Sziasztok!
Beillesztettem újra, ha valakinek még mindig nem töltené be, az írjon nyugodtan, átküldöm neki privátba. ^^

Tartalom: Min Yoongi és Park Jimin már fél éve remek párkapcsolatban élnek, mindenféle testi kontaktus nélkül - a csókot kivéve. Ez mind egyiküket sem zavarta addig, amíg nem lettek egy idióta játéknak az áldozatai, aminek hatására talán megváltozik a kapcsolatukról kialakult érték-rendszerük.
Figyelmeztetések: 18+(!), yaoi, erotikus tartalom, trágár beszéd
Hossz: 2/10
Szerepek:
Kuti - Jimin
Yoongi - Aoi

Yoongi:

Másnap reggel boldogabban kelek, mint valaha. A tegnapi napon kétszer is kielégültem - igaz, az egyik a saját kezem által, de az lényegtelen. Valójában eszméletlenül röstellem magamat amiatt, hogy ezt mind Jiminie jelenlétében kellett elintéznem, de nem tehettem mást. Még mindig ki voltam éhezve az érintésekre, amikor Jimin beleült az ölembe, ezzel ismét izgalmi állapotba hozva engemet. És ez is mind kinek a hibája? Hát, nem Hoseoké?! A fene enné már meg azt a gyereket! Elegem van belőle - mondjuk, ez mind nem lenne, hogyha nem hagytam volna magamat neki. De késő bánat: megtettem, ráadásul élveztem is, nagyon-nagyon, eszméletlenül, elmondhatatlanul, és... Úristen, Yoongi! Miket gondolsz te?! Normálatlan!

- Jó reggelt! - bújik hozzám a kis, forró test. Mellkasomba furcsa, szúró érzés keletkezik, ami nagyon meglep engem. Mi baj van velem?

- Jó reggelt, Chim! - tolom el magamtól, szokásos, Yoongis hangomon, hogy felkelve az ágyból öltözni kezdjek. - Gyerünk, baba, öltözz, menjünk suliba - intek felé utasítón, felvéve a diákelnöki hangomat. Chimchim dünnyög valamit macska-szerűen, fejét a párnába temeti, de amikor egy gyilkos pillantást küldök felé, azonnal felkel. Utálom, ha hisztiznek!

***

Amint beérünk az iskolába leszakadok barátomról, és egyenesen bemegyek a kis irodámba. Ő ilyenkor mindig a deviáns haverjaival lóg, nekem pedig arra egyáltalán nincsen szükségem.
Mielőtt belépnék a terembe meglátom Hopit, aki szintén megpillant engem, elmosolyodik, és közeledni kezd felém. Én kuncogva szaladok be a helyiségbe, ő pedig fut utánam. Macska-egér játszma.

- Mit akarsz? - nevetek fel, amikor végül beszorít maga és az asztalom közé.

- Hmmm - harap bele az alsó ajkába, államat megfogva. - Téged! - vigyorog kajánul.

- Hát - játszom túl a szerepemet -, ma nem hiszem, hogy elérhető szolgáltatás vagyok - öltök rá nyelvet végül. Felnevet viccemen, majd ráhajol az ajkaimra, amibe újra sikerül bele bolondulnom. Mit tesz velem...?

Jimin:

A haverjaimhoz odalépve nagy nevetésbe törnek ki. Nocsak, mitől van ilyen jókedvük? Kíváncsian nézek végig rajtuk, majd NamJoon, a főkolompos megszólal.

- Az előbb húztunk! - vigyorodik el gonoszul. Hát persze, nekem is a legjobb barátaim vannak, akiket csak találhattam. Sejtelmem sincs, miért nem akar velünk lógni Yoongi... Ha már nála tartunk, a következő szünetben megint együtt leszünk, enni fogunk.

- Ki kit húzott? - eresztek meg egy unott, fáradt sóhajt. Ezzel is érzékeltetni próbálom, hogy nem érdekel a téma, ámde a barátaim nem az eszükért híresek. Kivéve NamJoon. Ő tényleg azért népszerű. Részben.

- MinAh-t! - vigyorodik el az említett, majd Jin és Kookie is megmutatják a saját cetlijüket. Nem tetszik nekik az eredmény. Nekem se tetszene, nagy ribiket sikerült kifogniuk. Majd közvetlenül ezután Taehyungra nézve egy sokatmondó mosolyra húzza a száját.

- Én téged húztalak! - dugja orrom alá, mosolyogva a papírlapot bizonyításul.

- Ez nem fog menni! - tolom arrébb, mire a többiek felnevetnek.

- Megmondtam, haver! - kuncog továbbra is NamJoon. - Szerintem add fel!

- Nem fogom! - ragadja meg kezem Tae, magához húz, és átölelve derekam temeti hátulról nyakhajlatomba a fejét. Kissé elpirulok tőle, de csak azért mert bármennyi ideje is van barátom, tőle sose kapok ilyen ölelést.

- Ne már...! - próbálok kiszabadulni marka közül, de nem tudok. Nevetve fordít magával szembe, megfogja állam, és egy apró csókot lejt ajkamra, ami miatt kap tőlem egy nyakast.

Ha eddig zavarban voltam, akkor most még jobban. Érzem, ahogy az arcom vörösödik. Veszek egy mély levegőt, hogy lehiggadjak, majd amilyen gyorsan tudok, eltrappolok, egészen a teremig. Egy kis idő múltán ő is megjelenik. Utánam jött. Remek.

- Kérlek, ne haragudj! Csak olyan édes vagy mikor zavarban vagy és muszáj volt megcsókoljalak! - hajolt a fülemhez, hogy ezeket a szavakat a fülembe suttogja.

- Sajnálom! - fordítom el tőle a fejem. - De Yoongival járok.

Yoongi:

Nem ismerek magamra. Nem. Ez, aki most a szerepemet alakítja, nem én vagyok. Hogy voltam képes ismételten lefeküdni Hoseokkal?!

- Na, mi az? - túr a hajamba. A székemben ül, teljesen meztelenül, én pedig rajta. Pontosabban a farkán.

- Shemmih... - nyöszörgöm, miközben kellemes tempót próbálok diktálni a csípőmmel, de nem megy úgy, hogy állandóan a fenekemet markolássza. Válaszomra csak megvonja a vállát, majd nyakhajlatomba hajolva csókolgatni kezdi az ottani bőrt, amíg egyik kezét átvezeti férfiasságomra. Ez csak még nagyobb sóhajokat, nyögéseket csal ki belőlem, de nem tehetek róla. Hoseok túl jól csinálja a dolgát.
Gyorsabb iramot kezdek el diktálni, térdén megtámaszkodva a kezemmel.

- Ahhh, Yhoohngih! - hallom végre az ő szexi hangját, ahogy próbálja visszafogni a káromkodásait. Kis aranyos. Győzelemittas mosollyal az arcomon lovagolom vadul a pacit, nem törődve semmilyen külső tényezővel: mint például azzal, hogy már becsengettek! - Annyirha jóh vaaagyh! - szorítja rá ujjait a farkamra, amire már kezd előcsurrogni az előváladékom. Ez a fiú túl szexi.

***

Szerencsénkre még pont kicsengő előtt sikerült befejeznünk, így viszonylag nyugodtan ülök most már nagy szünetben EGYEDÜL a saját irodámba. Esküszöm, ha még egyszer ide beteszi a lábát a szemét, akkor kidobom innen, mint macskát szarni. Aztán már nagyon nem érdekel. Nem tudom, mit gondol magáról. Csak úgy becaflatott ide, mint valami nem is tudom mi, hogy elkapjon és megerőszakoljon. Jó... Talán... Lehetséges, hogy egy parányit én is akartam, de akkor is! Mind az ő hibája, túl szexi. Meg helyes. Meg minden...
Hihetetlen vagyok!

Jimin:

"Beszélnünk kell!"
Az óra közepén kaptam TaeTae-től ezt az igencsak hosszú levelet. Nem tudom, miről lehet szó... Na jó, tudom. Arról a hülye játékról, amibe engem is belekevertek. Csak tudjam meg egyszer, ki írta bele a nevem a többi közé, kinyírom.

Az óra végeztével most kivételesen nem Yoongihoz futok, hogy együtt reggelizhessünk, hanem Taehyunggal vonulok félre egy kis zúgba.

- Mondd! - sietetem, ahogy odaérünk.

- Nem megy ez ám olyan könnyen! - vakargatja meg tarkóját.

- Mert miért ne menne? Te meg akarsz kérni, hogy feküdjek le veled vagy hazudjam azt, hogy lefeküdtem, csakhogy nyerhess és tovább játszhass a többiekkel. Ennyi!

- Nem csak ennyi! - dobbant egyet hisztisen, néha még tőlem is rosszabb.- Csak hogy tudd, én írtam fel a neved és intéztem úgy a dolgokat, hogy te kerülj a tenyerem közé. Direkt volt - néz le rám egy apró vonallá présselve ajkát, miközben egyik kezével végig símit arcélemen. Talán ha most nem lenne senkim, beleesnék. De én már szerelmes vagyok, ezen pedig nem lehet változtatni. - Meg akarlak szerezni magamnak, hogy az enyém legyél! Kívülről és belülről is egyaránt! - böki meg kuncogva az orrom hegyét.

- Én... - Nem tudok mit mondani rá, mindenre számítottam, csak erre nem. Ez kész szerelmi vallomás volt. Nekem. Taehyungtól. Ráadásul eszméletlen aranyos volt. Yoongi miért nem tud ilyen lenni?

- Nem kell mondanod semmit! - hajol közelebb ajkaimhoz ismét, mint az előbb, mikor meg akart csókolni. - Csak adj egy csókot, kérlek, aztán felejtsük el, majd azt mondom a fiúknak, hogy megvoltál.

Nem akarom megcsókolni, a büfébe akarok menni, vagy az automatához, hogy kávét vegyek Yoonginak. De ennek ellenére nagyon megsajnáltam Taet, és mivel ő a legjobb barátom, már ovi óta, illő lenne megadnom, amit kér. Komolyan nem hiszem el, hogy belém zúgot...

Alsó ajkamba harapva vacilálok még pár másodpercig, majd bólintva egyet adok szabad utat az oroszlánnak nevezett egyénnek. Szerintem, ha Taehyung amerikai vagy angol lenne, biztos, hogy Leo lenne a neve. Ajkát lassan érinti enyémhez, lejt rá csókokat, aztán elmélyíti kettőnk közt a csókot - ha már csókolózunk, akkor tegyük rendesen -, viszonzom is. Mégis olyan furcsa ez az egész, végig lehunyva tartja a szemét. Nekem pedig olyan érzés, mintha a legjobb barátomat smároltam volna le, a testvéremet. Pedig aztán vártam, hátha a mellkasomba szökik az a bizonyos érzés, mint mikor Yoongit meglátom, de nem. Semmi. Még a szele sem. Ennek ellenére szeretném, ha jó lenne neki, ezért teljesen átengedem az irányítást, amit készségesen végez is.

- Öhm... köszi - enged el a becsengőt meghallva, és nekem ilyenkor jut eszembe, hogy egy reggeli rutint szakítottam meg, csak azért, hogy Taehyunggal csókolozzak. De végülis kijárt neki ez a csók vagy mi. Mindig itt volt mellettem. Rossz érzésem van.
Következő szünetben oda kell mennem Yoongihoz, elmondani, mi is történt.

***
Az óra a lehető leglassabban telik, ha az ember vár valamire, akkor akár a másodpercek is lajhár módjára mozognak.

- Bemehetek? - kérdezem közvetlenül a kopogás után, nem nagyon szeretem a formalitást, de neki ez a mániája. Szerencsére hallok egy halk igent, mire szedem is a lábam, meg sem állva előtte.

Az asztalára helyezve a kávét és egy péksüteményt - engeszteléses ajándék - ülök le elé. Ez kínos lesz. Nagyon.

- Figyelj, történt valami az előző szünetben! - Nem nézek rá, szégyenlem magam.

- Mi?

- Taehyung félrehívott, szerelmet vallott és kért tőlem egy csókot, amit úgy éreztem, kötelességem megadnom neki, és valljuk be, meg is érdemli! Mindig olyan jó barátom volt. Ezért hát csókolóztunk, de nem tetszett annyira, mint a tied. Csak gondoltam, elmondom, hogy tudj róla - hadarom el az egészet, bizonyára hallja, amit mondok, de csak akkor fogja majd fel, ha kimentem a teremből. Őszintén, mintha egy tonna kő esett volna le a szívemről.

- Aha... - vesz a kezébe pár papírt, amit olvasgatni kezd -, és most akkor hogyan is álltok? Csak nem szakítani akarsz?

- Nem! - ingatom meg a fejem. Nem értem, miért olyan unott a hangja, mintha nem érdekelné, ami történt. Mintha leszarná. Hát már ennyire nem érdekelném? Fejem lehajtom, nem akarom látni. - De most inkább mennék, még sok dolgom van, majd délután találkozunk.
A következő szüneteket inkább a tantermekben töltöm.

Sarkon fordulva sietek ki a teremből. Mi történhetett? Mintna nem is ugyan az a Yoongi ülne bent, mint eddig. Jó, rendben, eddig is bunkó volt, de velem soha. Én kivétel voltam a számára.

Yoongi:

Összeráncolt szemöldökkel nézek a becsukodó ajtóra. Ez a Jimin... Komolyan, ha nem tudnám, hogy fiú, akkor azt mondanám, megjött neki. Nyilvánvalóan még tudott volna maradni egy kicsit, de valamiért megsértődött, így inkább elment. Talán azért, mert nem akadtam ki arra, amit mondott? Hát Istenem! Oké, Taehyung belézúgott -, ha emiatt nem akar velem szakítani, akkor meg minek érdekeljen a többi? Okos és ügyes fiú, egyedül is le tudja magáról építeni. Nem kellek hozzá én is.

Megingatva a fejemet veszek elő pár dossziét, amit át kéne néznem. Hiányzások - a legjobb... Ezt utálom a legjobban. Vannak egyes diákok, akiknek hiába szól az ember, hogy hozza az igazolását, mert akkor ez és ez lesz, akkor se teszi meg. Mitöbb még neki áll feljebb, mert mertem neki szólni. Na, azért álljon már meg a menet! Egyelőre ők vannak a szarban, nem pedig én.
Kinyitom az egyiket, miközben felkapom magamra a szemüvegem, és úgy nézem át, hogy kinek a neve mellett van még hiány. A szememet rögvest kettő név szúrja ki: Park Ji Min és Jung Ho Seok. Na, ez remek - dörzsölöm meg az orrnyergem. Chim megint lógott valamelyik óráról, ahogyan Hoseok is. Csesszék már meg! - pattanok fel, honom alá kapva a dossziét. Most ezzel fogom mindegyiket agyon verni.
Amint kilépek az ajtón Hoseok mellkasába ütközöm: megint lóg, ez hihetetlen.

- Csá, te lógós - nézek rá szúrósan, megbökve mutatóujjammal a mellkasát.

- Csá, te morgó medve - kerül ki, bemenve az irodámba, ahol helyet is foglal. Persze, érezd magadat otthon, öreg.

- Hol az igazolásod? - megyek elé, csípőre tett kézzel.

- Honnan? - pislog rám nagyokat. Megforgatom a szemem, és az orra alá dugom.

- Onnan!

- Nem t'om - von vállat, nem törődőn stílusban, majd megfogva a kezem, az ölébe ránt. - Egy menetet?

- Nem! - állok fel azonnal, vér vörös fejjel. - Te beszélgetni nem tudsz? - ülök a helyemre puffogva.

- Jó, akkor dumáljunk - forgatja meg a szemét, de a végére elmosolyodik.

***

A csengőszó hallatán egyedül hagyom a termembe Hopit, mondván, dolgom van. Ez igaz is: meg kell keresnem Chimet, hogy leszidjam az igazolás miatt. A kis saját tempómba haladok a termük felé, amikor észlelem, hogy ők már bizony nincsenek a terembe, mitöbb, előtte áll Taehyunggal és ölelkezik!

Jimin:

Utálom őt! Yoongit. Jelenleg így érzek, nem azt vártam, hogy akadjon,
ki, de legalább mutasson egyfajta érdeklődést. De nem. Irántam nem tud, soha meg sem kérdez semmiről, sőt mi több, már két teljes napja nem is reggeliztünk együtt.

Ahogy távolabb érek az irodájától, lassítani kezdek, lehajtom fejem és az út további részét a saját termemig a cipőm tanulmányozásával töltöm. Beérve azonban akaratomon kívül - mivel ő a legjobb barátom - Taehyunghoz sietek. Aki nem kicsit van meglepődve.

- Történt valami?

- Nem - ingatom meg a fejem bágyadtan mellé telepedve, nincs kedvem beszélgetni, helyette ráhajtom a fejem a padra.

- De biztos? - szólal meg ismét, ezzel tönkre téve a tökéletes tervem, miszerint mást nem fogok csinálni, csak feküdni és gondolkodni.

- Igazából szomorú vagyok... - fordítom felé a fejem. Most az egyszer tényleg azt kívánom, hogy Yoongi miért nem tud ilyen kedves lenni, mint Tae. Talán csak dobnom kéne a fenébe és megpróbálni mással. Vajon menne? Sikerülne más férfival is járnom?

- Mi történt? - érzem meg hajamba óvó ujjait matatva. Hangjában egy kis harag is hallatszik, de az biztos csak azért van, mert azt hiszi, bántott valaki. Pedig nem.

- Mi lenne, ha nem itt beszélnénk meg? - nézek körbe a többi osztálytársunkra tekintve, direkt látványosan.

- Gyere ki a folyosóra! - biccent, majd fogja meg a kezem. A terem előtt nem messze megállunk, ahol viszonylag messzebb állnak tőlünk.

- Na szóval - kezdek bele -, a baj az, hogy Yoongi bunkó volt velem, elárultam, hogy megcsókoltál meg minden. De még csak annyira sem érdekelte, mint téged a filozófia!

- Nincs is filozófiánk!

- Hát ez az! - sóhajtok lemondóan, mire hallat egy apró kuncogást, aztán érzem meg ismét erős kezét, csak most a hajam helyett derekamon. Magához húz.

- Ne aggódj! Biztos nem ilyen vészes a helyzet, bár nem értem, még mindig mi olyan nagy baj, de sebaj! - ölel magához még szorosabban és vele együtt szólal meg a csengő.

- Becsengettek!

- Na és? - hajtsa vállgödrömbe arcát. - Maradjunk. Mint ahogy mondtam, nem értem, miért vagy szomorú azon kívül, hogy nem érdekled. Nem hiszem, hogy így lenne - jegyzi meg egy kicsit hallkabban. - De ha mégis, én leszek a legboldogabb!

- Te annak örülsz, ha szomorú vagyok?! - akadok ki kettőnk közt megemelve kezem, hogy arrébb lökjem.

- Annak örülök, hogy több esélyem lesz nálad! - érzek meg egy puszit a nyakamon, amin fel kell nevetnem és az eddigi próbálkozásommal - hogy ellököm - felhagyok. Helyette átkarolva a nyakát húzom közelebb magamhoz. Így ölelkezni olyan furcsa. Én itt fogom, míg ő a derekam simogatja. Ha külső szemlélő lennék, biztos azt hinném, hogy szerelmesek vagyunk.