtte valami normálisat, mert ha tele tömöd magad sütivel, akkor nem eszel főtt ételt!
- De édesem!
- Nincs édesem! Párolt rizs van és rántott cukkini - mondta anya szigorúan, amin jót nevettem.
- Megkóstolod? - nyújtotta felém a kekszes tálat, mire mosolyogva vettem el egyet. - Hmm, ez nagyon finom!
- Hé! Rebeka miért kaphat?! - háborodott fel apa.
- Mert ő tanult és te nyaltad ki a tálat azért!
- Azt nem mondtad, hogyha kinyalom a tálat, akkor nem ehetek vacsora előtt egy darab sütit! - durcizott apa.
- Nem kérdezted - mosolygott rá anya, majd mindenkinek szedett a tányérjába rizst és cukkinit. Miután megettük, ehettünk a sütikből is, aminek apa örült a legjobban szerintem. Miután végeztem, elmentem fürdeni, majd lefeküdtem aludni.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon miért szólíthatta Levi Rebekát Vivinek? Misit vagy Rebekát fogadhatták örökbe? Várom a tippeket kommentbe😊

By: Mona❤