Sziasztok! :) Akkor jöjjön egy kis Vkook is, hogy ők se maradjanak ki a sorból :D reméljük, tetszeni fog nektek :3 jó olvasást^^

Tartalma: Jungkook és Taehyung legjobb barátok - bár kicsit különböznek egymástól. Amíg Jungkook egy kis nyuszi, visszahúzodó fiúcska, addig Taehyung egy menő, ami a szívén, az a száján srác. Egy napon pedig teljesen tönkre megy a kapcsolatuk. Vajon valaha újra barátok lesznek?
Figyelmeztetések: trágár szavak, homofóbia, yaoi, szereplők személyisége nem olyan mint a valóságban(!)
Hossz: 1/5
Szerepek:
Aoi - Jungkook
Kuti - Taehyung

Taehyung:

- Jungkookie! - ugrok rá a hátára az egész iskola előtt. Meglepődik cselekedetemen - nem is értem miért, mindig ezt csinálom -, de azért felnevet és megtartja testem. Túlságosan is örülök neki, és azért teszem. Magamhoz ölelve nevetek fel én is, egyszerűen imádom azt az aranyos arcát, mindig jó kedvem lesz tőle.

- Nehéz vagy, te disznó! - indul el velem a bejárat felé, ám ekkor megállítom és visszavitetem magam a kapun kívülre. Érdeklődve vár, mit szeretnék, nem igaz, sose jegyzi már meg a reggeli rutinjaim. Ahj. Leszállva a hátáról túrok mélyen a zsebembe, sajnos túl nagy, ennek ellenére hamar megtalálom a dobozt, majd kihúzva belőle egy szál cigarettát helyezem ajkaim közé.

Felé nyújtva kínálom meg, amit persze nem fogad el. Sose teszi. Megrántva vállam gyújtok rá. Nem vagyok én olyan nagy dohányos, de kell iskola előtt, a nagyszünetben és utána. Különben megőrülök. Na jó, talán tényleg egy kicsit dohányos vagyok. Ránézek barátomra, aki csak egy helyben állva vár. Vár, hogy végre elszívjam a cigit és bemehessek vele. Kissé összébb húzza magát a hideg elől, nem is csodálom, feltámadt a szél. Az én hajam, pont mint az övé, össze-vissza száll. Lehet le kéne olyan kicsire vágnom, hogy ne tudja megfújni a szél.

- És amúgy, hogy ment a meló? - érdeklődöm, bár őszintén nem érdekel, de azért megkérdezem. Délutánonként az egyik kisboltban vállalt diákmunkát. Mindig szokott mesélni, kivéve ma, ezért is kérdeztem rá. Mert ha nem tenném, talán nem is mondana egy árva szót sem, míg itt álldogálunk. Néha annyira néma tud lenni.

Jungkook:

Kíváncsian nézelődöm a beérkező diákokat, amíg Taehyung a cigijét szívja. Már amikor megismerkedtünk is ezt a mocskot nyelte, szóval mostanra már nem is zavar. Megvárom, amíg megmérgezi magát, aztán utána ugyanaz az ember, aki eddig. Ezek a percek általában azzal szoktak telni, hogy én mesélek neki pár dolgot, ő pedig mindenhez hozzáfűz valami vicceset. De ezt ma nem teszem meg, hiszen teljesen elbambulok a kilencedikeseket látva. Tavaly én voltam az, ezért kicsit meg kell szoknom, hogy már nem vagyok a legkisebb az iskolába.

- És amúgy, hogy ment a meló? - kérdi. Mély orgánomú hangja egy csepnyi ijedtséget okoz nekem, de amint felé fordulok, már el is mosolyodom.

- Hát, csak a szokásosan - vonom meg a vállam, és ezzel már lezártnak is tekintem a témát. Figyelmem ismét a beszáguldozó diákseregre irányul, akik közt felbukkan Ő. Már pár hete feltűnt létezése, és azóta nem tudom levenni róla a szemem, ha meglátom, egyszerűen muszáj őt követnem a szememmel. Ha jól tudom, amerkai cserediák és csak pár hónapra érkezett ide. Csak egyet nem értek... ha amerikai, akkor miért néz ki koreainak? Hm... ezt sosem fogom megérteni.
Tovább követem szememmel a lila hajkoronát: odasiet a barátaihoz, ő is rágyújt, majd valamin elneveti magát. Ekkor, mintha a világ lelassulna körülöttem, elpirulok az édes gödröcskéitől.

Taehyung:

Elnyomva ezt a bűzrúdat biccentek egyet Kooknak, hogy mehetünk. Ám ő még csak rám se bagózik, hát oké. Szememmel követem bámulása kiváltóját. Már megint azt a végzős diákot lesi. Kim Nam Joon. Amerikai cserediák, de eredetileg itt született, épp ezért is tökéletes a koreaija. Hát nem is tudom... ha én valaha az Amerikai Egyesült Államokba élnék soha a büdös életben nem jönnék ide vissza. Idióta! Ennek ellenére bírom a búráját, és ahogy elnézem, a kis barátocskám is, túlságosan is... mindig oda megyek Namhoz dumálni, de Kook nem mer. Mintha szerelmes lenne, komolyan már. Lehet, hogy az...? Félve nézek rá a kissé elpirult arcára, Jesszus, már a látványtól zavarba jött. Ezt nem engedhetem!

- Mi van, csak nem bebuzultál? - nevetek fel gúnyosan. Már csak az hiányzik, hogy szerelmes legyen. Igazából az nem is lenne baj, de egy fiúba? Ugyan Jungkook, te biztos szórakozol velem. Direkt csinálja, hogy kiakadjak, igen minden bizonnyal ez az igazság. Kérdésemre megdermed, mint aki szoborrá válik az egyik pillanatról a másikra. Meglepődöm reakcióján. Ugye ez nem azt jelenti, hogy igen? - Ugye nem...? - kérdezek rá gyanakodva. Esküszöm meghalok, ha a válasz igen lesz. Kérlek Istenem! - Válaszolj már az Isten szerelmére! - komolyodik meg a hangom, szigorúan szugerálom hátha végre megnyílik a szája, de csak nem akar. - Hát jó, ha egyszer visszatér az a Jungkook, aki képes megszólalni, szólj, bemegyek a fiúkhoz.

Jungkook:

A kérdése hallatán teljesen ledermedek, és amikor bemegy az iskolába sem tudok utána szólni. Kész. Vége. Rájött. Ennyi. Nekem befellegzett: Taehyung meggyűlölt. Ahj, Istenem már! - kapok a fejemhez, jól megdörzsölve az arcomat. Ő volt az egyedüli, aki önszántából közeledett felém és megvédett a nagyfiúktól, most pedig egy ilyen kis pipiáner dolog miatt kiakadt. Valahogy meg kell ezt oldanom - pillantok Lila Szépség felé, majd megrázom a fejem. Be kell fejeznem a bámulását! Most azonnal Taehyung után kell menjek, hogy ott aztán jól kinevessem magam azon, hogy milyen butaságot feltételezett rólam. Mert igaz, ami igaz: kezdek érdeklődni a saját nemem iránt... De ez ugyebár nem elfogadott tény: főleg nem egy tinédzserektől hemzsegő iskolában. El. Vagyok. Ítélve.

- Au! - érzem meg, hogy valaki belém jön, majd a földre esik. Nagy szemekkel nézek rá Lila Szépségre, aki a könyökét dörzsölgetve, összeszorítva a fogát fájdalmasan, néz.

- Jaj, ne haragudj! - reagálok gyorsan, felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. Megragadja azt a sajátjával, én pedig felhúzom. Közelebbről megnézve ugyanakkora mint én, sőt lehet, hogy magasabb is, sokkal. És férfiasabb is.

- Ugyan, én mentem neked - ereszti meg felém a világ legeslegszebb mosolyát, amitől akaratom ellenére is zavarba jövök. Úristen! Hogy lehet, hogy valaki ilyen űber aranyossá válik, amint elmosolyodik?

- Nem baj, én is legközelebb majd jobban figyelek - makogom zavartan, hiszen még mindig a kezét szorítom. Talán maradhatnék így vele az örökké valóságig is.

- Hát rendben - neveti el magát, majd sajnálatos módon elereszt, és megindul az iskola felé, én pedig követem, természetesen lemaradva tőle tisztes távolságra. Amint belépek a suliba meglátom az aula egyik padán telefonozni Taehyungot, de mielőtt meglátna, elsietek órára. Túl gyáva vagyok így elé állni.

Taehyung:

Talán azt hiszi, hogy nem látom, de igen. Tökéletesen észlelem, ahogy először Namjoon lép be az iskolába, majd másodpercekkel később ő is. Hmm. Nem is feltűnő. Hmm... együtt jöttek be, kicsit sem feltűnő. Á, ugyan! Kint is úgy leste, mint akinek spontán orgazmusa lesz már magától a látványtól. Chh, és még csak meg sem magyarázta nekem! Most is inkább elkerülve sétált tovább. Gyáva nyúl. Relí róla, hogy bejön neki Joonie, mi több, gyanúsak nekem ezek ketten. Biztos van valami köztük. Na, majd én kiderítem. Felállva a padról veszem Namjoon felé az irányt, még csak nem is sejti, miért közeledek felé. Huh!

- Csá! - fog velem kezet köszöntésképp, amit bármennyire nem akarok elfogadni, muszáj. Amcsi szokás...

- Kérdezni akarok valamit! - rejtem el kezem zavartan a far zsebembe.

- Lökd csak, tesó - ül le a mögötte lévő padra, majd mutatja, hogy kövessem, hát legyen.

- Ismered Jungkookot?

- Jungkook? Nem! - ingatja meg a fejét. Ezek szerint nincsenek együtt. Szegény pici Kookie, nem elég hogy plátói szerelme van, de még egy férfi is. Kész dráma!

- Szerintem beléd zúgott! - nevetek fel. Jó, lehet, hogy bunkó fasz vagyok, de ez van. Nagyon megharagudtam rá.
- Belém? Fúj! - fintorodik el rögvest. - Miért mindig az idióták? Nem tetszhetnék egyszer egy szép, okos, kedves nőnek? - néz fel a plafonra, gőzöm sincs kihez beszél, de igazából leszarom.

- Ja, egy rohadt kis... Ahj, hogy fogalmazzak szépen? Meleg!

- Értettem én abból is, hogy belém zúgott - mosolyodik el zavartan -, de tudod, lehetnél kedvesebb is, nem az ő hibája.

- Nem? - nevetek fel ismét kissé - nagyon - dühösen. - Azt akarod nekem bemesélni, hogy nem ő tehet róla, hogy a fiúkat szereti? Igen. Szerintem is. Teljesen.

Megforgatva szemem állok fel mellőle, nincs kedvem hallgatni ezt a hülyeséget. Én is el tudom dönteni, ki jön be. És ha én azt mondom, hogy a csajok, akkor ők. Ennyi. Óra után meg is mondom neki, direkt a terméhez megyek kicsengetéskor, először csak rákérdezek és ha hazudni mer, esküszöm, neki fut a kezemnek...

Jungkook:

A csengő hangja megváltás szokott nekem általában lenni, de most... Egyszerűen olyan érzésem volt egész órán, mintha valami nagyon rossz várna rám. És láss csodát... Amint kilépek a teremből meglátom Taehyungot a falnak támaszkodva. Úristen! Ugye nem engem vár?! Gyorsan lehajtom a fejemet, úgy próbálok elslisszani mellette, de nem sikerül. Hogyan is menne? Tae egy kibaszott kígyó, aki egy pillanat alatt fogja el az áldozatait.

- Ácsi, Süti! - húz vissza az inggalléromnál fogva. Automatikusan felveszem magamra az álmosolyom, és úgy teszek, mint aki nem meglógásra készült.

- Á, hyung! Csá! - vigyorgok rá úgy, ahogy eddig szoktam. Remélem, nem leszek túlságosan átlátszó.

- Hová ilyen sietősen? - vonja fel a szemöldökét, belemászva az arcomba. Nagyot nyelek, és ijedten nézek a nagy, barna szemébe. Hehe, milyen szép!

- Tesim lesz - vonok vállat nem törödőm stílusban. Vagyis csak próbálok olyan lenni. TaeTae még jobban belemászik a magánszférámba, hatalmasra düllesztve a szemét. Ne már! Miért ilyen ijesztő?!

- Tesid, mi? - kérdi gúnyosan, olyan hangsúllyal, amitől teljesen becsavarodik a szívem. Olyan mély és színtiszta utálat hangzott...

- I... Igen... - makogom, majd mivel már nem bírom azt, amit a szemébe látok, lehajtom a fejemet. Tudom, hogy most arra akar kényszeríteni, hogy bevalljam, kihez is vonzódom. Egy kibebaszott buzeráns vagyok, akinek a fasz kell.

Taehyung:

Tekintetével a cipője orrát kezdi el tanulmányozni, látszik rajta, hogy bántja valami, mi több, mindjárt elbőgi magát. Általában én vagyok az a személy, aki ilyenkor megvígasztalja, megveri a gyökér gyereket, aki bántotta, de most nem így lesz. Nem, többé nem. Sóhajtva nyúlok állkapcsa alá, megemelve azt, ezzel is arra kényszerítem, hogy azok a kiskutya szemek rám nézzenek. Nem szeretek olyannal beszélgetni, aki még a szemembe sem mer nézni. Az olyanok tényleg gyávák! Kis nyuszik...

- Kérdeztem tőled ma valamit! - keményítem meg a hangom egy aprót megrázva a fejét állánál fogva. Az igazat megvallva nem sajnálom egy kicsit sem, majd talán akkor ha őszinte lesz velem.

- Mit? Nem emlékszem, bocsi - mosolyodik el hamiskásan.

Ez az, ami a legjobban idegesít. Hülyének néz. Nem vagyok én olyan buta, mint hinné, de legyen, megkérdezem tőle, ismét.

- Meleg vagy? - vonom fel a szemöldököm. - Bejön Namjoon, igaz?

- Meleg? - kérdez vissza, majd egy játszott kacajt hallat, amitől jobban felmegy bennem a pumpa. - Én? Ez jó vicc! - törli le a szemét, mintha a nevetéstől kicsordult volna a könnye. - Meg aztán azt sem tudom, ki az a Namjoon!

- Miért kell hazudnod?! - eresztem el rá se nézve, egy hazug buzi a barátom, aki még ráadásul teljesen hülyének tekint. Remek. Milyen kis romantikus. Annak ellenére, hogy mit gondoltam egy órával ezelőtt nem ütöm meg, csupán megingatva fejem, túrok hajamba. - A cédék, amiket kölcsön kértem, holnap visszahozom! - mondom neki végszóra, majd minden további szó nélkül otthagyom. Először azokat hozom el, majd szépen sorjában a többi cuccát is, amit nálam hagyott. Nem hiszem el, az én legjobb barátom, meleg. Egy kibaszott meleg... Istenem, miért? És én még aludtam is vele egy ágyban, egyre jobb. Inkább vissza se gondolok, miket csináltunk mi ketten régebben. Úgy csak nehezebb, fájdalmasabb őt elengednem. Pontosabban eltávolítani a közegemből. És, ami a legrosszabb, hogy tavaly a fiúk figyelmet megemlítették, hogy simlis a srác, ne lógjak vele, csak a baj lesz vele. Nos, igazuk volt.

Jungkook:

Amint elmegy nem bírom tovább, elbőgöm magam. Az arcomat a tenyerembe temetem, úgy sírok tovább, rázkodó vállakkal. Nem bírom tovább ezt az elviselhetetlen sok gyűlöletet, amit itt kapok. A sok előítélet, ferde nézések, összesúgások a hátam mögött. Minden... Elért az egyetlen barátomhoz is, Taehyunghoz.
Mivel a folyosón kezd egyre több ember lenni, én pedig egyre jobban csak sírok, bemegyek a vécébe, ott is bezárkozóm az egyik fülkébe. Tudom, hogy ide általaban nem járnak annyira, mert eszméletlen koszos. Lehajtom a vécéülőke fedelét, ráülök, még a lábaimat is felhúzom, térdeim pedig átölelem. Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Hogy az utolsó ember is, aki hozzám szólt, most megutált... Talán örökre.
Ezekre a gondolatokra csak egyre jobban folynak a könnyeim, végig folyva az arcomon, teljesen eláztatva a bőrömet. De nem törlöm le őket, felesleges... Ez a sorsom: bűnhödnöm kell, hiszen a saját nememhez vonzódom. Amit nem szabadna.

- Nehh... ne bántsatokh... - sírok fel keservesen, térdeimre hajtva a fejem. Ekkor hallom, hogy valaki kinyitja a vécé ajtaját, és pisilni kezd a piszoárnál. Minden bizonnyal neki semmi ilyesmi gondja nincsen. Reggel felkel, eljön iskolába, ahol a szerető barátai fogadják, majd hazamegy, ahol a kedves szülei fogadják és a szép, okos barátnője. Neki biztos minden bizonnyal minden sokkal jobb - harapok bele a kezembe, nehogy hangosan felzokogjak, és meghallja. Amivel talán elrontom a kis tökéletes világát, amivel talán őt is olyan szerencsétlenné változtatnám, mint amilyen én vagyok.
De miért pont én...?