Szívem a torkomban dobogott ahogy tekintetemet kiszakítva az övéből végig vezettem testén. Nagy döbbentemre az alsónadrágja rajta volt. Mégis mit is gondoltam?

- Ne haragudj. Felébresztettelek? – magamhoz térve próbáltam javítania helyeztem

- Picit. Mit csinálsz ott a takarómmal? – tette fel kérdését amire nem igazán tudtam hogyan is felehetnék.

- Kész a kávé – nyögtem ki, habár ez még mindig nem adott magyarázatot kérdésére de szerencsére nem faggatott tovább.

Kikelt az ágyból miután egy nagyot nyújtózkodott majd hozzám lépett. Természetesen én még mindig a földön ültem takarójával a kezemben. Úgy éreztem elmúlt az arcpírom de ahogy elém ált megpillantottam a férfiasságát egy pillanatra míg elém nem guggolt.

- Jól vagy? Nagyon piros az arcod. – kezét homlokomra rakta

- Igen – éreztem még jobban vörösödök, ha ez lehetséges volt – Picit másnapos vagyok. – bevillant a nappali állapota. – És mérges. Mi történt nappalimban? – kapóra jött ez a kérdés. Tény tényleg mérges voltam de jelent pillanatban nem a düh miatt éget az arcom.

- Te nem emlékszel mi történt az este? – picit magamra húztam a takarót elszégyellve magam hogy bizony semmire nem emlékszem. Elnevette magát. Gyengéden egyik kezével lejjebb húzta takarót az arcomról amit erősen szorítottam majd egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam. Megilletődöttségem nem tudtam leplezni. Lábaim közé térdelt ahogy közelebb hajolt hozzám. Szívem torkomban dobott éreztem hogy az egész testem ég. Lélegzet vétele gyengéden cirógatta az arcom olyan közel volt hozzám. Szemei csillogtak, fürkészték az én tekintetem. Véletlen egyik kezével hozzáért a combomhoz ahogy megtámaszkodott. Itt szakadt el a cérna. Ellöktem magamtól és kiszaladtam a szobából.

- Jin – kiáltott utánam. Egyenesen a fürdőbe rohantam ott magamra zárva az ajtót. Szívem kihagyott egy ütemet mikor meghallottam hogy kopog. – Jin, nem akartalak megbántani csak viccelni próbáltam. Sajnálom a kupit. – kezdett magyarázkodni. – sokat ittunk videojátékoztunk, poénkodtunk és végül kidőltünk.

Szavai halkan csengettek fülemben alig megértve mondani valóját, amit kiszűrtem hogy nem történt semmi olyan ami a fejemben lejátszódott. Lecsúsztam a hideg padlóra. Testem még midig forró volt, levegőt gyorsan kapkodtam. Nem mehettem most ki. Szégyelltem magam. Nem az miatt, ahogy viselkedtem, jelen pillanatban nem ez volt a legnagyobb problémám. Testemből Jungkook látványa közelsége reakciót váltott ki, nem akartam hogy lássa. Szégyelltem magam. A férfiasságom kőkemény volt, szinte fájt. Fejemet az ajtóba vertem.

- Jin – szólított ismét a szenvedésem okozója

- Semmi baj... csak másnaposság. – hazudtam. Reménykedtem, hogy ő mindenből semmit nem vett észre. Mikor lehúzta takarót kezemmel eltakartam az éledező merevedésem de később már nem volt uralmam felette.

Feltápászkodtam, hogy megmosakodjak. Férfiasságom még mindig ágaskodott mivel az említett férfi még mindig az ajtóm előtt volt. Habár nem szólt de éreztem hogy ott van és ez az egész nem hagyta nyugodni merevedésem. Miért van rám ilyen hatással? Az első pillanattól kezdve izgatta a fantáziám. Még csak pár napja ismerem, de gondolatimba mindig befészkelte magát. Azt gondoltam eleinte hogy csodálom őt de pár perccel előbb rá kellett jöjjek itt több minden lappang mélyben. Meleg lennék? Valószínű. Habár eddig soha senki nem váltott ki belőle ilyen reakciót. Jiminnel is voltak már fura éjszakáink, láttam őt meztelenül és neki is szép kidolgozott teste van de soha nem mutattam ilyen reakciót. Egyszer fiatalon csókolóztunk is. Nem gondolta egyikünk, sem hogy buzis lenne mivel ha nem áll fel akkor semmit nem jelent, mondtuk. De most? Semmi nem volt és mégis.

Lassan a csendben a vízcsobogás megnyugtatott. Kikaptam szennyesből egy mackót, ha véletlen megint történne ilyen kis incidens. Nagyot sóhajtottam és kinyitottam az ajtót. Nem lepett meg hogy még mindig az ajtó előtt állt és most engem figyelt.

- Jól vagy? – nyúlt volna felém de kezét picit erőszakosabban löktem el mint szerettem volna. Megdöbbent arcát látva legszívesebben bocsánatot kértem volna de nem tettem csak elhaladtam mellette.

- Jól. Takarítsatok ki és aztán meséljetek. – vágtam hozzá keményen a szavak de belül a gyomrom összeszorult amiért ilyen hangnemben beszéltem vele. Nem követet, láttam ahogy visszamegy a szobába és felébreszti Jimint, kérve takarítsanak fel. Jimin persze meg sem mozdult.

Visszamentem a konyhába. Jungkook egyedül pakolt egy darabig, majd Jimin is felébredt. Rám tekintett majd ő is csatlakozott a fiatalabbhoz. Ismer. Tudja mennyire felidegesít a kupleráj. Reméltem most csak ezt látja rajtam nem a kétsége esést ahogy Jungkookot figyeltem. Bár megölelhetném és elmondhatnám ő semmiről nem tehet, minden az én hibám és a hülye gondolatim.

Miközben összepakolta csináltam egy kis másnaposság elleni reggelit. Csendben leültek. Jimin egy darabig csendbe ült és figyelt, Jungkook is hasonlóképp habár ő kerülte a tekintetem amit valljuk be nem volt nehéz mivel rá se mertem nézni.

- ne légy már ilyen morcos. összepakoltunk nem? Meg egyébként is te is benne voltál az este. Azt mondta ma ünneplünk mindent szabad. Aztán elő kaptad az alsógatyád és próbáltál kézre állni azt lábadra húzva. vicces voltál, aztán felidegesítetted magad és eldobtad hogy neked is szabad most ilyet csinálni. – nevette el magát ahogy elképzelte a jelentett. számomra cseppet sem volt vicces. lassan az emlékek kezdtek visszatérni

- és a te pólód merre? – nézek Jungkookra. Ő szó nélkül fel ált, elnézést kért majd keresgélni kezdte pólóját mikor visszaült akkor láttam meg hogy tiszta vér. – mi történt? –sápadtam el

- Ez a te véred. basszus te semmire nem emlékszel? hahó, eleredt az orrod vére, karjaiban vitt.

- sajnálom – árasztott el a felismerés. Magammal voltam elfoglalva és a szégyen érzettemmel. Haragudtam Jungkookra mikor ő semmi rosszat nem tett csak segített nekem. – ha ide adod szívesen kimosom. – néztem szerényen Jungkookra

- semmi szükség rá, ne fáradj vele

- ez a legkevesebb, kérlek –hajthatatlan voltam. Annyira sajnáltam, hogy szavakba sem tudtam volna önteni

- ne ellenkezz inkább vele – vágta hátba Jimin Jk-t nevetgélve, fiatalabb is eleresztett egy gyenge mosolyt.

Miután befejeztük a reggelit és ők is készülődtek hogy haza ugorjanak még. Közben elkértem Jungkooktól a pólóját és adtam sajátomból egyet. Még mindig picit feszült volt a hangulat. De ezen nem tudtam segíteni mivel nem mondhattam el az igazat így csak vártam hogy oldódjon a szituáció.

Miután elmentek én is készülődtem. Hideg vízben tusoltam le, remélve kitisztul az agyam. Nem jártam sikerrel. Nem értettem magam és ez felettébb mód zavaró volt. Mi lesz ha összeköltözünk? Mi vár rám? cseppent sem a kuplráj gondolta zavart hanem inkább az ha esetleg haza hozz egy nőt. ÚRISTEN! Kapok észhez, ez most már cseppet sem normális, egy könnycsepp csordul végig az arcomon. Lassan a tükör elé sétálok. Mégis ki vagy te? Kérdezem magamtól. Arcom eltorzult, szemeim vörösek, ahogy még több könny gyülekezik benne. Lehajtom a fejem miközben megtámaszkodok a szekrényen. Nem, ez így nem mehet. Kezeimet ökölbe szorítom. Nem tudom mi történik velem de mindenképp felül kerekedek rajta. Ismét a tükörbe tekintek. Bármi is ez elfog múlni, el fogom fojtani. Éles fájdalmat érzek a szívemben. Oda kapok. Könnyeim utat törtnek, földre rogyok. Kezeimmel szekrénynek támaszkodok, fejemet lehajtom. Sírok, hangosan zokogok.

Fél órával később sikerült valahogy összeszednem magam külsőleg. Belül úgy éreztem hogy darabokra törten. Nem tudom miért. Nem értem magam, az érzéseim. nem testi reakcióm miatt, persze az is de leginkább az ami fogva tart az érzéseim. Mikor elhatároztam magam hogy bármi is ez elfojtom úgy éreztem mintha egy világ ellenes bűnt követtem volna el magammal szemben.

Közben az eső is eleredt. Úgy gondoltam ma inkább sétálok egyet. Lépteim lassúak voltak, az eső cseppjei hangosan érkeztek meg a esernyőmre. Minden egyes csepp az én könnycseppem is volt.

Szeretek sétálni az esőben, mert olyankor senki sem látja, hogy sírok...