Tartalom:
Történetünk egy fiatal szerelmespárról szól, akik megtudják milyen nehéz az együttlét, ha az ember külön költözik. Sajnos Jiminnek olyan munkája akad, ami sok időt elvesz az idejéből, amit Taehyung, a friss egyetemista nem hagy szó nélkül. És mindezt csak nehezíti Jungkook, Taehyung legjobb barátjának megjelenése.
Figyelmeztetések: yaoi, trágár beszéd, idegen nyelvi elemek

Hossz:4/?

Nyerte: NekoChan_TR 

Szerepek:

Aoi (Semesamas) írja Jimin szemszögét!
Kuti (én) írom Taehyung szemszögét!

Jimin:

Teljesen belefeledkezem a munkába, nem gondolok semmiféle gondomra mindaddig, amíg drágám meg nem jelenik előttem, szélesen mosolyogva azzal a doboz mosolyával, valamiben sántikálva.

– Igen, Taehyung? – nézek fel rá, felvont szemöldökkel.

– A főnököd megengedte, hogy velem kajálj – tapsikol párat, akár egy gyerek. Na, nem. Ezt nem hiszem el. Igaz, hogy Yoongi kedves, meg minden, de azt nem hiszem, hogy ilyen engedékeny is volna. Lehetetlen.

– Tényleg? Hogyhogy?

– Hát... – vakargatja meg zavartan az állát, jobbra-balra pillantgatva. – Az úgy volt, hogy megígértem neki, hogy cserében kaja szünetben dolgozol – harap az alsó ajkába. Ezen felnevetve ingatom meg hitetlenkedve a fejem: olyan aranyos, hogy mindent bevet annak érdekében, hogy velem lehessen. Felállok, megpuszilom, és mélyen a szemébe nézek.

– Ne haragudj, de nem lehet. El vagyok havazva – pillantok az íróasztalomra, majd vissza rá. Arca azonnal dühbe torzul, látszik rajta, hogy nem esik jól neki az egész. Nos, nekem sem esett jól, hogy helyettem inkább a kis barátjával, Jungkookkal töltötte a szabadidejét. Lehet gyerekes, de most ez olyan nekem, mintha megbosszulhatnám – de közben természetesen rengeteg munkám van. Szóval, ha akarnám sem tudnék elmenni vele, hogy utána a kaja szünetben majd bepótoljam. Sajnos nem hiszem, hogy lesz olyanom.

Taehyung:

– Jól van, akkor majd otthon eszünk. – mondom egy kicsit durcásan, most tényleg vele akartam lenni, még a főnökével is beszéltem miatta, de ő ezt nem értékeli. Nem is érdekli... – Nem tudom, mikor fogok hazaérni. De majd főzök valamit. Esetleg van olyan dolog, amit ma kivételesen enni szeretnél?

Vele ellentétben én kedves vagyok, érdeklődöm a dolgai, vágyai iránt és próbálom valami úton módom véghez vinni őket. Megrázva fejét puszil meg újra, majd visszaül a helyére.

– Akkor csá! – vágom oda neki, majd ki is megyek abból a helyiségből. Még van egy kis időm, addig beugrok Jungkookhoz, ha szerencsém van még a boltban van.

Miután a bolthoz értem, boldogan vettem tudomásul, hogy még itt találom legjobb barátom, ő köszön, azonban én csak átölelem a pult felett.

– Megint mi történt? – simítja meg a hátam nyugtatásképp.

– Vele akartam ma lenni, de szokás szerint az a büdös munkája fontosabbnak neki. Chh. Biztos a jóképű főnöke miatt, komolyan, egy herceg a pasas.

— Egy herceg? — tol el magától mosolyogva – Mutasd be nekem! Majd én elcsábítom.

– De jó is volna. De akkor is, tudod milyen rossz érzés, hogy állandóan leráz? Hogy minden fontosabb nálam?
– Sajnálom! – enged el a pult melletti kis ajtót kinyitva, azon behívva engem. Ahová be is megyek. – Már nem egyszer mondtam, hagyd ott a gecibe. Állandóan miatta panaszkodsz. Mindig megbánt.

– Tudom, de Jungkook! – veszem ki az egyik fiókból az ollót, majd a mellette lévő polcról a Tulipán szálat és vágni kezdem méretre. Annyiszor láttam már ezt Kookitól, hogy nagyjából tudom, mekkorát kell lenyisszantani.

— Nincs de Tae – ingatja meg fejét rosszallón –, ez nem kapcsolat. Már nem. Mit is meséltél? Majdnem mindig veszekedtek?

– Igen. De szeretem őt! – nézek mélyen a mellettem álló fiú szemébe – Ki akarok tartani a végsőkig.

– Rendben – vonja meg a vállát nemtörődve, ám engem nem ver át, tudom, hogy érdekli. — Amúgy szépen munkálkodsz – pillant kezeim közt lévő virágra –, emlékszel, hogy azt mondtad részmunkaidős állást keresel? Beajánlottalak anyunál.

Jimin:

Egész nap alig tudok figyelni a munkámra, pedig kéne. Ismét el vagyok havazva, de mivel teljesen bűntudatom van Taehyung miatt, ezért nem megy. Nem bírom kiverni a fejemből azt az idióta kis ördögöt, aki vihorászva ugrándozik az idegszálaimon, azt énekelgetve, hogy hamarosan szakítani fogunk Taevel. Amit nem akarok, nagyon nem. Mióta középiskolás korunk óta járunk, azóta szinte ő az én életem. Nélküle senki vagyok - és leszek, mindörökké. Talán... hazaviszem a melót, főzök neki, meglepem valami pezsgővel vagy romantikus fürdőzéssel, aztán miután szerelmeskedtünk, elalszik, én pedig befejezem a dolgaimat. Igen, ez talán így jó lesz. Legalább a káposzta is megmarad, meg a kecske is jól lakik. Vagyis nagyon remélem.

***

Amint négy órát üt az óra, én kikapcsolom a gépem, leteszem a tollat, és már pakolok is össze. Mindennek tökéletesnek kell lennie, különben megőrülök.

– Mész is? – lepődik meg Hoseok, mire bólintok.

– Aham, van pár elintéznivalóm – válaszolom. Ám szerencsémre most ezt tovább nem firtatja, így indulhatok is. Beülve az autómba megyek először a boltba, ott veszek főznivalót és egy macit, ami fog egy szívet, és bele van írva, hogy A legfontosabb személynek az életemben. Remélem, tetszeni fog neki.

Taehyung:

Az Egyetem ma sem ment másképp, mint máskor. Figyelni figyeltem, na meg körmöltem, mint az állat, szünetekben pedig a fiúkkal szórakoztam. Szeretek ide járni, főleg az emberek miatt. Még ha nem is tudják, de mindig segítenek, ha szomorú vagyok. Ma kivételesen öt felé végeztünk, de még nem megyek haza. Minek? Felesleges. Jimin úgyis nyolc-kilenc felé érkezeik, ráérek egy vagy kettő óra múlva lelépni. Addig is Jungkookkal a virágboltba megyünk. Felvettek. Nem nyit ki már, csupán megmutassa, mit kell majd csinálnom. Mint például virágmetszés, kötözés, csokorösszeállítás - az elég nehéznek tűnik -, és persze magam után össze takarítás, meg az eladás. Nem aggódom, azt mondta, ha nem baj, majd ő segít, legtöbbször itt lesz.

Miután mindent elmagyarázott, hazamegyünk, vagyis csak én, ő szokásához híven elkísér. Hazaérve meglepődve kostálom ismét, hogy nyitva van az ajtó. Itthon van. Mindenfajta nyűgöm elfeledve sietek be, az iskolatáskám - ahogy a cipőmet is - az egyik sarokba dobom.

– Jimin, itthon vagy? – kiálltom el magam, majd másodpercekkel később a konyha irányából hallom, az igen szót. Azonnal odamegyek. Benyitva meglátom, hogy főz valamit. Miért? – Miért főzöl?

– Már itt is vagy? – ijed meg egy kicsit – A francba! — leteszi a főző kanalát és felém lépdel. Hozzám érve megkapom azt a jól megérdemelt üdvözlő csókom. – Ne haragudj – távolodik el tőlem –, nem vagyok kész.

– Nem baj, igazából nekem kellett volna főznöm, csak elfelejtettem - pontosabban venni felejtettem el hazafelé. – De mit is főzöl?

– Bibimbap, de ez így nem jó. Az Istenit! Taehyung, menj ki a konyhából meg akarlak lepni. Ne rontsd el!

— Jó- jó! – nevetek fel kisietve a helyiségből. Már az sem érdekel, hogy nem jött velem kajálni, ha ily módon engesztel ki, akkor sose jöjjön velem enni, mikor én kérem.

Jimin:

Nem hiszem el! Hogy került haza?! Csak órákkal későbbre vártam. Úristen, mit tegyek, mit tegyek, MIT TEGYEK?! Frusztráltan túrok bele a hajamba, majd odalépek a gázhoz hogy megkeverjem kaját. Talán, amíg elkészül addig ihatnék vele bort. Igen, ez jó ötlet! – szedek le kettő boros poharat a szekrényből, előhalászom a piát, ráteszem őket egy tálcára, és úgy viszem ki. Vagyis csak vinném. A kaja hirtelen lángra kap, én pedig ijedten szaladok a gáztűzhelyez. Azonnal elzárom alatta a tűzet, de a kaja továbbra is lángol. Gyorsan lekapom magamról a kötényemet, azzal próbálom oltani, de szerencsétlenségemre az is felgyullad.

– Ne már! – jajdulok fel. Ekkor meglátom a falon a poroltót, azért kapok, és kifújom az égőterületekre, ezzel elrontva mindent. A kaját, a bort, a virágokat mellette, mindent. Nem hiszem el. Sóhajtva leteszem a tűzoltó segédeszközöm, és leül a pulthoz, hogy megnyugodjak, és ne ordítsak fel. Bassza meg, hogy nekem soha semmi nem jön össze. Most mit csináljak?!

Taehyung:

Kíváncsian várom, mikor lesz már kész. Olyan aranyos, hogy főz nekem. Ő legalább tud. Ám egy idő után jajdulás hallatszik a konyhából és kötelességemnek érzem megnézni. Nem érdekel, hogy meglepi, aggódom. Belépve a konyhaajtón pillantom meg szerelmem a pultnál ülve, lehajtott fejjel, miközben sorban küldi el magát melegebb éghajlatra. Mi történhetett?

– Minden oké? – lépek oda hozzá megsimogatva hátát – Mi ez a szag?

– Felégett a kaja, majd a köpenyem is és nem tudtam mást csak a poroltot használni. Tönkre ment minden. A kaja, virágok, minden. Elcsesződött a jó büdös életbe már!

Alsó ajkam beharapva próbálom visszafogni nevetésem, ami nem megy. Egy hangos kacajba török ki, szerencsémre nem sértődik meg, hanem megmosolyogva. Szegény, szegény, kis Jimin. A nevetés befejezése után, gyengéden próbálok tekinteni rá, azután persze jobban a közelébe lépve átkarolom hátulról, egy apró puszit lejtve kicsi fülére.

– Nem baj – fúrom bele az arcom nyakába, úgy folytatom mondandóm –, tudod, én már annak nagyon örültem, hogy előbb hazaértél, így több időnk van beszélgetni egymással. – szorítóm meg kezemmel, de nem annyira, hogy fájjon neki – Szeretlek Jiminie, akkor is ha tönkre ment minden, ne aggódj, majd rendet rakok.

– Majd segítek! – érzem meg apró kis édes ujjait kézfejemen, ahogy cirógatni kezdi azt. – Addig nem dobnál nekünk össze valami finomat? – fordítja fejét felém, hogy a szemembe nézhessen.

Nos igen, megtehetném, dobhatnék össze gyorsan valamit, csakhogy nekem nem megy a főzés. Hehe.

– Nincs kedvem – ingatom fejem –, de meghívhatlak kajálni, van még nálam pénz, jössz?

Jimin:

– De, de van kedvem – mosolygok rá, felállva. – De előtte van számodra egy ajándékom — vakarom meg zavartan a tarkóm.

– Micsoda? – csillan fel a szeme.

– Ez! – hajolok közel hozzá, hogy egy szenvedélyes csókba részesítsem, amit szívesen viszonoz is. Nagyon jól esik az, hogy nem csalódott, sőt örül nekem, és azt mondta, szeret. Igaz, azt hinné az ember, ennek a szónak már az évek alatt elmegy az értelme, csak dobáljuk egymásnak, de nincs így. Taehyung szeret engem, ahogyan én is őt, akkor is, ha vannak mélypontjaink – amiket természetesen megtudunk oldani, még ha nagy árat is kell érte fizetni. Mint például, hogy ma nem alszom, mert dolgozom.
Ezután elmegyünk a kedvenc kajáldánkba, ahol eltöltünk jó pár órát nevetéssel, törődéssel, jókedvvel. Úgy, ahogyan régen is.

– Hé, Tae – kapom el a derekánál fogva, amikor már késő este visszaérünk a házba. Kajálás után sokat sétáltunk a parkba.

– Hm? – simul hozzám, kezét nyakam köré fonva.

– Imádlak – csókolom meg.

– Tudom – nevet fel. Ismét megcsókolom, de most nem hagyom abba, hanem egyenesen a szobáig vezetem így, ahol az ágyra lök, egyenesen a kis macira, amit vettem neki.

– Jaj, ezt el is felejtetettem – halászom ki magam alól, odaadva neki.

Taehyung:

Figyelemmel kísérem végig minden mozdulatát, míg végül sikerül maga alól kiszednie egy plüssmackót. Szemem azonnal felcsillan és őrült üzemmódba kapcsolok. Meg sem várom, míg odaadja, én magam kapom ki a kezéből, hogy aztán jó szorosan megölelgethessem. Imádom az aranyos dolgokat, a maciktól kezdve egészen a kis chibi Jiminig. Mind olyan édes! A mackót eltolva magamtól nézem meg jobban és akkor tűnik fel, mi is van ráírva: A legfontosabb személynek az életemben. Ó, hát mindjárt elolvadok komolyan, jó érzés, hogy mindaz, ami történt, amennyit mi veszekedtünk én vagyok számára a legfontosabb. Mi több ez a nap lett nagyon régóta a legboldogabb napom. Vele tölthettem. Ismét olyan volt minden mintha a gimibe lennénk, talán az a Taehyung elő is jött, ugyanis ismét magamhoz szorítva a játékot kezdek ugrálásba.

– Annyira édes! – állok meg felé mutatva ajándékom. – Köszönöm szépen.

Szívesen babusgatnám még a macim, de mást tervezek. Az ágy szélére lerakva kezdek el vetkőzni, amit persze örömmel végigmér. Tekintete éhes, ó, de még mennyire! Talán ma kivételesen megengedhetném neki...

– Jimin, szeretnél felül lenni?

Jimin:

Másnap reggel hulla fáradtan kelek: Taehyung ajánlatára én voltam felül, és miután elaludt, fel kellett kelnem, hogy befejezzem a munkám. De nem sikerült teljesen, egyszerűen három felé már olyan álmos voltam, hogy belefejeltem az asztalba. De mindegy, nem fogok nyavalyogni. Boldog vagyok, hogy Taehyunggal lehettem egy délutánt, ezzel is elmélyítve a szerelmünket.

– Szívem – rázom meg a vállánál egy aprót, mire mint egy angyal, kómásan nyitogatni kezdi szép szemeit.

– Hm? – dörzsöli meg pilláit. – Jó reggelt, Jiminie! – húz le magához egy csókra, amit szívesen viszonzok. Mi több, hasfalára is adok puszit.

– Neked is, drágám – mosolygok rá, majd miután agyon csókolom, kikelek mellőle. – Mennem kell dolgozni – kezdek el öltözni, egy nagyot ásítva. Tíz előtt be kell fejeznem különben Yoongi megbasz. Ahj, annyira elegem van ebből a sok melóból.

– Nyaaaahj~ – biggyeszti le édes száját, amit megmosolygok.

– Ne haragudj – mászok oda hozzá, puszit nyomva a homlokára. – Délután jövök, aztán megint csinálunk valamit kettesben – kacsintok rá, megígérve neki azt, amit kell.

Taehyung:

Rég volt már, hogy elpirultam tőle, de most ismét sikerült neki. Egyszerűen a reggeli, fáradt kinézete túlon-túl szexivé teszi, ahhoz hogy ne jöjjek zavarba. Eddig is láttam így, de sose kacsintott rám. Na jó, de. Akkor mikor még kavargattunk egymással a gimibe. Alsó ajkam megkínozva bólintok neki.

– Nem viszel magadnak valami kaját? – kelek ki én is, nem akarom hogy éhes legyen.

– Nem, tudod jól, hogy ott eszem. Ne fáradj vele – hajol ismét számra egy csók kíséretében, majd eltávolodva gyorsan, szinte már kapkodva kezd öltözni.

Sajnálatomra hamar kész is lesz, még kávét sem iszik. Pedig milyen jó is lett volna, ha együtt iszunk kávét. De sebaj, mert délután megint jön és újra olyan lesz, mint régen - mikor még nem éltünk együtt -, ahogyan tegnap este is volt. Így hát a frissen főt bögre kávémmal leülök az asztalhoz és álmodozni, gondolkodni kezdek, mi legyen délután. Most illene nekem kitalálnom valami programot.

Ám, mint minden jónak ennek is vége kell lennie, egy telefoncsörgés teljesen visszaránt a valóságba. Jungkook az.

– Szia! – veszem fel boldogan a telefont, jó kedvem van, végre nem panaszkodni fogok neki, hanem mesélni – Hogy smint? Hogyhogy ilyen korán fent vagy?

– Hát tudod a bolt hatkor nyit és csak meg akartam kérdezni, hogy az új munkatársam miért késik egy teljes órája?

– Jaj! – ugrok fel az asztaltól a telefont a vállamhoz nyomva fejem segítségével – Kérlek ne haragudj! – kezdek futni a szoba felé – Már megyek is, csak felöltözők!

– Nem haragszom hyung — kuncog a vonal másik végén – nyugodtan öltözz fel, aztán gyere, ez a nap még úgyis egyfajta "ismerkedés " lesz neked.

– Sietek azért! Majd ott találkozunk! – nyomom ki a telefont, gyorsan felöltözők és ahogy nemrégiben a párom, én is futni kezdek, persze szerencsétlenségemre vissza kell fordulnom, amiért nem zártam be az ajtót.

Jimin:

– Elnézést a késésért! – rontok be a reggeli megbeszélésre, mélyen meghajolva. Hirtelen a terembe siri csend keletkezik, én pedig remegve szorítom össze az ajkaim. Ki fognak rúgni.

– Ugyan, Jimin, ne butáskodj – nevet fel Yoongi, majd megérzem a vállamon a kezét. – Gyere, ülj le, hiszen még csak most kezdtünk – egyenesít fel, szépen mosolyogva. Most ha tehetném bőgve borulnék a nyakába, azt hajtogatva, mennyire is hálás vagyok azért, amiért ilyen kedves velem, de a többiek miatt nem tehetem. Sajnos.

– Köszönöm – hajolok meg újra, mire ismét felnevet, megragadja a kezem és egészen a maga széke mellé húz, ahol aztán ott leültet. Látom a többiek arcán, hogy nem nézik jó szemmel ezt az egészet, de nem érdekel. Amíg őt nem zavarja a kilengéseim, addig örülök. A megbeszélés hamar letelik, végig arról beszél Yoongi, hogy rengeteg új munkát kaptunk, igencsak rövid határidőkkel, szóval arra kér minket, hogy hozzuk ki magunkból a kétszázhúsz százalékos energiát, mert szükség lesz rá. Ne már! Így már biztos, hogy nem aludhatok semmit sem este. Ahj... ilyen, ha az ember ápolni akarja a kapcsolatát, meg meg is akar élni. Miután mindenki kimegy, a főnök megkér, hogy maradjak még.

– Igen? – fordulok vissza.

– Köszönöm szépen a beadványaidat, szép munka volt — dicsér meg, azzal az édes mosolyával.

– Köszönöm – hajolok meg illedelmesen. Megérte addig fent maradni!

– Lehetne tőled egy kérésem? Csak egy szívesség lenne.

– Mi az? – lepődőm meg.

– Kérlek, hozd el nekem ezeket a virágokat — nyújt át egy cetlit. – Tudod, nem sokára Valentin-nap, és ezzel szeretnék meglepni minden dolgozót.