/|\ 9. fejezet /|\

/|\••/|\

Három nappal később

/|\••/|\

Harry nem értette, hogy miért kell elhagynia a kúriát. Rosszat tett volna? Megbántotta valamivel Perselust? Esetleg a férfi megunta? Nem akarja többet látni?

Ezek, s ehhez hasonló kérdések jártak a fejében. Az persze eszébe se jutott, hogy aznap lesz a születésnapja, s esetleg Perselus erre készül valamivel. Teljesen elfelejtette.

Nagyon szomorú volt. A férfi, Perselus, akiben eddig feltétel nélkül megbízott, most azt mondta neki, hogy menjen el... Valami Dumbledore professzorral kell beszélnie. De ő nem akart... Nem akart újra egyedül maradni, esetleg visszakerülni arra a helyre, ahol csak a szenvedés várta.

Perselus kicsit mérges volt magára. Tudta, hogy nem lesz egyszerű a dolog, de most már szívesen megváltoztatta volna a döntéseit. Látta, hogy Harry szinte beleőrül a gondolatba, hogy esetleg már nem kell senkinek. Perselusnak fájt, hogy megint szomorúnak látja, de próbálta azzal vígasztalni magát, hogy délután Harry milyen boldog lesz.

Óvatosan megfogta a kisfiú vállát, majd leültette maga mellé. Harry nem reagált semmivel. Már nem rémisztette meg, ha Perselus hozzáért, de az idegen emberektől még félt.

- Harry... Nem azért küldelek most el, mert nem akarok többet veled foglalkozni. Szó sincs ilyesmiről. Csak van egy kis dolgom, s közben nem tudnék rád vigyázni, így azt szeretném, ha addig valaki vigyázna rád. Dumbledore professzor nagyon kedves ember, nem fog téged bántani.

Harry látszólag megnyugodott a kedves szavaktól, de még mindig szomorú volt. Némán biccentett a férfi szavaira, majd felment a szobájába, hogy összepakoljon pár holmit, amiből végül az lett, hogy a macskáján kívül, semmit sem akart magával vinni.

Perselus úgy egy harminc perccel később ment fel Harryhez, hogy megnézze, minden rendben van-e vele. Harry a fekete kiscicával játszott. Egy kötelet húzgált az állat előtt. Meghallotta Perselus halk lépteit, s felpillantott rá.

- Lilyt vihetem? - kérdezte csendesen, s abbahagyta addig a játékot.

- Persze. Csak ne kószáljon el. A Roxfort hatalmas - felelte Perselus, s óvatosan leült a gyermek mellé.

- Mi az a Roxfort? - kérdezte Harry érdeklődve. Imádta, hogy Perselus mesélt neki.

- Nos a Roxfort egy bentlakásos iskola boszorkányok és varázslók számára, mint amilyen te is vagy Harry, mint azt már meséltem. Én ebben az iskolában tanítok, s kis szerencsével majd te is odajárhatsz, ha nagy leszel.

Harry némán biccentett. Perselus tudta, hogy ilyenkor alaposan átgondolja a kapott információkat. Szinte látta, hogyan dolgoznak a fogaskerekek a kisfiú fejecskéjében.

- Meddig leszek ott? - kérdezte végül halkan Harry.

- Nem sokat. Délután már megyek is érted, rendben?

- Megígéred? - nézett tágra nyílt, nagy zöld szemekkel a férfira.

- Igen - felelte Perselus, s nem bírta megállni, hogy ne eresszen meg egy halvány mosolyt.

/|\••/|\

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top