December 11. (Péntek)

Az elmúlt hetekben nem volt időm naplót írni a tanulás és a próbák miatt. Anya és Karcsi majdnem minden próbán ott voltak és segítettek, valamint ők intézték el a jelmeztervezővel is a jelmezeinket, amik nagyon szuperek lettek. Marci is jó munkát végzett a szöveggel és a rendezéssel is. Úgy érzem jó lesz a darab. Még annak ellenére is, hogy volt egy rendkívüli szereplő csere, de annyira ne rohanjunk előre.
Reggel az ébresztőmre keltem, amit azonnal kinyomtam. Lassan felkeltem és a szekrényemhez mentem kivenni a ruháimat, majd gyorsan felöltöztem és a hajamat befontam. Fogtam a táskámat és lerobogtam a lépcsőn.
– Jó reggelt! – köszöntem anyuéknak.
– Jó reggelt, kicsim! – mosolygott rám anyu. Apa pedig csak biccentett, mert tele volt a szája gofrival. Leültem és ettem két nutellás gofrit.
– Holnap lesz a nagy nap? – mosolygott rám apa.
– Igen és azért izgulok egy kicsit.
– Ügyesek lesztek, ne aggódj – biztatott anya.
– Hát igyekszünk, de indulok, különben el fogok késni. Sziasztok! – álltam fel az asztaltól és rohantam felvenni a bakancsomat és a kabátomat, majd kiléptem a hideg decemberi időbe. Mosolyogva néztem az ég felé, ugyanis szállingózott a hó. Mosolyogva mentem a kapuhoz és kilépve láttam Marcit.
– Jó reggelt! – köszöntöttem vidáman.
– Neked is jó reggelt. Milyen vidám ma valaki.
– Csak a hó miatt.
– Úgyse marad meg.
– Negatív vagy.
– Nem, csak realista.
– Egyre megy – indultam a suli felé.
– Izgulsz a holnap miatt?
– Egy kicsit – vallottam be.
– Minden jó lesz – mosolygott rám. (Azonban később már másképp gondolta.) A sulihoz érve azonnal bementünk. Beraktuk a kabátunkat a szekrényeinkbe és a termünkbe mentünk. Az első óra irodalom volt. A teremben szinte mindenki a holnapi előadásról beszélt. – Sziasztok! – köszöntem a bent lévőknek.
– Sziasztok!
Leültünk a helyünkre. – Marci! Holnap akkor lesz még egy főpróba is igaz? – kérdezte Döníz.
– Igen, meg ma délután is lesz még egy.
– Szuper, köszi – mosolygott rá a lány. Csengetéskor bejött a dementor is.
– Jó reggelt! Felkészültek a holnapi előadásra?
– Igen tanár úr – felelte Marci.
– Helyes, kíváncsian várom a végeredményt.
– Reméljük elnyeri a tanár úr tetszését – mondta Zsani.
– Még meglátjuk. De kezdjük a mai órát, Leonárd jöjjön a táblához! – hívta Leót. Leó lassan kivánszorgott a táblához és csendben várta a kérdéseket.
– Csakhogy ne mondja azt, hogy szívtelen vagyok, a Rómeó és Júliából fogok kérdezni – mondta Demeter, amire Leó megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Hova száműzték Rómeót?
– Mantovába.
– Ki volt az első áldozat?
– Mercutio.
– Miért száműzték Rómeót Veronából?
– Azért, mert Tybalt megölte Mercutiot és Rómeó így állt bosszút rajta.
– Hány nap telik el a történetben? – kérdezte. Leó vadul gondolkodott.
– Pedig ezt mintha olvastam volna a gyakorin – motyogta, mire egy páran kuncogni kezdtek.
– Nem nevet! – szólt ránk a tanár.
– Hat! A hatodik nap reggelén találták meg őket a kriptában! – kiáltott fel végül Leó. Demeter, csak biccentett.
– Milyen állatot állatot említett Júlia a nászéjszaka hajnalán, amikor Rómeónak indulnia kellett?
– Na basszus! Ebben nem vagyok biztos, de szerintem madár volt.
– Igen, de milyen madár?
– Pacsirta vagy fülemüle – tárta szét a karját.
– Mindkettő helyes. Gratulálok, Leonárd! Az első irodalom ötösét most kapta meg!
– Köszönöm – vigyorgott Leó, mire mindenki megtapsolta. Leó meghajolt és vigyorogva ment a helyére.
– Jól van mostmár elég lesz – szólalt meg Demeter. Leó felelése után verset elemeztünk. A következő óra kémia volt, így az óra végén átmentünk a kémia laborba. Leraktam a táskámat a helyemre és leszaladtam a büfébe venni magamnak egy teát. A lépcső felénél voltam, amikor kikötődött a bakancsom, de úgy voltam vele, hogy majd lent bekötöm. Már csak két lépcsőfok választott el, a biztonságtól, amikor ráléptem a fűzőmre és zuhanó repülésben közelítettem a talajt, de nem estem el, mert valaki elkapott. Ez a valaki Dave volt.
– Jól vagy?
– Igen, csak szerencsétlen vagyok. Köszi, hogy elkaptál.
– Semmiség – engedett el, amikor már stabilan álltam. Gyorsan bekötöttem a fűzőmet mielőtt megint rálépnék.
– Minden rendben?
– Igen, de az előbb már kérdezted – néztem fel rá.
– Nem erre értettem, hanem úgy általában. Mostanában mintha kerülnél.
– Dehogyis! – vágtam rá gyorsan. Dave furcsán nézett rám. – Mármint elvagyok havazva a próbák miatt. Ez minden – hazudtam. Igaza volt, mert tényleg direkt kerültem.
– De holnap miután lemegy a darab már szabad leszel.
– Igen, csak utána közelednek az ünnepek és vásárolnom is kell majd. Jajj, majd Natit meg kell kérdeznem, hogy eljön e velem! – jutott eszembe hirtelen.
– Ne terelj – ejtett egy fél mosolyt.
– Nem terelek – indultam a büfé felé, azonban a hosszú sort látva meggondoltam magam.
– Inkább a következő szünetben veszek teát – gondolkodtam hangosan.
– Milyen órád lesz?
– Kémia.
– Felkísérlek. Mielőtt összetöröd a csini arcodat.
– Ezt inkább Reginának mondd! – forgattam a szemeimet.
– Féltékeny vagy?
– Chh, dehogyis. Miért lennék?
– Nem tudom, de nekem úgy jön le.
– Pedig nem vagyok rá féltékeny. Sőt! Örülök a boldogságodnak – erőltettem magamra egy kamu mosolyt. Rebeka, hogy te mekkora egy hazug dög vagy! – gondoltam magamban.
– Az jó, mert semmi okod féltékenynek lenned rá.
– Miért?
– Nem illettünk össze. Ennyi.
– Szakítottatok?
– Együtt se voltunk. Csak ismerkedtünk, meg néha elmentünk randizni, de nem jött össze. Meg az elmúlt időbe, mintha megváltozott volna.
– Dehát sokszor láttam veletek a suli előtt.
– Barátok maradtunk és amikor az ideje engedte, akkor eljött – vont vállat. Megpróbáltam türtőztetni magamat, hogy ne vigyorodjak el a hír hallatán.
– Sajnálom – mondtam neki.
– Ugyan, nem tehetsz róla – nézett rám Dave. A teremhez érve még szótlanul álltunk egy darabig. – Köszönöm, hogy elkísértél. Meg, hogy nem hagytál elesni a lépcsőn – néztem a szemébe.
– Erre valók a barátok – mosolygott halványan.
– Igen. Mennem kell – indultam az ajtó felé.
– Vigyázz magadra!
– Vigyázok – mosolyogtam rá és bementem a terembe. Leültem a helyemre és csendben bámultam ki a fejemből.
– Minden rendben? – kérdezte Marci.
– Ühüm – bólintottam. Dave és Regina nincsenek együtt, ami azt jelenti, hogy talán van nála némi esélyem! Csengetéskor bejött a tanárnő és elkezdődött a kémia óra, ahol a részecskékről tanultunk. Kémia után jött egy matek óra, ahol nagy vonalakban átbeszéltük a holnapi előadást utána tesi óra következett, ami keresztül húzta a terveinket. Leginkább Marci szerepét.
– Szabadfoglalkozás! – mondta a nagypapa és a sípjába fújt. A fiúk azonnal focizni kezdtek, a lányokkal pedig a lelátón ülve figyeltük őket. Olivér vitte a labdát, amikor az egyik b-s fiú (Zalán) a labda helyett a sípcsontjába rúgott bele. Olivér elordította magát és mindenki azonnal oda kapta a fejét.
– Úristen! – pattant fel Szandi a padról. A fiúk körbe állták és ketten (Zalán és Pisti) kísérték az orvosi szobába. Talán negyed óra telt el, amikor visszajöttek. Többen kérdezték, hogy mit mondott a doki.
– Nagy valószínűséggel zúzódás. Mondta a doktornő, hogy pár napig pihentessem. Úgyhogy sajnálom, de holnap nem tudok szerepelni a darabban – az utolsó mondatot Marci felé fordulva mondta.
– Semmi probléma, megoldjuk – felelte a fiú. Olivért elkísérték az öltözőbe, mi pedig tanácskoztunk.
– Most mi legyen?
– Lehet hülyeséget mondok, de Marcinak kéne Rómeót alakítania – mondta halkan Gabi. Többen is kérdő tekintettel néztek a lányra. – Mivel ő volt a rendezőnk így tudja Rómeó szövegét és még tudunk ma is és holnap délelőtt is próbálni – magyarázta.
– Gabinak igaza van ebben! Marci legyen az új Rómeó! – mondta Zsaklin. Marci csak csendben állt, majd rám nézett. – Rebekának kell eldöntenie, hisz az ő partnere esett ki.
– Van más választásunk? Te tényleg tudod a szöveget és ha párszor eljátszuk, akkor neked is jobban fog menni.
– Rendben... vállalom – egyezett végül bele. Tesi után elmaradt az osztályfőnöki óránk, így egyből átmentünk Leóékhoz gyakorolni holnapra. Mindannyian izgultunk, mert az volt az utolsó előtti próbánk, de attól függetlenül jól sikerült és Marci is meglepően ügyes volt. Este mindenki hazament. Marcival ketten sétáltunk egy darabig.
– Egész jó voltál – dicsértem meg.
– Köszi, de azért kicsit tartok a holnapi naptól, hogy őszinte legyek.
– Szerintem mindenki – nyugtattam meg.
– Pihend ki magad holnapra!
– Rendben, de te is és ne izgulj, minden jó lesz holnap – mosolyogtam rá.
– Úgy lesz. Jó éjt, Rebeka!
– Jó éjt neked is – köszöntem el tőle és bementem a kapun. Otthon gyorsan megvacsoráztam, majd elmentem tusolni és lefeküdtem aludni.