Heló!

Itt is van a mérföldköves fejezet! *-* Innen fogom majd behozni a saját karakterem, remélem tetszeni fog! :3

Nagyon köszönöm, hogy ennyien olvassátok! Már átléptük az 1K-s nézettséget. Csodásak vagytok!

Jó olvasást!

/|\••/|\

Miután Perselus elvitte a Roxfortba a kis Harryt, s nagy nehezen el is búcsúztak, a férfi visszament a kúriába, s nekiállt díszíteni. Ez így furcsának tűnhet, hiszen Perselus pontosan az az ember, aki Valentin napon még rosszabb, mint máskor. Viszont Perselus azt akarta, hogy Harry végre boldog legyen.

Ő maga is meglepődött azon, hogy tényleg ennyire érdekli a gyermek. Hiszen a fiú James Potter, a legnagyobb ellenségének a fia. Mégis... Perselus rájött, hogy nem rágódhat a múlton örökké, ráadásul Harry nem tehet arról, hogy milyen volt az apja. Így aztán Perselus Piton megpróbált ésszerűen gondolkodni.

Nem egyedül dolgozott. A segítségére volt még Lucius Malfoy. A férfiről köztudott volt, hogy Voldemort egyik halálfalójaként szolgált, viszont még azelőtt átáltak a családjával együtt, hogy Lily és James Potter meghaltak. Persze, nem minden halálfaló volt ennyire okos. Ott volt például Bellatrix Lestrange, s kedves családja. Na ők aztán továbbra is a halálfalók eszméjét vallották.

Perselus emiatt aggódott is, hiszen Voldemort nagyúr meghalt, soha többé nem jön vissza, viszont páran még maradtak, akik az ő szavait tartják a legfontosabbnak. Félt, hogy esetleg rájönnek, hogy hol van Harry, s bosszúból megpróbálják majd megölni.

Perselus azonnal ki is törölte a fejéből ezt a gondolatot. Most csak a vidám dolgokra akart koncentrálni. Lucius segítségével nagyjából két óra alatt minden dísz a helyére került. Ezek után, a bájitalmester nekiállt az ételeknek, illetve természetesen torta is készült, bár ezeknél már segítségül hívták a mágiát. A gyakorlott férfiak.

Délutánra pont kész lettek mindennel. Perselus tökéletesnek találta a kúriát, s remélte, hogy Harrynek is tetszeni fog. Lehet kicsit túlpörgött, de látni akarta a mosolyt a kisfiú arcán. Hogy csillogjon a szeme, mint égen a csillagok. Mikor mindent megszemlélt, elhopponált Roxmortsba.

/|\••/|\

Harry a sok játékban végül elaludt Dumbledore professzor irodájában. Az idős mágus pár párnát is varázsolt alá, hogy kényelmesebb legyen neki, illetve egy puha pokróccal is letakarta. Mosolyogva figyelte az alvó gyermeket. Még mindig nehezen hitte el, hogy kisfiú ennyire hasonlított az apjára. Szinte a mása volt, de azért külsőleg nem csak Lily szemét örökölte.

Nemsokára halkan kopogtattak az iroda ajtaján. Albus felállt a helyéről, s ő maga ment kinyitni az ajtót. Perselus volt mögötte, bár a professzor számított rá. Beengedte, majd hellyel kínálta.

- Harry hol van? - kérdezte azonnal a fiatal varázsló, mire Albus elmosolyodott. Ha a férfi nem is mutatta ki, tudott ő aggódni a kisfiúért.

- Ott fekszik - mutatott az ideiglenes fekvőhelyre. - Elaludt a nagy játékban.

Perselus lassan odasétál a gyermekhez, majd felemelte a karjaiba, de óvatosan, mert nem akarta felébreszteni.

- Köszönöm uram, hogy itt maradhatott, amíg nekem dolgom volt - mondta Perselus, majd kicsit hátrébb állt. Indulni készült.

- Semmiség! Örömmel vigyáztam rá - felelte mosolyogva Albus. - Jó szórakozást!

A bájitalmester biccentett, majd kiment az irodából. Közben a kis Harry ébredezni kezdett. Megérezte, hogy mozog alatta minden. Álmosan nézett fel Perselusra.

- Aludj még, ha szeretnél - motyogta neki a férfi.

- Nem tudok. Furcsát álmodtam. Egy... Egy nem is tudom mi volt benne... Egy angyal talán... Nem! Egy tündér volt - suttogta a kisfiú.

Perselus egy pillanatra azt gondolta, hogy csak gyermeki álom, nem több. De látta a meggyőződést Harry szemében, miszerint az a képzelgés akár valóságos is lehet. Egy igazi tündér.

/|\••/|\