Sziasztok! A minap jártunk a tescoba (reklám xD) és miközben álltunk a pénztárnál már az azután lévő ruhaboltnak a kirakatjával szemezgettünk. És erre a szememet egy ruha, ami centiről centire olyan egyberuha volt, mint Yoonginak "A lába, a szeme, a segge... na meg, a bugyija!" c. taegi ff-be - csupán feketébe😄😄😄 és erre tökre befanoltunk, mert nem hittük volna, hogy tényleg létezik. Amikor pedig a manökenbábu helyére Yoonjit képzeltük, rájöttünk, hogy gyönyörű egyszerűen😂😂😂😄
Jó olvasást ezután a kis kitérő után! :)
- A (PLL xDDD)

Taehyung:

- Ó, tanárúr, maga milyen okos! - ámuldozik a lány, közben pedig én majd' elolvadok. Puszit. Dobott. Nekem. Te Atya Úr Isten! - pirulok el teljesen. Hogy tud valaki ennyire elviselhetetlenül aranyos lenni? Hát persze, nyugodtan öljön meg szívrohamban. Nem, nincs semmi baj. Győzelemittasan fordulok hátra, mire osztálytársaim szánakozó pillantásait vélem felfedezni. Kis naivak, azt hitték bevágódhatnak Yoonginál. Hah, ő csak engem szeret!

- Tanár úr! - teszem fel a kezem. - Elmondhatom Bach életét és munkásságát röviden? - izgulok be rendesen a témára. Csak mosolyogva bólint én pedig teljes mellbedobással mesélek neki - szerinte a többieknek, hahahaha - Bach életéről.

- Stréber - hallom meg magam mögül BamBam cinikus megjegyzését.

- Ezt úgy nevezik, hogy IQ - tolom ki rá a nyelvem.

Yoongi:

Mosolyogva figyelem, ahogy visszaszólt a kis szemétládának. Kicsit büszkeséggel tölt el, hogy ennyire bátor és okos. De azért muszáj lesz cselekednem.

- Bambam - szólítom fel -, gyere ki az osztály elé, és ha már ilyen nagy a szád, mond el nekünk szépen, mit olvastál!

Morogva feláll és lesétál hozzám. Persze, látom ahogy lefelé menet direkt Taetaenek ütközik, amitől csak megrándul a szemem.

- Kezd! - parancsolok rá idegesen.

Belekezd a mesélésbe, de csak félig tudok rá figyelni. Annyira, de annyira megverném. Sőt, mi több; kirúgatnám az iskolából. Olyan szemtelen egy kölyök!

Egy ideje hallgatom a kitalálcióját, nem hiszem el; azt hiszi ha rizsáz nekem valamit az már jó? Haha. Persze. Idegesen kifújom a levegőt, majd a zongora tetejéről leveszem a naplót az ő nevét megkeresve.

- Még valami? Tudsz mondani olyat, ami igaz is? - kattintok tollammal.

Megrökönyödik, tudja mi fog következni. Félve megingassa fejét én meg egy széles győzelemittas mosollyal vések be neki egy karót. Istenem, de jó érzés.

Ezután vissza megy a helyére, nem puffok, nem szól semmit. Remélem ezentúl tudja, hol a helye. Nemsokára vége az órának, szabad foglalkozást szabok ki rájuk. Ez azért jó mert leülve drágám elé, szerelmemre nézek. Ahogyan ő is. Pimaszul vonogatom a szemöldököm, majd egy csábos mosollyal kacsintok neki és neki is kezdek egy újabb darabnak.

Taehyung;

Teljesen elolvadva figyelem Yoongi hosszú ujjait, ahogy ismételten fogságba ejti a billentyűket, arra kényszerítve őket, hogy megadják magukat az ő akaratának és valami varázslatos dallamot adjanak ki magukból. Igen, azt hiszem, szerelmes vagyok. Sajnos a csodát a csengő borzalmas hangja zavarja meg, aminek máskor örülnék, de most semmiképpen sem. Direkt lassan pakolok el, le-lejtve a tollam, hogy pucsítva felvegyem azt. Nem tehetek róla, azt akarom, hogy jobban akarjon, mint azt lehetséges; hogy úgy sóvárogjon utánam, mint én ő utána.
Amikor észlelem, hogy kettesben maradtunk, felegyenesedek, felkapom a táskám, és egy mosollyal nyugtázom, hogy tényleg a farrészemet szemlélte a kis huncut.

- Viszontlátásra, Tanárúr! - köszönök el incselkedve, beharapva az alsó ajkamat.

Yoongi:

Kis pimasz! - nézek utánna. Tisztában van testi képességeivel és ezt ki is használja, de csak addig míg el nem kapom az egyik szertárba agyon csókolva dús ajkait. Össze szedve cuccom én is elhagyom a termet. Ő pont a folyosó közepén áll, két barátjával beszélget. Elvigyorodva indulok feléjük, mellettük pedig megállok.

- Mizújs srácok? - kémlelem mindhármat.

- Semmi különös tanár úr! - válaszolja a kis vörös hajú, azt hiszem Jimin - Na és magával? Holnap zeneművészetiből ne írjunk, kérem!

- Rendben - válaszolom nyugodtan -, akkor majd jövőhétre átteszük.

Látom, Tae meglepődik válaszomon, bizonyára azon gondolkodik miért, náluk egy dogát sem halasztok el. Egyszerű. Az ő osztályuk a pokol, míg Jiminnékkel rendesen el tudok beszélgetni, élvezet ott tanítani.

- De nekem mennem kell! Sziasztok! - Köszönök el tőlük Tae vállára téve kezem és direkt úgy indulok meg, hogy kezem végighúzom oldalán.

Taehyung;

Kuncogva nézek utána, mire a fiúk csak érdeklődve pislognak rám.

- Majd vizsga után elmondom - legyintem le őket.

- Hah, tudom ám hogy van köztetek valami - vigyorog sejtelmesen Kookie.

- Nem, nem tudod és tartsd a szád! - nézek rá csúnyán, fenyegetően felemelve a mutatóujjam.

- De igen, muhahaha! - szalad el előllem, úgyanis kergetni kezdem.

- Fiúk, hagyjátok abba - jelenik meg Mr. Jung, az irodalom tanár. Ő a legjobb fej ember az egész világon. Imádom, ahogy állandóan poénkodik, de azt annál inkább amikor komolyan elemez egy-egy művet. Olyan jó átéléssel tudja mondani, látszik rajta, szereti amiről beszél.

- Igenis! - torpanunk meg egyszerre.

- Hová megy tanárúr? - érdeklődik Jimin, huncut mosollyal az arcán. Nos igen, az ő kapcsolatuk érdekes: mindig szívatják egymást, mégis ha kell, segítenek a másiknak. Mintha ők is járnának.

- Haza - válaszolja csillogó szemekkel. - Már rám fér a pihenés.

- Ja, biztos várja a nem létező felesége - gúnyolódik a töpszli, mire Mr. Jungtól kap egy fülest.

- Leszel egyszer te is egyedülálló annyi idősen mint én - hagy ott minket morogva. Mi Kookieval azonnal felnevetünk ezen. Persze tudjuk hogy nem illik, de attól még vicces.

Yoongi:

A tanáriba beérve azon filozóm mihez kéne kezdenem, oké tudom ezután mennem kell gyakorlatot tanítani pár első évesnek, de attól még úgy érzem, nincs semmi dolgom. Programot szeretnék szervezni magamnak délutánra, valamit csinálnom kéne, ha lejárt a munkaidőm, de mit? Még csak tanácsot sem kérhetek, nincs itt senki, ez alatt pedig azt értem, Hoseok és Namjoon nincs itt. Ők azok a személyek az egesz tanári karból, akikkel el tudok beszélgetni, talán még barátnak is hívom őket. Velük kéne lógnom, de az a baj, hogy velem ellentétben mindenkinek van dolga. Namjoon sokáig tanít, Hoseok Jinhez járogat az öcsikéje miatt, állítólag nagyon helyes az a srác. Aha, nem ismerem az öccsét, se azt mennyire árulkodós, de ha egyszer Jin megtudja, hogy az egyik rokonát fűzőgeti, hát lesz ne mulass. És nem csak neki, mindannyiunknak, mert tudtunk róla. Ha minden igaz, amit az az idióta mesél, akkor annyi idős mint Taehyung, tízenkilenc.
Tényleg, vajon Tae lógna velem ma? Előveszem telefonom, de hamar rá kell jönnöm, feleslegesen, mert vele ellentétben én nem kértem el az ő számát. Ahj. A Naplót felcsapva megkeresem az ő lapját, hatha találok valamilyen elérhetőséget, de csak a szüleiét találom, meg a címét. Ezt megjegyzem. El fogok hozzá menni, meglepem. Meg is van a délutáni program. Bár lehettem volna olyan okos, hogy tegnap megjegyzem az utca és házszámát, de mindegy.

***

Mielőtt elmennék hozzá beurgom az egyik játékboltba. Sok játék van a polcokon, de nem megyek egyikhez sem. Nincs rá szükségem, egyenesen a kasszáshoz sietek, megkérdezve tőle merre vannak a kisautók. A bolt végébe vezet, ahol aztán halommal állnak a különféle játékok.

- Mondja csak, van ezek közül olyan, amit jobban szeretnek, mint a többit?

- Hmm - nézegeti meg őket -, talán ez, ezt nagyon szeretik a gyerekek.

Gyerekek... Haha, ha ezt elmondom neki. Kiveszem kezéből a kék járgányt, megnézegetem oldalról és előről is. Nincs eltőrve, remek!
Magyarázni kezd a tipúsáról, márkáról, meg még egyéb dolgokról. Pont leszarom ezeket a dolgokat, nekem a lényeg az, hogy jól nézzen ki. Az eladót lelegyintve indulok vissza a vevőpulthoz. A boltos bizonyára észrevette, hogy elindultam ugyanis követ.

- Tízezer  won lesz! - teszi egy zacskóba a játékot nekem átnyújtotta.

- Köszönöm - fizetem ki, és indulok autóm felé. Remélem örülni fog neki.

A házukhoz érve egy pillanatra inába száll a bátorságom, de hamar visszatér és megnyomom hosszasan a csengőt.

Taehyung;

Hazaérve azzal kell szembesülnöm, hogy a szüleim nincsenek itthon, így vigyázhatok én a serdülő öcsémre. Pff! Majd bezárom a szobájába, addig én gyakorlok a vizsgámra. Valahogy a billentyűk nem akarnak jól működni az én irányításom alatt.

- Megjöttem! - érkezik haza a tökmag. - Ó, hyung... Cső, anyáék? - dobja le a táskáját az egyik sarokba, majd a cipőit is az ajtó felé igazítsa.

- Dolgoznak, gondolom - vonom meg a vállam. Leülök a zongora elé, a táskámból pedig előhalászom a kottáimat. - Most hyung tanul, addig menj, te is írd meg a leckédet - mosolygok rá. Ő csak egy fintort vág, majd felszáguld a szobájába. Hm, ez túl könnyen ment. Sóhajtva kiveszem a kontaklencsém, majd felveszem helyette a szemüvegem. Ránézek a kottára, az ujjaimat a kezdő hangokra helyezem, és lassan ugyan, de játszani kezdem. Tök bűszke vagyok magamra, hogy nem rontom el olyan sűrűn, de ezt a csengő megzavarja. Puffogva megyek ajtót nyitni, teljesen felkészülve arra, hogy megölöm Kookot, ha zavarni mer, de amikor Yoongi édes arcával találom szembe magam, ledermedek. Hülyén. Nézek. Ki. Előtte.

- Ne! - csapom rá az ajtót.

Yoongi:

Huh?! Mért csapta rám az ajtót? Annyira idióta! Csengőről levéve kezem a kilincsre fogok és benyitok. Pofátlanság ide vagy oda, nem enged be. Hamar meg is pillantom őnagyságát a tükör előtt szapora mozdulatokkal próbálja betenni kontaklencséjét, amit aztán sikeresen el is ejt. Szerencsétlen, az sem tűnt fel neki, hogy bejöttem.

- Vedd vissza a szemüveged! - szólalok meg nyugodt hangon, mire megpördül és hunyorgatni kezd.

- Te meg hogy jöttél be? - lepődik meg.

- Az ajtón keresztül - lépek elé, háta mögé nyúlva elveszem a tükör előtt lévő szemüvegét és orrnyergére aggasztom. - Jól áll - puszilom orron -, okosabbá tesz, meg talán egy kicsit idősebbnek is mutat. - mosolyodom el látva zavartságát.

- Köszi, öhm mért vagy itt?

- Jöttem - rántom meg a vállam -, hoztam neked valamit.

Taehyung;

- Mit? - csillan fel a szemem, már nem is érdekelve, hogyan nézek ki előtte. Tetszik neki, ez a lényeg.

- Gyere, megmutatom - indul el mosolyogva a kanapé felé én pedig izgatottan követem. - Tessék! - nyújt át nekem egy szatyrot, amikor leülünk. Kívácsian nyúlok bele, majd előhalászom a benne rejlő kis dolgot.

- Egy kisautó! - sikkantok fel. Azonnal észreveszem, hogy ez a példány már meg van, de nem foglalkozom vele; magamhoz ölelem a kistárgyat. Vett nekem ajándékot, ráadásul emlékezet arra, hogy gyűjtöm őket, és csak ez a lényeg. - Köszönöm szépen! Nagyon tetszik - ujjongok, majd megpuszilom az arcát, amit ő kihasználva megcsókol.

- MI TÖRTÉNT A WIFIVEL?! - szalad ki a szobájából az öcsém teljesen kétségbeesve. Mi azonnal elugrunk egymástól: kis hülye gyereknek is ilyen pillanatokban kell zavarkolódnia.

Yoongi:

Nem is tudtam, hogy van öccse, márpedig ez a tizenéves srác minden bizonnyal az lehet. Kétségbeesettnek tűnik, ha jól értem a szavaiból valami baj van a wifivel.

- Nem tudom - fordul testvére felé Tae -, menj nézd meg magad, aztán menj vissza a szobádba. Tanulnod kéne!

Mintha tanulna... Biztos vagyok benne, hogy valami perverz dolgot nézhetett a neten. És ami a legjobban meglep, hogy eltudom képzelni a csöpséget is, hogy néhány kanos éjszakán olyanokat nézeget. Khmm... Nem kell aggódni, majd akkor én segítek.

- Te meg ki vagy? - nem foglalkozik a bátya mondandójával, sőt még tiszteletlen is, nem csak vele szemben, de velem is. Ez a baj a mai fiatalokkal.

- Min Yoongi - mutatkozom be és mivel nincs kedvem össze veszni Taehyung egy rokonával sem, kedves vagyok -, hol van az a wifi, megnézem!

Felállok. Látom, mindkettő meglepődik, de azért megmutatják. Nincs is olyan messze, a nappali közepén van a falra csatlakoztatva. Sóhajtok, majd mivel hírtelen ment el a net, ezért egy egyszerű kikapcs gombbal kikapcsolom.

- Még mindig nincs! - sürget a kis függő.

- Ha óhajtanál pár másodpercet várni, akkor lesz és akkor tovább lesheted a pornód! - vágom hozzá morgolodva. Komolyan mondom, egyszer az ilyen kölykök fognak a sírba vinni. Ránézek az elosztóra és visszakapcsolom. Kell egy egész perc, míg visszatér minden, de sikerül - Szívesen! - ülök le újra Taehyung mellé.

Sóhajtok és nemtörödve az öcsike fürkésző tekintetével a vállára hajtom fejem. Elfáradtam, nem ettől, úgy az egész naptól, ez az egy dolog, csak dobott a lanton.

Taehyung;

- Kösziiii - szalad fel gyorsan a szobájába, én pedig csak jobban odabújok Yoongihoz.

- Ne haragudj a hülye tesóm miatt - motyogom, majd szinte eggyé válok vele, annyira hozzá simulok. Olyan jó ilyen közel lenni hozzá, el sem hiszem. Most úgy érzem, mintha beleteljesült volna az álmom.

- Nem gond, aranyos fiú - mosolyog rám. A hajam kezdi birizgálni, közben édesen fűrkész. - Mondd csak, miért vagy olyan rosszban az osztálytársaiddal?

- Hát... - kezdek el mesélni neki. Elkezdem mesélni az elejétől kezdve, kilencediktől kezdve, hogy csak magamat adtam, de ők ezt furcsának és idegesítőnek tartották, majd arra is rájöttek, hogy meleg vagyok.

Yoongi;

- Szemetek - csókolok hajába gyengéden -, én alig egy éve tanítalak, észrevettem, hogy " furcsa" vagy, de valahogy nekem ez tetszik. Nem vagy olyan, mint a többi, talán még jobb is vagy náluk.

- Szóval tetszik? - hallom hangja incselkedővé válik. Megint min töri a fejét? - Mond csak mi tetszik rajtam?

- Majd pont elmondom! - nevetem ki megpaskolva kobakját - Gyerünk, mutasd azt a gyűjteményt!

Igazat mondott, a gyűjteménye tényleg szörnyen nagy. Mennyisége hihetetlen. Egy egész üveges szekrény teli van neki. Szín szerint csoportosítva... Tyűha, összefolyik a szemem.

- Nem semmi - bólogatok kinyitva az egyik üvegajtót, hogy kivegyem az egyik kisautót, egy piros színűt.

- Ne nyúlkálj! - csapja le a kezem hírtelen.