Tartalom: Kim Taehyung egy igazi tinédzser: éli a bulizós éjjeleket, megadva magának a testi örömöket is. De mi van akkor, ha egy véletlen miatt ez a kielégülés olyan forrásból származik, ami eddig számára új volt, mégis ijesztően jónak véli? És mi a helyzet Min Yoongival, a szomszédban, akinek a szociális élete a béka feneke alatt van? Mi lehet az, ami ezt a két ellentétet egymás elébe állítja a Sors?

Hát, egy melegbár.
Hossz: 2/?
Figyelmeztetések: férfiak közti szerelem, erotikus tartalom, trágár beszéd
Szerepek:

Yoongi - Kuti

Taehyung - Aoi

Yoongi:

Reggel arra ébredek, hogy valaki szuszog mellettem. Kissé furcsa, legutoljára hat éves koromba feküdt mellettem valaki, de ennek ellenére jól esik. Tetszik. A mellkasomba is egyfajta jól eső érzés szökik, ahogy végignézek férfias arcán. Akaratlanul is felemelem kezem, hogy kisimítják szeméből pár tincset, ahogy képest, hogy hetero és az elején nem akarta szörnyen jó esténk volt. Csak sajnos elmúlt, szívesen maradnék tovább, bámulnám a szép arcát, talán lenyomnék még pár menetet, de nem lehet.  Hoseok szerint reggel tízre le kell lépni az ilyen szobámból, különben kidobnak onnan. Telefonomat kezembe véve nézem meg, mennyi az idő. Kilenc óra huszonöt. Akkor még van harmincöt percem. Sajnos fel kell keltenem Csipkerózsikát.

– Hé, kellj fel – rázogatom vállánál fogva gyengéden.

– Nem akarok!  – furja bele fejét párnába morgolodva – Még alszom.

– Nemsokára feljönnek a takarítók. Gyere! – mosolyodom el, majd kezemmel alá nyúlva ültettem fel. 

Álmos fejet vág, ami hihetetlen, de szörnyen jól áll neki. Mint egy vérbeli férfinak. Márcsak a borosta hiányozna. Öklébel kidörzsöli szeméből az álmosságot, aztán egy sóhajt hallat.

— Fázom!

– Épp azért öltözz!  – állok fel, felöltözve, ám mikorra a végénél tartok jövök rá, hogy még a nevem sem tudja – Amúgy Min Yoongi vagyok.

– Kim Taehyung!  – követi cselekedetek, hogy ő is magára ráncigálja gönceit.

– Itt van a telefon számom! – veszem le az ágyról a mobilom, lediktálom neki, mire ő boldogan megígéri, hogy hívni fog.

Taehyung: 

Amint lemegyek rá kell jöjjek, hogy Jimin olyan jó barát, hogy megvárt; pontosabban a pultra hajtott fejjel alszik. Még mielőtt odasétálnék hozzá mosolyogva integetek a tegnap esti szexpartneremnek, aki ásítva hagyja el a helyet. Nem hiszem el, hogy mit tettem. Szexeltem egy fiúval. Meglettem baszva. Te atya úr Isten. És még élveztem is – mitöbb, ribancokat megszégyenítően nyögdécseltem és könyörögtem a folytatásért. Mi van velem?

– Jimin! – rázom meg lágyan a vállát, de csak nem kel fel. Sóhajtva helyet foglalok mellette, közben körbe nézek. Szóval ez a hely nappal egy triptiz bár - állapítom meg, amikor az előttem lévő rúdon egy meztelen férfi kezdi tekergetni magát egy tangába. Jézusom. – Jimiiiin! – rángatom most már meg erősebben.

– Mi van? – nyitja ki nagy nehezen a szemét.

– Lefeküdtem egy fiúval – jelentem be mindenféle kertelés nélkül. Erre azonnal kipattanak a szemei, megragadja a vállam, úgy néz a szemembe.

– Komolyan? És milyen volt?!

– Hát... – pirulok el egy kicsit. — Őszintén? Eszméletlen jó. Olyan csípőmozgása volt a fazonnak! – ámuldozom  amikor visszaemlékszem a múlt éjszakára. Vissza akarok oda menni!

– Tényleg? – hitetlenkedik.

– Aham. Ki kéne próbálnod, rohadt jó – vigyorodom el, mire felnevet. Még jó hogy nem ítél el.

Yoongi: 

Hazaérve magam után bezárom az ajtót, majd nem sokkal később arra gondolok, ideje lenne megetetnem Hollyt. Biztos éhes már, legutoljára akkor kapott ennivalót, mielőtt Hoseokkal elindultunk volna. Sietve a könyv a szekrénybe veszem az irányt. A kis drágámnak külön kis szekrényecskéje van, amiben külön fajta kutyakaját tartok neki. Most egy egyszerű csirkehús ízesítésű nehéz zacskót veszek ki belőle. Még szerencse, hogy alul van.  Felemelem és elráncigálom egészen a kis birodalmához. Külön kis helye van neki, mit ne mondjak; jobban él, mint én. A fém tálját magamhoz véve töltöm meg eledellel, majd a farokcsóváló elé teszem. Éhes volt, nagyon. Úgy majszolja az ételét, hogy csak na. Szerencsére innivalót még nem kell hoznom, maradt még tegnap estéről egy kis víz. Most egy kicsit ledőlök, lefekszem, aztán miután felkelek, adok neki innivalót is. Úgyse szokott olyan sokat inni.

– Jó ét vágyat, te rossz csont!  – nézek körbe, ahol látom, hogy ismét sikeresen szétszórt.  Válaszkét két vakkantást kapok, amit megmosolygok, én igy kommunikálok a kutyámmal. Én beszélek, ő ugat, bár nem mindig értem meg mit akarhat, de úgy teszek és magamnak válaszolok.

Taehyung:

Már lassan dél van, de nem tudok aludni. A szobámba fekszem az ágyamon, ha esetleg anya feljönne, azt higgye, itt is voltam mindvégig. Nem tudta, hogy tegnap este leléptem. Azt meg pláne nem tudja, hogy dugtam egy fiúval. És nem is fogja, soha. Sóhajtva megingatom a fejem, majd felkelek. Magamra kapok egy szürke, nagyon bő melegítőt és egy fehér pólót. Mezitláb lemasírozok a nappaliba, ahol anya meg apa a kanapén ülve tévéznek.

– Szia, fiam – köszön apa, rám se nézve. – Behoznád az újságot?

— Persze – forgatom meg a szemem. Semmit sem hajlandó megtenni, főleg ha akkor fel kell állnia. Kinyitva az ajtót felveszem az oda dobott újságot, majd kimenve a kerítéshez megnézem a postaládát. És ekkor... ekkor látom meg a szomszéd ház ajtaját kinyitodni, ahol elvileg eddig senki nem élt. Egy zöld hajkorona kandikál ki, de csak nagyon rövid ideig, majd el is tűnik. Nem. Az nem lehet.

– Anya! – szaladok be, ledobva apunak az újságot.

– Igen? – pillant fel rám.

– Új szomszédunk van? — érdeklődöm, mire megingatja a fejét.

– Dehogyis. Miért?

– Az előbb volt valaki a jobb oldaliba. Az pedig lakatlan, nem igaz? – vonom fel a szemöldökömet.

– Egy fiú lakik ott, vagy egy éve. Amikor ideköltözött beszéltem is anyukájával. Azt mondta, a fia nagyon antiszociális, mentális zavarokkal küzd. Szegényt nagyon sajnálom – ingatja meg a fejét, de én már meg sem várom a folytatást. Úgy ahogy vagyok, mezítláb, melegítőben és pólóban trappolok át hozzá.

Yoongi:

A napi újságot behozva dobom le magam az étkező asztalhoz. Olvasni kezdem, de semmi normális hír nincs köztük. Ez lopott el valamit, az lopott el valamit, ezt csinálta a polgármester, tüntessük ki érte, stb. Egy pillanatra az asztallapra helyezve az újságot nyúlok a nem messze tőlem lévő bögre teámért. Kezembe véve folytatom az olvasást, pontosabban az apró hirdetéseket böngészem. Állást keresek, már alig van pénzem, a könyv, amit jelenleg is írok félbe van, nincs ihletem. Márpedig amíg meg nem írom és nem tudom mennyien vásárolták meg, engem nem fizetnek meg. De egy állás sincsen, ami kielégítő lenne számomra, már ingatnám meg a fejem, mikor kopogásra leszek figyelmes.

– Ki az? – tolom ki magam alól a széket.

– Én – válaszolja egy ismerős hang –, a szomszéd vagyok!

— Miért jött át?  – sietek az ajtóhoz.

– Ö.. kéne egy kis só – kuncog fel. Számomra érthetetlen, miért teszi, de azért adok neki. Visszasietve a konyhába egy nejlon zacskóba öntök egy kis sót, majd ismét az ajtóhoz lépve elkezdem kinyitni egyesével a zárakat. Összesen nyolc darabot tartok számon, lakat, lánc, a zár, és még egyéb hasonló dolgok. Nem tarom ki, csupán résnyire nyitva az ajtót nyújtom ki amit kért. Nem vagyok pofátlan, adok ha kérnek tőlem ilyesmit, de nem szeretek találkozni velük. Elég volt a tegnap este is annyi emberrel körülvéve. – Köszi, de csak vicc volt. Komolyan nem ismersz fel?

– Honnan kéne? – csukom gyorsan vissza, hogy a kukucskálón keresztül láthassam, ki is az illető. Meglepően egy olyan személy, akire sose számítottam volna. A tegnap esti fiú.  Nyelve egyet kezdem el lassan lenyomni a kilincset. Benne megbízhatok, igaz? Ő az én kedves liliomom, aki ízig-vérig elcsábított a múlt éjszaka. Azt hiszem már annyitól megkedveltem. De ahogy a liliom, ő sem biztos, hogy megbízható. Bár ki tudja. Lehet e tulajdonsággal ez a virág hiányos. Ő az egyetlen köztük, kinek hiányzik ez a fajta antigén. A gyilkolás helyett szeretetet nyújt. Igen, ő egy ilyen liliom.

Taehyung: 

Hallom, ahogy rengeteg zár kattan, ami egy kissé megijeszt, de végül kinyílik az ajtó. Tudni akarom, hogy jól láttam- e azt a lombkoronát. Márpedig jól láttam, tudom, hogy jól láttam. Nem minden második embernek van olyan zöld haja. Az ajtó lassan nyílik, de akkor is csak annyira, hogy kidugja rajta a fejét. És tényleg... Yoongi állt előttem, a múlt éjszakámat jóvá tevője. Az az édes fiú, aki nem is ismert, mégis engem választott ki annyi állat közül.

– Helló – mosolyodom el, amit viszonoz is, azonban ezután azonnal paranoiás módjára körbe néz, majd behúz a házba. Belök a hallba, az ajtaján pedig visszazárja azt a bámulatosan sok zárt. Öhmmm... biztos itt akarok én lenni? Lehet, túl naiv vagyok és egy őrülttel van dolgom. Te atya isten!

– Menj csak beljebb – fordul felém unott arccal, és már mennék is, de rám szól, hogy vegyem le a cipőm. Kérését minden zokszó nélkül teljesítem, hiszen úgy érzem most valaki más áll itt, mint a múlt éjjel. Lehet skizófrén vagy tudom is én. Amint belépek a nappaliba megcsap az jellegzetes dohos szag, ami arra utal, hogy nem mostanság volt szellőztetve, mitöbb a földön mindenhol szennyest, kaja zacsit vagy kutyaszőrt látok. Fantasztikus.

– Milyen kicsi  a világ!

Yoongi:

– Aha. – helyeselek bólintva egyet – Szóval mit is mondtál? A szomszédom vagy?  – harapom be alsó ajkam szemébe nézve.

Annyira jó lenne, ha igaz lenne. Bár eddig nem örültem, hogy léteznek szomszédaim, de komolyan, ha ő az, akkor én leszek a legboldogabb.

– Igen!  Hát nem durva? Bocsi – nevet fel cinkosan –, de eddig azt hittük, hogy lakatlan ez a ház.

Nem hibáztatom őket, legtöbbször nem adok életjelet magamról, még az ablakokat sem szoktam kinyitni. Talán a villanyt kapcsolom fel egyedül, ami jelzi a többi embernek, hogy azért vannak ebben a házban, senki ne próbáljon betörni. Mert megtennék, ahogy lenne rá alkalom, biztos vagyok benne. De a kérdés most az, hogy sose figyelt mikor kigyulladt itt egy lámpa? Hmm, lehet arra már aludt. Általában este élek, könnyebb mint reggel. Főleg hogy reggel, inkább nappal, aludni szeretek.

– Semmi gond – vonok vállat, majd eszembe jut, bármennyire nem szeretek megvendégelni embereket, őt bizony meg kell –, nem vagy éhes?

— Nem – rázza meg a fejét mosolyogva. Nem érdekel, a konyha felé véve az irányt meglesem, hogy a hűtőbe mi található. Nem túl sok minden, de van sütemény ami biztos ízleni fog neki. Puncsos kocka. Válasza ellenére teszek neki egy tányérra, majd innivalóval is megjutalmazom. Odaadva neki megköszöni és enni kezdi. Tudtam én, hogy kell neki.

– Na és miért is jöttél át? – teszem fel az engem érdeklő kérdést – Azért hogy megbizonyosodj, tényleg én vagyok e a szomszédod vagy hogy ismét lefeküdjünk?

– Hát... – gondolkodik el, aminek a vége az hogy vörösbe torkolodik az arca – Is-is.

– Megegyeztünk, ha azt akarod, felhívsz.

Gondolhattam volna. Bár már meggyőztem magam, hogy ha netalántán csak arra kellenék neki, akkor is lefekszem vele, de azért egy cseppet fáj. Igazán boldog lettem volna, ha azért jött volna mert sokat gondol rám és meg akar ismerni. De mibe is érzem magam? Szappanoperába?

– Tudom. Ne haragudj, csak na. – Ez aztán a magyarázat.

– Nem haragszom – ülök le a mellette lévő székre –, mikor akarod kezdeni?

– Előbb megeszem ezt — kacsint rám édesen, majd hirtelen megérzem lábfejét lábamat simogatva. Oké, ez most így akar velem flörtölni?

Taehyung: 

Beharapva alsó ajkamat figyelem, ahogyan zavarba jön a közeledésemtől, de nem tesz semmit, csupán nézi a lábainkat. Akarom őt, hiába tiszta pszicho itt minden. Sőt lehet, hogy szex közben kinyír, de nem érdekel. Legalább szép halálom lesz. Hiszem, hogy ő egy nem evilági lény, hanem valami mítoszi teremtmény, akit csak miattam teremtett meg maga a jó isten.

– Kérsz? – nyújtom felé az egyik puncsos kockát, amibe egy édeset beleharap, kicsi morzsát hagyva a szája szélébe. Akaratom ellenére megnyalom az ajkam, és minden figyemeztetés nélkül lenyalom neki. – Finom vagy – simítok arcélére, mélyen a szemébe nézve.

– Te is – mosolyog vissza, ráhajolva ajkaimra, meg-megcsókolva őket. Kezemet azonnal nyaka köré fonom, közelebb húzódva hozzá, éhesen marva az övéit. Ő sem tétlenkedik, a tincseim közé vezeti ujjait, így simogatva engem. Atya Isten, rohadt jól csókol. Kell nekem!

– Taehyung... – suttogja érdes hangján, amibe teljesen beleborzongok. És nem tudok egyszerűen másra gondolni csakis őrá, ahogyan nemsokára alattam fog nyögni. Vagy én alatta, részletkérdés.

Yoongi:

Bár még csak tegnap óta ismerem ezt a fiút, teljességgel megbízom benne. Ami nálam nagy szó!  Talán az a különleges mélybarna szeme tehet róla. Nyugalmat sugároz és valahogy vonz is. Továbbra is haját simogatva nézek íriszeibe, annyira tetszik nekem ez a fiú.

– Mond csak – mosolyodik el halványan, de nem hagyja, hogy bármit is mondjak, ajkaimra mar.

Annak ellenére, hogy tudom, miért jött, meglepődöm. Nem hittem volna, hogy a süteményét is félbe hagyja miattam. Ennyire tetszenék neki?
Belemosolyogva a csókban ölelem át derekát magam felé húzva, azt akarom, hogy most ő kényeztessen engem. Ám, mielőtt bármit is tehetnék, vagy mondhatnék a hátam mögül meghallom Holly morgását. Kis vakarcs, mindig meg kell jelennie. Hát jó, akkor bemutatom a vendégünknek.
Sóhajtva válok el azoktól a puha párnáktól, nem érti, miért teszem. De pár másodperccel később megértheti. Drága kis kutyusomhoz sétálva veszem fel az ölembe.

– Jaj de édes!  – ujjong Taehyung Holly felé nyúlva, de ő rá vakkant. Vicces, ahogy megijed a nagy vérfarkas kutyámtól. Hiszen alig van meg húsz centi az egész állat. Édesnek édes, barna puha bundája van, azokkal a nagy fekete könyörgő szemekkel.

– Simogasd meg, ne aggódj, nem bánt!  – nyújtom feléje kincsemet. Lassan, vontatottan bólint, majd felé nyúl. Holly, mint minden idegenre rá is morog.