Tartalom:
Történetünk egy fiatal szerelmespárról szól, akik megtudják milyen nehéz az együttlét, ha az ember külön költözik. Sajnos Jiminnek olyan munkája akad, ami sok időt elvesz az idejéből, amit Taehyung, a friss egyetemista nem hagy szó nélkül. És mindezt csak nehezíti Jungkook, Taehyung legjobb barátjának megjelenése.
Figyelmeztetések: yaoi, trágár beszéd, idegen nyelvi elemek

Hossz:5/?

Nyerte:NekoChan_TR

  Szerepek: Én írom Taehyung részét, míg Aoi Jiminét. 

Taehyung:

– Na, most már próbáld meg egyedül! — mosolyog rám biztatóan Jungkook. Bólintok és a kezembe veszem először a rózsát, majd mellé egy másikat, zöldet és így tovább, de a végeredmény sajnos nem a legszebb. Ilyen ronda egy csokrot sose láttam.

– Sose fog menni! – ingatom meg fejem lemondóan.

– Dehogy is nem – simít vállamra –, csak gyakorolni kell – mondja, és ezzel egy időben szólal meg az ajtó feletti kis csengettyű. – Menj, üdvözöld a vásárlót, addig én megcsinálom a többi csokrot!

— Megyek! — Kisietek a raktárból, és amilyen gyorsan tudok a pult elé állok. Bár ne tettem volna! Jungkooknak kellett volna kijönnie, hiszen előttem pontosan a megtestesült szerelmem áll, teljesen ledöbbenve. Miért rontódik el mindig minden? Ajkaim összepréselve várom reakcióját, ezt még kimagyarázni sem tudom, rajta van a köténykémen egy dolgozói névjegykártya.

– Te itt dolgozol? – szólal meg összeszorított fogakkal. – Mit is beszéltünk meg?

– De így neked is könnyebb lesz! Nem kell annyit dolgoznod, hiszen az én fizetésem elég lesz a kajára! – próbálom ész érvekkel lenyugtatni, ugyanis majd megeszi az ideg. Rendesen tikkel a szeme.

– Leszarom! – csap a pultra dühösen. – Öltözz fel, gyere, haza viszlek!

– Nem megyek! Én szeretnék itt dolgozni!

– Mi ez a csapkodás? – jön ki értetlenkedve Kook. Ám amikor megpillantja Jimint, az ő arcán is látszik, hogy megbánta kijövetelét. – Mit szeretne? – lépked mellém, engem egy aprót arrébb tolva. Mit ne mondjak, elég higgadtan tudja kezelni a dolgokat.

– Ezeket a virágokat! – ad át egy cetlit még mindig mérges arccal bámulva rám és amíg Kookie összeszedi őket, hozzám se szól, ami rosszabb mert tudom, hogy meg fog ölni.

Jimin:

Nem hiszem el! Ez az idióta... én mindent megpróbálok a kedve szerint tenni, erre ő, amikor nem figyelek minden kérésemet felrúgja, és beáll dolgozni. NEM EGYETEMEN KÉNE LENNIE?! Istenem, most eszméletlen ideges vagyok, legszívesebben kiszedném a pult mögül és hazarángatnám, hogy aztán jól megöljem. Annyira elegem van abból, hogy akármit mondok neki, leszarja, és megy a hülye feje után. Miért nem képes felfogni, hogy nekem ezek fontos dolgok? Tegye le legalább ő a diplomáját –, ha én nem tehetem –, és utána keressen egy jól fizető állást, de ne egyszerre a kettőt.

– Köszönöm – veszem el barátjától a virágokat. Biztos vagyok benne, hogy ő beszélte rá erre az egész hülyeségre. Csak hogy minden szabad percben együtt lehessenek. Borzalmas!
Jungkook mondja az árát, én pedig csak odaadom a kártyát, amit Yoongitól kaptam. Lehúzza, megkapom a blokkot, amit zsebre teszek.

– Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! – mondja mosolyogva Kook.

– Hé – szól utánam Tae, amikor távoznék –, kinek viszel annyi virágot? – zöldül be a szeme.

– Semmi közöd hozzá!

Taehyung:

Talán okosabb lenne, ha megijednék, meg is vagyok, de nem annyira, hogy sírni vagy ehhez hasonlókhoz kezdjek. Viszonylag nyugodtan végzem el a műszakom, majd elköszönök Kooktól. Ma nem megyek be az egyetemre, az kéne még, a ház tiszta rendetlenség, úgy hagytam ott, ahogy volt. És ugye persze azt nem tehetem, mert még idegesebb lesz. Csak tudnám mivel ennyhítsek szívén. Talán nekem is főznőm kéne neki. Igen! Ez az, ez jó ötlet! Össze csapva tenyerem, vetkőzöm le, Jungkooktól elnézést kérve lépek le. Út közben persze beugrok egy kis étterembe, ahol kaját tudok venni, a kedvencét. Bulgogit. Boldogan sietek haza, tudom, hogy még nincs itthon, épp ezért ráérek. Nem kell sietnem. Ráérősen állok neki a takarításnak, ami úgy össz -visz két óra alatt meg is van. Márcsak meg kell terítenem. Próbálok szép tányérokat keresni, de egyik sem olyan gyönyörű vagy dizájnos, mint általában az ilyen vacsorás műsorok házigazdáinak. Nekünk csupán hagyományos, fehér tányéraink vannak. A szalvétával is megpróbálkozom, szerencsémre ez vörös, jól fog mutatni, de mivel nem megy egy forma hajtása sem, ezért a tányérra helyezve hagyom. Valamilyen szinten így is mutat. Az asztal közepére terítek egy apró vékony fehér abroszt. Még anya adta, azt mondta, egyszer ennek még hasznát veszem: igaza is lett.

— Hol lehetnek a gyertyák? — gondolkozom el, majd rövid idő után eszembe jut, hogy a nappaliba a tároló fiókjába vannak. Sajnos ezek sem azok a hétköznapi, megszokott fehér gyertyák, hanem apró dísz, ami valami oknál fogva vanília illatú hatás kölcsönöz a levegőnek. Már csak az kell, hogy Jimin hazaérjen és romantikázhassunk. Biztos vagyok benne, hogyha mindezt meglátja, azonnal elfelejti, hogy haragszik rám, mi több. Talán még a karjaimba is ugrana, hogy aztán az asztalon szeretgethessem azt az édes testét... Hmm. Milyen jó is volna!

Jimin:

Egész nap azon agyalok, hogy mégis mit kezdjek Taehyunggal. Elment dolgozni! Az eszem megáll! Ezerszer átrágtuk magunkat ezen a témán, megbeszéltük, hogy én dolgozom, ő tanul, erre mit csinál?! Nem tartja be a szavát, mi több, hazudott nekem. Ezek után hogyan higyjem el azt, hogy nincs közte és Jungkook között semmi?! Ahj, nem értem a mostani Taet, komolyan...

— Megjöttem... — motyogom, amikor késő este hazaérek. Nem szívesen dolgozom ilyen sokáig, de a muszáj nagyúr. Leveszem a cipőmet, a zakómat a fogasra akasztom, majd bemegyek a nappaliba. Sötétség uralkodik az egész házon, egyetlen fényforrás az étkező asztalon elhelyezkedő kis gyertyák, amikből kellemes vanilía illat terjeng.

— Szia! — áll fel a kanapéról Taehyung, kicsit kócos hajjal. Minden bizonnyal elaludt tévézés közben. — Gyere, főztem neked.

Ránézek az asztalra: szépen meg van terítve, a gyertyák pedig nagyon romantikus hatást keltenek. Olyan édes, olyan meghitt... Nagyon jól tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, és ezzel akar kárpótolni. De nem hagyom magam, azért nekem is van becsületem.

— Nem vagyok éhes, kösz — mondom flegmázva, megindulva a szobánk felé.

— Chh, akkor menj, feküdj le! Szemétláda! — kiált utánam. Megtorpanok az ajtóban, visszafordulok felé, és felvonom a szemöldököm.

— Akinek itt van joga kiakadni az egyedül én vagyok! Te hazug! — vágok vissza neki.

Taehyung:

Épp ezt akartam elkerülni, hogy haragudjon. Mindent azért csináltam, hogy megbocsásson, de ő nem. Neki muszáj durcáskodnia nem tudom még meddig! Istenem már! Ha ellenkező esetben nekem készítene egy ilyen vacsorát, akkor én mosolyogva ülnék oda és ennék. Mert én kedves vagyok! Eddig ő is azt volt, mindaddig míg el nem kezdett dolgozni. Chh! Hogy lehet valaki ennyire szemét és makacs?

— Mi a bajod? — megyek utána a hálószobába, ahol éppen a zokniját veszi le.

— Nekem? Ugyan, nincs miért haragudnom, igaz? — gúnyolódik, majd, mielőtt elmenne mellettem meglök a vállával. — Elmentem fürdeni!

— Megfojtom! — sziszegtem utána és a hatás kedvéért kezemmel a levegőt szorongatom.

— Gyere, ha mersz! — hallom meg visszaszólását. Megfordulok, a fürdőszoba ajtajában áll, harmadik ujját fel tartva nekem. Azt hiszem, tényleg berágott. Jobb lenne lefeküdnöm, de nem fogok!
Orrom felhúzva rakok magamnak kaját és kezdem enni. Finom, nem is lehetne finomabb, ez jó is lett volna. Ha nem makacsolja meg magát, akkor már javába romantikáznánk.

Jimin:

Bezárva a fürdő ajtaját kuncogok fel halkan. Néha vicces, ahogyan mérges lesz. Tudom nagyon jól, hogy sokat dolgozott azért, hogy ilyen hangulatos kis vacsorát készítsen nekünk, de ennyitől nem fogok megenyhülni, ismerhetne már. Egyedül az zavar, hogy megszegte a szavát, hazudott nekem!
Levetkőzve azonnal beállok a tusoló alá, ahonnan már folyik is a kellemesen meleg víz. Egy ilyen fárasztó, idegesítő napon ez a legjobb, komolyan!

Este már nem szólok hozzá, nem is eszem, inkább automatikusan lefekszem aludni. Legkisebb bajom most az, hogy drága Taehyung berágott rám, mert nem ettem a főztjéből. Könyörgöm, ő meg átvert! Akkor ki is csinált rosszat?! Amint beérek a szobába látom, hogy ő már az ágyban fekszik, nagy szemekkel várva engemet. Sose adja fel. Felemelve a takarót bújok be mellé, de direkt az ellenkező irányba fordulva.

- ChimChim... Légyszi, ne haragudj rám! - ölel meg hátulról, szorosan magához húzva. El sem tudom mondani, mennyire jól esik ez a fajta érintés. Elveszítve a fejemet simulok bele az ölelésébe, mire ő csókokkal kezdi behinteni a nyakamon lévő érzékeny bőrt, sőt még szívogatja és harapdálja is.

Taehyung:

Szeretem ezt az illatot, amit áraszt, ez az ő illata. Finom. Más férfié valami markáns izé lenne, azonban ő mindenkivel ellentétben virág illatú. Mindig a Rózsa jut róla eszembe. Arról nem is beszélve milyen ínycsiklandó a bőre íze.

— Ne haragudj... — suttogom bőrére, miközben ölelő kezemet hasára csúsztatom és simogatni kezdem azt. Szereti, ha ezt csinálom és én ezt ki is használom, mikor össze vagyunk veszve. Ahogy általában most sem tud nekem ellenállni, úgy simul az ölelésébe, ahogyan azt régen tette. Azonban hirtelen minden érintésemet megszakítja, mint aki feleszmélt egyfajta bódulatból.

— Nem bocsátok meg! — ül fel. — Hazudtál nekem!

— Csak azért, mert tudtam, hogy haragudni fogsz!

— Hát ez az! — temeti tenyerébe arcát gondterhesen. — Meg kellett volna velem ezt beszélned, és ha jól emlékszem, ezt a témát már ötvenszer átrágtuk. Tudtad nagyon jól mi lesz róla a véleményem, hiszen mondtad is. De mégsem érdekelt, mert kurvára leszarod, hogy döntök vagy gondolok valamit.

— Ez nem így van! — ellenkezek kapásból, ám azonnal le is harapja miatta a fejem.

— Nem-e? Tényleg? Nagyon jól tudom, hogy így van! Ahogyan azt is, hogy csak Jungkook véleménye számít, hiszen így legalább még több időt tudtok együtt tölteni! És ezzel a témát lezártam, puk-tum! — ver rá egy erőset a mellkasomra, majd fordul el dacosan. Mit kéne tennem...?