Sziasztok!
Az esetleges hibákért előre is elnézést! A későbbiekben javítjuk!

Tartalom: Min Yoongi és Park Jimin már fél éve remek párkapcsolatban élnek, mindenféle testi kontaktus nélkül - a csókot kivéve. Ez mind egyiküket sem zavarta addig, amíg nem lettek egy idióta játéknak az áldozatai, aminek hatására talán megváltozik a kapcsolatukról kialakult érték-rendszerük.
Figyelmeztetések: 18+(!), yaoi, erotikus tartalom, trágár beszéd
Hossz: 6/10
Szerepek:
Kuti - Jimin
Yoongi - Aoi

Jimin:

Értetlenül nézek az előttem álló két egyénre. Taehyungra és Jungkookra. Az rendben volt, hogy Yoongi eljön velem - nem így történt, fontos iskolai dolga akadt -, megbeszéltem Taevel is. De hogy Kook is? Nincs vele semmi bajom, bírom a kis nyuszipofit, csakhogy azóta az ominózus naptól fogva, hogy TaeTae szerelmet vallott, mérget érzek felőle.

- Sziasztok! - intek, azért a hatás kedvéért direkt lassan összeszorított ajkakkal nézek rajtuk ismét végig.

- Bocsi, de Kookie is jönni akart! - mosolyodik el legjobb barátom, majd megragadja a kezem és sétálni kezdünk. Szorosan mellettük Jungkookal, aki nem szól semmit.

Kicsit hülyén érzem magam, tudom, hogy szereti Taet, erre én itt randizgatok vele. Keze közül kirántom kezem és átsíetek Kook mellé. Mindketten meg vannak lepődve. De mit tehetnék? Itt az ideje, hogy ők randizzanak s én tartsam a gyertyát.

- Menjünk először kajálni! - vigyorodom el a hasamra simítva - Éhes vagyok! Hyung fizet!

Egy olyan randit fogok nekik összecsapni, hogy a nap végére, úgy érzik, hogy nyűg vagyok a nyakukon.

- Akkor mindenkép megyünk! - szaporázza meg Taehyung a lábait - Gyerünk, siessetek! Rendelnem kell, ráadásul a legdrágábból! - nevet fel gonoszan. Haha. Nagyon vicces. Legfeljebb felhívom anyát, de nem hiszem, hogy lesz rá szükségem. Mindig ugyan azt eszik.

Egy gyors büfébe belépve Kookiék azonnal rendelni kezdenek, míg én helyet keresek. Körbe nézve találok is egy üres asztalt, leülve oda várakozom. Sokáig tart míg ideérnek, ezért nézelődni kezdek. Tekintetem azonnal kiszúr egy furcsa dolgot. Nem sokkal messzebb tőlünk van egy asztal, két darab menü, üdítő az asztalon. Mindez nem lenne figyelemfelkeltő, csupán az asztal alatt kikandikál két pár láb. Látványosan van ott valaki. Bujkál vagy mit csinál? Egyáltalán kinek jut eszébe egy asztal alá, helyesbittek, egy ilyen magas asztal alá bújni? Felkacagva dőlök oldalra épp csak annyira, hogy kellő rálátásom legyen a bujdosókra.

Érzem, ahogy a szívem kihagy egy ütemet. Alig kapok levegőt, a testemen végigmegy egyfajta remegés. Mintha rosszul lennék. Először azt hiszem, rosszul látok, ám másodszorra is odapillantva, rá kell jönnöm. Yoongi ott guggol Hoseok mellett. Nyelnem kell. A szám kiszáradt, úgy érzem, ha most nagyra nyitnám a szám, hogy kiabálhassak nekik, akkor felszakadna. Nem akarom, hogy vérezzen, ezért felkelek, kelletlenül, de odaballagok. A szerelmemhez, aki látszólag randizik, azzal, akivel megcsalt. Mit kéne még elnéznem nekik?

- Nem kell elbújnotok! - halkan beszélek, még mindig félek a vérzéstől. Leguggolok eléjük. Azt hiszem, sose felejtem el Yoongi reakcióját. Fehér bőre a szokottnál is sápadtá válik másodpercek alatt, szeme kitágul majd összeszorítja, ahogy ajkait is. Már motyogná a nevem. De nem érdekel. Nem, többé már nem. És mivel nem érdekel, nem fogja elrontani a napom. Igenis tökéletes randit szervezek a kisgalamboknak! Yoongival ráér később beszélni.

Yoongi:

Jimin egyszerűen itthagyott. Fogta magát, és visszament Taehyunghoz, nem törődve velem. Ennek örülnöm kéne, nem igaz? De akkor is! Most kapott rajta, hogy Hoseokkal vagyok, legalább kiakadhatna vagy valami!

- Jól vagy? Elmenjünk innen? - kérdi aggódó hangon Hopi. Mérgesen kapom fel rá a fejem, majd kimászom az asztal alól, nem foglalkozva a furcsálló tekintetekkel.

- Ne tedd itt a jófiút, még szép, hogy elmegyünk! Te is haza, meg én is - morgom, előkaparva a zsebemből a pénztárcám. Vagyis venném, ha nálam lenne. Mindegy, majd megadom neki.

- Most mi bajod? - mászik elő ő is. - Elvisszük akkor ezt, nem kell túl spirázni ám mindent - forgatja meg a szemét, odamenve a pulthoz. Ch, méghogy én. Inkább ő! Ha nem erőszakoskodik, hogy jöjjek el vele, akkor most nem lennék ilyen kínos helyzetbe. Jimint meg pont, hogy nem érdeklem, mert "randija" van. Pff, annyira ideges vagyok! Foglalkozzon már velem!

- Tessék - adja oda a kajámat Hoseok, majd el kezd terelgetni a kijárat felé. Mint kutya a birkát... Komolyan el kell vele beszélgetnem: én vagyok az idősebb!

- Szia - indulok meg arra, amerre lakom. Nem akarom, hogy Jimin azt higyje, hancurozni megyek Hopihoz.

- Hová mész? - lepődik meg, utánam nyúlva. Hülye polip. Levágom az összes csápját és megetetem vele, ha nem ereszt el.

- Haza? - kérdem nem kis flegmasággal a hangomba. Ez látom, hogy nem tetszik neki, mitöbb szemöldökét kezdi ráncolni, magához rántva. Rongybaba stílus, hurrá. - Ne rángass már, bazdmeg! - kapom el tőle a kezemet. - Nem vagyok valami idióta baba, amit ide-oda dobálsz! - emelem meg rá a hangomat, megdörzsölve a csuklómat. Piros lett.

- Jól van na, Madonna, majd legközelebb finomabb leszek - forgatja meg a szemét, ideges, de végül csak egy hatalmas sóhajt ereszt meg. - Ne haragudj.

- Ezt még átgondolom - nézek rá összeszűkített szemekkel, mire csak felnevet.

- Gyere, baba, hazakísérlek! - vigyorog rám, összekulcsolva az ujjainkat, elindulva az eredeti úticélom felé. Ismét úgy vonszol maga után, mintha valami élettelen valami lennék, de most nem szólok. Most úgyis sokat bántottam már, legyen egy kis nyugta. Amit mondjuk nem érdemel meg, de mindegy.

- Itt volnánk - torpan meg a házunk előtt, maga felé fordítva.

- Ja... - motyogom, elhúzva tőle a kezem. Komolyan minimum úgy kezel, mintha élete szerelme volnék! Ez normális?!

- Jó éjszakát - hajol ajkaimra, amikre lágy csókot lehel. Szinte elolvadva csókolom vissza, de nem sokáig, éppen csak egy pillanatig, majd minden szó nélkül csak felmegyek a házunkba. Elegem van Hoseokból.

Jimin:

Reggel fáradtan ballagok el az iskoláig. Álmos vagyok, alig aludtam az éjjel. Yoongin gondolkoztam, hogy mi legyen vele. És bármennyire is rossz, de véget kell vetnem ennek a kapcsolatnak. Itt az ideje, hogy vége legyen.

- Kookie! - kiálltok közvetlenül azután miután beléptem az épületbe. Előttem sétál, neki iramodok és a hátára ugrok. Tegnapi nap valami király volt, kajálás után elmentünk megnézni egy filmet, majd végül egy játszótéren kötöttünk ki. Jó, tudom, hogy nem a legtökéletesebb randitervezés, de jól éreztem magam, ahogy ők is.

- Hyung, halálra ijesztesz! - nevet fel, ezzel is a világ elé tárva azokat a szemráncokat, amik kifejezetten vonzóvá teszik. Na, ne mondja nekem Tae, hogy nem jön neki be.

- Ne haragudj! - szorongatom meg még jobban - Délután Taehyungéknál sorozat maratont tartunk, gyere át.

Direkt hívom át és persze nekem véletlenül pont akkor akad valami halaszthatatlan dolgom. Így ők kettesben maradnak. Kész kupidó vagyok.

- Persze, hánykor?

- Suli után jó lesz...

- Jimin, beszélhetnénk? - vág a szavamba hátam mögül Yoongi. Igaz is, vele is meg kell beszélnem a dolgokat. Sóhajtva egyet ugrok le a magasabb hátárol elindulva a diákelnök "irodája" felé.

Beérve azonnal helyet foglalok, megvárom, míg ő is ugyan ezt teszi. Most mivel is kéne kezdenem? Ahogy elnézem, ő is tanácstalan. De várjunk csak... Mindent csak sorjába. Bólintok, aztán táskámból előhalászva egy bento dobozt - nem volt időm, így a boltba vettem - adom át neki. Látszólag nem érti a helyzetet, de sebaj.

- Lenne hozzád egy kérdésem! - szorítom ökölbe térdemen pihenő kezem. Itt az idő, most vagy soha.

- Hallgatlak.

- Kérlek, őszintén válaszolj! Te szereted Hoseokot?

- Nem! - vágja rá rögvest, mire rászólok.

- Nem fogok meghalni az igazságtól! - győzködöm. - Szereted vagy sem?

- Ajj már! - borzolja össze haját idegesen - Nem tudom, oké?

- Értem! - bólintok ezzel is tudtára adva értelmemet. Szóval nem tudja hogy szereti, ami szerint érez iránta valamit. Miért lepődök meg ezen? Hiszen tudhattam volna.
Nyelek egyet a gondolattól, amit mondani akarok. - Hoseok szeret téged. Ő maga mondta.

- Jimin, te miről beszélsz?! - tápászkodik fel asztalától - Mire akarsz kilyukadni?!

- Én csak úgy gondolom, hogy szép páros lennétek! - harapom el az alsó ajkam. Nem úgy volt, hogy erős maradok, hogy kemény kezű, akkor meg miért érzem könnybelábadva a szemem?

Döbbenve, elnyílt ajkakkal néz rám, és mint aki nem akarja megérteni mondandóm, rázza meg a fejét.

- Ne beszélj hülyeségeket! Jimin, minden rendben van? Mármint nem vagy te beteg?

- Nem! Én csak azt akarom mondani, hogy fejezzük be!

- Miért? Már nem szeretsz? - kérdez azonnal vissza. Hangja a szokottnál idegesebb, kétségbeesettebb, ami azért egy kicsit jól esik. Azt hiszem.

- Nem erről van szó, csak na. Te Hoseokat szereted, ő is téged, próbáljátok meg!

- Sületlenségeket beszélsz! - ül vissza székébe, kezébe temeti arcát. - Azt mondtam, nem tudom, nem azt hogy szeretem.

- Mindegy! - állok fel, félő ha most nem megyek ki, előtte fogok sírni - Így döntöttem! Feladtam.

- De Jimin! Hülyeség, amiről beszélsz. Beszéljük meg. Vagy tudomis én. Tudod, mindent meg lehet beszélni.

- Ezt már nem! Sajnálom, de én a mai naptól befejeztem!

- És mi van azzal, hogy csak a holtesteden át lehetek mással...?

- Sajnálom! - sütöm le szemem. Egyszer, régen, tényleg ígértem neki ilyet, de azt hittem erre már nem emlékszik.

Össze szedve magam hajolok meg előtte mélyen, majd távozók a helyiségből.

Yoongi:

Nem tudom meddig maradtam mozdulatlan ezután a sok dolog után. Vagyis inkább egy dolog után: Jimin szakított velem! A világ legidiótább dolga miatt. Nagy cucc, nem tudom, mit érzek Hoseok iránt, meg párszor lefeküdtem vele, ezzel megcsalva őt. De már nem foglalkoztatta ez a dolog annyira. Akkor mégis... MIÉRT?! - temetem arcomat bele a tenyerembe. Idióta Chim! Nem bírja felfogni, hogy őt szeretem? Meg mi az, hogy reggel leteszi elém az ebédemet? Azért tartsa be a szabályokat már! - fújom fel az arcomat dühösen, felbontva a bentómat, amire rá van erősítve egy fa pálca. Aha, szóval csak úgy vett egyet... Egyre jobb... Biztos nem azért hagyott el, mert nem szeret? Fogaimmal ketté pattintom az evőeszközöm és gyorsan falatozni kezdek. Valamiben vígasztalódnom kell, ez legalább eltereli a figyelmem és nem találok ki hülyeségeket. Mint mondjuk... Lehet, megcsalt! Ahj, Istenem, kit áltatok már?! Elcsesztem, kész, ennyi. A helyében senki nem bírta volna addig, ameddig ő mellettem. Mindenért én vagyok a hibás...

- Kop-kop! - nyit be az ajtón életem elrontója, Jung Hoseok. - Hoztam reggelit - lengeti meg a kezében lévő pékes zacskót. Egyre jobb: bolti kaja.

- Tedd le és takarodj - utasítom, teli szájjal.

- Mi? Nyeld le, nem értem - ráncolja a homlokát, leülve, elém csúasztatva a lekváros táskát. Undorító... Egy szemmel kiszúrja a szemem.

- Azt mondtam - nyelek egy nagyot, a gyomromba jutatva minden számba lévő ételt -, hogy hagyd itt a kaját és takarodj - ismétlem el, keményen nézve a szemébe, hogy csak véletlenül se ellenkezzen. - Vagy tudod mit? Nem kell nekem bolti kaja, vidd innen - tolom neki vissza, teljesen feldúlt arccal.

- Most mit hisztizel ennyit? Egyél azt jól van - nevet ki. - Úgyis túl vékony vagy. Enned kéne mindent, hogy Jiminnek jobban tetszél - vigyorog, mire csak lekontyolódok teljesen. Lebiggyesztett szájjal veszem vissza a táskát, megkezdve azt is. Igaza van. Tuti az is közre játszott, hogy túl vékony vagyok! - buggyanak elő a könnyeim, letörölve a számról a morzsát.

- Jól van, csak menj márh. Dolhg... Dolghom vahn - kezdek el sírni, arcomat eltakarva de annyira, hogy még a szavakat is alig bírom kinyögni. Még hogy érzek valamit ez iránt. Max utálatot, amiért ennyire tapitatlan!

- Cicám, te sírsz?! - ugrik azonnal mellém, megfogva a fejem, hogy az ő arca elé húzza egészen közel. - Mi a baj? Miért szomorú ez a szép száj? - simít hüvelykujjával az alsó ajkamra. Legszívesebben a karjai közé borulva bőgnék mint egy kisbaba, de nem tehetem. Szekálna...
Még tovább nógat, de csak nem válaszolok, mitöbb csak jobban sírni kezdek. Nem értem saját magamat! - törölgetem szaporán a könnyem.

- Hallod, nagyon megijesztessz - ölel magához szorosan, mellkasára helyezve a fejemet. Pont ahol a szíve hevesen dobog. Vagy ez az enyém?

Jimin:

Miután rendesen össze szedem magam megyek oda a fiúkhoz. Jól el vannak, nincs kedvem ezzel az egésszel fárasztani őket. Nekik is megvan a saját bajuk. Azt hiszem a hétvégi bulin, amit Nam tart, bebaszok. Addig se gondolok a tönkre ment kapcsolatunkra. Egy sóhajt megeresztve paskolom meg Tae hátát. Boldognak tűnik, ő tipikusan az a fajta fickó, akinek elég pár jó barát és minden gondja megszűnik.

- Képzeld! - szólal meg Joonie hyung - A játék hamarosan befejeződik!

- A döntős játékotok? - szalad fel szemöldököm a homlokom közepéig. Komolyan mondom, eddig azt hittem, hogy sohase lesz vége. Úgy látszik ez a nap a befejezések napja.

- Aha! Márcsak én és Kookie játszunk! - dörzsöli össze izgatottan tenyerét.- Már húztunk is!

Nem figyelek rá továbbra is, nem hiszem el, hogy Jungkook még mindig ezzel a szar játékkal tökötől. Szerelmes nem? Akkor miért nem mutassa meg neki, és nem másnak.

Ezután mást sem hallok, mint ahogy Kook mesél a lányról - osztálytársak -, hogy milyen kedves, aranyos, cuki pofi, jó fej meg mi egyéb.
Félve oldalra pillantottam, bár Tae állítása szerint engem szeret, értem van oda, mégis úgy érzem egy kicsit talán érdeklődik a fiatalabb után. Kookie, te földi idióta!

Yoongi:

Délután megint tovább bent maradok az iskolába, mint a legtöbb diák. Beletemetkezem a papírmunkába, és próbálok nem összetörni teljesen Jimin hiányába. Elhagyott, mert nem tudtam, mit érzek valaki iránt... Hát, akkor igen gyorsan ki kell derítenem, mert ez így már nem állapot.
Sóhajtva állok fel, felkapom a táskám és elindulok kifelé az irodámból. Túl kell tennem magam ezen - különben rendesen összefogok roppani.

- Szia, végeztél? - kérdi Hoseok, pont a terem melletti falnak támaszkodva. Nem kicsit ijedek meg a hirtelen jelenlététől, de gyorsan átveszi a helyét az értetlenség.

- Igen - bólintok, elindulva a szekrények felé. Ő pedig, mint egy hűséges kutya - követi minden lépésemet. Megforgatva a szemem nyitom ki a saját szekrényem, amiből kipakolva már indulok is kifelé az iskolából. Nem értem, Hoseok minek várt meg. Azért nem kellett volna, hogy kövessen és a nyakamba lihegjen.

- Elmegyünk randizni? - kérdezi hirtelen, minden bevezetés nélkül, amikor kiérünk az iskola utcájából. Erre azonnal megtorpanok, hitetlenledve nézve rá. Nem hiszem már el, mennyire tapitatlan egy köcsög! - Most mi van? - kérdi, felvont szemöldökkel.

- Randizni? Veled? Kösz, inkább a halál - vágom a fejéhez, indulatosan előre indulva, hogy jól lehagyjam. Hagyjon békén, menjen játszadozzon digi-dugisat, meg ilyenek, engem pedig felejtsen már el. Nem vagyok egy kibaszott ribanc, akivel akkor kefél, amikor kedve tartja. Az meg már mellékes, hogy rohadt jól csinálja...

- Hé! - ragadja meg a kezem, visszarántva magához, jól oda is vonva. - Most megint mi bajod? Légyszíves, mondd már el, mert különben nem tudok segíteni - néz a szemembe kérlelően, egészen közelről. Nyelek egyet, nagy levegőt veszek, és nagyon halkan megkérdezem:

- Mik a terveid velem? Ha csak játszani szeretnél... - kezdenék bele a szent beszédbe, amikor lágy, puha ajkait érzem meg a sajátomon, ahogy becézgeti őket. Finom.

- Igen, játszani szeretnék. Méghozzá szerelmeskedősdit, meg olyant, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. De tegyük bele még a járást is, oké? - mosolyog úgy igazán Napsugarasan, aranyosan, teljesen megdobogtatva a szívem, zavarba hozva.

- Oké... - adom be a derekam.