Az előző rész tartalmából:

" - Te is fogsz énekelni?
- Szerintem ez hülye kérdés volt - utaltam arra, hogy nem szeretek mások előtt énekelni és ezt ő is jól tudja. „

...

" Csengetés előtt hirtelen Marci pattant le mellém.
- Akkor utolsó próba ma?
- Utolsó próba ma és sulin kívül nem keressük a másikat - biccentettem.
- Okés - egyezett bele a fiú. „

...

" Egész órán a tanár úr története körül jártak a gondolataim. A tanár úr lánya bulémiás volt? Ráadásul szerelmes volt Nati apukájába? Ki kell derítenem, hogy ki lehet a tanár úr lánya és ha sikerülne kibékíteni őket, akkor talán a tanár úrnak is jobb kedve lenne és nem lenne nap, mint nap egyre jobban elmerülve a melankólia futóhomokjába, ami fokozatosan nyeli el az embereket, akik bele lépnek. „

...

" Annyira elmélyülten zenéltem és énekeltem, hogy csak egy puffanásra lettem figyelmes. Riadtan ütöttem félre a billentyűt és az ajtó felé kaptam a fejemet. - Mi a... „

•~•~•~•

Október 12. (Hétfő)

- Ez meg mi a franc volt?!
- Semmi! Vegyük úgy, hogy nem láttál és nem hallottál semmit! - kértem könyörögve, mire értetlenül nézett rám. - Te meg miről beszélsz?
- Nem, te miről beszélsz? - kérdeztem, mert nem értettem már semmit.
- Anyával beszéltem, amikor hirtelen lerakott. De lehet, hogy csak lemerült - legyintett. - De te mire gondoltál ezzel a nem láttam vagy hallottam semmit dologgal?
- Ja, csak elrontottam és arra... mondtam - válaszoltam.
- Ahaaa - bólintott Marci. Volt egy olyan érzésem, hogy nem hitte el.
- Gyerekek kész a vacsora - szólt apa, mire mindketten lementünk a konyhába. Anya kitett magáért, mert eddig ez volt a legfinomabb spagetti, amit valaha csinált. Vacsora közben feljöttek a sablonos kérdések, vagyis "milyen a suli", vannak-e barátaink, milyenek a jegyeinek és a jól kijöttök-e egymással. Az utóbbi kérdést anya tette fel. - Persze - vágtunk rá egyszerre Marcival. Anya pedig elmosolyodott. - Szombaton lesz a bemutató a színházban, remélem ott lesztek.
- Ez kérdés volt? Ki nem hagynám! - vigyorogtam ugyanis ez lesz az első olyan darab, amiben anya és Misi együtt szerepelnek. És izgatottan várom, hogy a bátyámat is a színpadon láthassam. Marci is bólintott, mert az ő apukája is szerepelni fog benne. Tehát evidens, hogy a két jónevű színész gyerekei ott legyenek az előadáson. Vacsora után Marci megköszönte a vendéglátást, apa pedig hazavitte. Addig én anyának segítettem elpakolni és mosogatni. - Izgulsz a holnapi előadás miatt? - kérdezte anya miközben elvett egy tányért a kezemből.
- Kicsit. De ameddig nem kell énekelnem, addig nincs semmi baj.
- Ugye tudod, hogy énekórán felelni is kell? Nem csak a dolgozatokra kapod a jegyet.
- Tudom, de ismersz engem. Nem tudok énekelni.
- Pedig nem úgy veszem észre - nézett rám sokat sejtően, mire zavaromban kissé elpirultam. Vajon hányszor hallhatták a zuhany alatt nyújtott magán koncertemet? Miután végeztünk a mosogatással elmentem letusolni, aztán lefeküdtem aludni.

Október 13. (Kedd)

Reggel fáradtan kapcsoltam ki az ébresztőmet. Ásítva másztak ki a meleg ágyamból és lassan a szekrényhez csoszogtam, hogy kivegyem a mai ruhámat. Gyorsan felöltöztem, a hajamat kifésültem és befontam, majd a táskámmal a vállamon mentem le a konyhába reggelizni. Apa épp a kávéját kortyolgatta, miközben a telefonján nézett valamit. - Jó reggelt, apu!
- Neked is jó reggelt, kicsim - mosolygott rám apa. - Ma van a nagy nap!
- Jajj, apa! Ez csak egy ének órai feladat - forgattam meg a szemeimet mosolyogva. - De akkor is! Az egész osztály előtt zenélni?
- Volt már rá példa, hogy gitároztam vagy zongoráztam a többiek előtt - vettem ki a hűtőből a szendvics hozzávalóit. - Ezt eddig nem is mesélted! - csodálkozott apa.
- Mert nem kérdezted - kuncogtam, majd beleharaptam a reggelimbe.
- Siess aztán beviszlek a suliba.
- Elég ha kiraksz a suli előtt - vigyorogtam rá. - Kislányom! - nyögött fel apa nevetve. - Ne fárasszál már kora reggel kérlek - kérte, mire nevetve mondtam egy "oké"t. Miután megettem a szendvicsemet, apa elvitt a suliba. - Legyen szép napod és sok sikert! - adott egy puszit a fejemre apa. - Rendben, szia! - szálltam ki a kocsiból és odamentem a többiekhez.
- Sziasztok - köszöntem mosolyogva a srácoknak. - Szia, Rebeka! - ölelt meg Nati. - Mizu, csaje? - kérdezte Roli.
- Semmi különös. Veletek?
- Semmi extra. Akkor délután meki?
- Benne vagyok - feleltem, aztán eszembe jutott a múltkori mozis eset.
- De ugye nem jött közbe senkinek semmi?
- Nem - felelte Gréti. - Akkor jó - mosolyogtam. Habár nem, mintha akkora baj lett volna, akkor kettesben lenni Dáviddal, de azért na. Mi csak barátok vagyunk. Még beszélgettünk egy kicsit utána mindenki ment a saját órájára. Az angol terem felé menet már a folyosó végéről lehetett hallani az osztályom hangját. Jó kis napom lesz, az biztos - gondoltam magamban.

🎤🎤🎤

Az órák unalmasak voltak, de valahogy sikerült túlélnem őket. Utolsó óra következett. Ének óra. Kissé feszengve mentem az ének teremhez. Nyugi, Rebeka! Marci fog énekelni és nem te! Neked csak zongoráznod kell, ennyi a dolgod és nem több - nyugtattam magamat. Ahogy beléptem a terembe azonnal a helyem felé vettem az irányt. Leültem és mély lélegzetet vettem. Sikerülni fog! Csengetéskor Csernus tanárnő jött be a terembe. - Sziasztok! Remélem felkészültetek a mai feladatra. Névsorban fogunk haladni. Az első páros Leó és Sanyi. Gyertek ide és kezdhetitek - nézett a két fiúra, mire a hangszerekhez mentek. Leó felvett egy elektromos gitárt, Sanyi pedig a dobok mögé ült. - Egy, két, egy, két, há'! - számolt Leó és belekezdtek a zenélésbe. Egész ügyesek voltak. Egy Linkin Park számot adtak elő, amihez jól passzolt Sanyi hangja, de Leóé se volt semmi. Az előadás végén hatalmas tapsvihart kaptak.
- Fiúk, le vagyok nyűgözve! Mindketten ötöst kaptok - írta be a füzetébe a fiúk jegyét utána a következő páros jött. Mindenki egész jól adta elő a választott dalt, majd mi következtünk. Nagyot nyelve mentem a hangszerhez. Hevesen dobogó szívvel ültem le a zongora mögé. Csernus tanárnő biztató mosollyal bólintott, mire vettem egy mély levegőt és leütöttem az első hangot. Amikor elérkezett az a rész, hogy Marci énekeljen nem történt semmi. Egyszerűen csendben állt a többiek előtt. Ezt nem teheti meg velem! Abbahagytam és újra kezdtem. Ekkor már őnagysága is beszállt. A hangja az valami eszméletlen volt. A próbákon sose hallottam őt így énekelni. Amikor az utolsó billentyűt is leütöttem a tanárnő felé fordultam. Mosolyogva nézett minket. - Nagyon ügyesek voltatok! Ötös mindkettőtöknek - mondta, mire megkönnyebbülten mentem vissza a helyemre. Még meghallgattuk Dominikot és Dönízt (ők négyest kaptak), majd elengedett minket a tanárnő. A terem előtt azonban Dávid állt. - Na, hogy ment?
- Ötös lett mindkettőnknek - feleltem mosolyogva. - Gratulálok, biztos ügyes voltál - mosolygott rám kedvesen Dávid.
- Pedig ketten kellettünk hozzá - válaszoltam zavartan.
- Hát ja, Rebeka zongora tudása és az én hangom - nézett az utolsó két szónál mélyen a szemembe Marci.
- Nem ez a lényeg - forgattam meg a szememet.
- Az a lényeg, hogy ügyesek voltatok - karolta át a vállam baráti stílusban Dávid. - Pontosan. Akkor megyünk mekibe? Éhen halok - néztem rá boci szemekkel, mire elnevette magát.
- Menjünk te kis éhenkórász - nevetett és így mentünk ki a suliból. Az utunk egyenesen a közeli gyorsétterembe vezetett, ahol egy csapat fiatal jókedvűen sztorizgatott és nevetett. Igen, ezek voltunk mi. A fiúk sorra mesélték a viccesebbnél viccesebb sztorikat, mi pedig alig bírtuk abbahagyni a nevetést. Életemben nem nevettem annyit, mint ezen a délutánon. Talán másfél órát lehettünk ott, majd mindenki elkezdett hazamenni. Dávid önként felajánlotta, hogy hazakísér engem.
- Egyedül is haza tudok menni - néztem rá komolyan a kissé hűvös októberi időben. - Tudom, de nyugodtabb lennék, ha elkísérhetnélek.
- Rendben - adtam be a derekamat. Dávid mosolyogva nézett le rám. Ketten indultunk el hazafelé.
- Mi a helyzet a lánnyal, aki bejön neked? - kérdeztem meg hirtelen, mert egy árva szót se mesélt még róla.
- Hogy érted?
- Szoktatok beszélgetni?
- Jaaa! Igen napi szinten beszélgetünk és voltak már közös programjaink is.
- Az szuper! És szerinted viszonozza a közeledésedet?
- Nem hiszem, mert csak barátként tekint rám.
- Ó - néztem rá szomorúan. - Hé, ne te szomorkodj! - mosolygott rám halványan Dávid. - Hogy hívják?
- Regina, és nem szereti ha becézik. Csak nekem engedi meg, meg talán a szüleinek.
- Igazán? Milyen a stílusa? Csak mert ha hasonló az enyémmel, akkor biztos jól kijönnénk.
- Hasonló, de nem hiszem, hogy tudnál találkozni vagy egyáltalán kapcsolatba tudnál lépni vele, mert nagyon szigorúak a szülei és nincs neki se facebook-ja, se messengere, se semmilye.
- Akkor, hogy csináltatok közös programot?
- Hát ömm, azt mondta a szüleinek, hogy bent kellett maradnia a suliban és így eltudtunk tölteni egy kis időt.
- A mi sulinkba jár?
- Nem.
- De kár, pedig szívesen megismertem volna - néztem rá. Dávid rám mosolygott. - Ha esetleg sikerülne összejönnöm vele, akkor bemutatom neked. Oké?
- Rendben - csillantak fel a szemeim.
- Hát az csak rajta... Rajta áll - felelte, mire másra terelte a szót. - És neked van kiszemelted?
- Nincs, de nem is szeretnék még elkapkodni semmit. Szeretném kiélvezni a gimi minden percét és egy darabig még nem szeretnék úgy elköteleződni senki mellett. Hiszen, úgyis csak a tuskó, bunkó és a birtoklási mániás srácokat vonzom. Egyszerűen ilyen a formám.
- Volt már barátod?
- Volt, de félévnél tovább nem bírtam mellette lenni. Nagyon féltékeny volt a fiú barátaimra, de még a bátyámra is! Jó, mondjuk ismerte a sztorinkat, mert anya egyik barátnőjének volt a fia, de akkor is!
- Miért? Mi a helyzet a bátyáddal?
- Ígérd meg, hogy senkinek se árulod el!
- Ígérem.
- Kisujj eskü? - nyújtottam felé a kisujjamat. - Kisujj eskü - kulcsokat össze az ujjainkat. - Anya 19 éves volt, amikor először teherbe esett, de a szülésnél volt valami komplikáció, ezért az első gyereke halva született. Anya mély depresszióba esett, mire apának az az ötlete támadt, hogy mi lenne, ha örökbefogadnának egy kisgyereket. Őket nem érdekelte, hogy fiú vagy lány, csak egészséges legyen. Aztán elmentek valahova már nem emlékszem, hogy hova, ahol beszéltek az igazgatónővel. A nő végül bevezette őket egy üres szobába és otthagyta őket pár percre, aztán egy négy kisfiúval jött vissza. Anyáék már az első perctől imádták a kis Misikét. Egy év rohangálás után végre hazavihették és tudod mi derült ki másnap?
- Nem, micsoda?
- Anya terhes lett és egy aranyos egészséges kislánynak adott életet. Az volnék én.
- Szóval a bátyádat örökbefogadták?
- Igen, engem pedig a családban sokáig csak szivárvány babaként emlegettek - fejeztem be a mesélést.
- Igazából ez nem is áll olyan messze a természetedtől, mert gondolom sok ember életébe becsempészed a szürke napokon a színeket.
- Ezt még így sose fogalmazta meg senki.
- Akkor én vagyok az első - vigyorodott el vidáman.
- Igen. Hát, köszönöm, hogy elkísértél.
- Nagyon szívesen - mosolygott rám, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára. - Jó éjszakát, Rézi!
- Neked is, Dodi - köszöntem el tőle. Ahogy beléptem a lakásba apa hangját hallottam meg. - Megpuszilta!! Láttad édesem?! Egy puszit adott a kicsi lányunk fejére!! - fangörcsölt apa. Jézus gyere le! - Nyugodj már le, Gabesz! Biztos csak egy baráti puszi volt!
- Baráti a fenéket!
- Te is megpusziltál sokszor, amikor barátok voltunk - forgatta a szemeit anya. Aha, szóval anyától örököltem a néhai gúnyosságomat. - Ki mondta, hogy én barátként tekintettem rád akkor? Esetleg barátnőként.
- Ömm, sziasztok! - zavartan meg a beszélgetésüket.
- Szia, kicsikém! Milyen volt az előadás? - kérdezte kedvesen anya.
- Egész jó. Szinte mindenki ötöst kapott. Megyek letusolok utána alszik, mert hulla fáradt vagyok.
- Nem eszel?
- Nem, már ettünk a mekiben - mentem fel a lépcsőn. Gyorsan letusoltam, majd bebújtam a puha ágyamba és azonnal elnyomott az álom.

---------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Marci vajon tényleg nem hallotta, hogy Rebeka énekelt vagy csak hazudott? Kiderült, hogy kit fogadtak örökbe és miért. És vajon tényleg baráti puszi volt, vagy esetleg több annál? (És ne aggódjatok Gabesz nem hülyült meg, csak túl sok szappanoperát néz😂)

By: Mona❤️