Tartalom: Taehyungot az éjféli misén elbűvöli az egyik iskolás társa; Jungkook. Egy igazi angyalnak tartja, akit minden áron meg szeretne védeni mindentől, persze csak gondolatban. Ugyanis beszélni már nem mer vele. És persze ne is feledkezzünk meg arról a tényről, hogyha valaki angyali külsővel rendelkezik, nem biztos, hogy az is valójában. Ki tudja mi rejtőzik a külső mögött?
Hossz: 4/6
Figyelmeztetések: trágár beszéd, yaoi, Isten káromlás
Szerepek:
Aoi - Jungkook
Kuti - Taehyung

Taehyung:

- Persze, minden rendben! - löki szó szerint arrébb a fejemet. De nem hiszek neki, arca kissé piroskás, ami bizonyára a nagy ütéstől van.

- Biztos? Szerintem meg látnia kéne egy orvosnak! - mondom, de nem érek el vele sokat, csupán egy furcsálló nézést intéz felém.

- Ne butáskodj! - tápászkodik fel rosszallóan megingatva fejét. - Nem most estem el először, nem kell aggodalmaskodnod.

Sóhajtva hagyom rá a dolgot, hát rendben, akkor nem aggódom, essen csak el nyugodtan, nem érdekel. Ez a nap már úgysem lehet ennél rosszabb. Nem elég, hogy nem jött el velem enni, ami miatt rettentően éhes vagyok, visszautasította az érzelmeim, de még ide is elráncigált. Alapjáraton szeretek itt lenni, de csak este felé, olyankor már nincsenek olyan sokan, mint most.

- Taehyung! - érzem meg Jimin ölelő karjait körülöttem. Ő tényleg nagyon aranyos, ha más nem, ő biztos odajön hozzám beszélgetni. - Hát te? Mutatsz nekem pár trükköt?

- Nem tudok deszkázni! - hazudok, egyszerűen csak előttük, Jungkook barátai előtt nem akarok gördeszkázni. Így is feltűnően lesnek, nem még akkor.

- Milyen kár! - biggyeszti le az ajkát szomorkásan, amin muszáj felnevetnem. - Pedig azt hittem, te tudni fogsz.

- Miből gondoltad?

- Illik hozzád... - simít felkaromra. Na jó, lehet neki meg én tetszem. Ilyen furcsán zavaró lehet Kookie számára is az én nyomulásom?

- Áú! - Már megint elesett. Kibújva Jimin karjai közül sietek ismét felé.

- Jól vagy? - Bólint. - Figyelj, legközelebb ne a deszka végére rakd az első lábad, a közepére próbáld, hogy meglegyen az egyensúlyod. A másik lábaddal pedig csak egy aprót lökj, nem a placon vagy, hogy legalább fél métert told magad!

Jungkook:

Nagy szemekkel hallgatom, ahogyan Taehyung magyarázza a deszkázásnak az alapjait, akár valami vérbeli profi. Milyen kis okos. Ezek szerint nem csak imátkozni tud jól.

- Oké, értettem! - bólintok, majd a lábaimmal úgy teszek, ahogy ő tanácsolta, de persze, hogy nem megy. Éppen, hogy ráhelyezném a testsúlyom a deszka már gurul is ki alólam, ezzel megborítva az én amúgy instabil egyensúlyomat. Már készülnék is fel egy újabb fájdalmas esésre, amikor erős, védelmező karok fonódnak körém, nem hagyva, hogy a kemény aszfaltba verjem a fejem, hanem inkább az ő izmos mellkasának.

- Jól vagy?! - hallom meg hódolóm aggódó hangját. Teljesen meglepődve pillantok fel rá, majd gyorsan rendbehozva a testhelyzetem, felé fordulok.

- Ja, miért ne lennék? Elkaptál - magyarázom, összevissza kapálózva, amit ő le is állít azzal, hogy lefogja a kezeimet. Ehhh...

- Szívesen tettem! - lesz egy nagyon aranyos doboz mosoly az arcán. Úristen! Mi bajom lett hirtelen? Oké, a tény, hogy tudom, hogy szeret, talán kicsit zavarbaejtő, de nem kéne a mosolyától befanolnom. Meg kell nyugodnom, és elfelejteni, hogy neki nem barátságra kellek.

- Mutasd meg, hogyan kell! - nyomom hirtelen a kezébe a deszkámat, amin nem kicsit lepődik meg. Hát na, ha annyira tudja a dolgokat akkor ne csak beszéljen, hanem bizonyítson is.

Taehyung:

Hezitálok, mégis bizonyítani szeretnék. Veszek egy mély levegőt, majd felsétálok a félcső egyik felére, magas, de nem annyira, hogy féljek. Tériszonyom van, de ez nem olyan magas, így megmutathatom nekik. Nekik igen, mert a barátainak is bizonyítani fogok, és aztán be fogják látni, hogy nagyszerű egy pasas vagyok. Még utoljára ránézek Jungkookra, aki érdeklődve várja a fejleményeket: lehet azt hiszi, nem fog menni. Pedig ebben vagyok a legjobb!
Magam mellé leejtve a deszkát lépek fel középre, miközben a másik lábammal ellököm magam, majd gyorsan a deszkán lévő lábam mögé teszem. Tökéletes, szeretem, mikor sikerül eltalálnom az egyensúlyt. A sebességem másodpercek alatt gyorsul fel, olyan szinten, hogy a cső másik felén észre sem veszem, hogy felérek. Már nyúlok is a gördeszkám hátuljához, nehogy leesek, miközben próbálok megfordulni a levegőben. Szerencsére sikerül és sikeresen érek az aljára. Hála Isten, ennél a trükknél sokszor el szoktam esni.

- Ez nagyon király volt! - jön oda Kook, nyuszi fogait kivillantva veszi fel a kezébe a járművem. - Muszáj lesz megtanítanod!

- Most? - nézek rá fáradtan, nincs semmi kedvem tanítgatni, nekem ahhoz nincs türelmem. Amúgy is, ehhez csak gyakorlás kell.

- Nem akarod? - Megrázom a fejem, hallat egy "ahj" hangot, megfordul és int hogy kövessem. - Éhes vagyok, meghívsz kajálni?

Végre! Tudtam én hogy belátja, azt hiszem a közelben van is egy hotdogos. - Eljössz velem, vagy ide hozzam?

- Hozol nekem, én addig megyek még pár kört.

- Persze! - mosolyodom el már magában az étel gondolatára. Hogy nekem mennyire marta már az üresség a gyomrom.

Elindulok a stand felé, most hogy egyedül vagyok és nem a társaságában kezdenek eljönni a gondolataim. Róla. Tudom, hogy visszautasított, hogy fel kéne adnom, hogy csak barátok vagyunk, mégsem megy. Már ebben az egészben is reményt látok.

Jungkook:

- Történt valami köztetek? - jön oda hozzám Jimin. Én erre azonnal megrázom a fejemet: nem kell mindenről tudnia, hiába a legjobb barátom. Most csak... Csak maradjon magának, és hagyja, hogy én intézzem a dolgaimat. Nem történt köztünk semmi azon kívül, hogy szerelmet vallott én meg azóta még ránézni is alig merek. Nem, tényleg, semmi.

- Nem! - vágom rá, kis gondolkodás után.

- Aha, persze! - hajol bele az arcomba a szöszi. - Akkor miért pirosak a füleid, hm? - vonja fel mindenttudóan az egyik szemöldökét. Azonnal odakapok az említett testrészemhez, és automatikusan takargatni kezdem.

- Mert hideg van, hülye gyerek! - csapok rá a mellkasára, taszítva ezzel rajta egyet. Ch, még hogy pirosak.

- Itt a kaja - adja át nekem a hotdogot, és megmosolygom, hogy volt olyan kedves, és a többieknek is hozott.

- Köszönöm - motyogom, elkezdve majszolni az ételemet. Mmn, milyen finom!

***

- Szerintem itt lenne az ideje annak, hogy hazamenjek - áll fel a padról Taehyung, körülbelül egy óra eltelte után. Kajálás után szinte velem már nem is foglalkozott, csak Chimmel beszélgetett, hülyéskedett, mintha tényleg barátok lennének. Én pedig nem akarom, hogy azok legyenek. Pfff!

- Azt hiszem, én is megyek! - szállok le a deszkáról, amivel már nem esem el. Csak mert úgy csinálom, ahogyan Taehyung mondta. - Hazakísérsz? - sétálok elé, nagy boci szemekkel nézve fel rá. Komolyan kezd sötétedni, és nem az, hogy félek, vagy valami, de mostanában az utcánkban nem jó a közvilágítás és... Na, csak kísérjen haza.

Taehyung:

Bólintva vezetem elé a biciklim, őszintén nem szeretném, ha hátra ülne, akkor megint csak az lenne, hogy ölelget és zavarba jönnék. Ami nem volna jó dolog, tekintve, hogy esteledni kezd, vigyáznom kéne az utakon, főleg, hogy itt van velem.

- Kérlek, előre ülj! - Nem nézek rá, ennél hülyébben meg sem fogalmazhattam volna a mondandóm. Gratulálok magamnak!

- Előre? Mármint a kormányra? - dönti értetlenül oldalra egy aprócskát a fejét. Ilyenkor olyan, mintha elveszett lenne, azok a folyton mosolygó szemei kitágulnak és csak néz velük. Bámul a semmibe, míg az értelem, amit nem értett, bele nem szökik a fejébe.

- Igen, hátul nem akarom.

- Miért?

- Hát... - Ki gondolta volna, hogy rákérdez? - Kényelmetlen!

- Ja, mert a kormányon nem lesz az ugye? - nevet fel. - Ráadásul, hogy látod majd az utat?

- Persze, hogy látni fogom! - erősködöm tovább, sóhajt egyet, látszólag nem tetszik neki a helyzet. De nem érdekel, többet nem akarom átélni azt az édes pillanatot. Akkor még örültem neki, meg talán egy kicsit még kínos is volt. Mindegy, mert a lényeg, hogy én most így akarom. Ahogy Jimin mondta nemrég, álljak ki magamért. Kicsit elbeszélgettünk, alapból szoktunk bent az osztályban és most is ide jött hozzám. Bírom. Oldalra nézek, a gondolatom emberére, aki Jungkook háta mögött mutatja fel a hüvelyk ujját. Miért érzem azt, hogy tervez valamit? Kook persze ebből nem érzékel semmit, mit érzékelne? Ő csupán még utoljára a nemtetszését kifejezve káromkodik egy csöppet, majd elölről megfogva a két kormányt lép fel a gumira. Természetesen azonnal megijedek és hogy ne essen le, őt és a biciklit is megtartom, mindaddig, míg fel nem ül. - Kapaszkodj erősen!

Nem ülök fel rá, félek hogy leesik. Azonban szemmel láthatóan kényelmetlen neki ez a helyzet, ezért megkérem, hogy szálljon le és üljön fel hátulra. Amit meglepetésemre nem tesz meg, le leszáll, de ahelyett, hogy a hátsó "csomagtatóra" csücsülne, a vázra ül. Oldalasan felugrik rá.

- Így tudsz vinni? - kérdezi boci szemekkel. Elmosolyodom, annyira édes. Nem mondok neki semmit, bólintva jelzem válaszom és tolom tovább, mindaddig míg a házához nem érünk.

- Itt is vagyunk! - állok meg a háza előtt.

- Honnan tudtad, hogy itt lakom? Nem is mondtam! - Visszagondolva tényleg egész úton meg sem szólalt, akkor meg hogy várta el hogy hazakísérjem? Most mit válaszoljak? Hogy néha követtem, hogy kiderítsek róla pár dolgot?

- Öhm... - nevetek fel zavaromban. Lebuktam! - Nem úgy van, ahogy hiszed, nem vagyok kukkoló, se perverz, csak erre jövök én is mindig haza. Na jó - borzolom össze a saját hajam elkeseredettségemben -, igazából a másik irányban lakok. Csak na. Ahj. - harapom el felső ajkam. Fogjam már be! Gyorsan meghajolok és eliszkolok a helyről. Remélem, nem tart túlságosan is furának.