Tartalom: Yoongi és Hoseok egy jó ideje együtt járnak, mondhatni élettársak ugyanis együtt élnek már jó pár éve. Azonban valami megváltozott kettejük között, mintha megunták volna egymást. Sőt, Yoongi jó nyomozó létére kiszagolja, hogy Hoseok hűtlen hozzá. Khmm... és hát nem hagyja, hogy megússza.
Hossz: 4/4✔
Figyelmeztetések: Yaoi, fiú - fiú szerelem. Trágár párbeszéd
Szerepek: Kuti - Hoseok
Aoi - Yoongi

Hoseok:

Teljesen elszégyelve magam bólintok, majd mindenfajta köszönés nélkül visszaülök az autóba. Látom, ahogy Yoongi még magyaráz valamit Min Hee-nek, aztán követve példám indítja be a járműt. Nagyszerű. Lelkiismeret furdalásom van, ráadásul Mancs sincs meg.

– Kösd be magad! – parancsol rám, mikorra már kikanyarodunk az utcából. Kérését teljesítem, meg akarom szólítani, azonban megelőz.

– Egész csinos a csajod, a helyedben én is megcsaltam volna magam... – Hangja megrovó. Mintha tudná, és ezek szerint tudja is. Ahj!

– Honnan tudod, hogy ő az? – érdeklődöm kissé félve, úgy érzem, nem akarom megtudni a válaszát.

– Délelőtt erre jártam – ránt vállat –, a ház előtt megláttam a csotrogányod. Gondoltam, jé, másnak is van ilyen rajtad kívül. Azonban mikor közelebb megnéztem, rájöttem, hogy a tiéd – pillant rám oldalasan, idegbeteg tekintettel. Oké, értem, szar helyzetben vagyok. – Megnéztem kié a ház:  Park Min Hee. A kis ribancod.

– Yoongi – kezdek bele azonnal –, ahj már! Inkább nem hazudok – rázom meg a fejem. – Ő tényleg az, akire gondolsz.

– Tudom.

– Ne haragudj rám kérlek...

– Hogy jöttetek össze, és mikor? – vág mondatomba.

– Muszáj ezt? – nézek rá könyörögve, de ő nem tekint vissza rám. Tényleg nagyon haragszik. A francba is! Egy idióta vagyok! Egy barom!

– Igen. Na, járjon a szád! 

– A cégünknél dolgozik – kezdem, mire bele hümmög –, csak ő  fürdőruhás modell.

– Szóval nem te fotózod?

– Nem. Öhm...  Emlékszel, mikor olyan nagyon összevesztünk? – gondolok vissza az említett emlékre.

– Mikor? Mi mindig összeveszünk — enged meg egy szelíd mosolyt. Hát igen, szinte a lételemenké vált a civakodás.

– Mikor annyira mérges lettél rám, hogy kidobáltad az összes ruhám...

– Ja, mikor anyámról kezdtél el beszélni, igaz? 

Bólintok. Valójában nem bántottam soha az anyját, csak egy kis félreértés volt, amit bár igencsak jó barátunk pletykált. Komolyan, mondok nekik valamit és máshogy adják tovább. Szörnyű. 

– Aznap estét a kocsmába töltöttem. Ott volt ő is, és mivel látásból ismert, odajött beszélgetni. Valahogy így. 

Yoongi: 

Erre csak bólintok egyet. Ez a legegyszerűbb megoldás mindig: összeveszünk, akkor elmegyek felszedek egy ribancot, akit minden ilyen alkalomkor előveszek, aztán jól megrakom. A francba is! – szorítom össze ajkaimat, hogy erős tudjak maradni. Annyira idióta vagyok! Fülig szerelmes vagyok még mindig ebbe a baromarcba, amikor meg sem érdemli. Azonban... Lehet, hogy megbánta. Ahogy elnézem amióta meg tudtam, hogy van valakije, és állandóan veszekedem vele, öregedett pár évet az arca. Ahj, mit játszom most itt magam? Visszaadom neki azt a csotrogányt, aztán hagyjon békén már. Vagyis... inkább fejezzük be ezt az egészet. Ha el akar hagyni, akkor menjen, én nem fogom visszatartani. Elegem lett.

– Hová viszel? – néz rám értetlenül, amikor bekanyarodom a megfelelő utcába.

– Lezárom ezt az egész ügyet. Nézd, ott van a kocsid! – biccentek a csotrogány felé. Erre az arca azonnal felderül, majd amikor leállítom az autót ki is pattan, megnézni, hogy nem esett- e semmi baja. Aztán, amikor rájön, hogy olyan borzalmas állapotban van, mint volt, megnyugszik és hálás mosolyt küld felém.

– Honnan tudtad, hogy itt van? – kérdi, megtámaszkodva a lehúzott ablakomnál. Nagyot nyelek, lehunyom a szemem, majd eldöntöm magamban, hogy feladom magam. Túlságosan jó a lelkem ahhoz, hogy ennyi hazugság nyomja. Nem bírnék tovább kamuzni.

– Én loptam el! – vallom be, lesütött szemekkel. Nem válaszol semmit, néma csend telepedik közénk. Talán... Talán most jött el az a pillanat, amikor Hose végleg megutált engem. Amikor szakít velem a picsába és elhagy a hisztis énem miatt.

Hoseok:

Akaratom ellenére mosolyodom el, annyira édes. Tudom, haragudnom kéne rá, azt is tudom, hogy mindezt bosszúból tehette. Ő ilyen, ott üt, ahol a legjobban fáj. Nem is tudom, mi lett volna, ha valójában el lopták volna. De szerencsére nem. Végülis megérdemeltem.
Ránézek lehunyt szemére, ilyenkor egész angyali az ördögi énéhez képest.  Emiatt is lehet, hogy közelebb hajolva arcához nem bírok magammal, muszáj megcsókolnom.

Meglepetésemre nem csókol vissza, de nem is lök el. Furcsa. Összevont szemöldökkel húzom vissza fejem, mielőtt az ablak feltekerésével levágná azt.

– Haragszol rám?  – kérdem bűnbánón. Tényleg sajnálom, amit tettem. Főleg, hogy ő is megtudta, mert ezzel fájdalmat okoztam neki.

– Igen – mondja kimérten, látom, ahogy lábát a pedálokra helyezi.

– Hová mész? 

– El. – fordítja el tekintetét – Figyelj Hoseok, én most vissza megyek a munkahelyemre. Addig te menj haza, gondolkodj. Ha továbbra is Park Min Hee -t szetetnéd, hát legyen. Nem akadályozom meg. Sőt, még össze is pakolok neked, ha az kell.

– Mi...Miről beszélsz?  – döbbenek le – Nem akarok vele lenni, kérlek, beszéljük meg!

– Gondolkodj egy kicsit, majd ha szeretnél este beszélhetnénk erről. 

Yoongi: 

Odaadom neki a kulcsokat.
És otthagyom: egy egyszerű mozdulattal elhajtok. Nem érek rá egész nap a párkapcsolatomat pátyolgatni, van egy igencsak komoly ügyem, amit jó lenne mihamarabb megoldanom, hogy végre legyen egy kis pihi. De nem. Hoseok önző, minden figyelmemet magának akarja. Vagy ki tudja: lehetséges, hogy pont azt szeretné, hogy ne foglalkozzak vele. De nem tehetek róla; szeretem, magam sem tudom, miért és nem tudom elengedni. Ő volt az első szerelmem, már középiskolás korom óta. Emlékszem, tizenhét éves voltam amikor a szüleim meg tudták, hogy meleg vagyok. Azok a mérges, dühös, mégis csalódott arcok sosem mennek ki az emlékezetemből. Kiabáltak velem, apa akkor életemben először még kezet is emelt rám. Így hát mit tehettem volna? Fogtam magam és lementem a közeli sörözőbe, hogy igyak. Szerencsémre a csaposnak pont tetszettem, így mindenféle személyi nélkül kaptam alkoholt. Akkor láttam meg az egyik asztalnál búslakodni Hodeokot: nem akkor láttam először, osztálytársak voltunk, azonban sosem beszéltünk egy szót sem. Nem mintha mással tettem volna: eléggé zárkozott voltam. A negyedik kör whisky után azt vettem észre, hogy leült mellém a pulthoz, kért magának valamit, majd odaköszönt nekem is.

"– Csáó, Yoongi! Nem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyen helyen foglak látni téged! – vigyorgott, körbe mutatva a kocsmába. Erre csak megvontam a vállam.

– Nincs kiírva, hogy tilos belépnem, szóval miért is ne.

– A templomra sincs, mégse mész – kuncogott, meghúzva a sörös üvegét.

– Egy démon hogyan lépne be Isten lakosztályára? – nevettem el magamat. Ekkor neki az üveg megállt a szájába, nagy, édes szemeket meresztett rám. Azt hittem, valami baj van, vagy hirtelen rosszul lett, de nem...

– Bámulatba ejtően gyönyörű vagy, amikor nevetsz."

Az emlékre csupán elmosolyodom, sőt, mint akkor, el is pirulok. Aznap este rengeteget bókolt nekem, sokat nevettünk és elmondtuk egymásnak a gondjainkat. Szinte azután legjobb barátokká váltunk: az iskolába még meg is védett a szekálodó emberektől. Majd arra két hetére már jártunk – azóta is együtt vagyunk.

Hoseok:

Megingatva fejem temetem tenyerembe arcom. Akkora gyökér vagyok! Elrontottam a kapcsolatom egy kis ence-pence miatt. Én tényleg nem akarom, hogy vége legyen, hogy el hagyjon. Nem tudnám nélküle elképzelni az életem. Hogyan is tudnám... ?! Hiszen a fél életemet vele töltöttem. Vele, akit szeretek. És akit gaz módon elárultam. Megcsaltam. Lehetek még ennél is rohadékabb? Elrontottam. Nem figyeltem rá eléggé, mi több arra akartam fogni az egészet, hogy nincs időnk egymásra. A francokat nincs. Lehet, hogy csak két hétig tartott Min Hee-vel való ügyem –jut eszembe meg kell neki említenem hogy vége – , de azt az időt Yoongira is fordíthattam volna. Azonban én nem ezt tettem. Megsértödve, mint egy kölyök futottam el minden egyes vitánk után, mondván, ő majd megvigasztal. Vegülis sikerült neki, de meddig? Addig, míg újra össze nem vesztem az én mézescsuprommal. Hmm. Ez a becenév is olyan fájdalmas, még akkor neveztem el így, mikor becenevet kerestem neki. Tudni illik, hogy utálja a mézes mázos dolgokat.

Az autó felé fordulva ütök rá a motorháztetőre egy hatalmasat. Ezt a kocsit is képes volt eltulajdonítani. És miért?  Azért mert nem foglalkoztam vele eleget, és így vonta magára a figyelmem. Ahj, ha tudná mennyire bánom. Ha tudná mennyire szeretem, nemcsak azért mert olyan lélegzetelláító külseje van, nem. Nagyon szeretem benne a magabiztosságát, amit néha a véka feneke alatt visel. Bókolni a legjobb neki, attól boldoggá válik, gyönyörűvé. Kellemes érzés mellette lenni, lehet hogy egy igazi házisárkány, de az én sárkányom volt. A kis feleségecském, aki ha kellett kioktatott, veszekedett velem, tartotta bennem a lelket, mentünk át több dolgokon. Ezeket nem tudom csak úgy félre dobni!

Felemelve fejem törlöm le a kibuggyanó könnyeim. Nem sírhatok a nyílt utcán. Becsapva magamra az ajtót indítom el Mancsot. Helyre kell hoznom ezt valahogy. Muszáj lesz. Azt hiszem, első dolgom, Min Hee meglátogatása.

– Beszélnünk kell! – térek a lényegre, ahogy ajtót nyit. Nem várok, betessékelve magam a házba veszek egy mély levegőt.

— Mi az? – kérdezi kíváncsian. – Nem ülsz le?

Kérdésére megingatom a fejem. Nem, nem ülök le. Úgyse maradok sokáig, mi több, perceket se szeretnék.

– Be akarom fejezni ezt az egészet, ami köztünk van – mondom szemrebbenés nélkül. Mindig is jól ment nekem ez a dolog,  könnyen töröm össze más szívét. Mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül.

– Mi...Miért?  – akad ki, jogosan.

– Nem akarom ezt tovább folytatni... Figyelj, megbántom vele Yoongit, mi több el is akar hagyni. Ne haragudj, de nem érsz te ennyit – ingatom meg a fejem.

Néha jobb volna átgondolnom, mit, kinek mondok. Egy biztos, tanulok az esetből. Min Hee keze nyoma még akkor is égeti jobb orcám, mikor haza érek.  A tükörbe megnézve magam felnevetek. Nevetséges milyen erős ütést kaptam. Pedig csak őszinte voltam. Valószínűleg ezt Yoongitól kellett volna megkapnom. Mindegy, legalább ez a csaj helyette is adott.

***
Estére az egész házat kicsinosítottam. Nehéz volt, de legalább most már tiszta. Még utoljára az evőezszköz-készletet a tányér mellé helyezem. Készítettem egy kis vacsorát. A kedvence.

– Megjöttem – hallom fáradt hangját. Azonnal a hang irányába fordulok, az ajtót maga után bezárva néz körül. Engem keres, ugyanis tekintete megállapodik rajtam.

– Fáradt vagy? – lépek előre párat, majd megállva szerelmem előtt széttárom a karom.

Jeleket felfogva bújik ölelésembe sűrű bólogatásokkal fűszerezve. Ilyenkor a legédesebb, meg mikor mosolyog.

– Milyen volt a konferencia?  – érdeklődöm hajára simítva.

– Fárasztó — szusszant egyet –, álmos vagyok.

– Te mikor nem? — nevetek fel egy aprót eltolva magamtól, de épp csak annyira hogy kezeim közé vegyem arcát. Értetlenül néz szemembe, aztán közeledő arcomra elfordítja fejét. Fáj, de mit tehetnék? Magamnak ástam a gödröt. 

– Mikor alszok – feleli, azonban nem érdekel már a válasz. Más témát hozok fel.

– Most szeretném megbeszélni. 

Tudja mire értem, meg sem lepődik a hirtelen témaváltástól. Megszokhatta már.  Leül az asztalhoz. A saját kis helyére, amire még anno ragasztotta fel a nevét, mondván nehogy más odaüljön. Szegény Jin, mindig ott ült azelőtt.

– Hallgatlak.

– Gondolkoztam – kezdek bele, majd másodpercek törtrésze után meggondolom magam. Megrázom a fejem. – Valójában nem gondolkoztam, mert nem kell. Anélkül is meg tudom mondani, hogy te vagy az egyetlen ember, aki kell nekem. Az egyetlen, akit szeretek. Az egyetlen, aki ilyen édes, szeretni való házisárkány. Te vagy az a személy, aki mellett le szeretném élni az életem. 

– Jó, és én ezzel most mit csináljak? – emeli magasba szemöldökét kérdőn.  – Azt hiszed, ha betanulsz egy szöveget, a karjaidba ugrok?

– Figyelj –  ülök le mellé, belenézve szemébe és megfogva kezét –, lehet nem hiszel nekem, de nem betanultam. Én tényleg így gondolok minden kimondott szót. Lehet túl nyálasnak hangzik neked, de ez az igazság. Én szeretném, ha öreg korunkra azt mesélhessem a fiatal lurkó szomszédjainknak, hogy még egy napot sem voltunk külön, nagyon szeretlek még a mai napig is. Lehet, hogy megcsaltalak. Bevallom rossz döntés volt. Ha visszaforgathatnám az időt talán megváltoztatnám. Utólag okosabb az ember,  rájöttem hogy többet kellett volna foglalkoznom veled – szorítom meg ujjait. – Nagyon sajnálom, ami történt. És nagyon jól tudom, hogy ettől nem fogsz azonnal megbocsátani. De úgy gondolom...

– Kezdésnek megteszi – csókol meg. Az érzésre elmosolyodom. Annyira finomak azok az ajkak...

– Mondtam már, hogy véget vetettem mindenféle kapcsolatot Min Hee -vel? – kérdezek rá, miután neki állunk enni.

– Megse halljam annak a lánynak a nevét többet!  – fenyeget meg játékosan.

– Nem is tudom, ki ő! – hajolok ajkaira, lecsókolom róla a köri jellegzetes ízét.
Nyami!

– Ne is, mert megverem!